Megkérdeztük Garaczi Lászlót

Az interjúnkat az Arc és hátraarc című regény dedikálásán kezdtük a Liszt Ferenc téren, majd Garaczi László otthonában folytattuk. A háttérben a foci VB és a szóbeli érettségik adják az alaphangulatot. Ahogy befejezzük a beszélgetést, megyünk is át a meccs eredményét megtudni. De már befejeződött.

Mennyi idő alatt készült el a regényed?

A konkrét megírása körülbelül három év volt. De ez alatt a három év alatt írtam még két színdarabot, más munkáim is voltak, novellákat írtam és mást is. Nehéz abszolút időben meghatározni, mert előtte is volt egy kis anyaggyűjtés, egy mappában gyűjtöttem a témához köthető anyagokat. Ha minden mást próbálok leválasztani, egy-két év lehetett, amíg megírtam.

Mikortól tudtad, hogy konkrétan ezt a regényt írod majd meg? Mi volt a kiváltó ok? Miért volt fontos ezt az időszakot feldolgoznod?

Előbb-utóbb akartam folytatni a lemur sorozatot, amiből két könyv megjelent a kilencvenes években. Aztán volt egy konkrét pillanat, amikor eldöntöttem, hogy mostantól ezzel akarok foglalkozni. A Metaxa megírása után voltak filmes és színházas munkáim is, közben gondolkoztam, milyen új könyvet kezdjek írni. Egyszer Veszprémben voltam, és Szilágyi Zsófi mondta, hogy a tanítványai mennyire szeretik a Pompásan buszozunkat, és hogy mikor folytatom. És akkor én is föltettem magamnak a kérdést, és hogy miért ne próbálnám meg most? Hálás vagyok Zsófinak ezért a pillanatért. Az is hamar eldőlt, hogy a katonaságról fogok írni.

Ez a műved realisztikusabb, mint a korábbiak?

Talán jobban követhetők benne a történetek, átláthatóbb a szerkezete, jellemek villannak meg, és talán egyszerűbb, szikárabb a nyelve, mint az első két kötetnek. Az első rész, a Mintha élnél a legkócosabb, tényleg mintha lenne itt valami tisztulási folyamat, bár a közben írt Metaxa megint elég vad könyv volt. Nem akartam folytatást írni, nem volt célom, hogy a három lemur-könyv együtt egységes, zárt egészet alkosson, új eljárásmódokat próbáltam ki.

Említetted a saját szabályokat. Nem a gimnáziumról írtál, inkább a katonaságról - mióta foglalkoztat ez a téma?

Az első két kötet után a főhős idejében a gimnázium következett volna, de úgy döntöttem, hogy kihagyok pár évet. Jobban érdekelt a katonaság, ami ugyanúgy leírhatja a felnőtté válás folyamatát, viszont kínál dramaturgiai segítségeket, szerkezetileg a bevonulás és leszerelés keretét, amelyek pillérei lehetnek a könyvnek. Másrészt arra gondoltam, hogy itt könnyebb lesz elemeznem a harminchárom évet, amit diktatúrában éltem. Ehhez jó témának tűnt a katonaság, ahol vegytiszta formában, mintegy laboratóriumi körülmények között jelennek meg a rendszer jellegzetességei.
Másrészt erős hagyománya van ennek a témának a magyar és világirodalomban is, sok ilyen könyv állt rendelkezésemre inspirációs bázisként a Fekete kolostortól mondjuk a Sorstalanságig. Velük együtt és velük szemben kellett végiggondolnom, hogy én miről és hogyan akarok beszélni.

A diktatúráról beszélsz. Életedet ennyire szervesen meghatározta a rendszer? Én, fiatalabbként nehezen gondolok ebbe bele! Ennyire kétfelé osztotta az életed a 89-es rendszerváltás?

Az én generációm életében fontos cezúra a rendszerváltás. Azóta én például folyamatos eufóriában élek, Ottlik szavával élve szabadságon vagyok. Állandó kimenőt kaptam, amire egyáltalán nem számítottam előtte. 33 év sok idő, de az első 10-15 évben még nem feltétlenül érzékeli teljes súlyával az ember, hol él, ha megvédi a család. Mondjuk 15-20 évet töltöttem felnőtt fejjel diktatúrában. Ráadásul a nyolcvanas éveknek talán már más volt a levegője. Három évente utazhattunk, próbáltunk lapot alapítani, mindenféle művészeti mozgalmak indultak, nagyobb lett a mozgástér. Talán ennek a generációnak van rá esélye, hogy még viszonylag elfogulatlanul nézzen vissza a kommunizmusra, benne voltunk, de nem annyi ideig, hogy feltétlenül belerokkanjunk, elhülyüljünk.

Az integritásra gondolsz? A műben a szülők és azok reakciói hogyan jönnek létre? Visszatekintve milyen belső szabályok irányították a szereplők mozgását, felnövését?

Igen, ez talán a beavatás, a felnövés könyve szeretne lenni. Hősünk olyan élmények birtokába jut, amit nem tud megosztani a családjával, a barátaival, a szülők, barátok elvesztik a hitelüket. A család szoborrá merevedik a könyvben. A regény közepén aztán olyan dolgok történnek a főhőssel, ami a végső integritását veszélyezteti, azzal fenyeget, hogy elveszíti önmagát. Azt gondoltam, jobb, ha ezt a részt egy szenvtelen hang meséli el. Csak az akciókat látjuk, az eseményeket, nincs kommentár. Tehát a történet elején a főhős meséli el az eseményeket, majd a végén, a leszerelés után újra átveszi a szót. A cím is erre utal, a középső „hátra" szóval a két „arc" között.

Adódik a kérdés: te hogy raktad magad össze a katonaság után? Sokan ezeket az élményüket elteszik egy zárt rekeszbe, nem beszélnek róla soha, mások ezer anekdota mögé rejtik az egészet.

Két fiúval közeli barátságba kerültem, ma is úgy gondolok rájuk, mint barátaimra. Ez a pozitív rész, de amúgy rombolásként éltem meg. Azt hittem, tudom, milyen bekerülni a hierarchiába, hogy könnyen veszem az akadályt, nem így alakult.

Másoknál mit láttál?

Általában jópofa anekdotákat adtak elő már a főiskolán is a volt katonatársaim. Vagy hallgattak, mint én.

A regény elején a hős szavakat gyűjt, készül egy pályára, ami talán az írói pálya. Hogyan tudtál erre készülni? Ha jól tudom, megszereztél különböző szószedeteket, említetted Kertészt, a diktatúrát, a nagy élményeket, de hogyan készültél konkrétan a katonasággal kapcsolatban, ami „sorvezető" a műben.

Egyrészt a saját élményeimből, emlékeimből építkeztem és könyvtáraztam is. Korabeli beszámolók, novelláskötetek, aztán a szlengszótárak, a benti argó gyűjtései, privát gyűjtések is a segítségemre voltak. Beszélgettem olyanokkal, akik akkoriban és ott voltak katonák, érdekes módon kollegákat, írótársakat is találtam köztük. Mindennek utánanéztem, egy-két évig majdhogynem ott éltem megint a laktanyában, nem volt túl kellemes. Aztán persze egy csomó mindent ki is találtam, hisz ez regény, fikció, az epizódok egy része meseszerű, de sok olyasmit is kitaláltam, ami reálisnak tűnik, de nem történt meg.

Említetted, hogy nem tekintesz erre a regényre úgy, mint harmadik részre, mint egy sorozat elemére. Gondolkodtál már azon, hogy valamilyen módon megy ez tovább? Hogy ez a figura élhet tovább? Most, amikor felszabadulsz a regény alól, úgy, hogy már az meg is jelenik, többé tényleg nem lehet hozzányúlni, amikor a Könyvhéten megjelenik és dedikálod, mi történik? Mit tervezel?

Még nem döntöttem el, mivel akarok foglalkozni. Most novellákat próbálok írni, régen sok rövid történetet írtam, a következő egy-két hónapban ebbe szeretném beleásni magam. Közben az-az érdekes dolog történt, hogy az egyik novella olyannak tűnik, mintha ennek a bizonyos lemur sorozatnak a folytatása lehetne, egy következő lemur-könyv csírája. A '80-as években játszódik. Tehát ha most a lemurokat folytatnám, akkor valószínűleg a '80-as évekkel foglalkoznék. Ez egy gazdag időszak, politikai-történelmi szempontból nyilván a rendszerváltásra futtatnám ki. Túl sok mű a rendszerváltozásról eddig mintha nem jelent volna meg. Ha az Arc és hátraarcban arról írtam, milyen volt a kommunizmusban élni, akkor logikus lenne, hogy a rendszer összeomlását is megpróbáljam újragondolni. Izgalmas kor, sok érdekes sztorira, figurára emlékszem, a tüntetésekre, erősek az emlékeim a román forradalomról. Talán most kellene ezeket megírni, mikor még sokan tudnának segíteni.

Szerinted ki lesz a világbajnok az idén?

Németország.

(A tipp még a Németország-Argentína mérkőzés előtt született.)

(Kozák Ignác Tibor)