Fodor György
...(A)Lombról jut eszembe...
...わたしの外国語 学習法 (Vatasi no gaikokugo gakusú-hó), vagyis Így tanulok nyelveket - (Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései). Könyvmolyképző. Szeged. 2008. Több szempontból is felfigyeltem a mondatra. Lomb Kató (1909-2003; született Szilárd Kató) japán nyelvű könyve akkor került a látóterembe, amikor gyakorló magyartanárként a Magyar Nyelv és Kommunikáció tankönyvhöz tartozó 9-es munkafüzet 134. oldalán A nyelvtehetség titka c. olvasmányban a nevére bukkanva azt olvastam, hogy japánul is tud (majd az iskolai könyvtárban - véletlenül - rábukkantam 1983-as kötetére. Nem beszélve arról, hogy tapasztalatait Japánban anyanyelven először 1981-ben olvashatták, amikor magam is születtem). Empirikus alapon a kitartása és tehetsége előtt önmagában meghajoltam volna, de ő emellett megtanult még 15 nyelven (angol, bolgár, dán, francia, héber, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán). Állítása szerint összesen 16 nyelvvel keresett pénzt, noha eredetileg fizikából és kémiából doktorált. Még egy ilyen csodabogarat! Elhatároztam, utána olvasok, megszerzem mind a négy könyvét (Így tanulok nyelveket 1970; Egy tolmács a világ körül 1979; Nyelvekről jut eszembe 1983; Bábeli harmónia 1988 - mind a Gondolat Kiadónál).
Még azután sem tartotta magát talentumnak, hogy tolmácsolt, szak- és szépirodalmat fordított, publicisztikai szövegeket értelmezett további 11 nyelven. Ezt a 27 nyelvet javarészt autodidaktaként tanulta meg. Önmagát általában „lingvistának" nevezte (a „nyelvésszel" szemben, aki a nyelvvel tudósként foglalkozik, keresi az összefüggéseket, kutatja a nyelvalkotás mechanizmusait). Olyan ember volt, aki praktikus célokból, érdeklődésének kielégítése végett sajátított el több tucat nyelvet. Sosem érdekelte a nyelv chomskyánus mélyszerkezete, komplex kontrasztív kutatásokat sem végzett, magától értette meg a nyelvtant. Érdek sosem fűzte egyik nyelvhez sem, csupán érdeklődés (ahogy ő fogalmazott: az inter esse, azaz „benne lenni"). Különbséget tett érdek és érdeklődés között. Nyelvtanulóknak szigorúan az utóbbit ajánlotta.
Az olvasott kötetből felszínre kerültek módszerének lényegi elemei: elsősorban motiváció, majd szótármentesség, eredeti regények beszerzése, amelyek nyelvi kincsei, szövegei autolexia útján olvadnak belénk, autográfia (írás önmagunknak élményekről, érzésekről, gondolatokról, Zrínyi-szerű mini-glosszák), autológia (tkp. öninterjú, gondolataink megfogalmazása más nyelven), legfőképpen pedig a kontextus. Úgy vélte, az utókor majd Kontextus Katinak becézi, hiszen annyit hangoztatta műveiben a szövegkörnyezet fontosságát. Igaza lett! Számtalan lélekemelő történet született, amely ugyanolyan lelki felemelkedést jelentett, mint egykor Kosztolányi esetében is olvastam, aki egyik nyaralása folyamán az akkor még nem is létező „Lomb-módszert" alkalmazva tanult meg portugálul (Nyelv és lélek).
Lomb Kató élettörténete egyrészt azért fogott meg, mert sokáig kerestem egy példaértékű XX. századi polihisztort. Eddig váltig azt hangoztattam, hogy manapság nem létezhet efféle tehetség, mivel oly mértékben felhalmozódott az emberiség tudása. Másrészt magam is szeretem a nyelveket, meg is kóstoltam 10-et, de korántsem jutottam arra a szintre, mint e kedves és világhírű - s talán méltatlanul elfeledett - szinkrontolmács, e fáradhatatlan nyelvzseni, aki azóta is kuriózum, egy legenda, egy fogalom a poliglott nyelvtanulók szótárában. Gyakran kérdezték tőlem, hogy hány szó van a magyarban, vagy hány nyelvet tudok valójában. Mindig azt válaszoltam: „Nem lehet meghatározni, de nem is az a fontos, hanem hogy hányat ismersz a szavak és nyelvek közül". Erre berobbant tudatomba egy aprócska hölgy, akinél nemhogy „nyelvében élt egy nemzet", hanem 27 nyelv lexikája élt a fejében (ez alsó számításaim szerint kb. 200 000 szó). Érdekelt - és nem érdekből - hogyan tudta véghezvinni szellemi csúcsteljesítményét. Egy asszony, aki komolyan vette a közmondást, és noha nem volt pap, de holtig tanult. Utolsó éveiben például az ivrittel (modern héber) birkózott.
Nekem mindenképpen erőt adott a nyelvtanuláshoz, ezért úgy véltem, megérdemli, hogy mások is (újra) felfedezzék, hiszen ahogy megtudtam, halálakor (2003) csak egy újság közölte a tragikus hírt - némileg elégtételt jelentett, hogy a születésnapi centenáriumon (2009) méltón megemlékeztek róla.
Gyakorta panaszkodom, hogy manapság középiskolában még két nyelv elsajátításával is küzdünk. Rögzült és káros dialógusok fertőzik a nyelvtanulók mentális-verbális szabadságát. A hibák, kudarcok vagy a tökéletesség szüntelen igénye megfojtja a megszólalás örömét, pedig ahogy Kató is tanácsolta: 中途半端の知識よりは知らないほうがいいというのがある(csútohanpa no csisiki jori va siranai hóga ii to iu no ga aru) vagyis „a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni!"
Lomb Kató: ...nyelvekről jut eszembe... Szerzői Kiadás. 1983.
