Prózák

 

 16-solt__sz1.jpg

 

Soltész Béla

 

Zéró

 

A névnapozás nem maradhatott el. Zoliék pontosan érkeztek, ahogyan szoktak.

– Meghíztál – mondta a lányuknak az egyik ünnepelt, Böbe. Gabi csak egy fintorral válaszolt.

A másik ünnepelt, Erzsi néni széke üres volt.

Lajos kitette neki a tányért, megszokásból, de aztán szabadkozva visszavette, ami még kínosabb volt, mint ha ott hagyta volna. Akkor még talán tudtak volna úgy csinálni, mintha nem vették volna észre.

– Szanyiczkiék ügyvédje hívott ma – mondta Böbe, a padló felé mutatva. – A beázás miatt.

– Nem fizeti a biztosító? – kérdezte Zoli.

– Nem.

– Ajaj, sokba lesz akkor – mondta Enikő.

– Egy vagyon – tette hozzá Zoli.

– Ahogy mondod, Zoli – helyeselt Lajos.

A palócleves finom volt, mint mindig.

– Hiába, a mama receptje – mondta Zoli.

Böbe Zoli felé szúrt egy pillantást, aki erre elhallgatott. Hat kanál lapátolta a levest.

Újból Zoli szólalt meg. – Hogy megy a suli? – kérdezte Ádámot.

– Megy – mondta Ádám.

– Mit is tanulsz?

– Gazdálkodás és menedzsment szakos vagyok, idén kezdtem.

– Az is mennyibe lesz még – mondta Böbe.

Megint csend lett. Elfogyott a leves a tányérokból.

– Szedjetek! – kínálta Lajos, de nem szedett senki.

– Fogyózol? – kérdezte Böbe. Gabi bólintott.

Ádám behozta a töltött csirkecombot.

– Merre járhat most? – kérdezte Zoli.

– Legutóbb Indonéziából jelentkezett – válaszolt Ádám, amíg a combokat szedte.

– Az szép hely lehet – mondta Enikő.

– Biztos nagyon szép ott – bólogatott Zoli.

– Minek ismételed meg folyton, amit mond? – csattant fel Böbe.

Enikő lesütötte a szemét.

– Böbe – mondta Zoli. – Megmondtam már sokszor, hogy...

– Itt, az én lakásomban nekem te ne... – támaszkodott az asztal lapjára Böbe, mint aki fel akar állni, de ülve maradt.

– Nem a te lakásod – mondta Zoli.

– Zoli, Zoli, Zoli – szólt közbe Lajos.

– Ne szólj bele – mondta Zoli és Böbe, egyszerre.

Megint csend lett. Ették a töltött csirkecombot.

– Mióta van oda? – kérdezte aztán Zoli.

– Hét hónapja – válaszolt Ádám.

– Nem igaz, hogy nem tud egy e-mailt írni néha – mondta Zoli. – Vagy ha fenn lenne Facebookon.

– Nekünk ír – mondta Ádám. – Postán.

– És nekünk miért nem szóltok róla?

Böbe sóhajtott.

– Merre járt eddig? – kérdezte halkan Zoli.

– Indiában kezdte – mondta Ádám. – Utána Srí Lanka. Thaiföld. Szingapúr. Most meg Indonézia.

– És mit csinál?

– Azt csak ő tudja – mondta Böbe.

– Képet nem küldött?

– De. Egyszer. Lajos!

Lajos a vitrinhez lépett, és leemelt egy borítékot. Kihúzta belőle a képet: Erzsi néni ott állt azon a strandon, amivel a thaiföldi utakat szokták hirdetni, mellette két oldalt két izmos férfi, vízimentők vagy búvároktatók, ki tudja.

– Az ő korában! – sóhajtott Böbe.

– Phuket – mondta Ádám. – A James Bond-szikla.

Megint csend lett. Lajos leszedte a tányérokat, és behozta a desszertet.

– Hatlapos! – mondta Enikő, egy kicsit túlzott jókedvvel.

– A finom hatlapos – ismételte meg Zoli.

Csendben ették meg.

– Legalább szórakozik egy kicsit – mondta végül Zoli.

– És mi? – kérdezte Lajos. – Szerinted nem lenne annak a pénznek helye itt is?

– Végül is ő nyert a lottón – mondta Gabi. – Az övé.

– Nektek is jutna – nézett rá Böbe.

A falióra halkan tiktakolt.

– Mit is tanultál erről az egyetemen? – kérdezte aztán Lajos Ádámot. – Hogy mondják ezt a közgazdaságban?

– Zéró összegű játszma – mondta Ádám.

– Miket tudsz te – csóválta a fejét Zoli. – Mintha tegnap lett volna, amikor még a BMX-szel tekertél Siófokon fel-alá, emlékszel? És azt kiabáltad, hogy Zolibácsi, peca, peca! Ugye? Ma meg már ilyeneket mondasz!

Ádám az üres tányért bámulta.

– Kávét? – kérdezte Lajos.

Enikő megrázta a fejét.

– Indulunk lassan – mondta Zoli.

Talán még a kocsihoz sem értek ki, amikor Böbe benyitott az anyja szobájába. Elkezdte kidobálni a ruháit a fiókokból: az olcsó blúzok, melltartók, harisnyák, pongyolák halomba gyűltek a parkettán. Kiszórta a lejárt gyógyszereit, az újságjait, a fotóalbumát.

A fotóalbumát aztán felvette és visszatette. Egyedül az maradt a fiókos szekrényben.

Lajos benyitott.

– Menj ki – mondta halkan Böbe.

– Ne hozzam be a szemetest?

Böbe Lajosra nézett, aztán egy kicsit oldalra, a távolba fókuszálva. Lajos is odanézett, mintha a horizontot kémlelnék, és mintha nem akadna fenn a tekintetük mindjárt pár méterrel arrébb, a megbarnult tapétán.

Ami egyiküknek sem jutott eszébe, az az, hogy a Föld gömbölyű, és Indonézia abban az irányban van, mint Szanyiczkiék beázott plafonja.

Csak sokkal távolabb.

 

Lélegezz!

 

            Két dolgot mondott a pszichológus, az egyik a jóga.

            Edina a tévé előtt ereszkedett le spárgába, alig bírta, úgy érezte, rögvest szétszakad ott lenn, de pont ez volt a gyakorlat lényege, azt is mondta a videón Rózsahegyi Renáta, hogy:

            – Képzeljük el, hogy a vaginánkon keresztül lélegzünk!

            Ha Edina tudta volna, hogy Zsolti hazaért, leállította volna a DVD-t. Semmi szükségem a froclizásodra, mondta volna magában, ha meghallja, ahogy a zárban elfordul a kulcs. De nem hallotta meg. Zsolti szótlanul nézte, ki tudja, meddig, talán pont addig, amíg elegendő muníciót nem gyűjtött ahhoz, ami azután következni fog, és aztán: „há-há!”, hangosan és kicsit erőltetetten elkezdett nevetni.

            – Te ilyeneket nézel? – kérdezte aztán, az ajtófélfának támaszkodva.

            Edina nem jutott válaszhoz, mert Zsolti folytatta: – Én meg a faszomon keresztül! – és gurgulázva röhögött.

            – Azon keresztül mit? – kérdezte Edina.

            – Lélegzem! – rázta a nevetés. – Sőt, sört is tudok inni vele, felszívom, mint egy szívószállal!

            Kiment. A jógát aláfestő chill-out zene nem tudta elnyomni a röhögését.

            Edina próbálta folytatni, de Zsolti visszajött. A konyhából behozott egy sört, kibontotta, kiöntötte pohárba. Kigombolta a nadrágját.

            Nem hiszem el, gondolta Edina.

            – Férfijóga! – mutatta Zsolti a pohárba lógó faszát.

            Edina újraindította a DVD-t.

            – És most lélegezzünk újra az orrunkon keresztül! – mondta Rózsahegyi Renáta.

            – Az orrán! – szólt közbe Zsolti, miközben visszahúzta a nadrágját. – Mekkora orra van ennek! Már értem, miért ennyire menő dolog ez a jóga: va-la-ki nagyon jól keres rajta!

            Edina nem nézett rá, mert tudta, hogy Zsolti azt várja, hogy ránézzen, és lássa, ahogy vigyorog. Eltelt vagy tíz másodperc.

            – Na, itt hagylak – mondta végül Zsolti –, csináld csak! De aztán nehogy a végén a kis Rosenberger Renáta kilélegezze a levegőt a szobából!

            Kiment.

            – A pinájával! – kiabált be az előszobából.

            Edina hallotta a gurulós szék nyekkenését a másik szobában. Zsolti most leült a gép elé. Vicceskedni fog a Facebookon. Meg fogja írni a jógás sztorit.

            A másik dolog, amit a pszichológus mondott, az írás.

            Mindegy, hogy mit, csak írja le, ami a fejében van, ne gondolkozzon, visszhangzott Edina fejében a pszichológus tanácsa. Hagyta, hadd menjen a DVD-n a jóga. Felállt, elővette a noteszt a fiókból, írt. Ő ilyen, most jó kedve van, az nem baj, hadd legyen neki, csak ne lenne mindig olyan, mint egy nagy, idétlen kutya, aki nem rosszindulatú, de csak megkaristol mindig, feldönt, rám ugrik, összenyálaz, a földön fekszem, június 12-ig már csak három hónap, júniusban virágzik az a fa, aminek geciszagú a virága, én nem tudom, mi a neve, de mindig öklendeznem kell tőle, az önkormányzat körül is van valahol egy, érezni szoktam a szagát, be fog szűrődni majd az ablakon, a házasságkötő terembe, pont akkor, amikor kimondanám a boldogító

            Nem használt. Kiment a fürdőszobába. Kuporgott a vécén. Rágyújtott.

            Zsolti bizonyára végzett, kiposztolta, és megvárta, amíg bejön az első néhány lájk, aztán kopogás nélkül rányitott Edinára a fürdőszobában.

            – Cigizni is tudsz már a pinádon keresztül?

            – Elköltözöm – mondta volna szíve szerint Edina, de valamiért ehelyett azt mondta, hogy: – Ki kéne pucolnod a kádat, minden tele van a szőröddel.

            Zsolti már vette is a válaszhoz a levegőt.

 

Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.


Főoldal

2018. május 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Fekete Vince: ProfilképKántor Zsolt: Tandori Dezső 80 gombjaKerényi Kata verseiVörös István: A Hamletgép vándorévei
Prózák
Kontra Ferenc: A két fogolyHernyák Zsóka: TobzoskaTóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életéből
Kritikák
Hamleti halogatás mint generációs sajátosságCsehy Zoltán: Színek könyveBejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-tervMegtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról
Esszék, tanulmányok
A néző identitása: Mi József Attila Hamletnek?Hamlet: drámák és szövegkönyvek Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögből
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA