Megkérdeztük






Falcsik Marit kérdeztük versről, zenéről, sorsról és A sorsvadászról



     Négy éve robbant be az irodalmi életbe. Nagy témákat pendít meg – sors, szerelem, istenélmény –, és tud újat mondani. Páratlan sikerének titka lírájának életszerűsége, jellemzik első kötetének fülszövegében. A Sanzon nehéz időkben, és a Változatok a szabadságra után készül a harmadik kötet, A sorsvadász.


 – Megkésett karrierrel muszáj az élvonalba tartozni, vagy nem érdemes nekimenni – ezt annak idején elég erőteljesen megfogalmaztad magadnak. Azt is mondtad: a késői kezdés jutalma az, hogy nem írtad ki magad, van mit írnod. A kezdő stádiumot így sem lehet megúszni, de elsőre is „varázslódalokat” kell írni, hogy észrevegyenek. Nálad hogyan történik a „varázslás”? „…a jambusokban rejlő könnyű jó drog” – hogy idézzelek. Így van?

 – Akárhogy is fogalmaztam, a „varázslást” nemigen lehet elhatározásból megcsinálni. Nekem olyan versnyelv adatott (számomra magától értetődő beszéd), ami az életszerűséggel és az erős zeneiséggel gyakorol hatást az olvasóra – s persze elsőre ez keltette fel a könnyűségért, a zeneiségért, a szövegeim „roncsolatlanságáért” kárhoztató kritika figyelmét is. Az idézett sor az indulásról szóló versből való, amiben az első kötet dalairól azt mondom: „.talán ajándék – az volt így e kezdet…” Én nem érzem könnyűnek a verseimet, annak ellenére, hogy a nyelvüket valóban természetes képződménynek tartom. Nem kreáltam ezt a nyelvet, nekem ez egészen az anyanyelvem.

– Izgalmasak az új verseid, hatásukra a régieket is kezdem olvasni újra, ismét nagy élmény számomra. Talán a zeneiségen túl festőiek, sok a „plain air”, a nap, a fény, a fény-árnyék, a pillanat, amikor egy-egy dolgot, jelenséget valójában észreveszünk, rögzítünk. Hogy viszonyulsz a költői korszakaidhoz?

– Kevéssé érzek korszakokat, de ha nagyon muszáj, azt mondom: befelé megyek. A zenei-festői hatás, a „varázsdal” után az intellektus, s ma már talán a lélek… Annyit érzékelek csak, hogy szépen lassan mind jobban megkapom a láthatatlan folyamatoknak egyre pontosabb kifejezhetőségét, aminek én magam nagyon örülök. Mindig is konkrét fizikáját-kémiáját tapasztaltam a léleknek, amit a napi beszédben szavakkal is le tudtam írni – ha ezt versben is képes leszek visszaadni, annál többre nem is vágyom.

– Nagyon tetszik a készülő kötet címe: A sorsvadász. A címadó verset meg a legutóbbi esteden elhangzottakat megismerve, ez a könyv mintha a szabadság új változata, új költői korszak nyitánya lenne. Mesélj erről, milyen lesz ez a kötet?

– Hát, ha az a szabadság egyik változata, hogy a lélek felismeri és követi az útját… Ennek a kötetnek még szójáték szinten sem lesz köze semmiféle szabadsághoz. A „sorsvadászat” nem más, mint megtalálni legjobb, de lehetséges énünket... Az énben az adott, a meglevő elfogadása: determinációk, hely és kor, öröklés, gyökerek, személyiségkorlátok satöbbi; illetve a felismert lelki lehetőségek betöltése: a harc a jellemmel, a vállalható feladat, a szeretet legkeményebb parancsai. Miféle köze lenne ennek a szabadsághoz?...

– Regényt is írsz, néhány fejezet már megjelent belőle, és nagyon erősnek találtam. De miért ír egy költő prózát? Egyáltalán, mennyire igényel más erőket egy regény?

– A prózát nem a költő írja, hanem az író. Engem nem költő voltom, hanem a megélhetés kötelessége akaszt meg abban, hogy író legyek. A regény elsősorban hosszabb, mint a vers. Vicc nélkül: rengeteg idő (tehát pénz és kötetlen életforma) kellene hozzá, hisz a regényben is pontosan azt az egy szót kell mindig megtalálni, csak éppen százezerszer több alkalommal, mint a versben… Amúgy nem más erőt igényel, hanem más eszközöket és főleg más szemléletet: a vers esszenciális lelki-gondolati műfaj, a regényben az életet „el kell mondani”, annyira életesen, hogy lejöjjön a papírról…

„Ami fontos, az vagy vers, vagy zene” – ezzel nyit a honlapod. A Nyitott Műhelybeli esteden felolvasásodat Láposi Farkas gitárművész játéka egészítette ki. Különös az összhatás, az improvizatív háttérzenét a verssel egyenrangú megszólalásnak érzem. Hogy találtál rá?

– Farkas egészen kivételes, egyedi tehetség; örök kísérletező. Most blues-jazz-gitárosként nyomja, de nem lehet beskatulyázni őt egy műfajba se. Egy dübörgő blues-bulin szerettem bele a játékába: elképesztett, mit művel azon a négy húron… Mert ő hat helyett négy húron, a maga fejlesztette ún. tenorgitáron játszik. Döbbenetes a viszonya a hangszerével: mintha összenőttek volna.
Nagy a rokonság a hangunkban: egyszerűség, emelkedettség, némi hűvösség, virtuozitás, meditatív hajlam… Nem klasszikus vers-és-gitár összeállítás a miénk: Farkas elektromos gitáron kísér, ez nagy lehetőséget ad a hangzás változatosságára. Az ő hosszabb zenedarabjai közé illesztjük az improvizációjára felhangzó versek egységeit. Több ilyen estet is tartunk az idén; pl. áprilisban Miskolcon, a Spanyolnátha meghívására, májusban Székesfehérvárott a kortárs fesztiválon, az Árgus szervezte irodalmi programban. Reméljük, hallgatóságunk is ugyanannyit kap ettől a sajátos műfajtól, mint amennyi örömet nekünk okoz.


                                                                                  (Szepesi Dóra)










Főlap

2008. március 12.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások (1)
2008. április 06. 19:38
Enzsölné Piroska
Az interneten barangolva fedeztem fel Falcsik Mari Kónyról szóló 4 versét. Mély hatást tettek rám. Szülőfalum Kóny, itt éltek hetediziglen az őseim, itt élek én is a családommal.Büszke vagyok, hogy e szép versek írója áttételesen innen származik.
Kedves Költőnő, ki volt a \\\"dúdoló\\\" keresztapa?- kérdezem tisztelettel. Ha nem jelent Önnek gondot,kérem válaszoljon.
Tisztelettel: Enzsölné Piroska
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Géczi János verseiSzálinger Balázs: Lispeszentadorján, prémium eseményekSzondy György verseiMohácsi Balázs versei
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA