Erdélyi Magyar Írók Ligája 2008

Az E-MIL létrejöttekor (2002 februárjában) az erdélyi magyar irodalmon belüli katalizátor szerep betöltésére készült, az irodalmi élet megpezsdítésére. Hogyan értékeli Orbán János Dénes, a liga elnöke az elmúlt lassan hat évet ebből a szempontból?

Hat év nem nagy idő, ha arra gondolunk, hogy az irodalom „katalizálása”, terjesztése eléggé nehéz és nehézkes. Voltak már komoly eredmények, de kudarcok is. Eredménynek nevezhető az a státus, melyet az E-MIL kivívott magának: az erdélyi magyar irodalom legreprezentatívabb intézményeként tartják számon, a politikum által is figyelembe vett, meghatározó civil szervezetként. Eredmény az is, hogy 2003 őszén a szervezet fölvételt nyert az Európai Írók Kongresszusába, az Unió hivatalos Írószövetségébe, ez például a Romániai Írók Szövetségének csak rá két évre sikerült… Eredmény a számos rendezvény, az, hogy töretlenül sikerült minden évben kiosztani a díjakat. A tavalyi év csinos eredménye annak elérése, hogy a magyar kormány nemzeti fontosságú intézménynek ismerjen el. A kudarcok java része apróság, de a főkudarc az, hogy a tagság − jelenleg 153-an vagyunk − java része abszolút passzív, csak beiratkoztak, és azzal kész. Két-három tucat emberre lehet igazán számítani, és ez nagyon kevés, ahhoz, hogy átfogóbb, még nagyobb jelentőségű dolgokat műveljünk. Szomorú, hogy egyre inkább úgy tűnik, csak anyagiakkal tudnánk mobilizálni a teljes tagságot − ez pedig a mai kultúrpiaci körülmények között lehetetlen. Pedig én az erdélyi magyar irodalom nagy erényének az összefogást és a „hazafias munkát” tartottam.

Te milyen elképzelésekkel vetted át tavalyelőtt az elnöki szerepet, hol lehet, érdemes, kell változatni a liga tevékenységén?

Székfoglaló beszédem nagyjából ennyiből állott: nem ígérek semmit, de megpróbálok mindent. Akik ismernek, tudják, hogy poétához illetlen módon pragmatikus vagyok, időnként Dollár János Dénesnek gúnyolnak. A gyűléseken gyakori volt az álmodozás: uniós pénzek, alkotóház, fordítóház, összmagyar- meg nemzetközi kapcsolatok. Ezekre mindig azt válaszoltam: előbb tegyünk rendet a házunk táján − hiszen amikor átvettem a posztot, a szervezetnek filléres gondjai voltak. Hogy álmodozzunk ilyesmikről, ha időnként egy postabélyegre sincs pénzünk. Úgyhogy első lépésben minden követ megmozgattunk, hogy rend és stabilitás legyen a kassza tájékán. Másfél év alatt sikerült jól felszerelni az irodát és stabilizálni az anyagi helyzetet (2008 az első esztendő, amelyet végre nem kiürült kasszával és adóssággal kezdtünk). A következő lépés: eljuttatni az erdélyi irodalmat az erdélyi olvasóknak. Merthogy ez nagyon zötyög. Az erdélyi magyar könyvpiac nem önfenntartó, ahhoz túl kicsi a közösség és túl nagy a tartomány. A könyvek támogatásból és kis példányszámban jelennek meg, a terjesztésre már nem jut pénz. A nagyobb városokban van irodalmi élet, de vidékre már két évtizede semmi nem jut el, sem könyv, sem író. Irodalmat a vidéknek − ez a projekt. Eljuttatni tagjainkat, író-olvasó találkozót tartani és könyvet árulni azon melegében minden olyan településre, ahol jelentősebb számban vannak magyarok. Ez az E-MIL legfontosabb teendője. Ha ezt megvalósítottuk, majd álmodozhatunk többről is. Tavaly már sikerült ilyen vidéki turnékat szervezni, az idén folytatjuk, reméljük, nagyobb összegekből gazdálkodván. Amíg tart a mandátumom, ez lesz a főcélom, ha újraválasztanak, akkor is. Majd ha megérik az idő, másra is koncentrálunk, de az még messze van.

December közepén Brassóban tartottátok a hagyományos évzáró irodalmi fesztivált és a díjkiosztó gálaestet. Akit nagyon érdekelt, tájékozódhatott már a sajtóból, mégis megkérlek, foglald össze, mi történt ott, és milyen díjakat, kinek adtatok át!

A díjkiosztó gálaesten a Méhes György-, Irodalmi Jelen- és az Avantgarderobe-díjakat szoktuk kiosztani. A Méhes-díjat Méhes György hozta létre, a Kossuth-díjjal járó pénzösszegből, az Irodalmi Jelen-díjakat Böszörményi Zoltán finanszírozza, az Avantgarderobe-díjakat pedig Márkus-Barbarossa János. A díjalap mintegy 1,3 millió forint. Méhes-nagydíjban az idén Bogdán László, Méhes-debütdíjban Bálint Tamás részesült. Az Irodalmi Jelen versdíját Muszka Sándor, próza-díját Veres Anna, kritika-díját Pécsi Györgyi kapta. Az Avantgarderobe-díj kitüntetettjei: Murányi Sándor Olivér (debüt-díj), Kiss Budai Tibor (derék mesterszakácsunk szokott főztjeivel traktálni bennünket a rendezvényeken), valamint a Bretter György Irodalmi Kör, tehetségkutató tevékenységéért. Az Irodalmat a Vidéknek projekt szervezésében nyújtott segítségéért különdíjban részesült Mátis Jenő, Kolozs megyei tanácsos.
A gálaestet egybekapcsoltuk a Mikó Andrásra való megemlékezéssel. Mikó András brassói költőt, egyik legígéretesebb tehetségünket, ezelőtt tíz évvel, 19 éves korában ragadta el a halál. A róla elnevezett díjban az idén Magyary Ágnes részesült.

A mecénásoknak köszönhető anyagi elismerésen túl, véleményed szerint van-e már szakmai hitele, rangja is ezeknek a díjaknak? Az erdélyi magyar írótársadalom hogyan fogadja, viszonyul hozzá?

Minden további nélkül az év díjainak számítanak. Már csak azért is, mert a Látó-nívódíjakat és a Székelyföld-díjakat leszámítva nem igazán vannak egyéb erdélyi irodalmi kitüntetések. Az E-MIL egyre rangosabb, így kitüntetései is egyre rangosabbak. És az is tagadhatatlan, hogy a díjak összege nagyban emeli a rangot. Fentebb említettem, hogy a tagság java része ugyancsak passzív. Ámde a díjkiosztás közeledtével számos olyan tag aktivizálódik, aki különben a füle botját sem mozdítja évközben, érkeznek a könyvek, levelek, és indul az ilyenkor szokásos lobbi. Persze hiába: aki nem dolgozik, ne is egyék − ugyanis az elbíráláskor a műveken kívül figyelembe vesszük az E-MIL és az erdélyi magyar irodalom érdekében kifejtett tevékenységet is.

Ha egy helyzetjelentést kellene adnod a kortárs erdélyi magyar irodalomról, a tavalyi évről, a jövőbeli kilátásokról, hogyan foglalnád össze?

Köszönöm, megvagyunk. Volna panasz is: a könyvpiac borzalmas állapota. Tényleg kicsi a közösség és nagy a terület. Semmi esély nincs arra, hogy el tudjuk tartani magunkat. Egy erdélyi magyar kereskedelmi kiadónak nem lenne sansza, pedig bizisten jól fogna itt is egy Alexandra vagy Ulpius, megpezsgetné a dolgokat. Jó volna kimászni a támogatott könyvkiadás nyomorából.
Meg szorul a kapca, ami a közönséget illeti. Nem is olyan régen az erdélyi városok, főleg Kolozsvár, híresek voltak arról, hogy igen szép számú közönség tisztelte meg a rendezvényeket. De a jelenkor nagy kavalkádjában, a hatalmas dömpingben egyre nehezebb közönséget toborozni. Idomulnunk kell: nem igazán működik a klasszikus, intellektuális író-olvasó találkozó, egyre inkább kabaré felé hajló irodalmi show-kat kell tartanunk ahhoz, hogy becsábítsuk a közönséget. Ezen az új terepen csak azok érvényesülnek, akiknek jó a retorikájuk, a humoruk és néminemű színészi képességekkel is megáldattak. Ez nem igazságos, hiszen mindezek nélkül is lehet valaki remekíró. De tényleg nincs mit tenni, ha hagyjuk magunkat, aligha tudunk olvasókat toborozni az új nemzedékek köreiből. Ami jó viszont, hogy az irodalmi folyóiratok helyzete javult, és letisztult a kép. A legjobb helyzetben az Irodalmi Jelen van, hiszen két napilap − a Krónika és a Nyugati Jelen − megrendelői ajándékba kapják, ez indulásból 17 ezer példányt jelent. Nívós a Székelyföld, és nívósabb lett a Helikon és a Látó is, ez annak is köszönhető, hogy immár nem csak jelképes tiszteletdíjat tudnak fizetni, mint pár évvel ezelőtt, és így kevesebb erdélyi kézirat kerül „exportra”.
Utánpótlásnak továbbra sem vagyunk híján, a Bretter György Irodalmi Kör szorgalmasan rekrutálja az ifjú tehetségeket, akiket aztán az Előretolt Helyőrség futtat föl. A tavalyi évben két kiemelkedő tehetségű ifjonc debütált, Bálint Tamás versben, Murányi Sándor Olivér pedig prózában. Az idei a hölgyek éve lesz: Varga Borbála és Jancsó Noémi ugyancsak föladják debüt-köteteikkel a leckét a legényzőknek. Hatalmas kiugrás volt a Muszka Sándoré, aki második kötetével (Mi nem lóg, ha áll − próza és vers) és nem utolsósorban remek előadói képességeivel letaglózta a nagyérdeműt.
Vida Gábor, Karácsonyi Zsolt és Nagy Koppány Zsolt már Magyarországon, a Magvetőnél tettek rendkívül fontos lépést a klasszicizálódás felé.
Ami a nagyágyúkat illeti, szerintem nem nagyon dörögtek tavaly, leszámítva Szőcs Gézát és az örökmozgó Bogdán Lászlót. De hátha dördül a penna az idén. De amit én a legjobban várok, az egy ideje hallgató Helyőrség-veteránok újbóli előrukkolása. Fekete Vince, György Attila, Molnár Vilmos, Sántha Attila, László Noémi, Lövétei Lázár László úgylehet, kavarják már az újabb könyveket boszorkánykonyhájukban − időszerű. A valamivel ifjabbak, Farkas Wellmann Endre, Király Zoltán, Demeter Szilárd újabb bizonyítás előtt állnak. És a nagy várakozást keltett egykötetesek másodikjának illatát is érzem a levegőben: Gáll Attilának, Farkas Wellmann Évának, Papp Attila Zsoltnak, Székely Csabának, Ármos Lórándnak, Márkus Andrásnak belátható időn belül kötettel kell előrukkolnia. Meg nagyon várjuk Balázs Imre József erdélyi magyar irodalomtörténetét. Talán már az idén elkezdenek kipörögni a majdnem minden bizonnyal izgalmas művek, és akkor egy-két-három igazán kövér erdélyi irodalmi esztendő következik.

Úgy tudom, kialakult már az ez évi programnaptáratok, milyen eseményekre hívnád föl előre a figyelmet?

Állandó rendezvényeinkre ez évben is sor kerül. Lesz költészetnapi konferencia, irodalmi rendezvények a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, a Zetelaki Írótábor és a díjkiosztó gálaest, vagy Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában. Szervezünk egy konferenciát az erdélyi kritikaírásról (fontos volna, mert a kritika az erdélyi magyar irodalom leggyengébb láncszeme), és megtartjuk a magyar irodalmi lapok főszerkesztőinek konferenciáját is. Kolozsváron heti rendszerességgel folynak a társintézményekkel − Bretter György Irodalmi Kör, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvári Literátor Klub − szervezett irodalmi estek. Az Irodalmat a Vidéknek projekt keretében pedig Máramaros, Szatmár és Fehér megye kerülne sorra. Ha a pályázatok istene is úgy akarja. Persze mindez változhat, a pályázatok istenének szeszélyei szerint.

(Elek Tibor)