Farkas Wellmann Éva
Felvesz, elfordul
Bár mindjárt elfelejtem ezt,
mint évek óta arcod,
s dúdolni hangjamúlt lemezt,
mit vágyak tűje karcolt,
s tekinteted... Most véget ér,
érvényét veszti rendre
a félelem, mit érvre érv,
s neved, mi válasz erre.
S az ég, a szabadulni-kék,
fölöttem, majd alattam,
Hamburg fehér-vöröse rég
mentes, amint akartam,
tiszta, miként a bányalég
s a megképződött távol,
a messze, melyben nem hiszek,
s nem vált el még a mától.
Közel, mint évek óta más,
az egyre másabb térben,
bénító, mint a folytatás,
az ér emléke vérben;
független tőled, lám, ez is.
Hogy rögzített a lencse,
nem néz, ha közben filmez is:
felvesz, elfordul, elcsen.
Sohasem rád találni
elegyben lenni kéne
egyéb mit kéne látni
egyéb mi kéne bármi
eleggyé kéne válni
ne kéne tudni téged
ne kéne másra várni
tekintetet ne állni
ne kéne kitalálni
csak várni kint a részben
egésznek háttal állni
nehezen rád találni
sohasem rád találni
Megjelent a Bárka 2009. 3. számban, a Felvesz, elfordul című a szerző kézírásával.
