Limpár Ildikó
Lenni – az nem-lenni
Ülök a Nyitott Műhelyben, és hallgatom Géher István síron túli szavait – utolsó, köteten kívüli verseinek két darabját, mellyel a Tanár Úrra emlékező est kezdetét veszi. Aztán megidézzük a múltat. Visszatekintünk a tanárra, az irodalomtörténészre, a műfordítóra, a szerkesztőre, a dramaturgra, a műhelyvezetőre, a költőre. A tanárra, aki mindig egyszerre volt mindez a sok ember, és akinek verseiben ez a sokféleség tükröződik.
Hozzám nyilván azok a versek állnak közelebb, melyek születésénél jelen voltam, melyeket úgy olvashattam, hogy szinte tapintható volt rajtuk a születés mázgájának misztikus anyagtalansága. Ezzel szemben, amikor elolvastam Géher István első verseskönyvét, először valami távoli, idegen dimenzióban bolyongtam. A kötet 1981-ben látott napvilágot, címe: Mondom: szerencséd. Gondoltam is magamban, jókora tiszteletlenséggel, hogy „mondom: szerencséd, ha egy tucatnyi ember megérti ezeket a verseket, mert az én bicskám bizony jó párszor beletörött.” Ez a kötet, csakúgy, mint a következő, a Mi van, Catullus? igencsak megdolgoztatja az elmét és a szívet. Irodalomtörténeti, műfordítói, szerkesztői és tanári rejtvények ezek. Olyan rejtvények, melyeket nem a máshol szerzett tudás nyit meg, hanem az újraolvasás és a továbbolvasás rituáléja.
Ha tovább olvasom Géher István költői világát, minden annyira világossá, letisztulttá válik. Ő változott? Vagy az élete?
Az emlékest egyik első megszólalója, Jankovics József szerint Géher István ugyanaz az ember maradt, akit ő fiatal tanárként megismert. Hogy az ő hasonlatát idézzem: mint Pallasz Athéné, ki a maga tökéletességében pattant ki Zeusz fejéből, Géher István is úgy állt első osztálya elé. Már akkor az a tökéletesen elhivatott tanár és tudós ember volt, kire mind emlékezünk, azok is, akik csak később ismertük meg. Akkor még nem volt költő. Legalábbis nem volt publikáló költő. És most, hogy a versesköteteiről írok, számomra a kérdés: vajon a költő is ugyanaz maradt az évtizedek alatt?
Géher István verseskötetei óriási változásokat mutatnak fel. A köteteket egybeforrasztó elv: a forma. Hol Catullus töredékei inspirálnak, hol az anakreóni dalok hangolódnak át a modern hangszerelésnek köszönhetően, hol a szonett hívja életre/tetemre a teremtés tüzét. A forma azonban csak ruha a költői énen, mely nem tűri a test anyagságából fakadó „minden nyűgét és nyilait”, és anyagtalan tűz, teremtő és pusztító erő, mely a rá aggatott gúnyát is egy pillanat alatt semmivé foszlatja. És amikor ez megtörténik, átlátunk a formán, és csodálkozva látjuk: a költő nem változott.
Az est egyik megemlékezője, Szabó T. Anna is felidézte azt a pillanatot, amikor Géher István, mint oly sok költő tanítványától, tőle is megkérdezte: „biztos, hogy ezt akarod csinálni? Biztos, hogy bele akarsz halni a költészetbe?” A belülről emésztő tűz, mely életre hívja, s egyúttal marcangolja a költőt – ez az a láng, mely megvilágítja Géher István költői szavait minden kötetben és köteten kívül megjelent versében. Teremtés és halál összefonódása, végtelen körré formálódása a versben: ez az az idea, mely nem változik, bármilyen ruhát is aggat rá a költő.
Vers: eleje nincs mint testedet
/testemet/ a föld: befejezetlen
A fenti két sort Géher István 1981-es kötetéből választottam. 1997-es kötete, a szonetteket egybefűző Hol az a látvány? minden egyes versében is visszaköszön ez a gondolat. Géher István olyan költő, aki tudta: a versírásba bele lehet, talán bele kell halni. Ám versei alapjában véve az életről szólnak. Sokszor megmosolyogtat az irónia, mellyel ránk kacsint a sorok mögül, vagy a játékosság, mellyel a formát kezelte. Néhol komolyabban, néhol könnyedebben, de a költő mindig is arról írt, ami számára a költészetet jelentette: az életről, vagyis a halálról. Mert itt a hamleti kérdésre a géheri válasz: lenni – az nem-lenni.
… ami
romlékony bennem: a vers vesse ki!
A vers, ha vers /hogy tudjuk, kik vagyunk/ –
ünnep: amibe belehalhatunk.
Géher István: Mondom: szerencséd (versek) Szépirodalmi, Budapest, 1981.
Géher István: Mi van, Catullus? (versek) Szépirodalmi, Budapest, 1984.
Géher István: Anakreóni dalok (versek) Liget, Budapest, 1996.
Géher István: Hol az a látvány? (összegyűjtött és új versek) Liget, Budapest, 1997.
Géher István: Új folyam (versek, 1997–1998) Liget, Budapest, 1998.
Géher István: Esztendők éve (versek, 1998–2002) Liget, Budapest, 2002.
Géher István: Polgár Istók (versek, 2002–2007) Kalligram Kiadó, Pozsony, 2008.
