Ungvári László Zsolt
Percek ingóságain
Add meg nekünk, elmúlás-herceg,
mindennapi halálunk mellett
a lét-pirulát, mely forrván serceg
a pohár fenekén s a hangya-percek
ingóságain, ha éj cserél napot
s szemünkbe a hold belefagyott,
add meg a kevéske, sovány örömöt
a tüskés csillagpillák között,
didergő sejtjeinkben, agyvelőnkben
hadd futkossanak a fénykörök,
fürödjünk arany nyáridőben,
s ha sorsunk már nem felelőtlen,
add meg, hadd legyünk igazak,
tőrt járván is élhet a szabad.
Írj a szilnek
Bolyong a szívben az időtlenség,
az őszből télbe tévedt nyárlevél,
kiüt a bőrön a tömény végtelenség,
gyerekkori legendát másol a szél.
Írj a szilnek, susogjon még sokáig,
szálljon a hang kék légből tiszta sárig,
napfényt, madáretetőt vidítson,
az élet ráncain picit igazítson,
kezdd el a táncot, vidd a tűzön át,
keress lakható várost, meghitt szobát;
kinyílik az élet fekete lázrózsája,
takarna szirma, vagy messze szállna,
oda, hol mennybéli, kék ruha suhog,
s körbevesznek szigorú, bölcs angyalok.
Augusztusi lobbanás
A sárga nyárra pipacs lágy esője hull,
a kedves fürtjén tücsökhang alkonyul.
Mellein villan augusztus, a búzakék,
utolsót rebben köztük a fecskefény.
Fehér diót rejteget gyermektenyérben,
édes szamócát ad, ha szerényen kérem.
A szeme bűvöl, mint rézkard zöld ragyogása,
gyöngysora kék holdak éjféli hullása.
Álmában énekel, gyönge nyárfák kísérik,
kosarában málna, bagolyszemek védik.
Virradatkor kába, fodrosszoknyás tenger,
míg templomtoronyban az érckakas felkel.
Látatlanban vesz ében amulettet néha,
ne mondja rá senki, sorsa keser s vézna.
Rőt látomását ki soha nem beszéli,
valóját rossz orvosságra nem cseréli.
Nem gonosz e nő, kacag, sírván vall, átkoz,
hogy szerencse-kocka nem pördül a házhoz.
Fegyelmez, hogy engem egésznek teremtsen,
nem is sejti, csak madárcsontváz lelkem.
Kedvemet most fekete tinta issza el,
de marad ő, a rigóm, pagonyban énekel.
Üvegsíp
Megdöbbent gazdátlan, mély hangú dalom,
mint orgona-fúgát, Bach-korált hallgatom.
Fehér üvegsíp a szó, havat hoz, ha szól.
Piros szán suhan kerek béka-tavon.
Császár-palástban hókobold villogtat jogart,
suhog a mennyben két éllel sorsom: a kard.
Számvetés évszaka, ne hagyj még egyedül.
Jövőm királykert, rózsafény, min árny nem ül.
Gyémánt ragyogásban állnak a gesztenyefák,
virradatban elalvó, bölcs elégiák.
Apró mécsfény gyúl, madáréjben hatalom.
Repülés ingája jár az óra-ablakon.
Harlequin kacag, jön a vigéc április,
álarcok farsangja, bolondos, ravasz is,
a szerelem mestere zöld ruhát ölt fel,
roppan a jég, tavaszégben száll a napjel,
hallgatod, kondul az arany lélekharang,
zsong a friss fű, a szellő, édes a hang,
lánykák futnak a sétányon, nyírfák között,
a lélekről havat fú el a meleg délelőtt.
Megjelent a Bárka 2012/5-ös számában
