Papírhajó - Primér/Primőr

 

Szélkislány Maros Krisztina illusztrációja 

Marosi Krisztina illusztrációja

 

Szabó Imola Julianna

 

Szélkislány firkantásai

(részlet)

 

 

Na igen, ma hisztiztem egy kicsit. Levágtam magam a földre a Blaha Lujza tér közepén, és üvöltöttem, na meg potyogtak is a könnyeim. Azt hiszem, a Mama szégyellte a dolgot. Pedig én mondtam neki, hogy most csak beleélem magam abba, hogy milyen lenne, ha egyszer sárkányok jönnének ki a számon, és felfalnának mindent, ami békés. Erre csak annyit mondott, hogy a kísérletem rettentően látványosra sikerült, és legyek olyan kedves ezt otthon csinálni. Ezen felbátorodva előadást tartottam Mandulának, amiben én voltam a hetvenfejű sárkány, és megettem mindent, ami békés. Nem volt túl sok harapnivaló városszerte, úgyhogy egy idő után éhező sárkánnyá váltam. Élelem hiányában kifolytak a sárkánykönnyeim, na meg a nyálam is. Mandula hálás közönség, nevetett, és tapsolt is nekem. A Mamának még fejlődnie kéne ezen a téren.

 

Most megyek, és megnézem a tejúton a lúdtalpas angyalok lábnyomait.

 

Tóásó néninek nem lehet megjegyezni az arcát. Persze mindig kikapok, ha nem köszönök neki. Tudom én, hogy mi az illem. De ha egyszer olyan arca van, hogy nincs arca? Lehet, hogy elfogytak a színek az arcfestő ecsetéről, amikor Tóásó nénit festette?

 

Ábelnek ma olyan volt a haja, mintha nem is lenne. Azt hiszem, levágták, de valahogy nem úgy tűnt. Vagy mindig is ilyen haja volt? Lehet, hogy már nem vagyok belé szerelmes.

 

Hazahoztam egy sünt. A Mama zöld cipőjébe rejtettem el. Gondoltam az emlékezteti majd a természetre és bele is tud vackolni. Csak a Mamának felejtettem el erről szólni.

 

Mandula, azt hiszem, hogy megpróbált barátságot kötni egy Tökmaggal. Ilyet. Jól van, nem kell a barátomnak lenni. Ha neki mindenféle Tökmagokkal van kedve játszani, akkor én meg a Petrával fogok hintázni menni.

 

Álmos vagyok.

Hangtalan árnyak

eszik a fal foltjait.

Egy gondolat leng

körbe és körbe.

Apa, emlékszel még rám?

Van időd rám gondolni a felhőkön ülve?

 

Mandula öregszik. Kezd szottyadni a bőre. Pont úgy néz ki, mint a Nagymama szemhéja, amikor becsukja a szemét. Olyankor ott kanyarognak a vékony kis barázdák rajta. Azt hiszem senkinek sem áll jól az idő, főleg ha múlik.

 

Jött egy szél és összecsomózta a hajam. Megpörgette Mandulát, kirabolta a zsebemet. Kacagásig csiklandozta a fákat, akik eldobták a leveleik. Jött, és belémszorult. Ki viszi el belőlem?

 

Széllel-bélelt

vitorla vagyok.

Könnyes tavon

úszik a hajóm.

Holnap majd kikötök,

ha meg lesz a kikötőm.

 

Nem azért, mert én gondolom, de szerintem jól gondolom. A fürdőhalamnak néha szabadnapot kellene adnom. Valahogy már nem a régi. Vagy ezek a kóros vizek? Egy biztos, hogy nem akar ficánkolni, és ha nem akar, akkor nem kell erőltetni. Szóval nekem sem kell fürdenem.

 

A harisnya rémes találmány. Főleg ha bepisilek.

 

Azt mondta a Mama, hogy az a bácsi a közértnél hajléktalan. Hogy nincsen ágya, se kabátja, se wc-csészéje. Hogy se ablaka, se függönye. Tányérja sincs, és asztala se, amin meginná a teáját. És, hogy játéka sincs, amivel játszhatna, ha unatkozik. Lehet, hogy minden este felviszik az Angyalok magukhoz? Vagy biztos van otthona, csak mi nem látjuk, mert nem tudjuk látni. De a Mama azt mondta, hogy neki tényleg nincsen semmije. Az Angyalokról sem tud biztosat. Amikor hazamentünk minden tárgynak köszöntem és megsimogattam, még a falhoz is odabújtam, hogy nehogy elmenjen tőlünk, és akkor nekünk se legyen semmink.

 

Csipkebogyószörp

és rizsfelfújt.

Halak a kádban

só a szájon.

Emlék lakik

a bögre arcán,

csend a kabáton.

 

A körömvágás borzasztó esemény. Ha lenne a héten nyolcadik nap, akkor csak aznap lehetne csinálni, és kizárólag álomban.

 

Megfésültem ma a Mamát. Olyan a haja, mintha kiömlött volna rajta a krétapor. Fehér cérnaszálak ülnek a fején. Biztos az égben van valahol egy tű, ami felfűzi az ég kabátjára hóvirág-mintának, és azért hullik el annyi, amennyi a földre már nem fér.

 

Ábel ma azt mondta, hogy szép a ruhám, és nagyon szép lány vagyok. Tegnap nem mondta. Tegnap nem voltam szép?

 

Mama néha ideges. Menekülnek a bogarak a szemében. Olyankor csak beszél, és beszél, na meg beszél. De azt hiszem nem hozzám. Apához, akinek az arcára emlékeztetem.

 

Ma már nem bírok több mondatot meghallgatni. Egyet se. A fülkagylóm jóllakott, és majd szólok, ha megint éhes lesz.

 

Ha van mobiltelefon, akkor biztos van menny-hívó is.

 

Sietni-odaégett tej. Nagynéni-lufi.Várni-ajtó.

Mama-egyedül.

Zseb-mandula. Távolság-létra.

Bezár-csomogalópapír. Nyár-pöttyös bugyi. Tél-ázott zokni.

Tészta-csupasz. Gríz-láng.

Karfiol-felhő. Nagypapa-repülő. Szakad-gyöngy.

Apa-könny.

 

Pötty-pötty, mondja a klaviatúra, és aztán elmegy aludni. Ha azt is mondja, hogy glutty-krotty, akkor már teleitta magát, és elmegy végleg aludni. Tapasztalatból írom, mert már négyet temettünk el a szekrénybe. Szép szertartás volt. A felnőttek mindig mondják, hogy a kávé gyilkos dolog. Már értem, hogy miért.

 

Mi van, ha Apa nem tudja, hogy hiányzik nekem. Üzennem kell neki.

 

A doktor bácsi, akinek olyan a szemüvege, mint egy fejjel lefelé futó hullámvasút, ma azt mondta, hogy csak egy méhcsípést fogok érezni. Na nem azt éreztem. Mellékesen jegyzem meg, hogy egy darab csíkos méh sem volt a ronda rajzokkal teli szobában. De ráhagytam, gondoltam nem zaklatom fel kora reggel ilyen rossz hírekkel.

 

Ha bodzavirág lennék, Ábel lehetne a levélke, és akkor együtt lennénk szörppé.

 

Apa minden este megszámolta a szoba sarkait. Azt mondta, ha így teszel, akkor szépeket fogsz álmodni. Ha ő mesélt este, akkor együtt számoltunk. Annyiszor, ahányszor csak kedvünk tartotta. De általában nagyon sokszor.

 

Mandula egyre jobban nő, azt hiszem szűk neki a zsebem.

 

Hetek óta keresem az égig érő fát. De senki sem tudja hova nőtt. Minek nőnek fel a felnőttek, ha ezt sem tudják? Még semelyikük sem gondolt arra, hogy meglátogatna valakit odafent?

 

Állítólag Apa lábujjait örököltem. Azóta nagyon szeretem a szerteálló és kifliszerű lábujjaimat.

 

Papírsárkányok alszanak az ég tenyerén,

és a fű amiben fekszem

olyan hideg,

mint az az érzés,

ami a szívemet szorítja,

mert már tudom,

hogy van olyan,

amit senki sem változtathat meg.

Senki sem.

 

A felnőttek azért felnőttek, mert felfelé nőnek, és egyre nagyobbak lesznek. Már majdnem felnőtt vagyok, mert felfelé növök. Az is gyanús, hogy egyre több mindent felejtek el, és egyre kevésbé tartom meg, amit ígértem. A lenőttekről még nem hallottam, pedig őket jobban tudnám szeretni.

 

Minden tárgyat be kellett tenni a dobozokba. Belekerült minden dolog, ami Apáé volt. Borotva, könyvek, és zsebes nadrágok. A gumikacsámat nem tettem bele. Azt nem adom senkinek! Abban még benne lakik a lehelete.

 

Egy fényképem van csak.

Azt is összeölelgette a

szétolvadt savanyacukor.

 

Az idő nagyon furcsa dolog. Hol így, hol úgy telik. De telik.

 

Mama néha áll a fényben, és olyan a kabátja, mint a vitorla. Finoman bújik bele a szél. Látom, ahogy Apa nagy tenyere Mama vállcsontjára ül, és suttog valamit. Fújja bele a levegőt. Mama pedig úszni kezd a könnyein, a kabátjában, amiben Apa még él, és segít neki felejteni.

 

Ma rákötöztem Mandulát egy lufi madzagjára, és felengedtem a magas felhőkhöz. Apának, hogy ne legyen egyedül. Mandula megígérte, hogy ha megérkezik hozzá, akkor az lesz az első, hogy megmondja neki, hogy szeretem. És megszámolják majd minden este az ég sarkait, hogy szépeket álmodjanak mindketten.

 

 


 

 

Főoldal

 

2013. február 26.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA