Olvasónapló

P__terfy-goly__.jpg

 

Somi Éva

 

A Puskin-kód

 

Péterfy Gergely új regényének a címe a legnagyobb orosz költővel való valamiféle kapcsolódást sugall. Olvasói (naiv) előfeltevésem az volt, hogy talán egy Puskin-regényt kapunk, vagy egy Puskin-alteregót. Esetleg az Anyegin-strófa formateremtő ereje érvényesül.

Persze, nem így lett. De azért a Puskin-kód működik, a legnagyobb orosz költő fő műve, az Anyegin játékba lép. Ha a verses regény a 19. századi „orosz élet enciklopédiája”, Péterfy regénye a magyar életé: csaknem száz év sorsfordító történelmi eseményeit pontos dátumok jelzik, hatásuk személyes történetekben, elsősorban a Waldstein-ház lakóiéban és a hozzájuk kapcsolódó szereplőkéiben tükröződik.

Puskin műve középpontjában Tatjána Anyegin iránti szerelme áll, Péterfy regényében az elbeszélő állhatatos vonzalma a nála húsz évvel idősebb Olga iránt. Anyegin a felesleges ember prototípusa az orosz irodalomban, a tehetséges, de a jelen társadalmában helyét nem találó figuráé – akárcsak a Waldstein-ház lakói: Péter, az antikvitás iránti szenvedélyével, aki Kassán még karrierje csúcsán volt, igazán felesleges emberré magyarországi életében vált, ahogyan az ő nevelésének hatására lánya, Olga és unokája, Kristóf is nehezen találja helyét. Herkulesvári életük az egykori Braun-villában merő anakronizmus, hiába, hogy az áttelepítéskor Péter átmentett, amit csak lehetett: könyveit, szobrait, festményeit. A polgári életeszményben, amelyet magáénak vallott, a művészet és a tudomány szeretete érték, erkölcsi és szellemi felsőbbrendűsége tudatában viszont egyaránt lenézi a prolit és a parasztot. Nemcsak a műveltségeszményt, de a gőgös lenézést is továbbadja lányának és unokájának, nem könnyítve meg ezzel a társadalomba való beilleszkedésüket, se a rendszerváltás előtti, munkás-paraszt szövetségre épülő világba, se a rendszerváltás utáni hatalmi átrendeződések nyerészkedős, szabad rablásos, erkölcsi skrupulusok nélküli világába.

Ha már orosz irodalom: Tolsztoj- és Dosztojevszkij-allúziók is felfedezhetők a regényben: Áron rögeszméje az erkölcsi megtisztulásról Tolsztoj életelvére mutat, amikor pedig Péter a kecskesajtért járja a boltokat, Tolsztoj futását idézi, egyben parodizálja. Az öngyilkosság mint a szabad akarat kérdése zsákutcába került Dosztojevszkij-hősök filozófiai dilemmája. Madách Ádámja előtt is ott ez a kérdés, Camus meg egyenesen így fogalmaz: „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.” Innen csak egy lépés a lét abszurditásának – Beckett! – belátása. Péterfy regényében az elbeszélő, túl egy krízisen – Stuttgartban megpróbál új életet kezdeni, elfelejteni Olgát, a Waldstein-házat, az egész Kelet-Európát –, szintén eljut eddig a konklúzióig. Úgy véli, az általa elképzelt jövőben „nem hiányozhatna az elodázhatatlan felismerés, hogy létezni mennyire abszurd és reménytelen”.

A golyó, amely megölte Puskint a szövegben metaforaként van jelen. A Waldstein-ház fejének, Péternek szolgált volna alapötletként megírandó tanulmányához, amely azonban nem készült el. Hagyatékában unokája, Kristóf megtalálja a leningrádi Puskin Múzeum nyilván Péter kérésére írt válaszlevelét: egy fotót arról, hogyan fúródott a végzetes golyó a költő ágyékába. (Puskin ugyanis a kor etikettje szerint a felesége jó hírnevén esett csorba kiköszörüléséért párbajozott.) Pétert, mint a jegyzeteiből kitűnik, az izgatta, ami már a kortársakat is, hogy célzott lövés volt-e. Vagyis a cári hadsereg tisztjének meg kellett-e ölnie a hatalom számára veszélyes költőt. A metaforikus jelentés első rétege tehát az erőviszonyokra utal: egy költőt (egy művészt) bármelyik pillanatban megsemmisíthet a fizikai erőszak, de a művészetét, a szellemét soha. Tudta ezt már Horatius (Exegi monumentum), tudta Puskin is (Az emlékmű), és így van ez ma is. Ezért is jelentenek a művészek és a tudósok veszélyt a mindenkori hatalomra.

A Waldstein-ház három generáció életének a központja, de minden fontos szereplő a hatása alá kerül. Maga a ház is átalakul. Braun Antal egykori villája egy ideig könyvtár és múzeum, majd Áron (Olga második férje) drámaszakkörének, sámánszertartásainak helyszíne, végül Noszlopi-emlékház, a garázsban Olga természetgyógyász-szalont rendez be. A ház túlél mindent és mindenkit, mégis a pusztulás felé tart. A hanyatlás képei ismerősek olyan híres 19. századi családregényekből, mint A Buddenbrook ház, A Thibault család, A Forsyte Saga.

Az épületen nemcsak az idő és a történelem hagy nyomokat, a legnagyobb pusztítást Olga második férje, Áron hajtja végre. Lakóin is erőszakot gyakorol, eszméi zavarosak, de nem ismeretlenek a mai olvasók előtt sem. Ő az, aki nem elég művelt ahhoz, hogy tisztán lásson, viszont elég okos és erőszakos ahhoz, hogy az új rendszerben karriert csináljon. Ez az új rendszer a kaotikus jelen, sok-sok áthallással a mai viszonyokra. Felismerhető alakokkal, jelenségekkel találkozhatunk, emlékezetes, a valóságban többször hallott mondatokat idézhetnénk, mint pl. „Végetek lesz. Most mi jövünk.” Amit Waldstein Péter a lányának és unokájának ajánlott (nevessék ki a hatalom bornírtságait), náluk nem válik be, és bár egyéni stratégiaként másoknál jó lehet, társadalmi szinten nem jelenthet megoldást.

Az elbeszélő, aki úgy építette fel a narratívát, hogy saját élményeit, tapasztalatait másokéival, főleg apja és Kristóf információival egészíti ki, maga is különleges figura. Olga iránti szerelme beteljesületlen marad, mégis ez határozza meg az életét. Gyermekből felnőtt lesz, befut egy karriert, vannak nők az életében, de Olga iránti vágyakozása nem múlik el. Ebben a várakozó, szemlélődő, egyben rejtőzködő pózban látjuk utoljára. Az egyik mellékszereplő, Marcell ad konkrét támpontot egy lehetséges értelmezéshez. Ő az, aki – miután megzsarolják és megfenyegetik – összegzi a történelmi tanulságot: a kommunisták megtanították a magyarokat lopni, a nácik meg gyűlölni. Az eredmény: „Most szökött szárba a vetés: kikelt a gyűlölködő tolvajok sárkányfog-veteménye.” Vörösmarty Az emberek című versének keserű tanulsága is ez („Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! nincsen remény!”). Közben eltelt bő másfél évszázad.

 

 Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint, Kalligram, 2019., 2790 Ft


 

Főoldal

2019. július 23.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei Sütő Csaba András prózaversei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA