Szpenátyi Katalin
A színház mint karnevál és meditáció
A Gyulai Várszínház 44. évadáról
„De bennem a kibeszélés ördögi ösztöne mindig erős volt. Fecsegő vagyok, és rajongok mások fecsegéséért, esetleg csakis azért, hogy a magamét igazoljam, de a nagy kísértés számomra mindig ez a mámor volt, most aztán végre kibeszélem magam, és persze mi az a kifogyhatatlan téma, amiről az ember kilenc örökkévalóságot át tudna beszélni, természetesen önmaga. Puff. Ezt a végeláthatatlan fecsegést igen szép néven vallomásnak is hívják, jó, mi? Csodálatos elnevezés, egyenesen csábító, mit szól hozzá? Vallomás! Engem egyenesen elbűvöl. Tudja ez az egész história, később majd ön is meg fogja ítélni, a többi között nagyobb szabású sorskatalógus is, egyike, nézetem szerint a világ egyik leginkább kimerítő sorskatalógusának, az emberi tulajdonságoknak ez a Noé bárkája, minden özönvízen átmentett leltár, szóval képeskönyv, karakterológia, végeredményben szótár.”
Hamvas B. Karnevál I.
***
Lehet, hogy a kibeszélés ördöge hajtja színházba az embereket? A fecsegés csábítja, a vallomás bűvöli? Újra és újra nekiveselkedünk minden előadás előtt sorskatalógusunk rendezésének? Esetleg várjuk, hagyjuk, hogy a színpadon megtegyék? Vagy arra számítunk, hogy néhány órára elfeledtetik velünk a játszók ezt a kényszert? Vajon ki milyen szempontok alapján választott darabot a Gyulai Várszínház idei évadának programjából, hogy megtudjon „örökérvényű dolgokat”? A kínálat talán minden eddiginél bőségesebb volt…
A Gyulai Várszínház 44. évadának, s egyúttal a III. Shakespeare fesztiválnak (melynek színpadi előadásaihoz a filmvetítésektől a Shakespeare korabeli zenék és ételek felkínálásáig számtalan rendezvény társult) nyitánya Szász János Lear-rendezése volt, a Gyulai Várszínház és a Szentendrei Teátrum közös bemutatójaként. A véres papírba csomagolt lovasszobor látványa megtorpantotta az érkezőt, de aki felfigyelt a várfalon függő bevásárlóhálóra (utólagos képzet), az kicsit úgy maradt: óriási tömegű, megbarnult testrészek, emberi maradványok csonkjai lógtak alá. A hangszóróból változó szóhangsúlyozással folyvást hallható volt: Most nekünk kell kormányozni, s tartani fenn a sebzett államot. A performancos élménytől taglózottan-helyét kereső nézőt a szintéren vérrel öntözött, több méter magas, funkcionális papírtáblák várták. A brutalitást nyilvánvalóvá tévő eszköztár távlatokat érzékeltető szimbolikus jellege dominált mindvégig. Ami előlegzett, vagyis megtisztelő bizalom és elismerés: a rendező nem magyarázkodik.
A darab nyíltan megmutatkozó koreográfiával (Ladányi Andrea) készült. A színek– feketébe bújt fehérek, fehérbe bújt feketék, uralkodói vérvörös, sárgaság, lilaság – utalásos rendszere s a mozgásnyelv együttese a szóbeli és mimetikus közlésekkel párhuzamosan teljes értékű drámát alkottak. A színpadot beborító kavicságy kiváló példa erre: bármily igyekezet ellenére esetlenné-esetté tette a méltóságost; sajátos ritmus adott a közlekedő szereplőknek, hangzó térbeliséget az eseményeknek. Központban természetesen a címszereplővel (Derzsi János). Az egyenes vonalú történetiséget és mondanivalót hordozni „nem átalló” rendezés valamiféle nyugalmat, klasszicizmust biztosított a közönségnek. Vörösmarty közérthető fordítása elég távoli és elég közeli ahhoz, hogy a mai korba helyezettséggel mindez kontrasztba, ugyanakkor harmóniába kerüljön.
Az Alföldi Róbert által rendezett Szentivánéji álom című produkciót mint az évad legjobb magyar Shakespeare előadását hívták meg a Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljára. Alföldi személye, habitusa, színészi, rendezői munkája folyamatosan megosztja a nagyközönséget. Mindig valami különlegeset csinál, elfordul a megszokottól, s gyermeki lángolással fordul oda, ahol úgy érzi, titkokat fejthet meg, kincseket talál. Nagy befogadó és nagy kitárulkozó egyéniség. Másfél éve a Bárka Színház direktora, kinevezését követően a kapitány úgy nyilatkozott, hogy "nyitott, népszerű és szerethető színházat" kíván megvalósítani. Hozzáfűzte: "Nem szeretem a saját gondolataimat más gondolatok ellenében megfogalmazni. Egy színháznál vagy látszik majd, hogy mi benne az új, vagy megette a fene az egészet". A gyulai előadás helyszínére, a Román Gimnázium tornatermébe érkezőket első látásra megfoghatta Daróczi Sándor monumentális építménye, egy három oldalról emelt fémszerkezetű folyosó és a székekkel négyszögbeölelt színtér, mint cirkuszi porond, melynek Puck (Lázár Kati) volt a súlyos, minden színpadi történést súlyozó porondmestere. Rajta kívül mindenki keresi a boldogságot: őszintén és kegyetlenül. A darabban a közönség is díszletté, résztvevővé válhat, minthogy a széksorok közé alakított ki-bejárókon vonulnak függöny mögé-elé a szereplők. A látványtól olykor egyébként is gyökeret eresztő néző (csak 16 éven felüli!), a színpadi mozgások következtében, mint az athéni erdő öles fája lehet tanúja a többszintű történetnek.
Az idei Budapest Fringe Fesztivál egyik díjazottja a Kompánia Színházi Társulat. Rómeó és Júlia című, „egydülálló euró-produkció”-ként emlegetett darabjuk klisék és frázisok kerülését kívánja megvalósítani Lukács László rendezésében. S annak ellenére teszi ezt sikeresen, hogy az emberi nem archetípusos jellemei bontakoznak-bonyolódnak egymással. A metaforikus mozdulatok, a lépések, a táncok, a népdalok, a hangos monológok, a suttogott töredékek, a metronóm lüktetése, a tárgyak zengése: egység, ami nem a véletlené, bár újra és újra darabokra szedhető és másként és másként összerakható. A lebegés, ami az események keveredésének sajátos esztétikája, rabul ejtő.
A Meno Fortas (A Művészet erődje) minden fesztiválon zajos sikert arat. Hamlet-előadásuk Eimuntas Nekrosius rendezésében a Gyulai Várszínház II. Shakespeare Fesztiváljának is sikerdarabja volt. Idén a trilógia (Hamlet-Machbet-Othello) második darabját, az Othello-t láthattuk. Nekrosius, akit európai színházi körökben jelenségnek tekintenek, bőséggel tárt elénk olyan jeleneteket, melyeknek szépsége főképp a különleges vizuális benyomások hatása. A héttérképet adó, összegubancolódott zsákok hol vitorlákként dagadnak a szélben, hol függőágyakként ringanak keringőre. A rendező „kitett”, tömör szimbólumokkal dolgozik: fateknők, virágok, órák, vízmérce, székek. És víz, víz, víz. Csorogva, ereszkedve, zúdulva. A emocionális beállítottság jellemző túláradása végtelenül gazdaggá teszi a játékot. Persze minden akkor hiteles, ha a színészi játék az. A címszerepben Vladas Bagdonas szinte démoni erővel van jelen. Desdemona szerepét a príma balerina Egle Spokatite-re bízta Nekrosius. Nőiessége, eleganciája, szolgáló rajongása Othello iránt lélegzetelállító szépséggel tölti meg a tragédiát. Tökéletes ellentéte a férfinak, akit szeret. Úgy egészítik ki egymást, mint a jin és a jang. Bizonyos, hogy találkozásuk sorsszerű. A Meno Fortas várhatóan újra eljön Gyulára, a Machbettel.
(...)
Nem mindennapi vállalkozás, amit Gedeon József színházigazgató Hamvas Béla Karnevál című művének felolvasói színházi előadásával megvalósított. „A Karnevál a XX. századi magyar (és bátran mondhatjuk: európai) irodalom egyik legfontosabb regénye – írja Hamvas művéről Danyi Zoltán, a felolvasott-előadott szöveg szerkesztője –, mind a mítoszhoz, mind a nyelvhez való viszonyulás tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála az önkeresés.” És egy színész – Helyei László, három asztal – boros kancsóval, egy zongora – Binder Károllyal. Ez öt este – amit végig ültem volna, ha tehetem – egyik legnagyobb nyári kalandom.
(...)
A teljes dolgozatot a Bárka 2007/5-ös számában olvashatják
