Olvasónapló

 

cseh.jpg


Petrusák János

Bérczes László beszélgetőkönyve Cseh

Tamással

 

Nem is olyan régen, a folyó év első hónapjának a vége felé az Európa Könyvkiadó egy nem mindennapos könyvbemutatóra várta az érdeklődőket. Nem mindennapos: mert egy beszélgetőkönyvet mutattak be. S azért sem mindennapos, mert a könyvbemutató általában az íróról szokott szólni, itt meg nemcsak a könyvről szólt, hanem arról a kormeghatározó emberről is, akiről a könyv szól.

Cseh Tamás – énekes, zeneszerző, dalművész, előadó, színész, író – nem ismeretlen előttünk. A sokoldalú polihisztor – merjük használni a szót – életében, és most, hogy már majdnem egy évtizede nincs közöttünk, még mindig tartogat számunkra meglepetéseket. Önmagáról, a művészetéről és ezáltal mirólunk. Ahogyan ő maga mondta: „...az egész életemet a daloknak adtam, és nem azért, hogy karriert fussak be, hogy híres legyek, nem azért, hogy pénzt keressek, hiszen nem is kerestem. Igen, a hiúság létező dolog, és a hírt az Úr meg is adta nekem, de ő aztán igazán tudja, hogy nem arra ment ki ez az egész. A szándékaim nemesek voltak, és cselekedtem is azért, hogy egy-egy dallal több legyen a világ, azért, hogy ez a kis zug, ez a tájék, az én hazám, ne gazosodjon el, igen, én ápolgattam, hozzá akartam járulni, hogy nemesedjek én is és az is, aki velem van, aki engem hallgat.”

Cseh Tamás hangja a fülünkben muzsikál, mert zenéjét hallgatjuk, dalait dúdoljuk, könyveit, mint a Hadiösvény vagy a Csillagokkal táncoló Kojot, máig lapozzuk, a Hadiösvényben még a rajzaira is rácsodálkozunk. A művész, aki ennyire itt van velünk, mond most is olyat, amely a máról, nekünk szól, nem halhat meg. Csak a teste, művészete sosem!

Akkor itt jön ezek után a kérdés: mi újat mondhat, újat mondhat-e igazán egy ennyire ismert és szeretett művészről szóló könyv?

Már 1978 óta több könyv szólt Cseh Tamásról. Többek között Bérczes László maga is írt róla korábban. A beszélgetőkönyv viszont – bár már többen tettek hasonló kísérletet – más. Más, mint egy riport- vagy interjúkötet. A beszélgetőkötet – Bérczes László kötete – olyan, mintha hallanám. Pedig nem hangoskönyv. Mégis hallom Cseh Tamást és látom is. Kötetlen, néha kissé csapongó beszélgetés közben. Hallom-látom művészként és emberként.

Mert beszélgetés közben megnyílik az ember, ha őszintén kérdenek tőle, és ő őszintén válaszol. Bérczes László őszintén kérdezett, Cseh Tamás pedig őszintén válaszolt. A kérdés- felelet nem párharc volt, ahogyan olvashatjuk a könyvben, a kérdések és válaszok kiegészítették egymást. A kérdező nem tülekedett előtérbe, és a válaszoló sem akart. (Abban a korban, amikor mindenki előre akar tülekedni!) Két szerény ember beszélgetett. Szinte nem is Cseh Tamás volt a téma, hanem a világ, ahogyan azt Cseh Tamás látta. És ahogyan minden érző ember láthatja… Ha nagyon odafigyel.

A borítón ki lenne más, mint a művész, kissé deresen, megfáradt arccal, de a harcot soha fel nem adó, távolba néző tekintettel, ölében az elmaradhatatlan gitárral. Belevág, semmit nem tagad önmagáról. Kezdi azzal, hogy: „Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben…”

Aztán mondja, ami egy énekes művész számára a legfájdalmasabb: „talán utoljára énekeltem, és épp a Bakáts téren, ahol születtem, ahol kereszteltek.”

Beszélget Cseh Tamás Bérczes Lászlóval a vallásról, a gyónásról, s rádöbbenünk, nem véletlen kezdődött a könyv úgy, ahogyan kezdődött. Ez egy gyónás. Őszinte, semmit nem tagadó, szívből-lélekből jövő. Nem fülbe súgó, titkot regélő, ilyet ne várjunk. Egy ember mondja el azt, ahogyan élt, s miért élt úgy, s miért érzett úgy, ahogyan érzett.

Beszélget velünk. Egy idő után már úgy érezzük, hogy nem Bérczes László az, aki ott van, aki kérdez, hanem mi vagyunk ott, Bérczes László kérdései a mi kérdéseink, mert szeretnénk hallani Cseh Tamás válaszait.

Cseh Tamás beszél az első rágyújtásról, a családról, a barátokról kölyökkorból és későbben is, az „első lányról”, akinek nagyon akart imponálni, nem kiskölyök módra, hanem férfiként. A tánciskolákról, a bulikról, a zenei élményekről, az akkori ruházatról, az akkori „menő fiúság” kritériumairól, a tesi órák kínlódásairól (atletizálni kellett, pedig ő focizni szeretett volna), a még akkor nem koedukált gimnáziumok „bandázásairól”, A Pál utcai fiúk-feelingről, tehát mindenről, ami akkor (is) meghatározta egy fiatal srác életét. Aki kissé mégis más volt, mint a többiek. Valahogy benne volt már akkor a művész. Ezért másként nézte a világot. Figyelmesebben, hogy ne csak éljen benne, ne csak megértse valamennyire, hanem annyira, hogy ezt művészi eszközökkel meggyúrva a világ elé tárhassa.

Beszél Cseh Tamás ’56-ról, hogy falujában, mint művésznek, neki kellett művészien kivágnia a Rákosi-féle vörös csillagos címerű zászlóból a közepét. Emlékszik, jól sikerült, de az emberek máris birtokba vették, kézbe kapták a „művét”, és vitték, magukkal. A fenti jelenet akár még metafora is lehetne: az igazi művész alkotását az emberek a magukénak érzik. Nem kell propagálni, viszik maguktól.

Aztán a beszélgetés, mint ahogyan a beszélgetésekkel ez lenni szokott, a múltból visszacsap a jelenbe. A hőemelkedés még a lelkesedés hőemelkedése is lehetne, hiszen egy fiatal srác valami olyat tett, amire odafigyelt egy egész közösség, de Cseh Tamás tudja, hogy mit jelent nála most, beszéd közben a hőemelkedés: „ez a kemoterápia, a francba.” Nem cirkalmaz, nem játssza meg magát, nem ámít, önmagát se, mást se: kimondja, ahogy és amit érez.

Hosszan idézhetnénk, még hosszasabban beszélhetnénk még a könyvről, amelyben a két beszélgető, Cseh Tamás és Bérczes László kissé csapongósan, éppen ezért érdekesen, keresetlenül „végigbeszéli” és „kibeszéli” meg „megbeszéli” egy ember életét, aki történetesen művész is volt, több művészeti ágban, s beszélgetésüket olvasva rádöbbenhetünk: itt egy korról s a korban mirólunk van szó.

Aki meg akarja – még jobban – ismerni Cseh Tamást, s ezzel a kort, amelyben élt, s a kort, amely ma is tart, s közben egy barát őszinte szavait akarja hallani, annak kell ez a kötet. Nem dísznek, nem egyszeri átforgatásra, nem belelapozásra, hanem – beszélgetésre! Nem a végén, hanem a közepén már ott tartok, hogy kérdezek. S várom Cseh Tamástól a választ…

 

 Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve, Európa Könyvkiadó, 2018.


 Főoldal

2018. február 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA