Szolcsányi Ákos

A mindenhatóság problémája Térey János műveiben

- részlet -

„Ha különbözöm, csakis akkor élek."

/ Térey János /

„ez az egész, valahogy több lenne,

szóval valami, ami több, mint <én vagyok>."

/ Borbély Szilárd: Ami helyet/

1.      Az állandó főmű

Térey János köteteinek fogadtatása során kevéssé polemikus az adott könyv irodalmi értéke, elmarasztaló olvasattal alig találkozhatunk. Azonban ezen túlmenően is lényeges, hogy a pályakép ívén folyamatos épp lezárulást, de legalábbis épp döntő fordulópontot állapítanak meg a kritikák, ismertetők. Ez az attitűd nem olyan új keletű, mint hinnénk: „a kortárs magyar líra hagyományszemléletében a Térerő költője érdemi fordulatot hozott. [...] Téreyben együtt él az iskolázott formaművész, a házmestert is megrímelő kávéházi flaszterköltő és a korosztályi néptribun - a mai líra egyik legvonzóbb, népszerű útjaként, igen jó színvonalon. Ezért az aggodalom."[1]- írta Keresztury Tibor az 1998-ban kiadott kötetről. Ugyanaz a kötet, amit a szinkrón olvasat „hangjába beállásnak"[2] érzett, egy másik, évtizeddel későbbi pályakép-értelmezésben már fordulópont: „a lírai Én [...] Mindenné tágult és hasadt" miután „megszületik az epikus, klasszicizáló Térey".[3] (Érdekes mulasztás a Nemes-ismertetésben a Drezda februárban kihagyása a folyamatból.) Ugyanez a kettősség jellemző a Paulus fogadtatására is: Szilágyi Ákos főműként üdvözli[4] (jóllehet ezzel kevés bizalmat mutat az akkor 31 éves szerző további fejlődésének lehetőségeit illetően), míg Keresztesi József tanulmányában úgy véli, „a Paulust követően Térey már nem csinálhatja ugyanazt, mint eddig".[5] Ebből arra következtethetünk, hogy az egyes szövegek és az életmű egésze közötti  mezoszintre, a kötetekre tehető a Térey-korpusz egységnyi közlése; innen nézve a kötetek kompozíciójának átrendeződése kitüntetet fejleménye a Sonja útja a Saxoina mozitól a Pirnai térig c. gyűjteményes kötetnek, mint arra Tarján Tamás rámutat (amely hiány ugyanakkor az egész életmű kompozíciójának újraértelmezésére ad lehetőséget).[6]

Ugyanakkor az Ultra-kötet mind a későbbi alkotásokra vonatkozó szemléletváltás igényét, mind a betetőzés gesztusát kifordítja: egyrészt nem a főmű igényével lép fel, másrészt immanens módon nem feltételez(tet) újragondolandó beszédmódot. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a későbbiekben főműként értendő kötet, inkább arról van szó, hogy a méltatott és vitatott monumentalitás más költői eszközökből szervezi meg önmagát, nem lesz „a legnagyobb szenzáció",[7] hogy egy, a szorosan értett irodalmi életen kívüli értékelést idézzek. A „jelentős fordulat" az Ultrában nem időszerű, hanem megtörtént: „Térey János kötete a klasszikus megújítására alkalmas erőt hordoz, miáltal maga is klasszikussá válik."[8]

Ha elfogadjuk, hogy itt valóban a „weimari korszak"-ról[9] van szó, kiterjeszthetjük a „fagyottabb kép"[10] szókapcsolatát az Ultra-kötet értésére is.[11] Amit vitatnék, az az, hogy itt valamiféle elmozdulásról volna szó, vagyis, hogy a „klasszikus" Térey lényegében más, mint a „provokatív". Egy olyan értelmezést igyekszem összeolvasni a szakirodalommal, amely szerint itt a költői attitűd szerves folytatódásáról van szó, nem fordulat ment-megy végbe, hanem következetes lépések egymásutánja. Arra a kérdésre is választ keresek, milyen problémákat vet fel a lírai én feltételezett abszolút fennhatósága a szövegben, s végül azt mutatom be, hogy a Térey-líra egésze voltaképp iskolapéldája lehetne M. Bahtyin lírafelfogásának - innen a versek eleve klasszicista karaktere és eleve provokatív szerepe.

A továbbiakban úgy tűnhet, többet foglalkozom a Térey-szakirodalommal, mint magukkal a primér szövegekkel. Ennek két oka van. Egyrészt a Térey-szövegek értelmezésének fő problémáját maguknak az olvasatoknak a - tisztelet a kivételnek - önkéntes hierarchizáltságában sejtem (az olvasó, ha nem is olyan látványosan, mint Szilágyi Ákos, de jobbára különösebb „agresszió" hatása nélkül nyugtázza, hogy a mindenkori Térey-szöveg „felülmúlja mind azt, amit állíthatok róla, mind azt, amivel tagadhatnám"[12] - az agresszió nem is ennek a tételnek az igazságában, hanem a tertium non datur eleve elfogadásában áll), másrészt a szakirodalom jelentős részében nemcsak a befogadó, de maga a szöveg, hőseivel együtt is „cifra szolga".

2. A lírai én súlyai és ellensúlyai

A lírai én primátusa más olvasatok számára korántsem problémamentes. Az említett Keresztesi-tanulmány a „mindenhatóság" jogosultságát így látja: „a lírai művekben a kiválasztottságtudat, a feladat súlya felmenti a morális kötöttségek alól a versek beszélőjét"[13] A Paulus lapjain több helyütt az (ön)irónia alakzatai tartják egyensúlyban a beszélő, avagy valamelyik szereplő retorikai hegemóniáját: „Szerettem sok forrást citálni, / Összehordtam hetet-havat, / De Paulusom túllicitálni / Embert próbáló föladat"[14] - ennek az egyensúlynak a sikeres mivoltához ld. az idézett Keresztesi-tanulmányt: „Térey a költői formát rendeli alá a saját, legkevésbé sem inkoherens beszédmódjának, az orosz »versgépezetet« a német titanizmus éthoszának" - ebből itt nem a mű verses regény mivolta a fontos, hanem az, hogy milyen problémák miatt potenciálisan sikerületlen a verses regény kísérlete: vagyis a „saját, legkevésbé sem inkoherens beszédmód" veti fel a problémát - vagyis: mi a „feladat"? Amennyire pontos Keresztury válasza a Tulajdonosi szemlélet kapcsán, miszerint Térey „a visszanyert költői öntudat »tulajdonosi szemlélet«-ének, s a méltatlan, kései utód önkisebbítő, lefokozó szerephelyzetének teljesen eredeti ötvözetével találta meg a hagyomány átsajátíthatóságának erősen szubkulturális ihletettségű, érvényes és mélyen aktuális beszédlehetőségeit",[15] olyannyira bizonytalan, mi, ki biztosítja a morális fedezetet, amennyiben ez szükségszerű, az Ultra beszélőjének, ha például Hadrianust egy, a haldokló császárt utánzó cseléd „ki tudja, milyen megfontolásból"[16] kiáltja ki uralkodónak - itt a mindenhatóság mellé a felkentség állapotának travesztiája társul, vagyis a hitelesítő Minden princípiuma éppúgy elgondolható a bitorolt (gazdátlan) szó mögött álló Semmiként, avagy a még Istent is defenzívába szorító Tenyészetként.[17] Az önreflexió az Ultra más verseinek sem követelménye (l. a kötetnyitó Fagy versbeszélőjét, aki sem Teremtő, sem teremtményei koordinátái között nem helyezhető el - így kérdéses az is, fölül áll-e vagy kívül), a Paulusra jellemző reflektált viszony az idézőjeles szólam és a narrátor között szintén elhagyható (Caprice) - vagyis a „bárki voltam"[18] nem valamiféle istenkedő poétikai megszólalásmód szelíd és egyszeri alakzata, hanem a szólamok, köztük a narrátor szólamának pozicionálásában, vagyis a későbbi Térey-versekben is tetten érhető költői magatartásforma.

Ennek az elmozdulásnak a magyarázata talán abban keresendő, hogy nehezen eldönthető, irónia és komolyság egyensúlya hitelesíti-e vagy ellenkezőleg: idézőjelbe teszi-e a lírai én egyeduralmát, ahogy a Paulus egyik könyvismertetőjének a címe: „A germán Godot"[19] is felkínálja mind a szakrális beteljesülés értelmezési kontextusát, mind a megváltás elmaradását. A probléma tárgyalásának módja nem ad választ arra sem, hogy fér bele a paulusi narrátor egyfelől csevegő, másfelől isteni szigorú két szólamába a se ide, se oda nem tartozó jegyzet: „Igen, hátborzongató pillanat ez, amelyben Sztálingrád és Königsberg sorsa összekapcsolódik"[20] A verses regény e kitétele a saját szövegvilágon belüli elemre reflektál vagy a történelmi eseményre? Saját leleményét lábjegyzetben aláhúzni, értelmezni aligha a teremtő narrátor gesztusa, ugyanakkor a csevegő, verses regénybe illő narrátor sem a történelmi síkon jelenik meg. A hasonló szöveghelyek mintha az értelmezés, sőt a szeretet munkáját is elvégeznék: „Ludovika levele. Nézem, / Betelni nem tudok vele" - ez idáig lehetne Paulus lelkendezése, de innen semmilyen írásjel nem utal szólamváltásra a strófazáró sorig: „Kanonizáljuk, véreim!"[21] - vagyis a fikció terében az egyik szereplő egy másik szövegét „kanonizáltatná" - hogy kivel, nem tudni; mindazonáltal szerző és olvasó kommunikációs helyzetében egy ilyen kitétel erősen narcisztikusnak hat.

(...)

[1] Keresztury Tibor: Térey János: Térerő. In: Kételyek kora. Tanulmányok az újabb magyar irodalomról. Magvető, 2002. 164-166. o.

[2] uo. 165. o.

[3] Nemes Zoltán Márió: Birtokon belül, területen kívül. http://prae.hu/prae/articles.php?aid=782 (letöltve: 2008. május 3.)

[4] Szilágyi Ákos: De Paulibus. Élet és Irodalom, 2001/44.

[5] Keresztesi József: A nagy szabásminta. Jelenkor 2003/1. 97-110. o. http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=203 (2008. május 3.)

[6] Tarján Tamás: Én voltam út. A „-tól/-ig" értelmezési dilemmái Térey János válogatott verseiben. Kortárs 2004/09. http://www.kortarsonline.hu/0409/tarjan.htm (2008. május 3.)

[7] Tamás Gáspár Miklós: Mi változott? Élet és Irodalom, 2008/6.

[8] Mindkét idézet: Borbély Szilárd: Az Ultra archeológiája. Élet és Irodalom, 2006/44.

[9] Nemes: i.m.

[10] Tarján: i.m.

[11] Ha már korstílusokról van szó, magam nem kevésbé relevánsnak tartom a „szecessziós Térey" szókapcsolatot sem. Gondolhatunk elsősorban a Caprice c. vers önszeretetét körüljáró női beszélőjére, az egész Ultra-kötet öntörvényűen szabályos rímtechnikájára (Pl. ki az, aki A Halál a Ramblán ötsoronkénti rímeit hallja is, nemcsak látja?), de említhetnénk a díszítés kétségbeesését is a Sagrada Familia széttagolt soraiban - röviden, számos koordinátarendszerbe írható bele „A túlzás, testet öltve!"

[12] Szilágyi: i.m.

[13] i.m.

[14] Paulus I. 69. Palatinus, 2001. 76. o.

[15] Az üvegház törékeny nyugalma. in: uo. 357-373. o.

[16] Hadrianus Revidius. in: Ultra. Magvető, 2006. 46. o.

[17] „Fűből lett fa". In: Ultra, 23. o.

[18] Az Ikrek gyászbeszéde. In: Sonia útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig, Palatinus, 2003. 351-352.

[19] Korcsog Balázs: A germán Godot. Élet és Irodalom, 2001/44.

[20] i.m. 53. jegyzet. 305. o.

[21] i.m., IV. 41.

Megjelent a 2010/4-es Bárkában.

Soltész Márton kritikája az Erővonalak című Térey-tanulmánykötetről

Térey János versei a 2010/4-es Bárkából

Darvasi Ferenc beszélgetése Térey Jánossal

"A szent magyar költészet mindig inspirált". Térey János útja(i) a Szétszóratástól a Jeremiásig

Tarján Tamás kritikája a Jeremiásról

Térey Jánost kérdeztük a költői eszköztárról és a magyar trilógiájáról (Szepesi Dóra beszélgetése)