Hírek

 

 fisz.jpg

 

Július végén rendezik

az ifjúsági FISZ tábort

 

Írótábort rendez július 25. és 28. között 14-19 évesek számára a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), rendezvényen a két oktató, Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma a lírai szövegek fejlesztésében segíti majd a fiatalokat.

 

A FISZ Junior workshop szervezői azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, van már néhány elkészült szövegük, és szívesen fejlesztenék a kreatívíró képességüket.

A fiatalok a kreatív feladatok, az íráskészség fejlesztése, a tematikus rendhagyó irodalomórák és a műhelymunka mellett személyesen találkozhatnak pályakezdő és már aktívan publikáló szerzőkkel, akik amellett, hogy részt vesznek a közös műhelymunkán, saját életpályájukkal és művészetükkel kapcsolatban is tartanak majd rövid előadásokat a kurzusra felvételt nyert alkotóknak.

A jelentkezés határideje július 18., a részvétel ingyenes. A kurzusra három vers beküldésével lehet jelentkezni, a pályázati anyagokat a szervezők egy darab word dokumentumban várják a fiszjunior@gmail.com e-mail címre, anonim módon. A jelentkező nevét és életkorát csak az e-mail szövegében tüntessétek fel.

A kurzus maximum tíz fővel indul, a kiválasztás a beküldött szövegek alapján történik. A felvételt nyert jelentkezőket e-mailben értesítik július 20-ig.

 

(MTI)


Főoldal

2024. július 08.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png