Hírek
Darvasi Ferenc
Eb-blog
Első nap (június 7.)
Svájc-Csehország 0:1, Portugália-Törökország 2:0
A labdarúgó Eb és Vb azért van, hogy az élet értelmet nyerjen. Nyáron, amikor minden olyan kilátástalan, amikor a melegtől úgysem lehet semmit csinálni, amikor a nihil érzése könnyedén magával ragadja az embernek a fiát és a lányát, ez az egyetlen aprócska reménysugár, hogy méltóságteljesen tölthessük el szabadidőnket, és azzal a megnyugtató érzéssel dőlhessünk le éjszaka, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, ha nem is társadalmilag, de hasznos tevékenységgel foglaltuk el magunkat, hogy aztán, mint a váltott műszaktól elgyötört fizikai munkás, ólomnehéz álomba süppedjünk, mely álomba azért jócskán bekavar, hogy eszünkbe jut, milyen rémséges lett volna, ha a svájciak cserejátékosa pontosabban céloz, és nem a kapufát találja telibe. Persze most elárultam magam, a cseheknek szurkoltam, úgysem tudnám tagadni, meg sem próbálom. Úgy is lehet futballmeccset nézni, hogy nem szurkolunk, csak nem érdemes. Valamiben hinni kell, legyen az egy csapat, és legyenek azok most a csehek. Olyan ez, mint az élet: dönteni kell, választani, a klasszikus dichotom szemlélet szerint: vagy a jót vagy a rosszat, de vállalnod kell a döntésed következményeit, mert innentől végigmész az rögös és kies úton. És különben is, nem olyan könnyű a helyzet, mint elsőre látszik, végigmenni ama úton, amely ráadásul nem is nyílegyenes, példánknál maradva a cseheknek szurkolni, már csak azért sem, mert igazából az azurriknak drukkolok, de ők csak hétfőn lépnek fel, lépnek fel, mint egy társulat egy nemzetközi színházi fesztiválon, mondjuk ők tényleg nagy színészek, ha már metafora, akkor náluk a futball nem csupán az életé, hanem a színházé is. De nem az olaszokkal van baj, hanem ahogy szorítunk a cseheknek, előbb-utóbb, talán az első félidő vége felé kissé megsajnáljuk a svájciakat. Felhív az egyik barátom meccs után (meccs közben nem veszünk föl telefont), ő például azt mondja, egy idő után már egyenesen a svájciaknak szurkolt, mert nem lehetett nem sajnálni őket, precízek, a mezőnyben ügyesek, csak a kapu előtt határozatlanok, talán ha 180 percig tartott volna a mérkőzés, akkor sem rúgnak gólt. És ott van, igen, beszéljünk róla, az első magántragédia, Alexander Freié, aki a Borussia Dortmund csatára, a rendező ország nagy gólvágója, szólhatott volna róla is ez az EB, nívós focista, élete nagy lehetősége volt, erre összeakadt Grygerával, ártalmatlan szituáció, csak hát a korábban is sérült térdével beleszaladt a cseh jobbhátvéd bal lábába, csere, sírás, s a második félidőre már mankóval jött ki a kispadra, róla így szólt az EB, most jön az a bődületes közhely („Közhely, de a közhelyek igazak [ez is közhely; ez is; és így tovább: és talán a végén, azaz éppen a végtelenedik pontosvessző után egyszer csak az állítás mégis újat fog mondani: ilyennek képzelem a világot, ilyen elébb-utóbbnak, szóval hogy a fekete lyukak mégsem nyelik el az információkat]…”; ESTERHÁZY Péter: Semmi művészet. Magvető. Bp. 2008. 13.), hogy a futball igazságtalan játék, akár ha az élet. A csehek okosan, taktikusan játszottak, ahogy egy hazai csapat ellen kell, tényleg, nem is tudtam, hogy ők ilyen okosan is, és nem csak szépen tudnak focizni, nem mintha a kettő kizárná egymást, igaz, most a szép játék hibádzott. Ja, kérem, a zseniális Tomas Rosicky nélkül… Nedved sincs ott, de őt direkt nem említem, nem szeretem, mintha megszokta volna, hogy a Juvéban minden meccsüket megvették, folyton műeséseket produkál. Végy egy jó kapust, és a cseheknek van, Petr Cech-ben lehet bízni, a védelem sem rossz, de akit kiemelnék, az a fáradhatatlanul robotoló védekező középpályás, David Jarolím (és Jankulovski és Ujfalusi ésésés). Baros be se került, csereként sem, az egy szem csatár, még mindig, Jan Koller, remekül tartja meg a labdákat és jók a visszapasszai, a kapura viszont veszélytelen, mégis furcsállom, hogy lecserélik, ráadásul egy nála gyengébb fizikumú centerre, aki kevésbé látszik hatékonynak ugyanebben a szerepkörben, aztán, láss csodát, ez a kevésbé hatékony Václáv Sverkos lövi a győztes gólt, tanítani való módon, jobb külsővel egy eléggé esetlegesen kibontakozó támadás végén. De a támadószekció gyengén muzsikált, emellett nem mehetünk el, bajok lehetnek, szerencsére a védelem jó, s elég a törököket megverni majd, a portugáloktól ki is kaphatunk akár. Lehetne még élcelődni a svájciakon, hogy a focijuk ugyanolyan, amilyenek ők maguk, vérszegények, hiányzik belőlük az élet, megbízhatóak, de semmi kreatív, váratlan húzás, de egyrészt isten óvjon minket az ilyen bődületes általánosításoktól, másrészt meg csúnya dolog lesajnálni az ellenfelet.
A nap másik derbije a portugál-török volt, s itt is nagy szerep jutott a kapufáknak. Úgy látszik, ezek a svájci kapuvasak olyanok, hogy minden labda kijön róluk, pedig a luzitánok három alkalommal is eltalálták. Abban is hasonlított a két mérkőzés egymáshoz, hogy telt-múlt az idő, és csak nem akart gól születni (van egy szurkoló az MTK pályán, aki, ha a bíró jelet ad a játék kezdésére, soha nem szalasztja el, hogy beordítsa, úgy körülbelül a harmadik másodperc tájékán, hogy „mi van, még mindig null-null?”), mely dolog a játék sava-borsa. Legalábbis azt mondják, de a barátom, aki telefonozott a helvét-cseh után, magyarázta épp, hogy ez hülyeség, az a legjelentéktelenebb az egészben, a taktika és a stratégia, az a valami, és ezt megfejelte azzal – ami nekem különösképp tetszett –, hogy azért nyernek mindíg az olaszok, mert ők rájöttek, hogy nem a gól a labdarúgás lényege, és ezt most szó szerint idéztem, olyan szépen fogalmazott. A törököknek nem adatott sok esély, valljuk be, nem sok hiányzott hozzá, hogy a portugálok teljesen feltöröljék velük a padlót – így csak félig tették meg ezt. 2:0, az most kis vagy nagy különbség? Hááát, ha azt vesszük, hogy még volt az a három kapufa is, a törökök oldalán meg a nagy semmi… Nálam Pepe (nem vicc, tényleg így hívják) a meccs embere, a luzitán középső védő, gólt is lőtt, pazar dolgokat csinált hátul, nem is tudtam, hogy ilyen ügyes. Ahhoz persze Real Madrid meccseket kellett volna nézni, de azt az egyet láttam idén, amikor kiestek a BL-ből az AS Roma ellen, s őt ott éppen kiállították. (Kérdés: a válogatott- vagy a klubfoci az erősebb? Kérdésnek kérdés, de mint olyan, hülye kérdés. Tudjuk, összehasonlíthatatlan. A nemzeti tizenegynek csupán pár hete van együtt készülni. Csak arról jutott eszembe ez, hogy vannak játékosok, akik sokkal jobbnak mutatkoznak a válogatott, mint a klub színeiben. Ujfalusi és Jankulovski, valamint Pepe. Vagy nincs igazam? Más műfaj lenne a kettő?) A tévéstúdióban ülők dicsérték a félholdasokat is, akik azért nekem nem tűntek meggyőzőnek. Jó, küzdöttek, de kapura veszélytelenek voltak – az ellenfél testi épségére viszont éppen ellenkezőleg, mondanám a kihagyhatatlan ziccer miatt, de ez nem lenne igaz, mert alapvetően sportszerűek a törökök, kemények, és nem durvák. A balbunkót (csak a félreértések elkerülése végett: ez a balhátvéd szó szinonimája fociberkekben) Hakan Baltának hívják. Neveken viccelődni nem ér, ám Egri Viktor, ez a sajátos, de nem rossz humorú riporter ma nyelvészkedett is: elmagyarázta, hogy a balta, ez a „rövid fanyélbe illesztett, kiszélesedő végén éles, fa aprítására való vas- és acélszerszám” török eredetű szavunk. Ülj le egy focimeccs elé, és máris mindent tudsz a világról. Egy szem csatáruk Nihat Kahveci (Kahveci: mintha egy magyar áltörténelmi regényből, mondjuk a Dzsigerdilenből jött volna): első ránézésre is eszes, fineszes, jól passzol, ügyesen szedi össze a labdákat (kicsit hasonlít ezekben a tulajdonságaiban Kollerre, akinél azért kicsit gyorsabb, viszont aki nyilván jobban fejel), a pontrúgásokat ő végzi el, szóval nem haszontalan a munkája. Jól kezdett, de egyedül volt elöl, alig kapott használható indításokat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, felőrlődött a kilátástalan küzdelemben. A második félidőben már rossz döntéseket is hozott, amikor nyílt volna némi tere a gólszerzésre. Tizenegyest akart kiküzdeni akkor, amikor lőni kellett volna tiszta helyzetben; üresbe rúgta a kornert. Rossz volt látni, hogy ennyire nem tudják kihasználni a türkök, hogy van egy ilyen ragyogó ékük. Vagy tévednék? Nem láttam sokat játszani eddig Nihatot. De Egri Viktor azt mondta, hogy 18 gólt termelt idén a Villareal színeiben. Amúgy ha a fáradtságból rendeznének most Európa-bajnokságot, Nihat minimum dobogós lenne, akkora karikák vannak a szemei alatt. És még csak most kezdődött az Eb.
A nap másik derbije a portugál-török volt, s itt is nagy szerep jutott a kapufáknak. Úgy látszik, ezek a svájci kapuvasak olyanok, hogy minden labda kijön róluk, pedig a luzitánok három alkalommal is eltalálták. Abban is hasonlított a két mérkőzés egymáshoz, hogy telt-múlt az idő, és csak nem akart gól születni (van egy szurkoló az MTK pályán, aki, ha a bíró jelet ad a játék kezdésére, soha nem szalasztja el, hogy beordítsa, úgy körülbelül a harmadik másodperc tájékán, hogy „mi van, még mindig null-null?”), mely dolog a játék sava-borsa. Legalábbis azt mondják, de a barátom, aki telefonozott a helvét-cseh után, magyarázta épp, hogy ez hülyeség, az a legjelentéktelenebb az egészben, a taktika és a stratégia, az a valami, és ezt megfejelte azzal – ami nekem különösképp tetszett –, hogy azért nyernek mindíg az olaszok, mert ők rájöttek, hogy nem a gól a labdarúgás lényege, és ezt most szó szerint idéztem, olyan szépen fogalmazott. A törököknek nem adatott sok esély, valljuk be, nem sok hiányzott hozzá, hogy a portugálok teljesen feltöröljék velük a padlót – így csak félig tették meg ezt. 2:0, az most kis vagy nagy különbség? Hááát, ha azt vesszük, hogy még volt az a három kapufa is, a törökök oldalán meg a nagy semmi… Nálam Pepe (nem vicc, tényleg így hívják) a meccs embere, a luzitán középső védő, gólt is lőtt, pazar dolgokat csinált hátul, nem is tudtam, hogy ilyen ügyes. Ahhoz persze Real Madrid meccseket kellett volna nézni, de azt az egyet láttam idén, amikor kiestek a BL-ből az AS Roma ellen, s őt ott éppen kiállították. (Kérdés: a válogatott- vagy a klubfoci az erősebb? Kérdésnek kérdés, de mint olyan, hülye kérdés. Tudjuk, összehasonlíthatatlan. A nemzeti tizenegynek csupán pár hete van együtt készülni. Csak arról jutott eszembe ez, hogy vannak játékosok, akik sokkal jobbnak mutatkoznak a válogatott, mint a klub színeiben. Ujfalusi és Jankulovski, valamint Pepe. Vagy nincs igazam? Más műfaj lenne a kettő?) A tévéstúdióban ülők dicsérték a félholdasokat is, akik azért nekem nem tűntek meggyőzőnek. Jó, küzdöttek, de kapura veszélytelenek voltak – az ellenfél testi épségére viszont éppen ellenkezőleg, mondanám a kihagyhatatlan ziccer miatt, de ez nem lenne igaz, mert alapvetően sportszerűek a törökök, kemények, és nem durvák. A balbunkót (csak a félreértések elkerülése végett: ez a balhátvéd szó szinonimája fociberkekben) Hakan Baltának hívják. Neveken viccelődni nem ér, ám Egri Viktor, ez a sajátos, de nem rossz humorú riporter ma nyelvészkedett is: elmagyarázta, hogy a balta, ez a „rövid fanyélbe illesztett, kiszélesedő végén éles, fa aprítására való vas- és acélszerszám” török eredetű szavunk. Ülj le egy focimeccs elé, és máris mindent tudsz a világról. Egy szem csatáruk Nihat Kahveci (Kahveci: mintha egy magyar áltörténelmi regényből, mondjuk a Dzsigerdilenből jött volna): első ránézésre is eszes, fineszes, jól passzol, ügyesen szedi össze a labdákat (kicsit hasonlít ezekben a tulajdonságaiban Kollerre, akinél azért kicsit gyorsabb, viszont aki nyilván jobban fejel), a pontrúgásokat ő végzi el, szóval nem haszontalan a munkája. Jól kezdett, de egyedül volt elöl, alig kapott használható indításokat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, felőrlődött a kilátástalan küzdelemben. A második félidőben már rossz döntéseket is hozott, amikor nyílt volna némi tere a gólszerzésre. Tizenegyest akart kiküzdeni akkor, amikor lőni kellett volna tiszta helyzetben; üresbe rúgta a kornert. Rossz volt látni, hogy ennyire nem tudják kihasználni a türkök, hogy van egy ilyen ragyogó ékük. Vagy tévednék? Nem láttam sokat játszani eddig Nihatot. De Egri Viktor azt mondta, hogy 18 gólt termelt idén a Villareal színeiben. Amúgy ha a fáradtságból rendeznének most Európa-bajnokságot, Nihat minimum dobogós lenne, akkora karikák vannak a szemei alatt. És még csak most kezdődött az Eb.
2008. június 09.
