Erdész Ádám

Források 1989 „titkos történetéből"

Szigorúan titkos '89 (Szerk: Müller Rolf-Takács Tibor),
Hangulatjelentések a fővárosból (Szerk: Katona Csaba, Rácz Attila)

A rendszerváltás folyamatait kutató történészek, ugyanúgy, mint a közelmúlt eseményeit értelmezni próbáló közírók, különleges figyelmet szentelnek az 1989. esztendő eseményeinek. Az érdeklődés csöppet sem meglepő, hiszen ez az év volt a legnagyobb változások időszaka: ekkor erősödtek meg az ellenzéki pártok, 1989 a nagy politika földrengések esztendeje, s az egymással szemben álló politikai szervezetek '89-ben alakították ki az átmenet jogszabályokba foglalt kereteit. A meghatározó események sűrűsége és intenzitása önmagában is magyarázza a figyelmet, ugyanakkor a rendszerváltást és az utána következő évtizedek történéseit vizsgáló írások szerzőinek egy része valami máig rejtve maradt titkot is keres az 1989-es év eseményei mögött. Keresik a kevéssé látható, a folyamatokat mégis erőteljesen befolyásoló kül- és belpolitikai tényezőket - ki azért, hogy az ok-okozati összefüggések világosabbá tegye, ki azért, hogy meglelje a pontot, ahol „utat vesztettünk".

Az elmúlt évben két terjedelmes forráskiadvány is megjelent 1989 mozgalmas történetéről. A l'Harmattan Kiadó Müller Rolf és Takács Tibor szerkesztésében Szigorúan titkos '89 címen kiadta a magyar állambiztonsági szervek 1989. évi záró munkabeszámolóit. Budapest Főváros Levéltára pedig Katona Csaba és Rácz Attila gondozásában az 1988 októbere 1989 októbere között keletkezett budapesti hangulatjelentésekből adott közre egy gondosan válogatott összeállítást, Hangulatjelentések a fővárosból címen. Mindkét terjedelmes kötet szerkesztői gondosan jegyzetelték a publikált dokumentumokat, színvonalas bevezető tanulmányokban foglalták össze a publikált források keletkezési körülményeit, s elemezték azok tartalmát. Mindegyik összeállítás önmagában is lebilincselően érdekes a téma iránt érdeklődő olvasó számára, egymás mellé téve pedig szinte megelevenítik az átmenet évének fordulatait és bizonyos, fontos döntéseket illető következtetések levonására is alkalmat adnak. A heti és havi rendszerességgel papírra vetett hangulatjelentések a napi események forgatagát idézik fel, pontosan megmutatva, hogy egy-egy mára már teljesen elfeledett hír - például televízió tudósítás - néhány napig milyen izgalomban tartotta a közvéleményt. Az állambiztonsági szervek év végi beszámolóinak szerzői viszont megpróbálták az év eseményeinek alapirányait meghatározni, a sorsdöntő eseményeket kiemelték, s e valós vagy téves helyzetértékelés alapján jelölték ki azokat a pontokat, ahol megkísérelték a folyamatok befolyásolását.

Lássuk először azt, hogy a párt vezető testületei számára készült hangulatjelentések összeállítói mit és hogyan rögzítettek 1988-89-ben. Az MSZMP rendszerváltás előtt működő információs rendszere 1964-től épült ki, 1968-ban alakult ki az információszolgáltatás  állandó struktúra. Eszerint a megyei és fővárosi pártszervezeteknek havonta átfogó jelentést kellett készíteni a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztálya részére, A jelentések első részében a pártéletről, a második részben a lakosság hangulatáról kellett beszámolni. A havi jelentések mellett hetente tényközlő információs beszámolók is készültek. Az összefoglaló jelentések az alsóbb szintű pártszervek hasonló információs jelentéseire támaszkodtak. (E rendszerről lapunk 2008. évi 6. számában Sáfár Gyula A párt információs jelentéseinek rendszere Békés megyében címen közölt tanulmányt.) A rendszeres jelentések elvileg a pártvezetők tájékozódását, a jobb döntéshozást szolgálták.  Katona Csaba és Rácz Attila az 1988. október 23. és 1989 október 23. között keletkezett hangulatjelentésekből válogatott. A szerkesztők úgy ítélték meg, a változás döntő eseményei e két dátum közé estek. Az időhatár kijelölését befolyásolhatta az is, hogy a jelentések terjedelme és informácigazdagsága '89 öszén érezhetően csökkent. A válogatás szempontjairól a szerkesztők a következőket mondják: „Összességében - nyilván vitatható módon - megpróbáltuk az általunk leginkább korjellemzőnek tartott forrásokat összeszedni. Korjelző alatt nem pusztán azt értjük, hogy milyen eseményekről szólnak, hanem azt is, hogy mit, hogyan hangsúlyoznak, milyen nézőpontból, milyen vélt vagy valós elvárásoknak megfelelően." Katona Csaba és Rácz Attila kihasználta a jelentések rétegzettségéből adódó lehetőségeket is: a közölt források többsége az MSZMP Budapesti Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályán - később Társadalompolitikai Osztály - készült, de az összegző jelentések mellé a szerkesztők beválogatták a kerületi, tanácsi és szakszervezeti jelentések jellegzetes darabjait. Sőt, olvashatjuk az ELTE vagy éppen a Taverna Belvárosi Szálloda és Vendéglátó Vállalat MSZMP szervezetének havi jelentését is. Így azután az összeállítás tükrözi az értelmiségi és munkás többségű csoportok különböző eseményekről alkotott véleményét. A könyv 55 különböző terjedelmű forrást tartalmaz.

A dokumentumokban rejlő páratlan tömegű információ különösen érdekes annak, aki átélte ezeket a hónapokat. A Grósz-beszéd, '56 átértékelése, a demonstrációk vagy éppen egy-egy éjszaka rádió és Tv-műsor - Bagoly, Napzárta - az adott pillanatban különösen fontosnak tetszett. Ma már sokkal könnyebben kiemelhetünk néhány, az év történéseit alapvetően meghatározó tényezőt. A társadalom nagy többségének életkörülményei romlottak, az ebből fakadó elégedetlenségről beszámoló bekezdések, hol tompítottabban, hol élesebben, újra és újra visszatérnek a jelentésekben. Az 1989. évi januári áremelés után a Társadalompolitikai Osztályon készült jelentésben olvashatjuk: „Az áremelés voltaképpen nem érte meglepetésként a közvéleményt ... Váratlannak az áremelés széles köre, aránya, egyes árufajták és szolgáltatások esetében a drágulás szokatlan nagysága bizonyult. Különösen drasztikusnak minősítik az alapvető fogyasztási cikkek, a gyógyszerek és a közlekedési költségek árának emelését. ... Az általános hangulat igen elkeseredett, túlzás nélkül állítható, hogy mélyponton van. Indulatos, olykor minősíthetetlen kitörés és letargikus beletörődés egyaránt tapasztalható. Ennek fő oka a megélhetés nehézségei mellett elsősorban az, hogy a lakosság kilátástalannak tartja a jövőt, nem bízik abban, hogy az eddigi áldozatok kiutat jelentenek." A párt a politikai reakciókra figyelt, pedig a szélesebb közvéleményből a legintenzívebb érzelmeket nem a politikai lépések váltották ki, hanem az olyan szituációk - archetipikus helyzet - amelyekben sokan megtalálták a helyzet egyszerű magyarázatát. Nagy felháborodást keltettek az alapvető erkölcsi értékeket sértő ügyekről szóló tudósítások. Amikor a TV beszámolt egy korrupciós ügyről, érdemtelenül kapott nagy jutalomról vagy beszéltettek egy érezhetően hazudozó, esetleg gyenge képességű politikust, a hangulatjelentések szerint felizzottak az indulatok. Ám ezzel a helyzettel a párt egy darabig nem tudott mit kezdeni. Először a magát önállósító sajtó megzabolázására születtek tervek, de viszonylag hamar belátták, új megoldásokat kell keresni. Először a párt Budapesti Bizottsága Pártszervezési Osztálya 1989. augusztus 1-jei jelentésében szólnak arról, hogy a fővárosi pártértekezlet bemutatásának kommunikációs feladatait immár profi szakemberek bevonásával, a legaprólékosabban kell megszervezni.

A hangulatjelentések azt mutatják, hogy az MSZMP vezetői ebben a társadalmi és politikai alapszituációban becsapták magukat. A jelentések nagyobb része magával a párttal foglalkozik: több, mint két hónapig napirenden volt Grósz Károly 1988 novemberében a Sportcsarnokban elmondott - fehér terrort emlegető - beszédének kommentálása. Az persze nagyon érdekes, hogy az első, magabiztosság növekedéséről szóló jelentések után egy-két héttel hogyan szaporodnak meg a kételyekről hírt adó passzusok. Ugyancsak óriási párton belüli visszhangot váltott ki Pozsgay Imre 1956-ot népfelkelésnek minősítő interjúja. Érdekes az is, hogy a hangulatjelentések mennyire elfedik az 1989. március 15-i ellenzéki demonstrációk jelentőségét és erejét. A Társadalompolitikai Osztály jelentését író Bródy Péter a március 15-i ünnepségekről sokkal inkább azt írta, amit feljebbvalói olvasni szerettek volna, semmint a valóságot. Összességében megállapíthatjuk, hogy bármilyen nagy tömegű információt tartalmaztak is a korabeli hangulatjelentések, a döntéshozókat bizonyos mértékig félrevezették, a jelentések írói túlzottan befelé figyeltek, s számos igazi, nagy társadalmi konfliktust nem mertek a valóságnak megfelelően bemutatni.

Míg a hangulatjelentések szerzői váltakozó sikerrel próbálták a napi információkból kiszűrni a lényeget, addig az állambiztonsági szervek csoportfőnökségeinek és megyei szerveinek munkatársai 1989 decemberében, a befejeződőben lévő átalakulási folyamat döntő fordulatainak ismeretében jóval nagyobb biztonsággal emelték ki jelentéseikben a folyamatokat meghatározó elemeket. Müller Rolf és Takács Tibor az állambiztonsági szervezet öt csoportfőnökségének, öt önálló osztályának, a budapesti és a 19 megyei állambiztonsági szerv 1989 decemberében kelt, az év eseményeit összefoglaló jelentését közölte. Müller Rolf bevezető tanulmányában áttekinti az állambiztonság szervezeti felépítését, az állomány létszámát és összetételét, a vezetést és az elhárító tevékenység jellemzőit. Az országos szervezet felépítése ma már viszonylag ismert: III/I. - Hírszerzés, III/II. - Kémelhárítás, III/III. - Belső elhárítás, III/IV. Katonai elhárítás, III/V. - Operatív technikai csoportfőnökség. Az utóbbi egység a telefon- és lakáslehallgatás működtetésétől a fedőokmányok készítéséig minden technikai feladatot ellátott. Jóval kevésbé ismert a megyei állambiztonsági szervek működése és felépítése. Müller Rolf tanulmánya szerint a területi elhárító szolgálatok élén a megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese állt. Ő irányította az úgynevezett állambiztonsági törzset, amely két súlyponti területen, a kémelhárításban és a belső reakció elhárításában tevékenykedet. A megyei állomány létszámát illetően igen nagy különbségek voltak: Zalában az állambiztonság kötelékébe 31 hivatásos és 4 polgári alkalmazott tartozott, Győr-Sopron megyében 95 hivatásos és 11 polgári státusú személy látta el ugyanezeket a feladatokat. Hasonló eltéréseket mutat a beszervezettek köre: Nógrádban 104, Veszprémben 283 beszervezett személy alkotta a hálózatot. Békés megyében 1989 elején 114 hálózati személyt tartott számon a kapitányság, év végén 108-ra csökkent számuk. Legtöbben, 104-en titkos megbízottak (tmb) voltak. '89 elején 47-en dolgoztak a kémelhárítás területén, 38 személyt a belső elhárítás foglalkoztatott. A Békés megyei részleget 1986-tól a rendszerváltás idején 40 éves Virág Sándor alezredes vezette. Utóbbi végzettségeit a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán és az SZKP KB Főiskoláján szerezte. A közölt, igen beszédes adatok közül még egy: 1989. január 1-jén a belső reakció elleni elhárítás területén az országban összesen 2162 hálózati személyt foglalkoztattak.

Az év végén papírra vetett jelentések forráskritikai szempontból is igen érdekes szövegek. A rendszerváltozás jogi kereteinek kialakítása után számoltak be a jelentést aláíró állambiztonsági vezetők évi munkájukról, amelyeknek az év elején alighanem markáns része volt az ellenzéki erők megfigyelése, sőt akár azok „elhárítása". „Ezek a szövegek nem törésként, hanem egy »alkotmányos« jogállamba és egy többpártrendszerű demokráciába való átmenetként, »belenövésként« láttatják 1989-et" - olvashatjuk Takács Tibor tanulmányában. Vannak csoportfőnökségek, amelyek hatásosabban tudják dokumentálni az alkotmányos jogállamba való belenövést és vannak olyanok, amelyek számára ez megoldhatatlan feladat. A rapid sebességgel zajló belső politikai változások mellett más tényezők is alakították a szolgálatok feladatait. A politikai nyitással párhuzamosan gazdaságilag is kinyílt az ország. Ez és a szolgálatok helyzetének bizonytalanabbá válása fokozta az idegen országok hírszerzéseinek magyarországi aktivitását. „Az információszerzésben továbbra is a mélységi felderítésre törekszenek, az eddigieknél erőteljesebben igyekeznek beépülni a döntéshozó centrumokba" - írta a III/II. Csoportfőnökség vezetője 1989. december 22-én kelt jelentésében. Sőt, a „baráti" országok egyike, Románia is korábban nem látott mértékű és igen agresszívnek minősített hírszerzői és zavarkeltő tevékenységbe kezdett Magyarországon. Tekintve, hogy ekkor már tízezres nagyságrendben érkeztek romániai menekültek az országba, a védekezés nem is akármilyen feladatot jelentett.  Ebben a szituációban a hírszerző és kémelhárító csoportfőnökségek viszonylag könnyen megtalálhatták a „nemzetbiztonsági" szerep felé vezető utat.

Ritkán olvashatunk olyan, mindössze huszonegy évvel korábban keletkezett kémelhárítási jelentést, mint amilyen a kötetben szerepel. A dokumentum az elhárítás egyes ügyeit és az úgynevezett „játszmás" akcióit is felfedi. Példa gyanánt egyetlen részlet. Az amerikai nagykövetségen működő CIA-rezidentúra egyik ügynökére vonatkozó felderítő munkáról a következőeket olvashatjuk: „»Lepke« fn. ügy. A nagykövetség politikai osztályának vezetője. Fő tevékenységét az új pártokkal, szervezetekkel való kapcsolattartás, információk szerzése, az átalakítási folyamatban részt vevő ellenzéki pártok erkölcsi és anyagi támogatása képezi." Itt azután meg is állunk, egyelőre csak töprenghetünk azon, hogy a „Lepke" fedőnevű ügynök az ellenzéki szervezetek körül szálldosva csupán - az akkor Magyarországon igen népszerű Mark Palmer nagykövet munkáját segítve - a rendszerváltó szervezeteknek adott támogatást és némi védelmet, vagy azok politikában járatlanabb vezetőit valóban hírszerzőként is befolyásolni próbálta. - Esetleg a kétféle tevékenységet összekapcsolta?

A román hírszerzés elleni védekezés arányait bemutatandó Békés megyei adatokat idézek: a határ menti megyében 1989-ben közel 6000 személy kért ideiglenes tartózkodási engedélyt, mintegy 2000 fő maradt tartósan a megyében. A szolgálat megyei szervezete - decemberi jelentése szerint - felderítései és meghallgatásai során az év folyamán 67 Securitate-tisztet és 108 Securitate-, illetve milícia besúgót azonosított. Természetesen ez csupán egy forrás, amelynek adatai más források hasonló adatai nyomán tekinthetőek bizonyosnak. Az mindenesetre tény, hogy az elhárítás a román aktivitás láttán X-300 néven egy új vonalat létesített. S ez a fajta védekező szerep is alkalmasnak bizonyult a szolgálat meggyengült önbizalmának, pozitív önképének erősítésére.

Gyökeresen más helyzet alakult ki a belső elhárítás terén. A III/III-as csoportfőnökség is kereste a továbbélés útját. A nevezetes év vége felé úgy látszott, meg is találja: az új feladatot a békés átmenet biztosításában, az esetleges társadalmi robbanások megakadályozásában, a szélsőséges erők térfoglalásának elhárításában határozták meg a csoportfőnökség stratégái. A jelentésekből az derül ki, a központ folyamatosan információs anyagokkal, iránymutatással látta el a nehézkesebben váltó megyei szervezeteket. Az év végén több jelentés már saját eredményként számol be az átmenet békés voltának biztosításáról, az alkotmányos rend megőrzéséről, a szélsőséges politikai erők térfoglalásának megakadályozásáról. Talán ezen a ponton ragadható meg legjobban a szolgálatok befolyásoló szerepe. Mert a szélsőségek elleni küzdelem esetén az alapkérdés az, ki a szélsőséges? A különböző jelentések máshol húzzák meg a határt: az óvatosabb BRFK egyházi területen egyedül a Bulányi György vezette bázisközösséget jelölte meg a szélsőségesek gyülekezési helyeként. Úgy látszik, az egyházi reakció elleni elhárítás embereinek Bulányi György hosszú és kitartó üldözése alatt, szilárd meggyőződésükké vált, hogy a Bokor közösség a „szélsőségeseket" tömörítő szervezet. Politika szélsőségként a punkokat, skinhaedeket, anarchistákat és újfasisztákat említették. Máshol húzta meg a szélsőségesség határát a Csongrád megyei belső reakció elleni elhárítás. A szervezet „ultraradikális, szélsőséges politikai tevékenységet folytató személyekről" szóló értékelő jelentéseiben szerepel Pordány László MDF-vezető, az SZDSZ helyi vezetője és egy ötvenhatos. Az MDF- és SZDSZ politikusnak 1986 óta volt F-dossziéja. A mondottak értelmében itt az általuk képviselt „szélsőséges" politikát kellett elszigetelni. Mellesleg a Csongrád megyei jelentéshez egy olyan statisztikai táblázat is csatolva van, amelyben a politikai és civil szervezetek taglétszámát, vezetőiknek nevét rögzítették. A Csongrád megyei jelentés további érdekességgel is szolgál: 1989-ben két alosztályt hoztak létre, egyet a nemzeti, egyet a polgári radikális „szélsőségesek" ellenőrzésére. Aligha tévedünk nagyot, ha ezt a mondatot úgy értelmezzük, hogy a két legerősebb ellenzéki szervezet ellenőrzéséről lehetett szó. Lám, az akkori időket jellemző nagy törést helyenként még az elhárítás szervezeti struktúrája is tükrözte.

A „szélsőségeket" keresve visszafordulhatunk Katona Csaba és Rácz Attila kötetéhez. A hangulatjelentések pontosan tükrözik, bizonyos pillanatokban mi kapta meg a szélsőségesség bélyegét. A párt Budapesti Bizottságának Nagy Imre újratemetése után papírra vetett jelentésében olvashatjuk: „... akadtak, akik éles szovjetellenes, antikommunista kirohanásra használták fel az alkalmat. Ezt különösen Rácz Sándor és Orbán Viktor durva, uszító szavaira vonatkoztatják. A közvélemény azt várja, hogy ezt ne csak külföldön, hanem magunk is határozottan utasítsuk vissza, és bélyegezzük meg." A szolgálatok a temetés békés, szélsőséges megnyilvánulásoktól való megóvását az év kiemelkedő feladatának tekintették. S hozzátesszük, hogy az elhárítás is „mélységi felderítésre", azaz a döntéshozó centrumokba való beépülésre törekedett, bizonyosnak látszik, hogy itt a „szélsőséges" jelző tematizálását érhetjük tetten.

1989 decemberében sokan gondolhatták - a Békés megyei szolgálatok vezetőjéhez hasonlóan -, hogy a belső elhárítás is átmegy a tű fokán. „Hálózati kontingensünk zöménél törés nélkül ment, illetve megy végbe a váltás" - írta a parancsnok. Tudjuk, nem így történt - a Duna-gate botrány elmosta a III/III-as csoportfőnökséget. Egyre több információt ismerünk, ismerhetünk, ám ezek a '89-es jelentések, kiváltképp a hozzájuk kapcsolódó statisztikai adatok arra engednek következtetni, hogy a látható felület még mindig jóval kisebb, mint a „fedésben" lévő terület.

E recenzió keretében a két különösen információ gazdag forráskiadványnak csak néhány kérdéskörét érinthettük, talán a felvillantott témák is jelzik, milyen fontos könyvekről van szó. A rendszerváltásról szóló későbbi publikációk hivatkozásaiban bizonyosan mindkét összeállítás gyakran fog szerepelni.

Megjelent a 2011/6-os Bárkában.