Megkérdeztük

 

 Dragom__n_Gy__rgy.JPG

 

Megkérdeztük Dragomán Györgyöt

 

 

Három regény után jelent meg első novelláskötete, az Oroszlánkórus. Hogyan viszonyul egymáshoz a két műfaj? Előfordul, hogy bizonyos mozzanatok, amelyeket a regény kivet magából, egy novellában találják meg a helyüket?

Nem, ilyesmi még sose történt velem. Fordítva szokott lenni, a novellák elkezdenek ciklussá szerveződni, aztán regénnyé alakulnak. Én sosem a regényírás szándékával kezdek dolgozni, inkább novellaként működő jeleneteket írok, amikből néha regények fejezetei lesznek.

 

dragoman-oroszlankorus.jpgAz új kötet olvasása közben nem egyszer éreztem, hogy valamelyik novella akár egy regény lehetőségét is magában rejti. Például rögtön az indító írás esetében vártam volna a folytatást.

Igen, ilyesmi gyakran történik. A Vasvonót folytattam is, elképzelhető, hogy lesz belőle egy hosszabb ciklus, vagy egy vékonyabb könyv. Majd meglátjuk.

 

Ha már a Vasvonót említettük, mi hívta elő ezt a novellát?

Éjszakáról és viharról akartam írni, amikor nekikezdtem, aztán ez lett belőle.

 

Itt a hegedű hangja csendül fel, de a zene, a ritmus, a különböző hangok kitüntetett szerepet kapnak mindenütt. Miért volt fontos, hogy ez végighúzódjon a könyv egészén?

Sokáig vártam erre a kötetre, nagyjából háromszor ennyi novellából válogattam össze az anyagot, több mint tíz év termése ez, és ahogy rakosgattam a szövegeket, egyszer csak észrevettem, hogy a zene és a ritmus jó összekötő elem lehet.

 

Mitől váltak még összetartozóvá ezek az írások? Milyen további szempontok határozták meg a kötet összeállítását?

Többnyire monológok kerültek bele, és olyan külső nézőpontos írások, amelyben fontos a ritmus. Azt láttam, hogy összeillenek ezek a szövegek, és közben elkezdett kirajzolódni a két másik novelláskötet szerkezete is. Ez volt az előnye a tíz év várakozásnak, hogy tudtam egy kötetnyi nagyon sokféle, mégis összeillő anyagot találni. A fehér király után többen biztattak, hogy adjak ki egy novelláskötetet, lett is volna elég anyagom, de én inkább kivártam a következő regényt, mert úgy érzem, így sokkal egységesebben működő novellásköteteim lesznek majd.

 

Többféle narrátort szerepeltet, többnyire gyermekek szólalnak meg egyes szám első személyben. Miért elsősorban az ő perspektívájukon keresztül meséli el ezeket a történeteket?

Ez azért nincs egészen így. A kötet huszonkilenc szövegből tíz gyerekmonológ, ha a terjedelmet nézzük ez az arány legfeljebb húsz százalék. Ebben a könyvben tehát másodlagos a gyerekhang, nagyobb hangsúllyal vannak benne jelen a „felnőttválogatottok” és a külső nézőpontos írások.

 

A novellák világa „brutális, primitív, nem komfortos, de valahogy ennek ellenére vagy ezzel együtt élhető (…) Erőszakos, de nem lélektelen ez a közeg, mert kétségtelenül van benne lélek, csak kicsit eltorzult” – írja találóan Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom kritikusa. Mit gondol erről? Milyen személyes élmények, tapasztalatok segítették ennek a világnak a megrajzolását?

Nem hiszem, hogy ez a szövegek többségére érvényes volna, de az biztos, hogy a novellák mindegyikét átjárja valamifajta hol felszínre törő, hol visszafogottan a mélyben bujkáló szenvedély vagy indulatiság. Nem tudom megmondani milyen közvetlen tapasztaltok hatottak rám, az biztos, hogy a felnőttként és különféle utazások során szerzett élmények, képek látványok így vagy úgy bekerültek a szövegbe.

 

Első kötete, A pusztítás könyve jobbára még szakmai körökben keltett figyelmet, megkapta érte a Bródy-díjat. A fehér király viszont már jelentős sikert aratott itthon és külföldön. A Máglya megjelenését ugyancsak komoly érdeklődés kísérte, az Oroszlánkórus pedig felkerült az Aegon Művészeti Díj tízes listájára. Hogyan viselte és viseli a sikert?

Nyilván öröm az elismerés, meg a figyelem, amit a szövegeim világszerte és Magyarországon is kapnak, de az igazi siker az, amikor három-négy hét nyűglődés után sikerül végre mégiscsak befejezni egy-egy olyan írást, vagy ne adj’ isten mondatot, amibe addigra már többször reménytelenül belebuktam.

 

Részleteket már olvashattunk formálódó regényéből. Mit tudhatunk róla? Várhatóan trilógiává egészíti ki a megelőző két művet?

Biztosan összeillenek majd, ha be tudom fejezni, azzal talán mindet elmondtam annak a fiktív/valóságos világnak a hetven évéről, ahol a Máglya és A fehér király játszódik.

 

(Ménesi Gábor)


Főoldal

2016. április 05.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png