Jónás Tamás
Nyafogás
Ide is. Kösz. Hát, eljutottam. Másnap.
Ez is jó ám költői vallomásnak.
Készülök. Ki. Fel. Vagy készülődöm.
Készülék. Haldoklom vén szülőkön.
Mennyire aggódna most az anyu, hogy
alig tanítok, és alig tanulok.
Olyan akarsz lenni, mint apád, fiam?
Olyanok vagyunk mindannyian.
Látom a rendet, látom a rendőrt.
Bontom a rendet, tépem a kendőt.
Te vagy az egyetlen okos gyerekem.
Miért kínoz meg minden szerelem?
Miért fáj minden hazugság, irigység.
Ne menj el. Szenvedjek? Igen, kicsit még.
Ide is. Nekem is. Megérdemlem.
Mégis csak. Kellett vón. Feléd mennem.
Félek, hogy. Nem lesz majd. Felébrednem.
Ölelni. Beszélni. Elfut az idő.
Süt a nap. Nem arról. Nem, itt nincs eső.
Vége van két éve minden nyárnak.
Szívemben darvak és dárdák szállnak.
Költői összegzés
talán ez az amire vágytam.
nyár van.
sárga nő alszik az ágyban.
az elviselhetetlen
budapesti csendben.
hat vagy hét buszmegállónyi távolságban
két fiam
még az alma-álmaival
tárgyal.
ebben a világban
vagyunk még mindannyian.
a test már nem fenyeget,
végre
csak fenyít.
a reggel gyűrött örömeket tereget
égre:
egyszerű fényeit.
a sok boldogtalanság hátha
boldogságra
kényszerít.
még él első szerelmem.
apám és anyám
szintén.
bár csernely domboldalán
az egyik eltemetve.
mint én
32 éves verses rengetegbe.
plusz hat év: az életem.
hajnalig táncoltam pénteken.
van múltam, jövőm
és barátom.
hitelem van, és törlesztetlen kölcsönöm.
és belátom:
töretlen hitem.
mesterem,
ha nem
bánja: maradjunk mára ennyiben.
vagy mégse:
pénteken régi, jó
barátok
vendége voltam.
szelíd, erős depresszió
táncoltatja az egyiket.
a másik legyőzte a rákot.
végelgyengülésben haldokló kutya
figyeli minden léptemet.
nekem is elfogadható verzió
ez, életvégre, végre életre.
előbb-utóbb ide vezet
a jól széthalmozott élvezet
vagy munka.
örülne az ember, de fél egyre.
nem szabad vigyázni magunkra.
tragédiánknak, hogyha éle tűnt,
maradjon teljes életünk
felvállaltan csonka.
vagy írjunk verset csontba!
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.
