Versek

 

 

 

 

Szilágyi András



Schubert Winterreiséje szól



Az alácsorduló fényt

festem, a sehonnan

sehová vezető út csíkvonalát,

de a szürkéknek nincs vége soha,

aztán a csend, a kés emléke,

majd a vér kiégett foltja,

Isten terített asztalán.




Átütött szívvel



azt hiszem még élek

rövidet vágtak rajtam az évek

ereimben a sok lepakolt zúzalék

keretbe szorító vég

még átjárható a kép

gyorsan

újra élem

mit nálam nélkül élsz

mit mondjak

hirtelen ütött rajtam a sokk

elfelejtettem félni

a dörgő villám képe

aranysárga fog




Mintha vak volnék



Milyen kép ez?

Rajta buja szivárványos lazúr,

S ahogy a nő mellét kitakarja,

Húsa az értelmemet is falja,

Átvonul rajta a kéj,

S a súgva-búgva higított

Érzelem bőrpírja

Foltosan fakul,

Mint csiszolópapír

Karcol, vadul.


Milyen kép ez?

Kereng már felettünk halottak Istene,

S a derengő felhőkön át látom,

Ahogy az árnyékolásból kinéz

Georges de la Tour,

Kimért fényből festi

A látó szellemet,

Mintha vak volnék,

Engem is vezet.




A múló idő állandósága



egy ilyen átfestett éjszakán

lebeg bennem a pára

kinn jár a nap helyén

higított rajzú szárnya


könyörgő színeiben

egy angyal reszket

szemével kér

engedjetek

...............

az irgalmat is

csak az érti

kit megsebeztek


pedig micsoda szenvedély volt

a lágytest titkos útja

vad erőket szított

mohón érzékelni

újra és újra


végül minden a dermedt

formák álma

kinn jár a nap helyén

a múló idő állandósága




A surló fény árnya



szememben

a surló fény árnya

ha vászon mögé nézek

riadtan ébredek altató dalára

s ahogy leázik rólam

a látszatok ruhája

leállított szívem lett

létem egzisztenciája

közben a ziháló lélegzés

a minden semmi

mint Van Gogh szobája




Játsszuk azt...

Testvesztett kérés



meghalt húgommal

dobáljuk a felleget

kérlelve mondja

magasra

magasabbra

innen fentről

nem látom a tenyered

én a kéket reméltem

de ha megfested

nem lesz idegen

szoríts magadhoz

jaj

az ég már teveled

tudod mit

játsszuk azt

hogy én leszek

a tengered




Ami maradt



ami maradt visszhangtalan

leomlott háztömbje

ami maradt szavak a falon

kikapart valóság formája és teste

a régen földre roskadóknak




Megjelent a 2011/3-as Bárkában.

 


 

2011. július 18.
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg