Papírhajó - Mentőöv

 Tevefutam.jpg

 

„Valahonnan szereznem kellett egy száguldó

tevét”

 

A Pagony Kiadónak van egy sorozata – Most én olvasok címmel –, melyben a szerzők négy-négy mesekönyvet írnak, négy olvasókorosztálynak, négy nehézségi szinten. A sorozatban Kertész Erzsitől most jelent meg a második nehézségi szintű kötet, a Tevefutam.

A szerzővel Schütz Gabriella beszélgetett.

 

– Mit szóltál, hogy Téged kértek fel a soron következő kötetek megírására?

 – Örültem neki, már csak azért is, mert a két fiam éppen érintett volt életkorilag. És bár a szöveg mennyiségileg nem jelent igazán nagy kihívást, a koncepció mégis gondos tervezést igényel: egy komplex kis világot kell felépíteni, és egyszerű szavakkal, mondatokkal mesélni róla. Ez gyakran nehezebb, mintha bő lére eresztenéd a mondanivalódat. Jó érzés az is, hogy a sorozat többi jeles szerzője mellé én is felsorakozhatok az olvasóvá nevelés küldetésében, ami amúgy tényleg szívügyem.

– Mit gondolsz erről a sorozatról?

– Fontos, sokszínű és korszerű. Azt hiszem, ezzel a lényeget el is mondtam. Ja, és elsősorban a gyerekeket tartja szem előtt!

– Hogyan született meg benned Ferkó története?

– Kerestem azt a kapcsot, ami egymáshoz illeszthet négy kis könyvet, és egyszer csak eszembe jutott a merész ötlet: mi lenne, ha az idő múlása, maga az életút lenne a négy kötet felépítésében a szervező elv? Így ugyanazt a személyt, egy feltaláló kisfiút kísérhetnénk végig élete különböző fázisaiban. Eleinte komoly fejtörést okozott, vajon jó lesz-e így? Rét Viki szerkesztővel sokat beszélgettünk erről, és végül úgy döntöttem, bevállalom ezt a szokatlan „öregedéssztorit”. Vonzott is, hiszen ez szinte tabu a gyerekirodalomban, és nemcsak ott. Ugyanakkor azt is beláttam, a korosztály miatt fontos, hogy minden kötetben legyenek hét év körüli, azonosulásra alkalmas karakterek. Ezért minden részben szerepelnek gyerekek, és miközben az idősödő feltaláló egyre-másra ontja magából a találmányokat, ők adják hozzá az impulzust és az ihletet.

– Nekem a találmányok tetszettek a legjobban, annyira eredetiek! Hogyan találtad ki az olyan találmányokat, mint a kisállatvidító?

– Nem vagyok igazán feltaláló típus, úgyhogy a találmányok a történetben viszonylag esetlegesek – mikor mi jut éppen eszembe. Néha tanácsot kérek a fiaimtól, akik sokkal inkább műszaki beállítottságúak, mint én. A kisállatokért viszont közösen rajongunk, úgyhogy ez az ötlet nem váratott sokáig magára.

– Általában hosszabb és bonyolultabb történeteket szoktál írni, a Panthera triológia is olyan. Mégis milyen volt megírni a Tevefutamot? Hogyan érezted közben magad? 

– Sokat gondoltam a célcsoportra. Az jutott eszembe, milyen nehéz is eleinte az olvasás, és jó ötletnek tűnt, hogy magával a cselekménnyel adjam meg a lendületet. Ebben kiváló partnerem az illusztrátor, Bernát Barbi, akinek a rajzain valahogy ténylegesen átjön a mozgás és a lendület. Valamiféle gyorsítást, dinamikát akartam tenni a szövegbe, ami ebben az esetben egy elszabadult teve lett, valamint két rakoncátlan ikertestvér. Az lebegett a szemem előtt, hogy a rohanó teve szinte lapról lapra sodorja magával a betűzgető gyereket.

– Te szereted egyébként a cirkuszt? 

– Nem, nem igazán szeretem, de valahonnan szereznem kellett egy száguldó tevét, és ez tűnt a legkézenfekvőbb döntésnek.

– Központi szerepet kapott a szerelem a mesekönyvben (szerencséreJ). A kötet azonban kisiskolásoknak szól. Mit gondolsz, ők értik már a szerelmet? 

– Ha nem is értik – és ugyan ki érti? –, azért nagyon is érdekli őket. Volt, aki óvott attól, hogy a szerelem témáját beletegyem egy kezdő olvasós könyvbe, de nem hagytam magam lebeszélni, mert nekem az a személyes tapasztalatom, hogy igenis lehet a gyerekeknek erről beszélni. Persze nem mindenkit érdekel egyformán, de én például a saját szülői gyakorlatomban óvodától kezdve napi szinten foglalkozom a témával, úgyhogy ha akartam volna, sem tudom elkerülni. Ráadásul, ha olyan könyvet akarok a gyerekek kezébe adni, ami változatos életkorokat villant fel – és ez szándékos törekvés volt részemről –, akkor ez egy kikerülhetetlen téma.

 

kert__sz_Erzsi__Sz__ll__si_M__t__ja_.jpg

– Mit csinálsz, ha van szabadidőd?

- Barátokkal találkozom, tornázni járok, és persze olvasok – de nem eleget. Az elmúlt két-három év munka szempontjából nagyon intenzívre sikerült. Miközben tele volt sikerekkel és nagyszerű, erőt adó visszajelzésekkel, ugyanakkor elértem a határaimhoz is. Most a lassulást gyakorlom, és a reális vállalásokat. Azt érzem, hogy kevesebb vállalással, észszerűen beosztott erővel tovább tud kreatív maradni az ember.

– Min dolgozol mostanában?

– Nemrég fejeztem be egy nagy munkát, egy középkori műemlékhez kapcsolódó kalandregényt. Sok fejtörést, olvasást igényelt, de nagyon szerettem írni. Megjelenése a jövő nyárra várható. Most kisebb feladataim vannak, többek között folytatom a Most én olvasok sorozatomat is – egyébként Barbi már illusztrálja a harmadik részt –, és van ötletem felnőtt regényre is, amit, ha időm és ihletem engedi, végre elkezdek.

 

(Kertész Erzsi portréját Merényi Zita készítette.)

Kertész Erzsi: Tevefutam, Pozsonyi Pagony Kiadó, 2018., 56 oldal, 2200 Ft


 

Főoldal

 

2018. december 11.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Zalán Tibor: Papírváros 5 – betegen-szilánkBalássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: Ráadás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg