Lakatos Demeter
Falevelek hulladoznak
Falevelek hulladoznak
det[1] fú szél,
újra most és lehet holnap,
legyék tél,
sárga levelek az ágtul
búcsúznak,
nemsokára a surbába[2]
rothadnak,
falevéltűl árvák lesznek
az ágak,
reszketnek a hóharmattul
virágok.
Minden mened a világon
mind a víz,
életben még van méreg,
nemcsak míz,
minden változik a fülden
minden nap,
harmat megöl minden fűszált
hol megkap,
nyárnak stafírungja tűnik
kertekbül,
lejtőn nem még szól az ének
szültőbül.[3]
Falevelek hulladoznak
det fú szél,
látatlan kézvel az ajtót
veri tél,
puszta lett az egísz mezű,
puszta lett,
télnek szelleme, mint látom,
megébredt,
nyargal fehér lóval réten
rezeg föld,
hacászond[4] után pusztul
ami zöld.
Minden tél után új tavasz
esmít vár,
gabonát és sok gyümölcset
hoz a nyár,
ősz már hozza a szüretet
faluba,
és várnak a téli östék
fonóba,
így foly embernek élete,
míg él,
elébe esik, mint máma
falevél.
Így szoktam meg
Így szoktam meg kis korombul
faluba:
kakas ínekeljen nekem
ajtúba,
kutya ugassand, det[5] jövek
kapuba.
Télend menek mind a rendes
fonóba.
Így szoktam meg a vínektül
ősektül,
övöm alatt ne váljak ki
szültűtül,[6]
aludjam nyárand szénába
tültiszend,[7]
mikor csillagok táncalnak
égen fent.
Ezeket a szokásakat
öröklem,
mint az Isten a jó lelket
szeretem,
ezek a szent szegínysígbe
nagy öröm,
ilyentájt a tündéreket
ölölem.
Messze, ott, hol a nap szentül le
Megfog vala apóm sokszor
kezemtül,
Mutassa vala, hol a nap
leszentül.
Mangya vala: gyermek, látod
ott nini,
Messze ott, hol nap lebújíik
most nini,
Ott vagyand egy nagy, szép ország,
tudd meg te is,
Megjárd ott az világot,
hát legyék rész.[8]
Én elmenek mast, vén vagyak,
nem ura.
Ne felejtsd el, én tanítlak
csak jóra!
Det[9] meghalt, akkor is mondta
halálnál:
Mit mondta életembe ne
felejtsd el!
Rítt, de mondta bácsu[10] nékem
örökké,
Mintha most is látom, mint folynak
könnyűi,
Mondta nékem, én nem tudtam
mostanig,
Elég, hogy az ő tüze most
belém ég.
Nem felejtem el soha sem
apómat,
Kicsike det voltam nékem mit mondott:
Ott vagyand a mük országunk,
tudd meg jól,
Ott, hol a nap minden este
leszentül.
Nem gyönyörködhettem benned Pest
Nem gyönyörködhettem benned Pest,
Ott, mikar csendben leszáll az öst,
Csillagak magosban ragyagnak,
És a testvérszívek dobognak.
Nem fogom élvezni a Dunát,
A hullámaknak a nótáját,
Nem fogom hallgatni sohasem,
Te maradsz eltemetett örem.[11]
Akartam benned ínekelek,
És minden pestit megölelek,
A vágyam álamnak maradott,
És remínyem is elszakadott.
Mért szabad világba nem élünk,
Amerre hí a vágy, nem menünk,
Mit akarsz, nem lehet csinálni,
Hul parancsolnak, ott kell élni.
A fenti versek Lakatos Demeter: Csángú országba: összegyűjtött versek, mesék és levelek. (Összeállította: Libisch Győző. Kiadta: Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület 2003) című kötetből valók
[1] amikor
[2] sárban
[3] furulyából
[4] tisztáson
[5] amikor
[6] furulyától
[7] töltésen, tornácon
[8] ha lehet benne részed
[9] amikor
[10] öreg, itt: nagypapa
[11] öröm
Megjelent a 2011/2-es Bárkában.
Halász Péter esszéje Lakatos Demeter születésének századik évfordulójára
