Kritikák

 

 

 

 

kosztolyanyide

 

 

 

Balázs Imre József

 

Útban Bábel felé

Kosztolányi Dezső román nyelvű recepciójáról*



Kanonizációs lehetőségek


Egy író nemzetközi kánonban elfoglalt helye nem tényszerű valóság, sokkal inkább olyan lehetőség, amely komplex irodalomtörténeti és kultúrtörténeti folyamatok eredményeképpen anyagszerűen - fordítások, kritikák, tanulmányok stb. formájában - is leképeződik. Kosztolányi Dezső román nyelvű recepciójával kapcsolatban sokkal célravezetőbbnek tűnik e befogadás esélyeiről beszélni, mint annak adatszerű dokumentálásába fogni. Egy ilyesfajta - problematizáló - megközelítésben talán inkább kirajzolódnak azok a támpontok, kanonizációs folyamatok is, amelyek a közeljövőben kihatással lehetnek a Kosztolányi-életmű romániai jelenlétére. Ebben az esetben ugyanis nem áll fenn az a gond, hogy Kosztolányi fontos munkái ne lennének hozzáférhetőek román nyelven a közönség számára: a könyvtárakban és adattárakban elérhető az Esti Kornél, az Aranysárkány, a Néró, a véres költő, de több román nyelvű Kosztolányi-versválogatás is megjelent.[1] A releváns kérdés inkább az, hogy milyen kontextusban, milyen előzetes ismeretekhez képest fogadhatja be ezeket a műveket a román kultúra.

Két támpontot hívnék segítségül ehhez a megközelítéshez. Az egyik: Kosztolányi romániai recepciója általában. Ebbe beleérthetjük a szerző romániai magyar recepcióját is - annak vizsgálatát, hogy milyen kódok és elvárások szerint olvasták a Kosztolányi-műveket a romániai magyar kritikusok, melyek voltak azok a kanonizációs akadályok, amelyekkel meg kellett küzdeniük az ötvenes-hatvanas évektől kezdődően. Ennek vázolásához egy korábbi tanulmányom gondolatmenetét hívom segítségül, amely Kosztolányi-recepció a Tanulók Könyvtára előszavaiban címmel jelent meg.[2]

A másik támpont a magyar irodalom romániai recepciója általában. Számunkra ezúttal a rendszerváltás utáni helyzet a fontosabb: melyek azok a trendek, irodalmi mozgások, amelyekhez kapcsolódva a Kosztolányi-életmű bekerülhetne a román kultúra körforgásába.


Romániai recepciótörténeti elmozdulások


A romániai magyar irodalom szemléleti-poétikai megújulása a második világháború utáni időszakban az ötvenes évek végén-hatvanas évek elején publikálni kezdő szerzőkhöz, a később első Forrás-nemzedéknek nevezett alkotókhoz és kritikusokhoz kötődik. Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella, Szilágyi István, Bálint Tibor és nemzedéktársaik nevéhez fűződik az a poétikai elmozdulás, amely egyszerre jelentette a kortárs nemzetközi irodalmi trendekhez való kapcsolódást, illetve a két világháború közötti magyar irodalmi hagyomány teljességének (poétikai) birtokbavételét. (Lászlóffy Aladár például Szabó Lőrincről ír később kismonográfiává bővülő szakdolgozatot.) Ez a generáció az ötvenes évek kolozsvári bölcsészkarán olyan restriktív hivatalos irodalomszemlélettel szembesül, amely (még) nem tűri meg a „polgári" irodalmi hagyomány integrációját az oktatási folyamatba, Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső ekkoriban inkább (ideológiailag) elítélő hangnemben kerülnek szóba az oktatási folyamatban.[3] Sajátos egybeesés, hogy az első Forrás-nemzedék meghatározó kritikusai, Kántor Lajos és Láng Gusztáv voltak azok is, akik a Kosztolányi-életműről hosszabb tanulmányokat írva megpróbálták megteremteni az „olvashatóság" feltételeit: párhuzamosan zajlott az új irodalmi értékek elfogadtatásáért zajló „kánonháború" és a Nyugat irodalmának újraolvasása - Láng Gusztáv egyetemi oktatóként ez utóbbi korszaknak vált szakértőjévé és egyetemi előadójává.

A szocialista kultúrpolitika sajátos eljárása volt Romániában, hogy az iskolai oktatásban használatos szövegeket részletes kommentár (előszó vagy utószó) kíséretében jelentette meg - a Tanulók Könyvtára sorozatban például előfordult, hogy akár ötvenoldalas előszavak kísérték a műveket. Ezekben lehetőség nyílt arra is, hogy az értelmezők (a szerző és életmű általános bemutatása mellett) felhívják a figyelmet esetleges problematikus szemléleti vonásokra is. (Karafiáth Judit kimutatja, hogy hasonló elemek feltűntek a magyarországi könyvkiadásban is, kifejezetten az interkulturális mediáció kontextusában, vagyis fordításban megjelentetett munkák paratextusaiban.)[4] Jól megfigyelhető az ötvenes-hatvanas évek nagy példányszámú romániai Kosztolányi-kiadásaiban, hogy problémákat okoz a szerző nézetrendszerének politikai olvasata. Általánosabb értelemben pedig - még a hetvenes években is - Kosztolányi homo aestheticus-i alapállását tűnik szükségesnek mentegetni. Végül is (többek között Kántor Lajos 1973-as válogatott Kosztolányi-novelláskötetet bevezető előszavában) a Kosztolányiban ugyancsak ott lakozó homo moralis lesz az, aki összességében védhetővé teszi az író gyakran irodalmi önelvűségre alapozó elképzeléseit, és a homo aestheticus-i álláspontot.[5]

A romániai magyar kritikában és irodalomtörténetírásban megfigyelhető, ahogy fokozatosan elmozdulnak az olvasatok a kifejezetten műközpontú megközelítések irányában, és egyre inkább nyelvi-poétikai összetevők kerülnek előtérbe. Ez lényegében követi azt a folyamatot is, ahogyan a Kosztolányi-életmű befogadásának hangsúlyai is átalakulnak a magyar recepcióban (többek között Szegedy-Maszák Mihály és Balassa Péter munkáiban) a posztmodern irodalmi fordulat felől visszafelé olvasva - felértékelve az Esti Kornél prózapoétikáját, a kései versek sajátos nyelvszemléletét, illetve a Kosztolányi-regények sajátos narratív eljárásait. Ezekhez képest mondjuk Kiss Ferenc Kosztolányi-olvasatai egyértelműen egy korábbi paradigma felől fogalmazódtak meg.

Ezeket a támpontokat azért tartottam fontosnak előrebocsátani, hogy jelezzem: Kosztolányi román nyelvű recepciójának az 1947-1989 közötti időszakban hasonló problémákkal kellett szembenéznie. A román irodalmárok, amikor saját álláspontjukat próbálták kialakítani az olvasott Kosztolányi-művekkel kapcsolatban, nyilván igyekeztek tájékozódni az elérhető Kosztolányi-szakirodalomban is, és ebben főként az „ideológiailag problematikus, de ragyogó stiliszta" szerző képével találkozhattak.

Az 1976-ban megjelent válogatott Kosztolányi-verseskötet több szempontból is jól összefoglalja azt a képet, amelyet a román olvasó 1989 előtt alakíthatott ki magának a szerzőről. A könyv egyrészt egy jelentős könyvsorozat darabjaként látott napvilágot - egy reprezentatív „legszebb versek"-sorozatba illesztve, amely egyaránt közölt zsebkönyv méretben világirodalmi szövegeket és román költőket. Ennek a sorozatnak is jellemzője volt, hogy bevezetővel és életrajzi jegyzettel látta el a publikált szerzők szövegeit, mintegy megkönnyítve (és egyben persze irányítva) befogadását. Kosztolányi kötetének bevezetőjét az a Mihai Beniuc jegyezte, aki korábban hosszabb ideig a Romániai Írók Szövetségének elnöke volt az államszocializmus időszakában, és közismert költő már a negyvenes években.

Beniuc Kosztolányi költői tevékenységét tartja legértékesebbnek az életműből, és jelzi azokat a fenntartásait is, amelyek miatt a magyar kritikusoknak is mentegetniük kellett az adott időszakban a homo aestheticus-attitűdöt: „Csak a műalkotás esztétikai értékét tekintette fontosnak. Természetesen nem volt igaza, és hogy ő maga is érzékelte ezt, a Nero, a véres költő című regénye is tanúsítja, amely a berendezkedő terrorral szembeni alapvető ellenérzéseit fejezte ki."[6]

Beniuc előszavának érdekessége, hogy ő maga is mérlegeli az adott helyzetben Kosztolányi román nyelvű befogadásának aktuális állapotát és esélyeit. Szerinte négy olyan magyar költő van, akinek az ismertsége az adott történelmi helyzetben jónak mondható: „Vajon mi az oka, hogy például a magyar költők közül Petőfi, Arany, Ady vagy József Attila hangsúlyosan jelen vannak a román olvasói tudatban, és már régóta, és mi az oka, hogy Kosztolányi Dezső, ez a hatalmas tehetség, nem találta meg még a román nyelvű olvasóit?"[7] Az említett négy költő valóban több kiváló fordításban volt hozzáférhető a román közönség számára, már korábban, (József Attila kivételével) a két világháború közötti időszakban is. Ez a költészeti kánon természetesen megfelelt a marxista kritika által felállított teleológiának is a „forradalmár költő" szerepváltozatai kapcsán. Szükségszerű, hogy ebben az értékrendben Kosztolányi nem juthatott kiemelkedő szerephez. Megfigyelhető, hogy a román nyelvű Kosztolányi-kiadások a hetvenes évektől kezdenek megjelenni, a nyitottabb romániai kultúrpolitika idején - nagyjából akkortól, amikortól a magyar nyelvű recepcióban elmozdulás történik a műközpontú olvasatok felé. Ennek az időszaknak fontos eredménye, hogy elkészül és megjelenik több fontos Kosztolányi-mű fordítása. Hosszú távú hatásról azonban nem beszélhetünk e megjelenések esetében: Kosztolányi továbbra sem mondható közismert szerzőnek a román olvasók körében.


A recepciós helyzetet befolyásoló aktuális tényezők


A romániai rendszerváltás óta eltelt időszakban a magyar irodalom iránt leginkább egyfajta udvarias közöny megnyilvánulása volt tapasztalható - ez az állapot közel egy évtizedet tartott, aztán fokozatosan változni kezdett. Új típusú érdeklődés körvonalazódik a magyar irodalom iránt, és ez a román irodalomtudomány és irodalomtörténetírás kanonizációs fordulataival is összefügg. Egyrészt a kortárs irodalom iránt nőtt meg az érdeklődés, következésképp a kortárs írók „előképeit" is másképpen látják az olvasók. Másrészt a román irodalomtörténetírásban is egyre több figyelem fordul a két világháború közötti időszak korábban különcöknek tekintett figurái felé, akik a modernista fordulat kulcsszereplőivé váltak az újabb összefoglaló munkákban. Mateiu Caragiale, Max Blecher, H. Bonciu vagy az avantgárd szerzői iránt egyre nagyobb az érdeklődés a román szakmán belül is, ez a változás pedig kihatással van arra is, ami más irodalmakból érdekes lehet számukra.

A recepció elmozdulásának irányát jelzi a temesvári román összehasonlító irodalom-tanszék egyik fontos vállalkozása. Az Adriana Babeți és Cornel Ungureanu körül összegyűlt fiatal irodalmár-csapat A Harmadik Európa néven alapított kutatócsoportot, és közép-európai irodalmakkal kapcsolatos programokat és kiadványsorozatokat indított el a kilencvenes évek második felében. 2001-ben több mint 300 oldalas román nyelvű kiadványt jelentettek meg a magyar irodalomról - ankétokkal, értelmezésekkel, interjúkkal és szövegközlésekkel.[8] A kiadvány középpontjában három kortárs magyar szerző állt, akik a közép-európai identitás megjelenítése, az ellenzéki magatartás illetve a prózapoétikai újítás szempontjából egyaránt figyelemre méltóak lehettek a román szerkesztők számára: Esterházy Péter, Konrád György és Nádas Péter művei, illetve róluk szóló anyagok töltötték ki a kiadvány jelentős részét.

A mi szempontunkból az is fontos, hogy a kiadványban a kortárs próza-tömb előtt néhány fiatal irodalmár értelmezéseit olvashatjuk más magyar szerzők munkáiról. A névsor jelzi, hogy a koncepció korántsem tekinthető esetlegesnek: Örkény István (Egyperces novellák), Márai Sándor (Egy polgár vallomásai), Kosztolányi Dezső (Esti Kornél), Krúdy Gyula (A vörös postakocsi) és Szentkuthy Miklós (Bianca Lanza di Casalanza) műveit tárgyalják a szövegek, vagyis a kortárs művek modernista előzményeit. Az Esti Kornélról szóló írás[9] a nyelvi sokszínűségre, „bábeli" jellegre figyel, illetve a játékosságra, a farce iránti vonzódásra. „Farce a farce-okról" - mondja a szerző.[10] Az értelmezés elsősorban a közép-európai irodalmak körében kontextualizál: Gombrowicz, Hašek illetve a horvát Vladan Desnica művei társaságában értelmezi a hasonmás-kérdéseket, a banalitás, a hétköznapok szemléletét.

Bár a temesvári műhely néhány további kiadványtól és rendezvénytől eltekintve nem tudta továbbépíteni a megkezdett kutatási és promóciós tevékenységet, és inkább csak szűkebb szakmai körben keltett visszhangot, olyan fontos támpontot jelent a magyar irodalom recepciójában, amely továbbírhatónak, továbbépíthetőnek tűnik. Történt azonban 2001 óta még néhány fontos esemény, ami a román olvasóközönség figyelmét a magyar kultúrára irányította.

A magyar irodalom nemzetközi sikerei egyre több könyvkiadót bátorítottak arra, hogy világirodalmi sorozataikba magyar szerzők műveit is felvegyék. Az említett Esterházy, Nádas és Konrád műveinek fordítása ebbe a trendbe is illeszkedett. Kertész Imre 2002-es Nobel-díja még inkább megpezsdítette a magyar irodalom iránti érdeklődést: rövid időn belül több Kertész-kötet is megjelent románul, és ezek általában jó szakmai fogadtatásban részesültek. Begyűrűzött Romániába Márai Sándor nemzetközi sikereinek visszhangja is: A gyertyák csonkig égnek, illetve az Eszter hagyatéka románul is sikeres volt. Fontos fejlemény Bartis Attila és Dragomán György regényeinek jó fogadtatása is: különösen a fiatal generációk köreiben olvasták sokan A fehér királyt vagy A nyugalmat és A sétát.

Ebben a kontextusban megkockáztatható, hogy Kosztolányi Esti Kornéljának és többi regényének jó esélye van arra, hogy hosszabb távon bekerülhessen a román köztudatba. Márai Sándor, Szerb Antal (és Bánffy Miklós) mellett Kosztolányi frissebb kiadású munkái képesek voltak arra, hogy nemzetközi sikereket érjenek el. Mivel a Márai-művek a romániai könyvpiacon is beváltak, várható, hogy a többi említett szerző művei is (újra) felbukkannak a romániai könyvesboltokban.

Mihai Beniuc Petőfi, Arany, Ady és József Attila társaságában látott lehetőséget Kosztolányi kanonizációjára. Ez a fejlemény egyre kevésbé valószínű: a román költészetben évtizedek óta nem jellemző a kötött, rímes formák használata: ezt a költészeti hagyományt inkább megérintette az avantgárd szabad versek poétikája. Kosztolányi dús hangzású, rímjátékos versei következésképpen inkább archaikus, muzeális darabokként találhatnának helyet a román nyelvű olvasók tudatában. Sokkal valószínűbb, hogy a két világháború közötti modernség újraolvasásával együtt - Márai, Szerb Antal és mások társaságában - Kosztolányi prózája iránt élénkül meg a továbbiakban a román közönség érdeklődése.

 



* Előadásként elhangzott 2010. március 26-án, Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Irodalmi Napokon

[1] Poeme (legszebb versei). Ford. Livia Bacâru. Albatros, Bucureşti, 1976.; Zmeul de aur (Aranysárkány). Ford. Al. Pezderka. Albatros, Bucureşti, 1982.; Cîntec de fericire şi tristeţe (Boldog, szomorú dal, versválogatás). Ford. Petre Şaitiş, Dacia, Cluj, 1983.; Din povestirile lui Esti Kornél (Esti Kornél). Ford. Hajdu Geogeta Delia, Univers, Bucureşti, 1987.; Nero, poetul sîngeros (Nero, a véres költő). Ford. Veronica Bârlădeanu. Universal Dalsi, Bucureşti, 1993. (első kiadás: Minerva, Bucureşti, 1975.)

[2] Balázs Imre József: Kosztolányi-recepció a Tanulók Könyvtára előszavaiban. I-II. Látó 1999/5,6.

[3] Lászlóffy Aladár, illetve Láng Gusztáv beszél erről többek között egy ekkori irodalomszemléleti változásokkal kapcsolatos interjúkötetben: „A nemzedék több feldühödés eredményeképpen talált önmagára". In: Balázs Imre József (szerk.): Vissza a Forrásokhoz. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2001. 40.; illetve: A használhatóvá tett irodalmi hagyomány. Uo. 139-140.

[4] „az utószavaknak helyesbítő funkciójuk volt: nem csupán arra irányultak, hogy, a posteriori, helyesbítsék egy sohasem eléggé »felkészített« közönség olvasatát, hanem emellett még arra is, hogy (...) kijavítsák a mű ideológiai hibáit, mintegy tanácsokat adva a szerzőnek." Karafiáth Judit: Préfaces et postfaces comme médiateurs interculturels. Variantes hongroises d'un temps révolu. In: Acclimater l'autre. La traduction littéraire et son contexte culturel, publié par Judit Karafiáth & György Tverdota, Éditions Balassi, Budapest, 1997. 71-77. (itt: 74.)

[5] Bővebben lásd: Kosztolányi-recepció...

[6] Mihai Beniuc: Kosztolányi Dezső. In: Kosztolányi Dezső: Poeme. Albetros, Bucureşti, 1976. 7.

[7] Uo. 5.

[8] A Treia Europă 5/2001. Coord. Adriana Babeţi, Cornel Ungureanu. Redactor responsabil: Ciprian Vălcan. Ed. Polirom, Iaşi, 2001.

[9] Sorin Radu Cucu: „Povestirile lui Esti Kornél": un Babel de catifea. In: A Treia Europă 5/2001. 82-88.

[10] Uo. 84.

 

 

Megjelent a 2010/3-as Bárkában.

 

Szántó Magdolna kritikája Balázs Imre József Fogak nyoma című kötetéről

 


2010. június 28.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA