Hírek

 

 

 dijatado.jpg

 

Állami díjakat adtak át íróknak, költőknek

 

 

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából

 

Kossuth-díjat adományozott:


Ács Margit József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas író, műkritikus, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, több műfajt átfogó, sokoldalú prózaírói és irodalomkritikusi életműve, a lélektani mélységek ábrázolása mellett a társadalomkritikai igazságkeresésre is nagy hangsúlyt fektető, örök érvényű írásai, valamint a rendszerváltoztatás történetét bemutató hiánypótló elbeszélései elismeréseként;

 

Kodolányi Gyula József Attila-díjas költő, műfordító, irodalomtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a kortárs magyar lírára erőteljes hatást gyakorló költői és műfordítói, illetve jelentős, főként a modern angolszász költészettel foglalkozó esszéírói életműve, valamint a Magyar Szemle című folyóirat újraindítójaként folytatott értékteremtő, a magyar polgári nemzeti hagyományt újraértelmező munkája elismeréseként;

 

Sárközi Mátyás József Attila-díjas író, kritikus, műfordító, szerkesztő részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a hazai kortárs irodalmat gazdagító sokoldalú prózaírói, műfordítói, kritikai és publicisztikai életműve, valamint a 20. század eleji magyar szellemi-kulturális életet érzékletesen ábrázoló családi krónikái elismeréseként;

 

Széchenyi-díjat adományozott:

 

Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének címzetes egyetemi tanára részére Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként;

 

a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozza:

 

Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egykori főigazgatója, a Hitel című folyóirat alapító főszerkesztője részére a rendszerváltoztatás folyamatának előkészítésében, illetve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum megalapításában és vezetésében vállalt kimagasló szerepe, valamint a XX. századi magyar irodalomtörténet szakértőjeként folytatott több évtizedes kutatói-oktatói munkája elismeréseként.


 

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Fekete Péter, az Emmi kulturális államtitkára átadta a március 15. alkalmából odaítélt művészeti díjakat kedden a Pesti Vigadóban. Irodalmárokat, írókat, költőket is kitüntettek.

 

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Gérecz Attila-díjat adományoz a 35 év alatti, elsősorban első kötetes alkotóknak, a névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotás elismeréseként Bék Timur, az Aszterión című kötet írója részére;

 

József Attila-díjat adományoz kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismeréseként Babics Imre költő, versszerkesztő, Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Jávor Béla író, publicista, Mandics György író, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Papp Endre irodalomtörténész, Tárnok Zoltán író, szerkesztő, Thimár Attila irodalomtörténész, egyetemi oktató, szerkesztő és Ugron Zsolna író részére;

 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr és Dr. Rétvári Bence államtitkár úr Magyarország Babérkoszorúja díjakat adott át.
A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:


Dr. Szalay Károly József Attila-díjas író, irodalomtörténész, újságíró;


Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

 

(MTI)


Főoldal

2020. augusztus 18.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Átadták a Déry-díjakatHarag Anita kapta a 2020-as Margó-díjatMegnyílt a Frankfurti KönyvvásárLouise Glück amerikai költő és esszéista az idei irodalmi Nobel-díjas
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Simon Réka Zsuzsanna: GyászruhaBagi Iván verseiPoós Zoltán versei Tóth Erzsébet versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA