Képzőművészet

 

 molin__.jpg

 

Wehner Tibor

 

Hármashangzat

Aranyi Sándor festőművész,Popovics Lőrinc és Sejben Lajos
szobrászművész kiállítása Csongrádon[1]

 

Három képzőművész együttes fellépéséről lévén szó, először természetesen azt a kérdést kell megvizsgálnunk, hogy mi az indítéka Aranyi Sándor festőművész, Popovics Lőrinc és Sejben Lajos szobrászművész közös bemutatkozásának. Következtetéseink megvonásához több külső és belső, könnyen felismerhető és meghatározható, valamint rejtett tényezőt is mérlegelnünk kell.

Az első, a közös kiállítás megrendezését ösztönző tényező az azonos generáció, az ugyanazon nemzedéki hovatartozás: mindhárman a hatvanas éveiket taposó, tehát immár az idősebb művésznemzedék köreibe sorolható alkotók ők, akik a múlt század negyvenes éveinek végén, ötvenes éveiben születtek, vagyis pályafutásuk, munkásságuk felöleli az ún. rendszerváltás előtti és utáni évtizedek történelmi-társadalmi krónikáját és művészeti történéseit is. Olyannyira résztvevői a történéseknek, hogy tanulmányaikat lezárva az 1970-es években jelentkeztek első alkotásaikkal, és aztán alkotótevékenységük az 1980-as évtizedben bontakozott ki – bár Aranyi Sándor és Popovics Lőrinc mellett Sejben Lajos e szempontból kissé megkésetten, kortársainál mintegy évtizeddel később mutatkozott be. Fontos, hármuk sorsát és munkásságát összefűző tényező a szegedi kötődés: mindhárman a Tisza-parti városban élték meg meghatározó pályaszakaszaikat, alkották meg legfontosabb műveiket. És ha már Szegedre hivatkozunk, akkor egyben a SzögArt művésztársaságra is emlékeztetnünk kell, amelynek alapító, illetve rendes tagjai mindhárman: az 1991-ben megalakult művészeti szerveződés azon ritka magyarországi művészközösségek egyike, amely töretlenül, hallatlan aktívan és eredményesen végzi a művészeti alkotómunkát ösztönző, és a művészeti alkotások közönséghez való eljuttatását segítő tevékenységét napjainkban, több mint negyedszázad múltán is. E csongrádi közös fellépés előzményeként azonban felidézhetjük azt is, hogy a három művész nem most először rendez közösen kiállítást: már 2001-ben együtt jelentkeztek több holland városban bemutatott tárlaton, és legutóbb 2016-ban, a temesvári Helios Galériában szerepeltek együtt alkotásaikkal. Mindezen túlmenően számos Aranyi-Sejben, Sejben-Popovics, Aranyi-Popovics közös, páros fellépést is jegyezhetnek művészeink kiállítási nyilvántartásaikban annak bizonyítéka gyanánt, hogy művészeti szemléletükben, művészeti eszményeikben, vonzódásaikban, attitűdjükben is már régen közös vonásokat, párhuzamos jelenségeket fedeztek fel. És ha azt is regisztráljuk, hogy ezekben a kiállításokban testet öltő azonosságok, vonzódások, közös vállalások – és művészbarátságok – immár húsz esztendeje élnek, akkor egy napjainkban már egyre ritkábban tetten érhető, termékeny művészeti jelenségvilágra is hivatkozhatunk, mint alkotói egyéniségeket, alkotói törekvéseket hosszan-hosszan összefogó jegyre. És a három művész munkálkodását összekötő, konkrét tényezőként minősíthetjük a tematikát is, amely e kiállítás Fényszögek címválasztásában van jelen, utalva arra a művészetben, a művészeti alkotások hatásvilágában évezredek óta jelenvaló, hol meghatározó jelleggel alkalmazott, hol kissé háttérbe szoruló tényezőre, a fényre, amely mindhármójuk művészetének lényeges eleme: számos fényjelenségekre hangolt alkotásra, a fényt műalkotó-elemmé avató műcsoportra, a külső megvilágítás és a belső fény jelenségeit kiaknázó, a fények szüremlésével, az áttetszőséggel, a transzparenciával felruházott kiállítási kollekcióra hivatkozhatunk mind Aranyi Sándor festőművész, mind Popovics Lőrinc és Sejben Lajos szobrászművész munkásságában.

A bevezetőben számba vett összefogó jegyek pontos látlelete az azonos stíluseszmény, amely az eltérő művészeti ágak, műalakítási metódusok – festészet, fotó, szobrászat – ellenére is azonos módon, a természet, a való világ jelenségeinek és az elvonatkoztatás szférájának határvidékén, illetve inkább ezen a bizonytalan területen túl, az absztrakció birodalmában jelölhető meg. Ha meg is jelennek, ha elő is szüremlenek, ha sejtelmességekbe burkolózón fel is tünedeznek olykor konkrét valóságelemek a három szegedi művész alkotásaiban, akkor is csak azért, hogy az elvont motívumok, a geometrikus jellegű testek és elemek által hordozott jelentésköröket, a fogalmi szintű képi és tárgyi kifejezéseket éltessék és erősítsék fel. Mindezt a megszokott műfaji-műalakítási metódusokon túllépve, a kísérletező kezdeményezéseket éltetve, új formai és technikai megoldásokat prezentálva valósítják meg alkotóink: Aranyi Sándor a festészet és a fotó kifejezési lehetőségeit szintézisbe vonó kompozícióival, míg Popovics Lőrinc és Sejben Lajos a különleges anyagokkal és anyagkombinációkkal, szokatlan anyag-megmunkálási metódusokkal élő kisplasztikákkal, tárgyszobrokkal, objektekkel. Aranyi Sándor, akinek festészeti munkásságában már a múlt század 1990-es évei óta megjelent a fotográfia, mint a festészeti effektusok különös tolmácsolásának technikai médiuma, most is emlékszerűségekben játszó, rejtelmes térviszonyok között megjelenített, ezoterikus fényviszonyokat és fényjelenségeket tolmácsoló kompozíciókat tár elénk. Szuromi Pál, a szegedi művészet immár pótolhatatlannak ítélhető krónikása fogalmazta meg hogy Aranyi Sándor festészeti alkotásai és fotóművei „valahol titkon összekacsintanak. És térszerű természetük ellenére is az idő fátumára utalnak.”[2]

 

Aranyi_S_EZOT__R_I._60x60_f__ny_2014.jpg
Aranyi Sándor: Ezotér I.
(2014; fényfestmény; 60×60 cm)

 

A tér és az idő metszetében a fotók valószínűtlennek tűnő festészeti gazdagságát bontakoztatják ki Aranyi Sándor fotó-táblaképei. Sejben Lajos néhány lírai geometrikus festői kompozíciója mellett – amelyek koloritjának ugyancsak fontos eleme a fénnyel való átitatottság – misztikus, a múlt építményeire hivatkozó, a fényt elnyelő vagy visszatükröző elemekkel gazdagított, apró részecskékből épített, leginkább toronyszerű kompozíciókként megjelenő, titokzatosságokkal övezett, tömbszerű, leginkább zárt tömegekbe foglalt munkákat sorakoztat fel. E művek azt igazolják, hogy alkotójuk a festészeti és a grafikai művek elkészítése mellett mindinkább a szobrászat, illetve a szobrászati kifejezés megújításának alkotójává szegődött.

 

sejben_Mes__s_kelet_VII.37cm.jpg
Sejben Lajos: Mesés kelet VII.
(2012–2013; kő, fém; 37×12×12 cm)

 

Miként Sejben Lajos művei között is feltűnik, Popovics Lőrinc alkotásai sorában is visszatérő alkotóelem a fényt megszűrő, a művek gránit tömegét sejtelmesen megbontó, szigorúan konstruktív tömegviszonyait elbizonytalanító, térszervezésüket kitágító, áthatóvá tevő üveg. A transzcendens sugallatú gránit-üvegkompozíciók kapcsán ismét Szuromi Pálra hivatkozunk, aki Popovics Lőrinc ezen művei kapcsán azt írta, hogy „…e talentumos táj- és létszobrász nem csak a reményteli fények, a szellemi magasságok elkötelezettje. … E konzekvensen épülő művészetben egyebek közt épp az a megnyerő, hogy itt az eszmei fogékonyság egyféle teljesebb, dialektikus nyitottságot mutat.”[3]

 

 Magikus_jel_ko__uveg_50x21_5x1m_2013.jpg
Popovics Lőrinc: Mágikus jel
(2013; kő, üveg; 50×21,5×15 cm)

 

Valóban, Popovics Lőrinc – aki nemcsak a precízen megdolgozott kisplasztikák, hanem a konvenciómentes, korszerű monumentális kompozíciók avatott kezű mestere is, s erről megintcsak Szeged közösségi tereiben győződhetünk meg –, művei körében a fények és az árnyak fegyelmezetten szabályozott, derengő útjait követve misztikumba hajló jelenségvilágban indulhatunk szellemi kalandozásokra.

Vagyis mindezek alapján elmondható, hogy három olyan, műveiket valamifajta művészeti egységbe foglaló, közös hangokat megszólaltató, közös kifejezési lehetőségeket kereső alkotó a közelmúlt éveinek terméséből válogató kiállításának tanúi lehetünk, egy olyan kollekció három művészének egymással feleselgető munkái körében szemlélődhetünk, akiknek művészete elszakíthatatlan Szeged városától, meghatározó szerepű és jelentőségű a dél-alföldi régióban, és megkerülhetetlen a magyar művészet közelmúltjának történetében is. Három olyan alkotó munkái állnak előttünk, akiknek művei magukba gyűjtik, esetenként visszatükrözik, de egyben sugározzák is a fényt – valamifajta belső fényt –, s akiknek műveit ezáltal felfejtésre érdemes titokzatosság lengi körül. Belépve e három művész alkotásainak bűvkörébe, újabb és újabb termékeny kétségekkel lehetünk gazdagabbak.



[1] Elhangzott 2018. augusztus 3-án, a Csongrádi Galériában, a kiállítás megnyitóján.
[2] Szuromi Pál: Fogas felületek. Aranyi Sándor fotókonstrukciója. In: Tiszatáj 8/106. 2003.
[3] Szuromi Pál: Kőbe vájt fohászok. Popovics Lőrinc szobrászata. In: Szeged 12/42. 2003.

2018. szeptember 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Fekete Vince: ProfilképKántor Zsolt: Tandori Dezső 80 gombjaKerényi Kata verseiVörös István: A Hamletgép vándorévei
Prózák
Hernyák Zsóka: TobzoskaTóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálva
Kritikák
Hamleti halogatás mint generációs sajátosságCsehy Zoltán: Színek könyveBejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-tervMegtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról
Esszék, tanulmányok
A néző identitása: Mi József Attila Hamletnek?Hamlet: drámák és szövegkönyvek Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögből
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA