Erdős Virágot kérdeztük
a "többfunkciós termékcsaládról"

Erdős Virág többműfajú író. Az eddigi termések: versek, prózaversek, kisprózák, az elmúlt 3 évben drámák. Írták róla, hogy nézőpontja a gyermeké (Belső udvar), erőssége a világlátás unikuma (Lenni jó), prózastílusa már a lehető legkisebb kiszerelésben, akár egy jelzős szókapcsolatban is felismerhető. Másmilyen meséknél: a kötet világképe lelkierőt, teherbíró humorérzéket és fokozott aktivitást kíván a befogadótól. A legújabb novelláskötetről szóló kritikákban (Eurüdiké, Magvető Novellárium sorozat) alternatív alvilágokat emlegetnek.

Az első „sokkom” az Anni Panni kalandjai a Felismerhetetlenségig Elvarázsolt Kertben című versed. Az ítészek úgy foglalták össze, hogy groteszk multikulti, mindenség-leltár, a világvége gyorsított forgatókönyve, hétköznapi díszletek között. Írásaid elementáris hatása azóta is megmaradt. De mik ezek a legutóbbi alternatív alvilágok? Mária kutyakölyköt szül, a hajléktalan Salamon király egy négerbabát szed ki a kukából, a „kisjézuska” csupa diliboltos ajándékot kap karácsonyra… Hogy jutnak eszedbe ilyenek?

Bármily meglepő, ezek az általad említett furcsaságok legtöbbször közönséges metaforák. Ha például a megváltás ígéretét egy balul sikerült, és ráadásul teljes passzivitásban végigélt szülés történetével „azonosítom” (Mária), illetve ha teszem azt a szexualitás szakrális vonatkozásait egy kikukázott négerbaba testi-lelki nyomorúságában látom visszatükröződni (A menyasszony), akkor, azt remélem, a lehető legérzékletesebb (vagyis a legköltőibb és egyben a legbrutálisabb) formában fogalmazok meg bizonyos állításokat a minket körülvevő világ természetére vonatkozóan. Nem teszek többet, mint bárki más: látok, érzek, tapasztalok, pofákat vágok és elégedetlenkedek, viszont nem vagyok se „megmondóember”, se filozófus, úgyhogy ahelyett, hogy példának okáért nekiállnék értekezni a „szent” és a „profán”, vagy épp a látszat és a valóság viszonyának aktuális fejleményeiről, inkább behozok a képbe egy „trükkös tinktúrát, amivel lukat lehet preparálni a kézbe” (Absolut Christmas). Aki érti, érti, aki nem, nem.

Korniss Péter fotóihoz írtál szövegeket, ez volt az első könyved, az Udvarok. A képaláírásos műfaj azóta is megmaradt, Szilágyi Lenke fotójára A Trabantfejű Nő, vagy legutóbb szintén egy Szilágyi fotóra a Hopp, te Zsiga! sorozat. „Erdős Virág / az egy többfunkciós termékcsalád, / voltaképpen rajtad áll, / hogy mit kezdesz vele.” – idézem tőled. Jellemző rád a sziporkázó nyelvi humor. Milyen forrásokból merítesz?

Nincs semmilyen titkos forrás, helyzetbe hozva szinte bármi jelentésessé tud válni, főként, ha nem vagyunk túlontúl finnyásak, és nem gondoljuk, hogy az irodalomnak megvan a maga szigorúan körbekerített tematikája és nyelvezete. Persze ha belegondolok, tulajdonképp magának a „variabilitásnak” is megvan a maga jelentése, amennyiben mindenféle abszolút igazságot eleve megkérdőjelez, sőt, a maga szertelenül pimasz módján egyenesen nevetségessé tesz. Egy ilyen variációs szöveg, ha jól van megírva, tulajdonképp a legfontosabb állítást fogalmazza meg, mégpedig hogy a maga nézőpontjából nézve minden olvasatnak „igaza van”. Ez persze csak akkor érvényes, ha az egyes variánsok egytől egyig „ülnek”. Vagyis ha egy adott képre vonatkozóan például „az első magyar holdraszállás ünnepélyes pillanata” pontosan annyira találó, jogos és érvényes értelmezés, mint „a Vágyak Sötét Óceánja”, vagy épp az, hogy „ezen a képen Horty Miklós kiugrási kísérlete látható.” (Mellesleg pont ezért érzem végképp övön alulinak Bán Zoltán András kedves szavait, aki szerint „itt minden esetleges; teljesen véletlenszerű, hogy mi kerül a fénykép alá szövegként-értelmezésként.”)

A stílusod korán körvonalazódott, és kíváncsian várta a szakma is, hogyan alakul életműved. Az Eurüdiké novelláskötetről írták, hogy a szerző sikeresen vívta meg saját permanens poétikai forradalmát. Te hogy látod ezt a kérdést?

Ha őszinte akarok lenni, ez a kötet számomra inkább visszalépést jelent. A 2003-as Másmilyen mesék szerintem sokkal izgalmasabb és bizonyos értelemben radikálisabb vállalkozás volt, viszont a kritikákon keresztül olyan mértékű értetlenséggel voltam kénytelen szembesülni, ami egyrészt visszarettentett, másrészt alapjaiban bizonytalanított el. Az Eurüdiké talán épp ennek az ostoba megfelelési kényszernek a kissé félrecsúszott lenyomata. Mostanra viszont sajnos-hálistennek olyan mértékben eluralkodott az irodalomkritikában a burkolt konzervativizmus és a szakmaiságnak álcázott szeretetlenség légköre, hogy az már-már felszabadítóan hathat a hozzám hasonló kísérletező kedvű alkotókra. Az ember vagy bedobja a törülközőt, vagy megy tovább a maga útján.

Magyar Elfride Jelineknek is neveztek. – Ehhez mit szólsz?

Ez csak egy légből kapott és teljesen súlytalan ötlet volt egy szerintem kevéssé hozzáértő olvasó részéről. Természetesen én lennék a legboldogabb, ha sikerülne akár csak megközelítően olyan kérlelhetetlen és következetes könyörtelenséggel szemléltetnem a körülöttünk (és persze bennünk) lévő visszásságokat, ahogy Jelinek teszi, de ettől én nyilvánvalóan messze vagyok. Persze a viszonyulásom is picit más, mint az övé: szerintem az emberek (velem együtt persze) sokkal inkább hülyék, mint rettenetesek, inkább manipulálhatóak, mintsem megátalkodottak, és talán éppen ezért sokkal inkább szerethetőek is.

Sikeresek a drámáid is. A Madame Poe egy novellád és Edgar Allan Poe írásainak felhasználásával készült. Másik drámád, a Mara halála Peter Weiss motójával indul: „Sohasem fogjátok megérteni, miféle átalakulásba keveredtetek” – nekem úgy tűnik, hogy ez a gondolat eddigi életműved vezérfonala. Mit gondolsz erről?

Ez abszolút stimmel. Persze azzal együtt, hogy voltaképp mást se csinálok, mint próbálom kideríteni, miféle fura „átalakulásba” keveredtünk.

A Merényletet Nyíregyházán játsszák. Ebbe beépült korábbi versed, Az öngyilkos merénylő dala, akár egy Brecht szong. Inspirálnak a korábbi verseid más műfajban való kifejtésre?

Igen, lehet mondani, és ez talán, legalábbis azt remélem, nem csupán az irodalom-ipari recycling minősített esete. A Merényletnél valóban előbb volt meg a vers, ehhez képest maga a dráma tulajdonképp a vers kivetítése egy nagyobb szerkezetre. A műfaji korlátok általában kevésbé feszélyeznek, ha valamit nagyon el akarok mondani, akkor az rendszerint megtalálja a maga formáját, és ha ez a forma idővel szűkösnek bizonyul, újat keres. Egyébként még ha akarnék se tudnék megfelelni a klasszikus műfajelméleti kritériumoknak, a verseimből rendszerint pont a költőiséget, a színpadi dolgaimból meg épp a hagyományos értelemben vett drámaiságot hiányolják.

A LiteraTV interjújában, a legújabb drámád, a Madame Poe kapcsán azt mondtad, hogy a szövegeid jelentős része felkérésre született. Milyen műfajban dolgoznál legközelebb szívesen? Mondjuk, ha az egyik leghíresebb magyar író, maga Erdős Virág keresne fel azzal, hogy írj valamit a február végén ünneplendő születésnapi partijára?

Persze kapásból nemet mondanék. Klassz dolog a felkérés, de azért akárki bulijára mégse megy el haknizni az ember. De ha mondjuk, nagyon erősködne, akkor maximum összedobnék neki egy pofás kis nekrológot, előbb-utóbb az is kezd időszerűvé válni. És végül is nem árt, ha az ember előre dolgozik…

(Szepesi Dóra)

Főlap