Képzőművészet


Múzeumok Őszi Fesztiválja
Jósa András Múzeum Nyíregyháza
Porból a csillagokig
Éjszakai bekukkantó (október 25.)
2018. október 1. – november 11.

 

19_sz._k__p_Az_est_szerepl__i.jpg

 

Abafáy-Deák Csillag

 

Csillagok együttállása

 

Irodalom, képzőművészet és zene találkozott, egymást erősítve, egymást hangolva a Jósa András Múzeumban. Baracsi Endre a Megyei Közgyűlés alelnöke, Bardi Béla László Gyulaháza polgármestere köszöntötte az alkotókat, az előadókat és a nézőket.

 

1.sz_k__p_Eszterhai_Katalin_k___lint.jpg

 

Elsőként a Kanadában élő Eszterhai Katalin író, újságíró, producer kapott szót, bemutatta könyveit és Kováts Dénes újságíró kérdéseire válaszolt. Hat hónapra született egy kis szabolcsi faluban, és mivel összesen negyvenöt dekát nyomott, berakták a sparhelt sütőjébe. Eszterhai Katalin szavait idézve: Abba a kis pléhdobozba zárva, a sötétben bennem nyitva maradt a csillagkapu, amin a lelkem kibe járt, mert hívtak a csillagok, és el kellett döntenem, hogy ki legyek: a csillagok gyermeke vagy anyám szeme fénye. És én úgy döntöttem, hogy anyám szeme fénye szeretnék maradni.

 

2._sz._k__p_Nagy_Zsuka_megnyit_t__st.jpg

 

Zsombori Erzsébet és lánya, Mayer Hella kiállítását Nagy Zsuka költő nyitotta meg: Mindkét művész képei lélekformák is, a belső világot tárják elénk hol könnyedén, elegánsan, meseszerűen, hol már-már ridegen, mégis az életet tisztelve. A festőművészek által selyemre és vászonra álmodott világhoz, egy-egy kiválasztott képre reflektálva szépirodalmi alkotásokat hallhattunk: Nagy Zsuka költő, Oláh András költő, Béres Tamás író, valamint a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamasz Terasz ifjú alkotóinak, Tóth Viràg ès Magyar Boglárka tollából. A képek zeneiségét Suhanyecz Viktória (hegedű), Ignácz László (klarinét), Pozor István (zongora) fokozta. 

 

3.sz__k__p.jpg

 

Rilke írja Szonettek Orpheuszhoz második versében: S bennem aludt. És álma volt a lét./ Ő álmodta, hogy csodáljam, a fákat,/ sejlő távolt, megsejtett réti tájat/s minden szép ámulásom szenderét./ Mayer Hella nem Orpheusz, csak benne is ott rejlik a költő, az író, a szavak iránti szenvedély és alázat, érteni és megérteni a világot és benne önmagát, meglelni és felfedezni saját énjét, saját örömét. A fiatal én még létezik, emlékszik rá, fel tudja idézni, mintha egy szellemalak lenne, szükséges a mágia, a varázslat a megidézéshez. Milyen a világ álom nélkül, milyen az álom, ha nincs mihez kötni, ha nincs valósága? A csak festmények által megragadható világot tárja elénk, szavak nélkül, a csend és a némaság nyelvén. Milyen az, amikor a nyelv által nem láthatjuk a világot, mert az értelem olyan burokba fogja, amelyen nem láthatunk át, amely eleve kijelöli az értelmezés horizontját?

 

4._sz._k__p_Mayer_Hella_pall____Linn.jpg

 

Már semmi sem úgy igaz, ahogy régen volt. Valami végleg elveszett, végleg eltűnt, örökre. A felnőtt kor rejtvénye, miként lehet úgy élni, hogy veszteségeink növekednek? Hella életszeretete kétségtelen, ha távolságtartó is, olykor hűvös érzelmekkel teli. Elszállok, de vad vörös remegés/ az életért, világot ringat és/ áttetszik rajtad, égi hűvösség./ – írja József Attila Füst című versében.

Hella is száll, hol vonatra ül, hol repülőgépre, hol otthon van, hol itthon, vendégségben. Képein történetté formálja magán- és művészeti életét.

 

5.sz_k__p_Mayer_Hella_Zongoralcke_23.jpg

 

Nagy Zsuka szerint: Ezek a képek nem akarják, hogy megbújjunk bennük, hanem azt akarják, hogy valaki és valami kibújjon belőlük. És valami szinkronitás mindig ott hagy a képeken valami pici síkidomot, valami kitöltetlen teret, valami nyomasztó űrt, oda nem illő formát, alakot. Minden kép más, ha motívumában hasonló is. Groteszkként hat az elénk táruló képi világ, ritmusuk szaggatott, töredezett. A képi arányok tudatosan torzók és elnagyoltak. Hősére nem ragyognak csillagok. Egy sem? Ahogy Rilke írta Archaikus Apolló-torzó című versében, fordította Tóth Árpád:…mert nincsen helye egy sem,/ mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!/ Hella képei önfelszólítások is, sőt önmegszólítások, hogy a művészetnek, benne a festménynek életátalakító hatalma van. A művészet hatalma élete elválaszthatatlan része, és nem enged ebből a hatalomból. Mondhatnám azt is: az élet szeretetéből.

 

6._sz._k__p_Mayer_Hella_C__m_n_lk__l.jpg

 

            Oláh András egyik, Mayer Hella képének címzett versében írja: ajtóink semmire nyílnak/s közöttünk nincs nyoma hídnak/ sziklák közt szorong a tenger/ a távol azt súgja: menj el/. Béres Tamás domborzat című novellájában hangzott el az orvos diagnózisa: Az ön mellkasában egy hegy van. …A férfi lassan sétált le a lépcsőn, majd kilépett a szakadó esőbe, a kezét a mellkasára tette, és mosolyogva szorította meg, mert tudta, hogy bent, amit addig valami betegségnek, szívrohamnak, tüdőbajnak, magas vérnyomásnak vagy más nyavalyának hitt, az nem más mint egy egész hegy a mellkasában, szépen kivehető, sziklás, hófödte, sziklaoromokkal, havas hegycsúcsokkal, éles szirtekkel és finom, dús, tiszta magaslati levegővel.

 

7._sz_k__p_Zsombori_Erzs__bet_ngat__.jpg

 

Zsimbi az örök harmóniát keresi, az egyensúlyt, önmaga és a világ között. Egyensúlyozó művész, mintha mindig a Niagara felett kelne át kötélen, egyszál rúddal a kezében. Minden ecsetvonásának súlya és helye van. Talán következik ez a selyemfestés technikájából, az előre elgondoltságból, a biztos kézből, hogy nem lehet javítani. A reális világból indul ki, de egy álomvilágban találja meg igazi helyét. Örömittasan fest, alkot. Inspirálja az alkotás kényszere, a belső feszültség, az önkifejezés vágya. Önfeledt, boldog atmoszférát teremt képein, de ha közelebbről megvizsgáljuk a kompozíciót, látjuk a belső ellentmondásokat, elmozdulásokat, ellentéteket. Minden mozgásban van. Zsimbi festészetét találóan jellemzi Bencsik Attila: nem érzek hideget/ és nem látok telet/ csak ébredés van/ és éltető meleg.

            Áll a szarvas, de ég a gyertya, világít a sarló alakú hold, csillag. Belső ragyogás ez, ikonos, bizánci eredetű. Rítusokat alkot, virágot, füvet, háztetőt, havat, baglyot. A világhoz mély, benső kapcsolat köti, ezekről vall képein, amelyekből lelki zene árad, az élmények és a tudás ereje, az ismeretek gazdagsága. A világhoz tartozás élményét teszi elevenné, átélhetővé, képei az összetartozást és annak erejét sugározzák. 

 

8._sz_k__p_Zsombori_Erzs__bet_adarak.jpg

 

A festészet az egész földet akarja látni – állítja Enzo Cucchi festő. Zsimbi is az egész világot akarja látni és láttatni. Festéksávjaiban a fehér az uralkodó, ez teremti meg a többi szín hátterét, kontrasztját. A fehér kiemel, irányítja a néző tekintetét a kompozíció központja, a kimozdíthatatlan állandóság felé. Kedveli az asszimetriát, az eltolást, a kinagyítást, a lefokozást, az üres felületet. Így teremti meg a hiány érzetét, a kép mozgalmasságát. Síkok és terek váltják egymást, mintha tenger hullámzana. Jelzésszerű motívumokkal dolgozik, építkezik. A részletek összhangját keresi, azt a pillanatot, amikor valami összeáll, egészként jelenik meg, és már nem fontos a részlet, hanem az, ami a részletekből hiányzik, viszont ami csak a részletekből jöhet létre. A benyomás, a képkivágat, az üres tér, a színvilág, a történet, az esemény.

 

9._sz_Zsombori_Erzs__bet_Kis__i_zene.jpg

 

Nagy Zsuka így ír Zsimbi képeiről: Kicsi élet, fújd el, hogy messze menjenek, kezd el, hogy szárnyra kapjanak, minden így kezdődik el, és minden ide száll vissza. A természetbe. Mindenképp. Minden kép. Minden kicsi selyemszárny. Felborzolt, kíváncsi, összerezzent, szabad. Madár.

Zsimbi is identitásáról vall, saját énjéről, individualizációjának útjáról. Virágszálai néha kardélesek, tűszerűek, szúrnak, ha kell. Ujjat, szívet. Vagy véreznek. Sosem naturális, kerüli a valósággal való hűséget, egybeesés. Nem árulja el, hol van ő, hol van a néző, hol vannak a tárgyak, a természeti jelenségek. Képzeletbeli tájban, képzeletbeli faluban, helységben. Valósága képzeletbeli, álomszerű, mesebeli, mégis behatárolt, olykor lekerekített, vagy inkább kiszakított és újjáteremtett valóság.

Szín-, felület- és formakontrasztjaival olyan festői világot teremt, ahol felfedezhetjük gyermeki énünket, miként is csodálkoztunk rá az életre, a természetre, önmagunkra és egy másik lényre, emberre, állatra. Képei mítoszok is, megfejthetetlenek. Nincs szükségük rá, hogy valaki, bárki is megfejtse őket. Enigmatikusak, önmagukat adják, Zsimbit rejtik el, Zsimbi személyiségét, miként is teremti meg saját tradícióját, saját ikonját, fel nem adva a szabad képzettársítások iránti igényét és szenvedélyét. Nagy Zsuka szerint Zsimbi: Elhiteti velem, hogy örökké lesznek színek, hogy örökké virágzik a rét, hogy örökké visszatérünk majd a természethez. A szabadság jelképeként is értelmezhető madár csak egy képen nincs rajta. Fontos szimbóluma lehet ez a művésznek. A szárnyalás, az elrugaszkodás, az alkotás, az égi szférákban való suhanás motívuma is lehet.

 

10._sz._k__p_Harcsa_Veronika____lint.JPG

 

Az est zárásaként a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint formáció fergeteges koncertje örvendeztette meg a közönséget Az est háziasszonya Nemes-Nagy Tünde volt, közreműködött Rák Zoltán színművész. Az est szervezője és a kiállítás kurátora Babolcsi Andrea, múzeumpedagógus, a Jósa András Múzeum munkatársa kiváló munkáját dicséri, egy közel öt órás felejthetetlen műsor élményével térhettünk haza.

 

 

Kölüs Lajos

 

Minden csúcson nyugalom van

 

Zsimbi és Hella is a világlátott emberek közé tartozik, sorsuk sem mindennapi. Művészeti kiteljesedésüket láthatjuk a tárlaton.     Zsimbi képi világa csak látszólag nyugodt, kimért, rendezett. Ahogy a motívumok összeállnak, bennük a zaklatottság, a szorongás, a bizonytalanság is megjelenik. Visszatér az ismert motívumokhoz, sarokpontokat, irányokat keresve, hátát megvetve valami biztos háttérnek, emléknek, tudásnak, érzelemnek, és ebben a folytonos keresésben láthatóvá válik az apró változás, a leheletszerű elmozdulás a korábbiakhoz képest, mind kompozíciós rendben, mind a témaválasztásban. 

 

11._sz_k__pZsombori_Erzs__bet_kint__.jpg

 

Az élet- és a művészeti tapasztalat esszenciális, végsőkig egyszerűsített megjelenése, feldolgozása ez, nem a jól hangzó örök mondat, hogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, hanem annak felismerése, hogy a festői gondolat, a művészi törekvés újabb és újabb kérdésekkel, talányokkal, rejtvényekkel, érzékenységgel találja szembe magát. Szükséges a magasfokú mesterségbeli tudás, de nem elégséges, hogy a létezés álomszerűségét, mámorát és örömét átélve, mindenki számára láthatóvá is tegye. Oláh András Zsimbi egyik képéhez írt versében olvasható: a tél bennünk most is tétova nincs/ s törött szárnyú templomaink / csillagot álmodnak hóba zárt világba / ahol a magány sem maradhat árva/

Lakható világ Zsimbi világa? Talán nem, de szerethető világ. Elhisszük, hogy valamikor létezett, valamikor valóság volt. Elhisszük olykor, hogy ma is az, hozzánk tartozik, általunk létezik. Szabályos világ a festői világa, tele szabálytalanságokkal, mert nem tűri, hogy minden kimérhető, minden eleve adott legyen. Eltér és változtat, egy adott képen belül is. Képeinek nincs konzekvenciája, csak átélhetősége, befogadása. A lét súlytalan, csak ebbe a súlytalanságba bele lehet halni, el lehet benne veszni. 

 

12_sz_k__p_Zsombori_Erzs__bet___cs__.jpg

 

            A bagolylét és állapot emberi állapot, a természettel való azonosság és hasonlóság felismerése, mert Zsimbi nem a táplálkozási lánc csúcsán lévő ragadozó embert kívánja ábrázolni, nem is az emberben lakozó Lucifert, hanem az emberi lélek határtalanságát, a természethez fordulását, a csendre, nyugalomra, békességre, örömre, társra vágyó emberben megszülető szeretet erejét és mindenhatóságát követi nyomon. Nagy Zsuka írja Zsimbi képeiről: Magával ragad ez a mesevilág. Ez a standard csoda. Ami nem változik, a változatlanságában harmónia van, kiszámíthatóság. Zsimbi nem ismer kudarcot, ennyiben idealista, hisz az ember legyőzhetetlenségében, de törékenységét, kiszolgáltatottságát sem tagadja. Az ember léte metafizikai is, felfoghatatlan, olyan lét is, amely nem lehet teljes, Hamvas Bélát idézve, csak rongált élet. Messze esik a normalitástól, és nap mint nap kell megfogalmazni, értékelni, hogy mi normális és mi nem az, mert a normalitás mércéje saját énünkben lakozik, él, vagyis saját magunkkal is vitatkoznunk kell, hogy mi jó és mi rossz.

 

13_sz_k__p_Zsombori_Erzs__bet___r__s.jpg

 

Ezen a kiállításon is szembesülhetünk Goethe híres versével, a Vándor éji dalá-val: Valamennyi ormon/Tág csend./Mindannyi lombon/Átdereng/A gyönge szél/ Madárnép gunnyad az ágra./ Várj, nemsokára/ Nyughatsz, ne félj// (Weöres Sándor fordítása). Zsimbi nem akar megnyugodni, holnap sem, holnapután sem. Agancsos szarvast ábrázoló két képén is megjelenik az elmúlás, a gyertyafény és lángja, de ott a csillag is (lehet bethlehemi is), a felfénylő jövő, az élet reménysége, a várt pillanat és öröm. Szimbólumokhoz fordul, létösszegző pillanatokat látunk, az örökkévalóság pillanatait.

 

14._sz._k__p_Zsombori_Erzs__beihen__.jpg

 

A fekete fejfák is az elmúlást idézik, de a virágszálak az élet erejét jelképezik, összetartoznak, nem választhatók el egymástól. Emlékezni muszáj, emlékek nélkül nincs múlt, de jelen sem. A jelen a múltban gyökeredzik, onnan nyeri erejét, vitalitását. Ahogy Zsimbi is számba veszi gyerekkori emlékeit, élményeit, jelzi, a teljességre törekszik, a hiányok nem jelenthetik, hogy valami nem lehet teljes, igény van a teljességre, igény van az örömre, a mámorra, igény van a tudásra, a szépségre.

Fény és árnyékhatásokkal fejezi ki a lelki történéseket, a múló időt, az életből való eltűnést, kivonulást. Finom rajzai tünékenyek, lebegősek, törékenyek, mozaik- és rétegezett szerűek. Képeinek metafizikája, metafizika mélységét a köznapi valóság, a köznapi táj, a köznapi falu és tárgy képe adja, teremti meg a sűrítettség, a totalitás érzetét, látványát. Színei elmosódottak, olykor egészen elhalványodnak, mondhatnám azt is, hogy eltűnnek, csak festéknyomként vannak jelen. 

 

15._sz_k__p_Mayer_Hella_T__volod__.jpg

 

Hella műveiben is ott a rongált élet, a normálistól eltérő, a már-már reménytelen jelené. Kiáll a mellvédre, háttal nekünk, ugrik vagy csak szemlélődik, kíváncsiskodik, mi van a téglafalon túl, nem tudjuk eldönteni. Hella szembesíti nézőjét az eldönthetetlenséggel, a sorsszerűséggel, valami elkerülhetetlen, legyen az élet vagy halál. Figurája földre fekszik, hol az útra, hol a fűre. Mintha az anyaölt keresné, mintha visszavágyna oda. Semmi sem teljes, ha a geometrikus vonalak, testek és formák azt is jelzik, rend után vágyik, a kiszámíthatóságra, ebben a kiszámíthatatlan világban. Fiatal énjét jeleníti meg, mintha az idő nem is szállna, mintha az idő örökre maradna az, amit Hella kislánykorában érzett, tapasztalt belőle.

 

16._sz_k__p_Mayer_Hella_Hazat__nyben.jpg

 

Nagy Zsuka összegző szavai Hella képei láttán: Színes palimpszesztek, a múlt átírja a jelent, a jelen a múltat, az emberi élet intim színtereit rárétegelve a kinti világra, megőrzés és felejtés, hagyomány és asszociáció, hozzáférés a hozzáférhetetlenhez. Az időbeliség és térbeliség dimenzióiban vagyunk. A jelen-múlt-jövő idősíkjait, lelki rétegeit, és töredezettségét láthatjuk a képeken. Minden kép egy történés, egy történet, egy lelki rezdülés.

Romos világban él, közel a természethez, ennyiben Zsimbivel rokon művészeti felfogást képvisel, nem válik el emberi és állati élet. Egybe tartoznak. Romos világ, mert a világ nem lehet sohasem más, nem lehet teljesen felépített, megtervezett, kigondolt. A romlás örök, az enyészet erejével szembesül a művész, az elmúlással. Nem Charles Baudelaire macskáját látjuk, nem a végletesen szürreális valóságot, de Hella lélekben rokon a költővel. „már kora gyermekségemben két ellentmondó érzést éreztem a szívemben: az élet borzalmasságát és az élet extázisát (Baudelaire). 

 

17._sz_k__p_Mayer_Hella_Kitekint__s.jpg

 

Hősei örökösen várakoznak, mintha valami jelre várnának, nem tévedtek el, tudják az utat, csak visszafelé és nem előre, az ismeretlen felé. Nem zúgnak harangok, a pacsirták is hallgatnak, belső hangok szólalnak meg, a belső zenét, a szívdobogást halljuk. Hiszem, minél előbbre halad az ember életútján, annál nagyobb szükségét érzi annak, hogy visszatérjen a gyermekkorába, annál nagyobb vágyat érez arra, hogy visszatérjen gyermeki énje képzetéhez, és megvalósítsa azt, amiről mint kisfiú töprengett és álmodozott. – írja magáról Hrabal, a Díszgyász című könyvének fülszövegében. Hella is gyászol, hol piros színnel, többnyire zölddel, az élet színével, csak ő nem fiú, hanem lány, talán Hrabalnál melankolikusabb és érzékenyebb, közel még a gyermekkor, idegenben, ahol védik ezek az emlékek, feloldják magányát, egyben meg is szabadul magányától, a nézőhöz fordul, a világhoz, kitárulkozik.

 

18._sz_Mayer_Hella_Majdnem_megltalak.jpg

 

Pilinszky Aranykori töredékek című versében írja: Az össze-vissza zűrzavar kitárul,/a házakon s a házak tűzfalán,/ a világvégi üres kutyaólban/ aranykori és ugyanaz a nyár!/. Hella az ürességet a terekben, parkokban leli meg, kacsástul, bokrostól, szobortöredékekkel. Számára ez a táj a világvégi üres kutyaól. Minden emlék torzít, viszonylagos, sőt minden emlék változik, elhalványul, felfénylik, hiányos lesz, folytonosan kiegészítésre szorul, folyton helyesbíteni kell, miközben az érzések nem változnak, beleégtek az idegekbe, az aranykort idézik, az idillt, az örök nyarat. Az élet, az ifjúság túláradása ez. Önmagunk szeretete és elfogadása. Önmagunk ismétlése, sőt önmagunk páncélja is. Hella így védelmezi belső integritását, kötődését a múlthoz, a vissza nem térő világ állapotához. Ha lehunyom is, süti a szemem;/ mi kívül izzott, belül a pupillán,/ itt izzít csak igazán, idebenn!/ A világ is csak vele fényesűl,/ az örömtől, aminek neve sincsen./ Mint vesztőhelyen, olyan vakitó/ és olyan édes. Úgy igazi minden./ folytatja Pilinszky a fenti versét. 

 


Főoldal

2018. november 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fekete Vince könyvbemutatója BékéscsabánElhunyt Zudor JánosAz MMA ösztöndíjasainak találkozója a Pesti VigadóbanÁtadták az Arany János- és a Gérecz Attila-díjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Grecsó Krisztián: VattacukorHalmai Tamás verseiCsillag Tamás verseiBertók László versei
Prózák
Tóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novellái
Kritikák
Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről Századfordulós akcióregényTörténetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájban
Esszék, tanulmányok
Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történet
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA