Olvasónapló

Olvasónapló
A kocsmarealista
„Egyszerre szólaltatja meg a költőien emelkedettet és a pincemélyi sötétet (…) ahonnan például Pepin bácsi vétetett, és amelynek a működésével valamennyire mindannyian tisztában vagyunk.” Kiss László...
Akik mégis lettünk
Úgy történelmi napló, hogy nem csúszik bele a múlt faggatásának aprólékos részleteibe. Politikus, de csak szőrmentén. Családtörténet, de nem lineárisan felgöngyölített többgenerációs mese. Krusovszky...
«…mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."»
Vass Edit beszámolója Borsodi L. László: Szétszórt némaság című kötetéről az Olvasónaplóban.
Ahol megmutatkozik a Sors
Az egyes riportok (fejezetek) akár több évtizedet átívelő történetek, mégis a szerző fotografáló „szenvedélyének” köszönhetően pillanatfelvételek is egyben. Szávai Géza Amiért élünk című kötetét Büki...
Az örök ismeretlen
Bodor Ádám életének elbeszélt részei a sok revelatív és leleplező információval együtt is a Sinistra-világ homályát hordozzák. A börtön szaga című kötetet Kustár György ajánlja az Olvasónapló...
Szöveg és szövet, történelem és normaszegés
Történetszálakat, idősíkokat és műfajokat érintkeztető regény az arisztokratikus és a populáris kultúra határán. Költői nyelven szól, filozófiai kérdéseket vet fel, kalandmesét ad és a rejtvényfejtés...
Barbaricum humanistája
Körmendi Lajos neve nem került a könnyen felejtendők listájára, mert 2005-ben bekövetkezett, sajnálatosan korai halála után 13 évvel „ne csodálkozz: / itt lakik a nyár!” címmel könyvet jelentettek meg...
Szórengeteg, rengeteg szó
A kötet belső utalásrendszere egészen bonyolulttá válik. Feltűnik néhány kulcsvers vagy valamiféle középpont, amit a rá következő versek kíméletlenül szétszednek, átírnak, folytatnak és újrarendeznek....
A Puskin-kód
"A metaforikus jelentés (...) tehát az erőviszonyokra utal: egy költőt (egy művészt) bármelyik pillanatban megsemmisíthet a fizikai erőszak, de a művészetét, a szellemét soha." Péterfy Gergely A...
Átjáró a psziché sötét mocsarába
A regény szívbemarkoló esettanulmány, ami nem egyszerűen a mérgező szülői környezetet bírálja, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy a „devianciának” legtöbbször nagyon konkrét oka van, és egyáltalán...
< >
Barnás Ferenc tárcáiSzakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcáiMagyary Ágnes tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Gulyás Gábor: KereszteződésekKupovits Annamária: Vágányzár
Vasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: IllesztésekAcsai Roland versei
Kiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: RáadásOberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg