Mátyus Aliz

A társadalom - s benne a cigányság - jövőjét érintő helyzetek, pillanatok, magatartások

Takács Géza: Kiútkeresők

Mi történt abban a pillanatban, amikor Takács Géza könyve megjelent - talán mellesleg, talán nem - a Magyarország felfedezése sorozatban (Osiris Kiadó, Budapest 2009.)? Helyre állt a rend. Egy embernek sikerült ugyanis az ország legakutabb problémájáról, a cigányság kérdéséről érdemben megszólalnia. Pedig, mintha csak baranyai cigány iskolákról adna hírt. És mégis. A könyv olvastán már azt mondom, épp ezért. A 336 oldalon keresztül közölt megfigyelések, interjúk, és a hozzájuk fűzött megjegyzések, gondolatok teszik láthatóvá a járható utat. És talán belátható, hogy ez mennyire nem kis dolog! Észrevenni, tudni róla, megismerni és felismerni valamit, ami mellett el is lehetne menni - Takács Gézán kívül senki nem írt a baranyai cigány iskolákról -, akkor lehet, ha valaki társadalmi folyamatokat ismerő, társadalmi jelenségeket tudó, s késztetése van probléma-megoldásra. Takács Géza azért írta meg könyvét, hogy megörökítsen. Hogy elmondja „azokat a helyzeteket, azokat a pillanatokat, azokat a magatartásokat, melyektől változás, fordulat remélhető".

A szerző szándékát szolgálja, bár gondolkodásába mintha mégse simulna bele a könyv címe, a Kiútkeresők. Az alcíme, a Cigányok iskolai reményei viszont erősen redukálja a könyv jelentés-tartományát. Jó cím volna a Helyzetek, pillanatok, magatartások. Már csak azért is, mert olyan könyveknek van ez a fajta hármas címe, amiket nem egyszer veszünk kézbe. Emlékek, álmok, gondolatok, Jung könyvcím. És Álmok, szobák, nappalok. Ez pedig Proust-é. A Helyzetek, pillanatok, magatartások elé oda kell kerüljön, hogy A társadalom - s benne a cigányság - jövőjét érintő.  Így lenne jó a második kiadás. Mert új kell belőle, bizton tudom. A jövőt érintő könyv mindenkit érdekel, nem lesz elég az egy kiadás. Előbb olvassák a könyvet a cigány jövőről tudni akarók, akiknek a hír a legsürgősebb. Közben terjedni fog a híre, hogy nincs külön cigány és nem cigány jövő, tehát azok is olvasni akarják már, akik nem csak a cigányokkal kapcsolatosan elkötelezettek. Kézbe vették tehát, akik cigányokkal foglalkoznak, akiket érdekel a cigányság sorsa, vagy a cigányság kérdését szeretnék megoldottnak látni, vagy ennek lehetőségét legalább elképzelni, de akkor még mind hátra van, ami aztán, sokak olvastán ismét terjedni fog róla, hogy ennél mennyivel több mindenre jó ez a könyv, mert egyben egy jó kézikönyv. Eszköz a világ látásához. Sőt, még ennél is több, mert ezzel együtt kulcsot ad, mint minden jó pedagógia (jó pedagógus), a benne való eredményes, szerencsés, jó hely-el-foglaláshoz. S ebben már ki nem érdekelt? Tegyem konkrétabbá? A könyvet olvasója eredménnyel használhatja, szemlélete miatt: iskola alapításhoz, ország vezetéshez, egy gyerek felneveléséhez. Semmi nem mindegy a szerzőjének. S ha már egyszer egy a dolgokhoz és emberekhez való viszonyában kiérlelt emberről van szó, amolyan ritka emberről, tanár emberről  - aki arról ismerszik fel, hogy közléseivel nem indulatokat kavar, hanem elrendez és ülepít -, még azok is, akik először a könyvtári kölcsönzéssel kezdik, s úgy olvassák el, könyve elolvasása után rájönnek, jobb a saját példány. Mert egy olvasás után is (egy olvasás után különösen tudhatóan) bármikor eredményesen kézbe vehető.

Hogy miért ilyen sikerült ez a könyv? Mert szerzője megdolgozott magával. Miután személyesen nem ismerjük egymást, könyvéből kiderülő adatai szerint felteszem, legkoncentráltabban tette ezt, miközben a Waldorf pedagógia ismeretében az alternatív közgazdasági gimnázium tanára volt. Ahol már rendelkeznie kellett egyfajta viszonnyal a cselekvésekhez, melyet a jót s jól-lal lehet leginkább érzékeltetni. S egyfajta viszonnyal az emberhez, mely nem ismeri az alá és fölé rendelődést a hierarchiák egyikéből sem. Sem a kor szerintiből, sem a státus szerintiből, sem egyéb hierarchiát képző, rögzítő csoport-képzőből.

Takács Géza eljár Baranyába és látogatásokat tesz. Abban, ahogy lát, legfontosabb következményei annak vannak, hogy a településeket és intézményeket egység-részekként érzékeli, amelyekre hatások érvényesülnek, kikerülhetetlenül. Számára oly evidensek az összefüggések, hogy nem csodálható, ha egyértelmű benne, egy-egy település életében a megoldások egyszerre megoldások cigányoknak és nem cigányoknak. A követett történések ok-okozati kapcsolatában tiszta a változások oka és iránya, az értelmük, a jelentésük. A lehetőségük is és annak mozdítója és gátja. S amikor a válasz mutatkozik meg, a jövőre utaló lehetőség, ami épp az, amire a legnagyobb szükség volna, a legjobb krimik izgalma áradhat szét az olvasóban, mert láthatja, hogy helyzetek, pillanatok és magatartások, amik létrejönnek, amik megvannak, amik az eredmények (s amikről kérdés, ki tudna, ha ez a könyv nem készül el, ki tudhat, akinek a könyv nem kerül a kezébe),  miken múlnak. Cseh új-hullámos filmek abszurdja vagy Hrabal történeteinek lírája, hogy miközben a lényeg valóban helyzetekben, pillanatokban, magatartásokban megfogható, azok, akik ezek megteremtésére, létrehozására képesek,  tanfolyamra, továbbképzésre kell járjanak, olyanokhoz, akik az ő gyakorlatukban találkozhatnának azzal, amiről valamit magukévá tettek elméletben.

Takács Géza a Kiútkeresőkben közölt 2002-es beszélgetése Heindl Péter pedagógussal, pályájáról és a cigány gyerekek iskolai pályafutását segítő baranyai intézményekről, kulcsszerepet játszott abban, hogy a szerző a cigány gyerekek iskolai sorsa felé fordult. A baranyai intézmények e szerint hálózatot alkotók, szervesen alakultak ki egymásból, s ha valahol, itt a minta az áttörésre, a pedagógiai magatartás új modelljére.

Hogy Takács Géza folyamat-leíró szociográfiája tökéletesen megoldja az új információk által másképp érzékelhető-értékelhető emberek, intézmények bemutatását - ezt a szociográfiában nem kis problémát! -, Heindl Péter személyével tudom érzékeltetni leginkább. A szerző új helyzetben, idő teltével, közléseit követően újra értékel. Így megengedheti magának, hogy a könyv első beszélgetésének alanya lelkes és szabad legyen, miközben beszél a magyarmecskei iskola hőskoráról, kollégáiról és magáról, a jogászból lett ambiciózus, fiatal pedagógusról. Története ráér kibontakozni - az intézményekével együtt - a könyv további részeiben. Így nem kevesebbet kapunk a könyvtől, mint a teremtés pillanatainak elementáris hatású olvasatát. Ehhez képest csak a történet tartozéka, hogy hova lesz, mivé lesz élete során, adódó lehetőségek függvényében egy - nyilván arra az útra predesztinált - ember.

A könyvet egy szintén minden baranyai intézményről számot adó emberrel, a magyarmecskei igazgatónő, Balatoni Tamásnéval készült beszélgetés zárja. A kettő között pedig az intézmények sora, a Magyarmecskei Általános Iskola, a mánfai Collégium Martineum, a pécsi Gandhi Gimnázium, az alsószentmártoni óvoda és nyári tábor, amelyekről mind érzékletes képet kapunk, a szerző különböző megközelítései által, s attól is függően, mennyire nézhetett-láthatott bele az intézmények belső életébe. Nyilván legteljesebben akkor látunk, s a valós helyzetet akkor érzékelhetjük, s benne még a szerzőt önmagát is, amikor a szerző maga is résztvevő pedagógus. Ez a nyári táborban adódik. (Külön elemzést megérne a szerző részvételének elemzése ebben a helyzetben, saját képének megrajzolásával, szerepe érzékelésével és érzékeltetésével.) És miközben megismerjük a baranyai intézményeket, kiderül az is - ami a könyv elején még feltételes módban megfogalmazódott, s tehát benne bizodalmunk lehetett -, hogy a baranyai intézmények között nincs átjárás, nincs együttműködés, nincs közös koncepció, de még lehetőség se látszik ezek kialakítására-kialakulására, olyannyira kaotikus a személyi, financiális lehetőségek rendszere.  Hát ezért a helyzetek, pillanatok, magatartások! Amikről tudnunk kell, hogy mennyire nem kis dolgok. Elég, ha ismerjük hozzá Kosztolányi Boldogság című novelláját. (Magyarázat helyett, itt érdemes újraolvasni.)

Takács Géza baranyai cigány intézményekről szóló könyve nem csak tanulságos, de izgalmas történet. Ha valaki mégsem venné a kezébe, felteszem, azért nem, mert telítve lehet a témával. S ehhez sokat hozzátett az a téma-válogatás nélküli manipuláció, amelynek során a cigányság is áldozata lett azoknak a gerjesztett társadalmi jelenségeknek, amik azt hivatottak szolgálni, hogy elvonják a társadalom figyelmét a kormányzással kapcsolatos nagy bajokról. Meg lehetett tenni, lelkifurdalás nélkül, célcsoportnak azt a cigányságot, amelyik a legfolyamatosabban kénytelen elviselni partvonalon kívülre sodratását, miközben az a látszat, mintha épp ellenkezőleg. (Vándor, mesterségeket űző népből belőle a szocializmus letelepített munkásosztály-alja népet csinált, a rendszerváltást követő új rendszer pedig kihúzta alóla az olyan, amilyen, de oda kínált talajt. Csak  erkölcs-vákuumos időszakban képzelhető el, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb, legrosszabb helyzetben levő népcsoportjával megtegyék, hogy felhasználják manipulációs eszközül. De ugyanez érvényes az egész társadalomra is. Egy, valaha földhöz, állathoz, termeléshez értő parasztságot minden eszközzel önállótlanná tettek. A munkásság öntudatos részét, a műszaki értelmiséggel egyetemben, felszámolták. A minden településen, minden népcsoportban meglevő olvasó, beszélgető köröket, az éneklő-táncoló és színjátszó csoportokat, a tájékozódás, véleménykifejezés és érdekképzés köreit megsemmisítették. S miután írmagja se maradt a maga-ura embernek, kihirdetik magyar faji sajátságnak a cselédjelleget - elvárja az irányítást, közömbös a saját sorsával, bármit meg lehet csinálni vele -, s leverik az országon - a statisztikákban kimutatható! - érdektelenséget, s emberek rosszul működését szembesítve okoznak országosan rossz közérzetet.)

Ebből is következik, hogy Takács Géza könyvének a rendszerváltást követő könyvkiadás sztárkönyvének kéne lennie. Neki nincs miért másképp tegyen, tehát abban szerencsélteti olvasóját, hogy egy könyv erejéig megadja neki az élményt, hogy el tud igazodni dolgokban, mert olyan Vergilius vezeti az úton, mint Takács Géza, s ha van rá fogékonysága, s még nem veszett el teljesen a hite, a szerző mutatja, tehát megláthatja a könyvben a kilábalás nyomait.

Megjelent a 2011/1-es Bárkában.

Takács Géza esszéje Szabó Gyula A sátán labdája című munkájáról