Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Bálint Tamás, Murányi Sándor Olivér 

Szepesi Dóra
Erdélyi csikófogat az Írószövetségben

       Három fiatal székelyudvarhelyi szerző mutatkozott be november 20-án, Budapesten, a Magyar Írószövetség klubjában. A felolvasással egybekötött bő egyórás műsorban Farkas Wellmann Évát, Bálint Tamást és  Murányi Sándor Olivért Elek Tibor irodalomtörténész kérdezte. Az est moderátora Erős Kinga volt.  

       Az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy transzközépbe tartozó három fiatalját nem csak a bemutatók erejéig lehet összehozni egymással. Bár a két fiú közt 11 év van, Éva áll korban középen, tehát nem egészen ugyanabba a generációba tartoznak, ők nemcsak  pályatársak, barátok is: nagyon gyorsan észrevették, hogy  „talál a szó köztük” -  értik egymást.  
       Magyarországról úgy tűnik, mintha Székelyudvarhely egy irodalmi központ lenne – vetette fel Elek Tibor. Sorolta a neveket, Lőrincz György, Szakács István, Farkas Wellmann Endre  – a Korunk főszerkesztője Balázs Imre József is ott született, aztán Nagy Koppány Zsolt, és a jelenlévők... Mi van Székelyudvarhelyen, ami így ihlet? Teljesen magyar, iskolaváros, van néhány jó magyartanár – hangzottak a válaszok Tamástól és Évától, no meg sok a szép lány és a medvék is szabadon élnek, –  ezt már Sándor tette hozzá, aki szerint a közeli Hargitában jól ki lehet pihenni az embereket; pisztráng horgászattal, medvével, lovaglással. Egyébként szerinte a művészet a természetből az erdőkből és a falumenti kiskocsmákból áramlik. Ha valaki a katedráról mondja meg, hogy ki a zseni, az olyan, mint amikor a prostituáltat beviszed a hittanórára, hogy szemléltessed a halálos bűnt. (Nem ez volt az egyetlen humoros és anekdotaszerű megjegyzése az est folyamán, de sajnos, lehetetlen mindet idézni, – majd egy külön beszélgetésben!)
       A három tehetséges alkotó köteteik számát tekintve viszonylag keveset produkált, ennek ellenére jeles elismeréseket, díjakat kaptak.  Az irodalomtörténész további közös pontok megfogalmazását szorgalmazta Orbán János Dénesék nemzedékére utalva, – bár elismerve, hogy mindhárman a saját hangjukat keresik –, mindjárt elsőként, hogy műveikben a legfontosabb téma a férfi-nő kapcsolat, a nemiség, szerelem, szexualitás. Aztán, hogy látványosan megjelennek a múlt korok történelmi, irodalomtörténeti figurái, például a villoni reminiszcenciák, és hogy jellemző a legkülönbözőbb nyelvi, hangulati regisztereknek a keverése, a szentnek és a profánnak az együttes megjelenítése.
       Tetszett, ahogy a szerelmi témát Bálint Tamás először elhárította, majd az est közepén bevallotta, valóban, ő először lányok miatt kezdett írni, még elemi iskolában, hogy padtársnőjét lenyűgözze – nem sikerült, az írás azonban megmaradt. Szerencsére! Érdekes az is, hogy mint mondja, semmi köze az irodalomhoz, (tanulmányait illetően), hiszen frissen végzett közgazdász és nem az irodalom a pénzkereseti tevékenysége, akkor ír, amikor kedve van. Viccesen megjegyezte, mint a könyve hátoldalán is, hogy amikor csomagolópapírban a köteteket cipelte a nyomdából, érezte, súlya van annak, amit ír. Kiváló verseit pályakezdő lévén jellemzik a hangpróbák, a helykeresés: a villoni világ után még nem tudja pontosan, mi felé halad. Különös viszont, hogy már most megmutatkozik az életkorát illetően furcsa látásmódja: „újraélném huszadik évemet, már régen voltam üde s fiatal.” – írja A fiatalságról című versében. Nekem a középiskolás évek is, az egyetemi évek is annyira tetszettek, hogy bármikor újra járnám. – mondja erre.
       Farkas Wellmann Éva egyetértett a három közös jellemzővel, ám hozzátette, hogy az ő sajátossága az irónia, meg az irodalmi szerepjátékok, amelyeket azért szeret, mert lehetőséget adnak arra, hogy közölje, értelmezze mondandóját. Sokkal könnyebb volt például Bovaryné hangján beszélnie. Elismert tehetség, pályakezdő költők esetében ritka, hogy 2005-ben kötetének a második kiadása is megjelent. Angoltanár, a versek mellett kritikákat is ír, és már háromnegyede elkészült a második kötetének. A szonett formához való töretlen vonzalmát azzal magyarázta, hogy mondanivalója általában, más élethelyzetben is, pontosan egy szonettnyi. Felolvasott szonettet, és nem szonettet a könyvből,  kéziratból, elsőként  A kegyvesztett balladáját, amiért Látó-nívódíjat kapott.  
       A rangidős Murányi Sándor Olivér harmincévesen kezdett el szépprózával foglalkozni. Két kötete van, ő is díjak, ösztöndíjak nyertese. Életpályája  változatos: néptáncosnak indult, ferences papnak készült, irodalom és német szakot végzett, karatézik, szerinte ezek a látszólag ellentétes területek az írásban állnak össze. Szegedy-Maszák Mihály doktorandusza volt, a kolozsvári egyetemen tanít, tolmács, de nem akarja otthagyni az erdőket, a pisztrángokat és a lovakat – ez a blogjából is kiderül. Fontos szerepet kap nála a valláshoz való viszony, és teremtett egy egészen új műfajt, a pornóprédikációt. Eszköz számára a férfi-női kapcsolat, amivel el tud mondani komolyabb dolgokat is, és próbálja vezetni vagy megvezetni vele az olvasót. Sűrítőnek tartja magát, Hermann Hessét idézve, akár a német Dichterek: nem csak a költők, az írók is Dichter-nek, sűrítőnek vallották magukat. Nem erőlteti az írást, áramoljon csak természetesen! (Még egy hasonlóság hármuk között.) Murányi Sándor Olivér szellemes és szórakoztató írásaiból érezhető, hogy teljes fegyverzetben megjelenő prózaíró jelentkezik első kötetével, ami nem is olyan szokványos. Ráismerhető stílusú új regényrészletet olvasott fel.
       Elek Tibor záró kérdése az erdélyi létre vonatkozott, kapcsolódva Sándor mondásához, hogy „van-e mondanivalóm innen az erdőből a BKV-n munkába vonuló olvasók számára?” Évának és Tamásnak nagyon fontos Erdély, az erdélyi irodalom, de szerintük bárhol élnének, ugyanezeket írnák. Sándor kiemelte a Helyőrség nemzedékét, ami, mint egy nyíló bokor, mindig újabb meglepetéseket tartogat.

---

Farkas Wellmann Éva

A publikum (egy része)




Itt meg másik része

Főlap