„Valahonnan szereznem kellett egy száguldó
tevét”
A Pagony Kiadónak van egy sorozata – Most én olvasok címmel –, melyben a szerzők négy-négy mesekönyvet írnak, négy olvasókorosztálynak, négy nehézségi szinten. A sorozatban Kertész Erzsitől most jelent meg a második nehézségi szintű kötet, a Tevefutam.
A szerzővel Schütz Gabriella beszélgetett.
– Mit szóltál, hogy Téged kértek fel a soron következő kötetek megírására?
– Örültem neki, már csak azért is, mert a két fiam éppen érintett volt életkorilag. És bár a szöveg mennyiségileg nem jelent igazán nagy kihívást, a koncepció mégis gondos tervezést igényel: egy komplex kis világot kell felépíteni, és egyszerű szavakkal, mondatokkal mesélni róla. Ez gyakran nehezebb, mintha bő lére eresztenéd a mondanivalódat. Jó érzés az is, hogy a sorozat többi jeles szerzője mellé én is felsorakozhatok az olvasóvá nevelés küldetésében, ami amúgy tényleg szívügyem.
– Mit gondolsz erről a sorozatról?
– Fontos, sokszínű és korszerű. Azt hiszem, ezzel a lényeget el is mondtam. Ja, és elsősorban a gyerekeket tartja szem előtt!
– Hogyan született meg benned Ferkó története?
– Kerestem azt a kapcsot, ami egymáshoz illeszthet négy kis könyvet, és egyszer csak eszembe jutott a merész ötlet: mi lenne, ha az idő múlása, maga az életút lenne a négy kötet felépítésében a szervező elv? Így ugyanazt a személyt, egy feltaláló kisfiút kísérhetnénk végig élete különböző fázisaiban. Eleinte komoly fejtörést okozott, vajon jó lesz-e így? Rét Viki szerkesztővel sokat beszélgettünk erről, és végül úgy döntöttem, bevállalom ezt a szokatlan „öregedéssztorit”. Vonzott is, hiszen ez szinte tabu a gyerekirodalomban, és nemcsak ott. Ugyanakkor azt is beláttam, a korosztály miatt fontos, hogy minden kötetben legyenek hét év körüli, azonosulásra alkalmas karakterek. Ezért minden részben szerepelnek gyerekek, és miközben az idősödő feltaláló egyre-másra ontja magából a találmányokat, ők adják hozzá az impulzust és az ihletet.
– Nekem a találmányok tetszettek a legjobban, annyira eredetiek! Hogyan találtad ki az olyan találmányokat, mint a kisállatvidító?
– Nem vagyok igazán feltaláló típus, úgyhogy a találmányok a történetben viszonylag esetlegesek – mikor mi jut éppen eszembe. Néha tanácsot kérek a fiaimtól, akik sokkal inkább műszaki beállítottságúak, mint én. A kisállatokért viszont közösen rajongunk, úgyhogy ez az ötlet nem váratott sokáig magára.
– Általában hosszabb és bonyolultabb történeteket szoktál írni, a Panthera triológia is olyan. Mégis milyen volt megírni a Tevefutamot? Hogyan érezted közben magad?
– Sokat gondoltam a célcsoportra. Az jutott eszembe, milyen nehéz is eleinte az olvasás, és jó ötletnek tűnt, hogy magával a cselekménnyel adjam meg a lendületet. Ebben kiváló partnerem az illusztrátor, Bernát Barbi, akinek a rajzain valahogy ténylegesen átjön a mozgás és a lendület. Valamiféle gyorsítást, dinamikát akartam tenni a szövegbe, ami ebben az esetben egy elszabadult teve lett, valamint két rakoncátlan ikertestvér. Az lebegett a szemem előtt, hogy a rohanó teve szinte lapról lapra sodorja magával a betűzgető gyereket.
– Te szereted egyébként a cirkuszt?
– Nem, nem igazán szeretem, de valahonnan szereznem kellett egy száguldó tevét, és ez tűnt a legkézenfekvőbb döntésnek.
– Központi szerepet kapott a szerelem a mesekönyvben (szerencséreJ). A kötet azonban kisiskolásoknak szól. Mit gondolsz, ők értik már a szerelmet?
– Ha nem is értik – és ugyan ki érti? –, azért nagyon is érdekli őket. Volt, aki óvott attól, hogy a szerelem témáját beletegyem egy kezdő olvasós könyvbe, de nem hagytam magam lebeszélni, mert nekem az a személyes tapasztalatom, hogy igenis lehet a gyerekeknek erről beszélni. Persze nem mindenkit érdekel egyformán, de én például a saját szülői gyakorlatomban óvodától kezdve napi szinten foglalkozom a témával, úgyhogy ha akartam volna, sem tudom elkerülni. Ráadásul, ha olyan könyvet akarok a gyerekek kezébe adni, ami változatos életkorokat villant fel – és ez szándékos törekvés volt részemről –, akkor ez egy kikerülhetetlen téma.
– Mit csinálsz, ha van szabadidőd?
- Barátokkal találkozom, tornázni járok, és persze olvasok – de nem eleget. Az elmúlt két-három év munka szempontjából nagyon intenzívre sikerült. Miközben tele volt sikerekkel és nagyszerű, erőt adó visszajelzésekkel, ugyanakkor elértem a határaimhoz is. Most a lassulást gyakorlom, és a reális vállalásokat. Azt érzem, hogy kevesebb vállalással, észszerűen beosztott erővel tovább tud kreatív maradni az ember.
– Min dolgozol mostanában?
– Nemrég fejeztem be egy nagy munkát, egy középkori műemlékhez kapcsolódó kalandregényt. Sok fejtörést, olvasást igényelt, de nagyon szerettem írni. Megjelenése a jövő nyárra várható. Most kisebb feladataim vannak, többek között folytatom a Most én olvasok sorozatomat is – egyébként Barbi már illusztrálja a harmadik részt –, és van ötletem felnőtt regényre is, amit, ha időm és ihletem engedi, végre elkezdek.
(Kertész Erzsi portréját Merényi Zita készítette.)
Kertész Erzsi: Tevefutam, Pozsonyi Pagony Kiadó, 2018., 56 oldal, 2200 Ft
