Kritikák

 

Vass_Edit__Moln__r_Lajos_Ezt_e__rtad.jpg 

 

Vass Edit

 

A szembenézés pillanatai

Molnár Lajos: Ezt elszúrtad

 

Molnár Lajos igazi lokálpatrióta, és ezt nem azért állítom, mert élete nagy részét Békés megyében töltötte, és ma is ott él, hanem azért, mert az Ezt elszúrtad című kötetén igencsak érezhető erős kötődése a szülő- és lakóhelye iránt. Ám ez a ragaszkodás mégsem elfogultságban ölt testet, hanem abban, hogy a könyv novellái helyi történetek, a helyiek történetei. Molnár Lajos ugyanis mintha a szomszédból venné azokat a tragédiákat, amelyek legújabb prózakötetének témájául szolgálnak. Némelyik novellában konkrét helymegjelölést találunk, például a kötet nyitódarabja, A hiteles történet, az Egy kis séta és a Jó Karesznek Körösladányon; A sapkarózsa Füzesgyarmaton játszódik, de megemlítésre kerül Mezőmegyer vagy Gyoma is. Több írásban pedig csak annyi szerepel, hogy a falu (A rendelő, Takarékoskodik), és ha egy meg nem nevezett város valamelyik utcáján járunk, arról is lehet tudni, hogy egy kisvárosról van szó (Azóta nem kártyázom). A Körösök pedig úgy hálózzák be a szövegeket, mint a folyók Békés megyét.

Ám nem pusztán a térség köti össze a kötetben szereplő prózákat. Az írások narrációjában és nyelvhasználatában találjuk az egyik szembeötlő hasonlóságot. A novellák többsége ugyanis vagy dialógusokra, vagy belső monológokra épül. Ezáltal maguk a szereplők mesélnek el egy-egy történetet, ami magával vonja a közvetlen, élőszóhoz közeli nyelvhasználatot. Molnár Lajos gyakran használ egyedi narratív struktúrákat és elbeszélésmódokat, amelyek érdekessé és szuggesztívvá teszik a novelláit. A kötet szövegeire jellemző a hétköznapi, beszélt nyelv, amelybe néha aprólékos részletekkel gazdagított leírásokat sző, így teremtve valóságos és tapintható atmoszférát. Több novella is úgy indul, hogy egy dialógusba csöppenünk olvasóként: unoka-nagymama, férj-feleség, várótermi betegek, anyós-meny vagy szomszédok között. Az első, látszólag hétköznapian induló mondatok után úgy törnek elő a tragédiák a hősökből, mintha valaki kinyitna egy biztonsági szelepet: „Szia, nálatok van áram, nálunk elment” – aztán az Évike férje című próza következő bekezdése ezzel folytatódik: „Évike jól itthagyott, igaz?” vagy A sapkarózsában: „Akkor döntöttem el, hogy nem titkolózom tovább, már hetvennyolc éves vagyok, ki tudja, mennyi van hátra, végre elmondom a feleségemnek.” Ha pedig egy belső monológ adja a novella szövegét, az is egyszeri, vallomásos jelleget ölt: „Az asztalomon új spirálfüzet. Vettem hozzá egy Zebra tollat is. Próbálom megírni ezt a történetet. Napok óta ez jár a fejemben.” Ráadásul mindkét szerkesztési mód, a dialógusra, illetve a monológra építkezés lehetőséget nyújt a szereplők önreflexióira, egyfajta önmegfigyelésre, mellyel a karakter belső gondolatait, vágyait és észleleteit közvetítheti a szöveg.

Bár a novellákban az a világ jelenik meg, amelyben élünk, folyton át- és átszövik a rég- vagy a közelmúlt eseményei, amelyeket Molnár Lajos új kötetében a szereplők mesélnek el. A különböző karakterek tragikus sorsán keresztül ismerhetjük meg a térség elhallgatott vagy feledésre ítélt múltját. Megjelenik a málenkij robot, Molnár Sándor köröstarcsai gazda kivégzése, az 1956-os forradalom utáni megtorlások, a kuláküldözés, a kitelepítés. Ez a múlt pedig olyan súlyos, annyira terhes, hogy némelyik szereplő nem is akar róla beszélni – mintha azzal, hogy nem beszélne róla, meg nem történtté tudná tenni a szörnyűségeket. Ahogy Az öreg Schäfferben nyilatkozik Mihály bácsi: „Ha valaha emlékeztem rá, akkor is gyorsan elfelejtettem, nehogy álmomban előjöjjön.” A Molnár Lajos kötetében szereplő novellák mindegyike szándékos vagy nem szándékos szembenézés a múlttal, amely kihatással van a jelenre. Ez a szembenézés pedig fájdalmas be- és felismerésekkel jár. Ahogy pedig sorra következnek egymás után ezek az írások, az olvasó rádöbben arra, hogy ezen karakterek mindegyike hős, bár ők nem szeretnének azok lenni, ahogy nem is tekintik magukat hősnek. Jól reprezentálja ezt a tényt A hiteles történet, ahol a meg nem nevezett főszereplő vitába is száll az elbeszélővel: „Nem értem, miért nevezel hősünknek? Ez a megnevezés egyáltalán nem illik rám.”

Talán ebben rejlik Molnár Lajos kötetének egyik nagy erénye, hogy hétköznapi embereket mutat be hétköznapi szituációkban, akik magukban mind tragédiát hordoznak. Mintha arra szeretne rámutatni, hogy egy-egy megrendítő vagy szívszorító történetért elég lenne a szomszédba menni. Hiszen a tragédiákat nem lehet súlyozni, nincs olyan, hogy kisebb vagy nagyobb veszteség. A novellák hősei között vannak, akiknek feldolgozatlan gyermekkori trauma nyomja a lelkét (Lázadók), vannak, akik egy letűnt kor politikai rendszerének áldozatai (Hülye egy történet, Az öreg Schäffer, A sapkarózsa, Amikor a mák virágzik), ami semmivel sem fájóbb, mint az, ha valakit öregen és kiszolgáltatottan kirabolnak, és megfosztanak az évek során összekuporgatott kis vagyonától (Az emlékmű, Takarékoskodik), vagy ha elhagyja a felesége (Karambol, Évike férje). Az pedig egy újabb hasonlóság Molnár Lajos hősei között, hogy mérhetetlenül egyedül vannak, végtelenül magányosak azokkal az élményekkel, amelyeket kénytelenek voltak meg- és túlélni. Ezt az egyedüllétet pedig csak fokozza az a generációs különbség az idősek és a fiatalok között, amely néhány novellában megjelenik (Hülye egy történet, Karambol, A rendelő).

Több visszatérő motívumot is találunk a novellák között. Az egyik az otthon, mint az ember legszűkebb, legintimebb környezete. Viszont mint helyszín nagyon változatos színben tűnik fel Molnár Lajos írásaiban. Egyrészről látjuk szeretetteljes, biztonságos helyként, másutt olyan menedékként, ahova a hős visszavonulhat, elrejtőzhet a tágabb környezete elől. Másrészről valamilyen traumatikus élmény színtere is lehet az otthon. A másik gyakran felbukkanó motívum pedig a kert, amelyhez hol a kertben végzett munka, hol a játék és a felszabadultság öröme kapcsolódik.

A kötetben szereplő novellák hosszú évtizedek aprólékosan kidolgozott munkái, az írások közül több is megjelent az Élet és Irodalomban, a Tiszatájban vagy a Bárkában, viszont így, egy csokorban ebben a kötetben látnak először napvilágot. A borítón a békési származású kiváló festő és grafikus Csuta György Kiűzetés című alkotása látható, amelyen a bezáródó Édenkert magasodik az első emberpár háta mögött. Ádám és Éva kiszolgáltatottsága, elesettsége köszön vissza Molnár Lajos novelláinak hőseiben.

 

Hungarovox Kiadó Budapest, 2023.

 

Megjelent a Bárka 2024/1-es számában. 


Főoldal

2024. március 13.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Magad lehetszHáy János: TermoszBíró József verseiKürti László versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png