Kritikák

 

 Surinás Olga

 

Vonatok, vágyak, veszteségek

 

Az álom szerepe Kiss Ottó felnőttprózájában

 

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.

 

/Szabó Lőrinc: Dzsuang Dszi álma, részlet/

 

 

A naplóhoz, a levélhez, a vallomáshoz és egyéb autobiografikus műfajokhoz hasonlóan az álomleírás is hosszú múltra tekint vissza az írás történetében. Szépirodalmi művekben már az antikvitástól kezdve is gyakran megtalálható elbeszéléstechnikai eszközről, illetve toposzról van szó, melynek használatával az írók minden korszakban éltek. Az irodalmi álmok szövegben betöltött szerepe és kontextusa teljesen eltérő lehet: szolgálhat pusztán keretként egy adott narratíva elbeszéléséhez, lehet fiktív álomleírás az irodalmi szövegben, beszélhetünk továbbá „álomszerű írásról”, azaz hallucinatív, vizionárius írástechnikáról.[1] Előfordul, hogy a szerzők az álmodás által kiváltott antropológiai, pszichológiai reflexiókat is beemelik műveikbe, vagy az álom fogalmát esztétikailag modellálják, azaz az álom és az irodalom összefüggéseit fejtik ki.[2]

A fiktív, irodalmi szövegekhez hasonlóan a valóság elemei az álom során sajátságos logikai rendszerbe szerveződnek.[3] Az álomvilág szabályait egyszerre alakítják a szubjektív élmények, tapasztalatok, de vannak univerzális, minden embernél egyező sémái, valamint befolyásolják kulturális tényezők is.[4] Az álom anyagát először nyelvi formába kell ölteni, ami esetenként nem könnyű az álomra jellemző ambivalenciák miatt, mint amilyenek például az én hirtelen helyszín- és alakváltásai, vagy az én megsokszorozódott szerepei (pl. egyszerre szereplő és megfigyelő). Az álmok alapvetően szimbolikus jellegűek, és többnyire kivonják magukat az egyértelmű jelentésadás alól. Bár az egyén gyakran tudatosan is igyekszik közelebb kerülni egy számára központi elem szemantikájához, ez azonban gyakran csak a tudatalatti kódolásának feltörésével érhető el. Irodalmi művekben általában az álmodó szereplő, vagy környezetének ábrázolása adja a kulcsot az olvasó kezébe.[5]

A legérdekesebb itt az ábrázolt valóság viszonya az álomvilághoz, a fiktív világé az imagináriushoz, illetve az imaginárius alakulása a fiktív világon belül. Iser szerint ez utóbbinál kibővülnek a lehetőségek, mivel az álomban az imaginációt létrehozó egyént nem kötik az ábrázolt valóság intenciói.[6] Az álom kaput nyithat a regényben egyébként elkülönülő világok közti átjáráshoz, átvezethet különböző tér- és idő struktúrákba, segíthet feldolgozni, újra átélni a múltat, sőt a műből „kiírt”, halott szereplőket is újra játékba lehet helyezni. Az álom az irodalmi művön belül hatványozott imaginárius struktúrát hoz létre, azaz alternatív valóságverziókat egy lehetséges világ szabályrendszerén belül.[7] Lehet próféciajellegű is, így a jövő lehetőségeivel, az ábrázolt világban kronologikusan később bekövetkező események előképével találkozhat az olvasó. Az irodalmi álom további funkciója lehet egy hős és viszonyainak, szorongásainak, vágyainak bemutatása: hiszen amint a szemhéjakkal együtt szimbolikusan megszűnik a kapcsolat a külvilággal, egy belső világ nyílik ki.[8]

Az álomvilág elemei gyakran ismétlődnek meg tartalmilag vagy formailag az elbeszélt valóságban, vagy más művekben, sőt akár valós háttérrel is rendelkezhetnek. Ezek a megfeleltetések segítik az irodalmi mű által megteremtett világ megértését, szabályrendszerének leírását. Motívumokról beszélünk, amennyiben egy mű egyes szövegrészei tartalmilag vagy formailag különböző kontextusban ismétlődnek meg, vagy amikor különböző szövegrészek azonos kontextusban jelennek meg, és ezzel szimbolikus tartalmat hoznak létre.[9] Ha egy irodalmi mű egyes szövegrészei más irodalmi művekben szemantikailag vagy szimbolikusan értelmezhető kontextusban ismétlődnek meg, vagy ha a referenciális beazonosítás szimbolikus jelentést eredményez, akkor emblémáról beszélünk.[10] Kiss Ottó minden felnőttpróza-kötetében szerepel álomleírás, így az álom és annak ismétlődő elemei az adott regényen/novellán belül motívum-hálóba szerveződnek, míg a művek közötti és a referenciális kapcsolatok hozzák létre az emblémák művekre vonatkoztatható szimbolikus jelentését.

 

Szövetek

 

kissottoszovetek            A Szövetek című kötet 31 összefüggő rövidtörténetből áll, melyeknek a címei adják a szövegek első szintagmáját, és az utolsó kifejezés a következő egység címét. A regény E/1-es elbeszélője a fiatalkori emlékek köré szervezi az elbeszélést, egyes motívumokról aztán egy másik emlékre asszociál, melyből ismét továbbvezet egy motívum, míg vissza nem tér egy csomóponthoz, ahonnan ismét másik asszociációs kört írhat le.[11] Ilyen csomópontot képez a könyvben Lisa álma, melyet az elbeszélő közvetít. Az Idővel majd elfelejted című fejezetben megsokszorozódik egy átjáró, mely különböző világokba enged bepillantást. Az első megemlítendő átjáró maga az álmodás szituációja, mely Lisa tudatának és tudatalattijának közvetítője. A másik ilyen kaput az emlékezés/felejtés jelenti, mely a még életben maradtakat a már halott szereplőkhöz, és a velük kapcsolatos emlékekhez köti. Az emlékezés és az álmodás összefolyik, az ezekkel kapcsolatos érzések összekeverednek: „...és most is mamóka miatt sírt, tudtam, mamóka jutott eszébe, pedig először nem is róla beszélt, az álmát mesélte el” (37. o.) A másik ilyen megkettőződött átjáró az ablaküveg és a tükör, melyek közül az elsőben egy valós őszi táj látható és előtte Lisa, míg a tükörben a szimulákrum szimulákruma, az őszi táj leképezésének a tükörképe és Lisa, a festmény alkotója. Az álmon belül is megjelenik egy kapu, mely az individuálisból a kollektívbe, a hidegből, a télből, a halálból egy biztonságos közegbe enged átjárást. A szöveg fő kérdése, hogy a két hős (Lisa és a homodiegetikus elbeszélő) az átjáró melyik oldalán, és egymáshoz viszonyítva hogyan helyezkedjen. Tehát az ablak (kint/bent, elzárkózva/közösségi létben) és a tükör melyik oldalán, álmodva és emlékezve, vagy ébren és felejtve, a télben, vagy a szintén motivikus vándormadarakat követve melegebb éghajlaton éljenek-e. Ezek a motívumok és kérdések ismétlődnek és variálódnak a regény több jelenetében is (természeti jelenségek, az évszakok, a hétfő, a napszakok jelentősége, a menekülés, elutazás akadályai, a halálesetek stb.) Szintén a határjelenségekre és a ciklikusságra hívja fel a figyelmet a másik központi női szereplő, az ironikus és beszédes elnevezésű Vesta Vera, akinek álomélményéről szintén közvetítéssel, sőt kettős közvetítéssel számol be a narrátor. Ebben a leírásban, a félálom állapotában, felbomlik az a dichotomikus világkép, amely a pozícionálás tekintetében a mű egyik fő konfliktusát adja, elérhetővé válik egy szakrális és egységes világ – „...abban az állapotban nem folyamatukban látja a dolgokat, mi hogyan történik, csak tudja, hogy úgy van, azt mondja, hogy a félálomban a világ egyszerre van, mintha nem is élne akkor, vagy inkább úgy, mintha akkor élne csak igazán […] Vera azt úgy magyarázta, ahhoz hogy kifújhassuk a levegőt, előbb be kell lélegezni, ha csak az egyiket tesszük, az nem élet, az halál, de mi a belégzést csak időben, egymás után tudjuk elképzelni, pedig az élet, amiről ő beszél, egyszerre van […] és hogy ugyanezért muszáj a testnek megszületnie, és ugyanezért muszáj a testnek elmúlnia, mert az Isten a teremtéssel kibillentette önmagát az egységből, megteremtve a rosszat, ami lám isteni eredetű, azért, hogy létrehozhassa ezt a kettősséget, a mi világunkat, és hogy létrehozhasson benne minket, hogy feltegye a kérdést, vajon visszatalálunk-e hozzá, mert ha hinni lehet Verának, az igazi világ egyszerre van” (63-64. o.) A félálom állapotának szakrális bemutatása azonban nem csak a Szövetek sajátja.

 

Az elmerült kert

 

 kissotto elmerultkert           Az elmerült kert álomnovellájában (Mi történt?) összemosódik az álom, az emlékezés/felejtés és a tapasztalat: a fantasztikum teret nyer a realisztikusan ábrázolt világban.[12] A főhős egy tv-műsor nézése közben elbóbiskol, felriad és igyekszik felidézni a történetet, majd álmában ismét ugyanez a történet elevenedik meg előről, de a cselekmény végkifejlete előtt mindig átbillen egyik vagy másik állapotba. A hős, aki nemcsak nevében (Sém Dániel), hanem az álomban expliciten is Noé fiaként jelenik meg, álmában és emlékeiben, valamint a média elemeiből teremti újra a Bibliából ismert mítoszt. Az ébredés után mindhiába igyekszik környezetétől megtudni a történet végét, végül egy piaci kofa válaszolja meg a címkérdést, miszerint „az már történelem”, ezzel játékba hozva a bibliai szövegek különböző értelmezési és újraértelmezési lehetőségeit.

 

 

Angyal és Tsa

 

kissotto angyal es tsa            Kiss Ottó szövegeiben a hóesés és a vonat emblémává válik, a Szövetekben is megemlített (61. o.) első, 9:05-kor induló vonat megjelenik az Angyal és Tsa Kanada című elbeszélésében is (53. o.). A jármű szimbolikus jelentéssel bír, hiszen a pályaudvaron található ottfelejtett vagon, ahol a két hajléktalan szereplő él, egy köztes állomást jelent számukra a negatív kontextusban említett, börtönszerű „otthon” és a vágyott lakhely, Kanada között. A szöveg tagolása is jelzi az álomleírás és az ábrázolt valóság közti különbséget: a második bekezdésben az elbeszélő kijelenti, hogy egy visszatérő álmát fogja elmesélni. Az álomvilág és az elbeszélt valóság azonban összecsúszik, mivel az elbeszélés alapszituációja az álomleírás részét képezi („Tegnapelőtt papírt és ceruzát hozott, és azt mondta, írjak le mindent, ami az eszembe jut, hogy addig se unatkozzam.”) (60. o.). Míg az első szerkezeti részben csak utalások jelzik a börtönszerű létből való kiszabadulás lehetetlenségét („már délelőtt ki-kilestem a vagon rácsos ablakán”) (56. o.), a másodikban, az álomleírásban a vagon valós zárkává változik „Miután Zelinek elment, a vagon megváltozott. Most már van ágy, és egy keskeny rácsos ablak, szemmagasságban. […] Néhány hete figyelem a látóhatár szélét, és egyre biztosabb leszek abban, hogy hegyek vannak ott, hiszen napról napra ugyanazok a körvonalak rajzolódnak ki a távolban. Ám a kulcsos ember, aki reggelente kikísér a vécére, és napjában háromszor ételt hoz, nem mond semmit a hegyekről, hiába kérdezem.” (59. o.) A Gyereknap című novella sok szálon kapcsolódik a Kanadához. A kötet kompozíciójában közvetlen egymás után következnek, mindkét novella tartalmaz álomleírást, és szereplőik kilátástalan körülmények között élő hajléktalanok, valamint a 37-es szám megismétlődik a szövegrészekben, ahol egyébként motiválatlan lenne megnevezni a vallatószoba vagy az összegyűjtött sörösüvegek számát. A Gyereknap álomként továbbmesélt betéttörténete, mely a novella felütését és zárszavát is adja, és melyet az elbeszélő anyjától hallott, itt az öngyilkosságot kínálja kiúttalan kiútként, erre utal a családi tragédia felvillantása is, valamint a kád és a borotva, vagy a kötél motívumainak ismétlődése. A betéttörténet szerint „...kigondolja Isten, hogy leenged egy kötelet az égből, hogy segítsen az embernek fölemelkedni hozzá. De hogy abban az időben még kötél nem volt, magyarázta Virágnak, egy kígyót lógatott le, fejjel a föld felé. A kígyó teste viszont nagyon csúszott, a vége meg nagyon sziszegett, ezért azóta se mászott fel rajta senki az Istenhez.” (6667. o.) Ezekben a novellákban a fantasztikum betörése a „realitásba” társadalomkritikaként is értelmezhető.[13]

 

Javrik könyve

 

kiss otto javrik            A Javrik könyvének egyik központi kérdése szintén összefügg a bipoláris térelrendezéssel, mint a kötél és a kígyó imént említett szimbolikus története esetében: a főhős szüntelenül az égbe vágyik, a repülés gyerekkorától foglalkoztatja, majd idővel az álmok és az álmodozások, képzelődések valóssággá válnak. De úgy alakul az élete, hogy valami mindig visszahúzza a mélybe: például örökletes betegsége vagy a kötelező katonai szolgálat, ahol arcát egyenesen a földbe döngölik. A körülötte lévő szereplők sorsából is lehet következtetni a végkifejletre, Javrikon kívül három másik szereplő is elveszíti mozgásképességét: elsőként barátja, Kenéz apjának története, majd anyja betegsége és Dorina balesete vetíti előre Javrik tolószékbe kényszerülését. De a Javrik könyvének álomleírásaiban a többi szereplő esetében vertikális mozgás is tetten érhető: egyrészt az ükapa baljós álma, amelynek hatására gyalog indul el Aradra meglátogatni testvérét. A nagyapa útjának inverze Janus Pannonius Magyarországra érkezésének részletes leírása. A reneszánsz költő Az Álomhoz című versének több eleme is újra felbukkan Kiss Ottó történetében. A legkézenfekvőbb példa ezek közül a csontokra tapadó bőr, az izomtalan, mozgásra képtelen beteg test jelképe. Szintén ezt a statikus állapotot vetíti elénk Javrik visszatérő álma, mikor az eső áztatta peronon földbe gyökerezett lábbal várja, hogy befusson egy vonat egy számára fontos nővel, Salió Annával, vagy Aramis Borival, akiktől az ábrázolt valóságban ugyanott vett búcsút. Az álom elbeszéléstechnikai lehetőségeit használva az anya a családiátok-szerű stigmát, a szőlőfürt alakú csontritkulást is előre látta, s csodás gyógyulását is, melyet álmában egy életre kelt szobornak köszönhetett, amelyhez felépülését követően többször is elzarándokolt, és ahová Javrikot is elvitte. A szobor kiemelt motívum: Fáry Berta alakját Javrik képzelete egy alkalommal összemossa a város és az elbeszélés egyik csomópontjával, a főtéren álló „meztelen nős” kőszoborral. A lány Javrik álmában is visszatér, de az anya álmában megjelenő csodatevő szoborral ellentétben a halál jelképeivel, kalapáccsal és (koporsó)szegekkel jeleníti meg. A szobor továbbá a művészet és referencialitás viszonyáról való elmélkedés kiindulópontjává válik, mely szerint az meztelen nőként, kőtömbként és szoborként is definiálható: „A dolog akkor működik, ha valamilyen műalkotást mutat Fábiánnak. Olyan valami kell, ami a valóságot képezi le. És nem is csak hogy leképezi, át is értelmezi. Újrateremti.” (55. o.) A szobor-motívum átvezet a metafikció szintjére is, hiszen az utolsó fejezet regényíró Javrikja[14] ugyanezekkel a szavakkal indokolja ars poetica-szerűen az emlékezést és a történet „újraírását”. „Vagy százszor végiggondolta az életét, és egyre több minden jutott eszébe, mára a legapróbb részletek is, de csak tegnap jött rá, hogy mindezt nem is a múlt történései vagy az emlékezés ténye, hanem az újrateremtés és átértelmezés aktusa miatt teszi. Hogy a történetek újraértelmezésének ideje váljon benne történéssé. Határozottan úgy érezte, most már tudna írni.” (163-164. o.)

 

A másik ország

 

kissottomasikorszag            Bár A másik országban is találhatók álomleírások, de sokkal kevésbé szimbolikusak és kifejtettek, mint az előző művekben. Az álmokról és azok mellékességéről az elbeszélő-főhős expliciten is megnyilvánul: „Nagy jelentőséget nem tulajdonítottam az álmoknak, csak reggel jutottak eszembe, nappal soha nem gondoltam rájuk, és azon se gondolkodtam, hogy ez most jó vagy nem jó, egyszerűen megállapítottam magamban, hogy így van és kész.” (219. o.) Az elbeszélő, Mozik Karcsi csak a saját álmait írja le: az anyjáról és első szerelméről szóló álmok a tragédia és a veszteség előjeleit rejtik magukban (fuldoklás, halottaskocsi, hajba belegabalyodó, elrepülni képtelen fehér galamb), két másik esetben pedig szinte csak azt tudja meg az olvasó, hogy az álom szereplői a nagymama és Karcsi későbbi élettársa: Judit. Így az álmok egyik funkciója a rugalmas közlekedés a regényidőben, egyes eseményeket előrevetítenek, vagy meghalt szereplőket visszahoznak az elbeszélt valóságba. A másik funkció az élet és a halál, és ezek határjelensége, a haldoklás szimbolikus ábrázolása lehet. Kiss Ottó ebben az esetben más technikával szabadítja ki főhősét a gyakran elviselhetetlen, veszteségekkel, gyásszal és nehéz fizikai munkával teli, kemény világból, és teremt ezzel új, képzeletbeli közegeket: az álmodozással. Ehhez tartozik például Karcsi fényképész-karrierjének fantáziaképe, a nagyszülők otthon- és családteremtésének romantikus, naiv újraírása, mely a megvalósításra tett kísérlet során tragédiába torkollik, és a képzelet ereje segít a hősnek abban is, hogy feldolgozza szeretteinek elvesztését, egy másik, jobb világ megteremtésével.

 

Álmodozók

 

            Kiss Ottó műveiben az álom funkciói változatosak, elbeszéléstechnikai lehetőségeit kihasználja, a szövegvilág különböző rétegeit összetettebbé, motívumstruktúráját komplexebbé téve. Az álomleírásoknak vannak visszatérő elemei, mint például a hó, az eső, a vonatok, ajtók vagy a galamb, a repülés, de ezek szimbolikus jelentése többnyire eltérő a különböző lehetséges világokban. Azon kívül, hogy az álom betekintést ad a szereplők belső, lelki világába, az imagináció megteremti a lehetőséget a hagyományostól eltérő közlekedésre és aspektusokra a szövegek tér- és időstruktúrájában. Az álmokkal közvetített betéttörténetek gyakran esszenciálisan variálják a fiktív szöveg és gondolatvilágának központi elemeit, motívumait. Az öt kötet álomleírásait egymás mellé téve kirajzolódik a különböző narrációs lehetőségekkel bátran kísérletező író képe is.



[1] ENGEL, Manfred. Literatur-/Kulturgeschichte des Traumes. Publications Institut of Germanic Studies, 2002/78. 26.

[2] SCHMITZ–EMANS, Monika. „Redselige Träume. Über Traum und Sprache bei Jean Paul im Kontext des europäischen Romans“, In: ALT, Peter-André; LEITERITZ, Christiane (ed.). Traum-Diskurse der Romantik. Walter de Gruyter, 2005. 78–81.

[3] SOLLTE–GRESSER, Christiane. „Alptraum mit Aufschub“ Ansätze zur Analyse literarischer Traumerzählungen. In: GOUMEGOU, Susanne; GUTHMÜLLER, Marie (ed.). Traumwissen und Traumpoetik: onirische Schreibweisen von der literarischen Moderne bis zur Gegenwart. Königshausen & Neumann, 2011. 252.

[4] BERGER, Willy Richard; LENNARTZ, Norbert. Der träumende Held: Untersuchungen zum Traum in der Literatur. Presses universitaires de Namur, 2000. 8–9.

[5] SOLLTE-GRESSER. 240–243.

[6] ISER, Wolfgang. Das Fiktive und das Imaginäre: Perspektiven literarischer Anthropologie. Suhrkamp Publishers, 1991. 377–378.

[7] ALT, Peter–André. Der Schlaf der Vernunft: Literatur und Traum in der Kulturgeschichte der Neuzeit. CH Beck, 2002. 10.

[8] BYATT, A.S.; SODRÉ, Ignês. Träume und Fiktionen. In: WAGNER, Karl. Moderne Erzähltheorie: Grundlagentexte von Henry James bis zur Gegenwart. WUV, 2002. 437.

[9] BERNÁTH Árpád. A motívum-struktúra és az embléma-struktúra kérdéséről. In: HANKISS, Elemér (ed.). Formateremtő elvek a költői alkotásban. Akadémiai Kiadó, 1971. 439.

[10] I.m.: 440.

[11] Vö. KISS Ottó. Arányérzék, ritmus és mellérendelő szerkezetek In: ELEK Tibor. Fényben és árnyékban. Az irodalmi siker természetrajza, Kalligram 2004. 374.

[12] LACHMANN, Renate. Erzählte Phantastik: zu Phantasiegeschichte und Semantik phantastischer Texte. Suhrkamp Verlag GmbH, 2002. 270.

[13] TAR Patrícia. Kiss Ottó/Angyal és Tsa, Kortárs 2004/5.

[14] A főhős különböző szerepeiről bővebben itt: KISS László. A teremtés (újabb) könyve, Tiszatáj, 2005/5.

 

Megjelent a Bárka 2013/6-os számában.

 


 

Főoldal

 

2014. január 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png