A nemszeret – szeret a kortárs értekező próza legélvezetesebb könyvei közé tartozik. Mivel szerzője sokat tud a szeretetről. A neves esszéista írásainak tárgya rendkívül sokszínű.  Amióta homeopátiával foglalkozik, többet ír életről, kevesebbet könyvekről, kultúráról, kevésbé reflektál mások műveire, inkább az emberi sorsok mintázatai érdeklik.

  –        A könyvbemutatón elmondtad, hogy az esszéírás valamiképpen gyógyítás, ahogyan a homeopátia is egy gyógymód. Munkád során napi tíz-tizenkét páciens sorsába látsz bele, ami egyrészt titok, mégis tele leszel talált szöveggel. A címben jelzett téma (nemszeret- szeret) meg a boldogság keresése a legprofánabb, ami létezik a Földön, hiszen minden ekörül forog az életben. Nehéz is közhelyek nélkül hozzányúlni ezeknek a szavaknak a mögötteséhez. Te mégis erre vállalkozol. Miért? 

–        A kérdésben benne van a válasz, mert hogy a könyv nagyjából abból született, hogy elkezdtem embereket fogadni, a problémájukról faggatni. Akármennyire is olyan témák ezek, amelyekhez nehéz közhelyek nélkül hozzányúlni, de hát minden ember erről beszél, ezek a közös, nagy emberi kérdések. Ha elkezd az ember a problémájukról kérdezi, egyre mélyebbre mennek és mindenki a szeretés, nem szeretés kérdéséhez érkezik pillanatok alatt. Az egyik legalapvetőbb réteg az emberi lélek fejlődésében a nem szeretet megtapasztalása. Akármennyire is szerették az embert, mindig vágyik rá, hogy a nem szeretést is megtapasztalja. Ez nagyon fontos, mert ez vezet el ahhoz, hogy meg tudja különböztetni, mi az, ami szeretet és mi az, ami nem szeretet. Hogyha nem lenne párban, akkor fogalmunk sem lenne a szeretet mibenlétéről. Olyan ez, mintha nem kételkednénk az Istenben, akkor Isten csak lenne, nem is tudnánk róla, hogy van; maga a kétely vezet rá, hogy egyáltalán a létével foglalkozzunk. A nem szeretés érzése vezet odáig, hogy egyáltalán képesek legyünk fölismerni, hogy mi az, amikor szeretve vagyunk. Az emberek legalapvetőbb élettapasztalata, hogy nem kaptak elég szeretetet, vagy amennyiben nagyon is szerették őket, nem úgy, ahogy szerették volna, hogy szeressék őket. Mindenki panaszkodik, még az is, akinek a legjobb dolga volt, mert az anyja, apja nem tudták kitalálni, hogy jó őt szeretni. Sosem pontos a szeretet. Senki sem azt kapta, amit elképzel, legalábbis a legnagyobb szeretet mellett is ott van egy kicsi nem szeretés, vagy nem jól szeretés, és ez az érzés elég ahhoz, hogy minden ember foglalkozzon a szeretés témájával. Ezért fontos erről beszélni. Fontos, hogy ezek a fogalom párok párosan legyenek, egymásban tükröződjenek. Ezek a legalapvetőbb kérdések. Ugyanúgy a boldogságról is a nem boldogságon keresztül lehet beszélni. Ha az ember a negatív inverzével is foglalkozik, nem válnak közhelyessé.

 –        A szövegekben ki-ki megtalálhatja az éppen aktuális meditációs mondatait. Az ember című írásban találtam például: „Lehet-e emberről gondolkodni szeretés vagy nem-szeretés nélkül? Tudható-e, hogy szeretésből gondolkodik, aki gondolkodik, vagy nem szeretésből?” – Nem válaszolsz erre a kérdésre a novella folytatásában, (vagy olyan burkoltan, hogy nem vettem észre),  – mit válaszolnál, mégis? 

–        Erre azt tudom mondani, hogy amiket kérdésként írok le, azokra magam sem tudok válaszolni. Illetve a kérdés számomra egyfajta válasz. Akkor írok kérdést, ha azt gondolom, hogy ezeket nem lehet eldönteni, nem lehet ezekre válaszolni, a kérdés maga egy tény. Azt tükrözi, hogy ezek azok a dolgok, amikre nem lehet biztosan választ kapni. Tegyük le a kérdéseket, mint tényeket; a világnak azok a kérdései ezek, amelyek kérdésként kell hogy maradjanak. Reprezentálják a világnak azt a részét, amiről az ember nem tudhat, csak azt tudhatja, hogy vannak olyan dolgok, amikre nincs válasz.  

–        Sokszor szokatlan megvilágításba kerülnek nálad a dolgok; a szómágia, névmágia jutott az eszembe. Például a fűszerekről elnevezett utcák nevei is milyen szépek, egyszeribe aurájuk lesz azoknak az utcáknak! Tetszik az is, hogy az ételrecepteket úgy írod le, mint teremtésmítoszokat. Honnan ez a kutatási eredmény?  

–        Ez konkrétan egy írásgyakorlatból származik. A Waldorf óvónő képzésen irodalmat tanítok, az úgynevezett kreatív írás tantárgy keretében, amelyet a londoni antropozófiai iskola egyik tanára vezette be, nevezetesen az irodalmat írásgyakorlatokon keresztül tanítja meg. Nem teljesen egyértelmű pedagógiai gyakorlat ez, tanítunk éneket meg zenét zenéléssel, énekléssel, művészettörténetet rajzolás segítségével, de az, hogy írásgyakorlattal tanítanák az irodalmat, nem olyan egyértelmű. A kreatív írás tantárgyon keresztül tanítok meseírást, mesefeldolgozást, mesék átírását, adaptálását bábjátékra, ritmikus körjátékra, mindenfajta óvodai játékra. Ennek részeként különböző más műfajokból átvettünk játékokat, és újsághirdetésekből, ételreceptekből, különböző kölcsönvett műfajokból írtunk meséket. Megnéztük, milyen, ha fikciót látunk a jól ismert hétköznapi műfajokban, például használati utasításokban, olyan profán, realista szövegekben, amelyekkel lépten-nyomon, találkozunk. Mi lenne, ha ezeket mitikus szemmel néznénk, és elrejtett jelentéstartalmakat látnánk bennük? Leírtunk utazásokat, menetrendet, turista útikönyvből kivettünk konkrétan egy városban tett látogatást. Átírtuk a helyszíneket misztikus helyszínekre, csodálatos jelenségekre, különleges járművekre és kiderült, hogy maga a földi utazás is egy képzeletbeli égi utazásnak az analógiája, ugyanúgy, ahogy egy ételreceptről is kiderül, hogy valamiféle életelixír gyártásának az analógiája. Az örökélet titka, ami benne van egy sertéspörköltben!

 –        Az alkoholról azt írod, hogy az a növény halálának a terméke. „Az erjedés. A növényi test bomlása. Az ember az alkoholban a növényi test halálának folyamatát veszi magához. A halott növényi test bomlását folytatja saját testébe belehelyezve.” Hát így igyunk ezek után?… Mi a véleménye erről a benned élő homeopatának? 

–        Nem értettem ezt feltétlenül pejoratívan. Hogy egy erjedés terméke, valahol a halállal való kapcsolatunk van benne az ivásban – hadd legyen. Ebben nem feltétlenül a destrukciót látom. Homeopataként az alkoholfogyasztás legkülönbözőbb formáival találkozom. Általában nem az önrombolás az alkoholfogyasztás motivációja, de a kimenetele sem feltétlenül. A legtöbb ember, akiről azt mondjuk, hogy alkoholista, nem az önpusztítás stádiumában van, amikor iszik. Az alkoholizmusról van egy olyan képünk, hogy az egy brutális, önmegsemmisítő folyamat. Ezzel most persze nem azt akarom mondani, hogy igyon mindenki nyugodtan bármennyit, de nem baj, hogyha az alkoholfogyasztásának a szellemi részével is tisztában van. Minden anyagi, amit az ember magához vesz egy szellemi információt is befogad. Hogyha az ember iszik és az alkohollal, a bomlással találkozik, akkor nem destrukcióval találkozik, hanem egy fontos erővel, ami történik a természetben. A természetnek ugyanúgy részei a felbontó folyamatok, mint a felépítő folyamatok. Csak hogyha a teljes egységgel találkozunk, akkor válhatunk mi is a teljes univerzum részévé.  

–        Úgy érzem, a könyv célja útbaigazítani, megmagyarázni dolgokat, jelenségeket, vigasztalni és örömet okozni. Van ebben valami?

 –        Hát, nem megmagyarázni, hanem eljátszani a dolgok esetleges jelentésével. Semmiképpen sem, soha nem áll szándékomban megmondani, hogy mi hogy van, vagy amilyen összefüggést én találtam, az biztos úgy van. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amiket látunk, tapasztalunk, azok mögött mennyi variáció lehetséges, mennyire furcsa és különös okokból következhet az, amit éppen tapasztalunk, hogy nincsenek evidenciák. Jól esik, hogyha szét tudok szedni ok-okozati evidenciákat, ezeket szeretem más összefüggésbe helyezni. A szabadság a lényeges nekem ebben, az, hogy szabadon kössünk össze jelenségeket, okokat, jelentéseket, jeleket. Legyen egy nagy szabadságunk a gondolkodásunkban és ez a szabadság jelentsen örömet. Azt kérdezted, célom-e vigasztalni és örömet okozni. Örömet okozni annyiban, amennyiben a gondolkodás szabadsága öröm. Nekem talán ez a legfontosabb. Hogyha gondolataidban szabad tudsz lenni, máshogy tudod összekötni életednek az eseményeit, máshogy tudsz ránézni az emberekre, mint ahogy eddig, más okokat tudsz felfedezni azokban a gesztusokban, amiket eddig egyértelműnek hittél, akkor lesz egy szabadságod, és ez a szabadság örömet fog okozni.  

–        Ezek után mit írsz? Hasonlókat, a ”talált sorskatalógusból”? 

–    Nehéz megálljt parancsolni, hiszen a sok történet, mint egy végtelen folyam, árad nap, mint nap. A kérdés mindig a struktúra, hogy mibe rendezi az ember az élményeit. Most ebben a kis könyvecskében az adja a struktúrát, hogy éppen mire kértek meg a különböző irodalmi lapok. Az írások legtöbbje felkérésre született. Megjelölték a témát, amiken elkezdtem gondolkodni. A témák, mint struktúrák, magukba szívták azokat a tapasztalataimat, amiket átéltem. Szeretek feladatot teljesíteni, aminek mentén megoldás születik. Igen, egyelőre továbbra is küzdök ezzel a mérhetetlen anyagbőséggel.



                                                                             (Szepesi Dóra)