Ötödik alkalommal rendezte meg a Szépírók Társasága szokásos őszi fesztiválját október 26-án és 27-én.
        Az utóbbi két esztendőhöz hasonlóan egy témakör – 2006-ban az antológiák, 2007-ben a Kádár-korszak irodalmi csoportosulásai – köré szerveződtek a beszélgetések, idén a hangzatos és kissé provokatívnak tűnő Nők a férfi (b)irodalomban címet választották a szervezők. A korábbi fesztiválok alkalmával sem hiányzott teljesen a női tematika, hiszen már 2005-ben is hallhattunk beszélgetéseket például Lányokról és fiúkról mint írói művek alanyairól vagy azt, ahogy 5 férfi és 5 nő nőkről beszélgetett.
       A Szépírók Társaságának elnöke, Csaplár Vilmos álmodta meg a két nap koncepcióját, de a szervezést és a lebonyolítást Borgos Anna, Bódis Kriszta Forgács Zsuzsa Bruria, Kiss Noémi és Radics Viktória vállalta magára. Ezeken kívül gyakran ők látták el a moderátori szerepet is, amit tán szerencsésebb lett volna, már csak sok témában való érintettségük miatt is, másnak átengedni.
       Míg az elmúlt években voltak kevésbé látogatott programok, és gyakran csak a „nagyágyúk” alatt teltek meg a Petőfi Irodalmi Múzeum termei, idén a nagy teremben szinte sohasem lehetett helyet találni, és a másikban, a kivetítőn is sokan néztek az aktuális beszélgetéseket. Azok sem jártak rosszul, akik az előtérben maradtak addig, míg Forgács Zsuzsa kis csengettyűje be nem szólított mindenkit a termekbe, mert Csoszó Gabriella, Elek Judit Katalin, Eperjesi Ágnes, Szabó Benke Róbert, Szabó Tamás, Szilágyi Lenke fotóiból összeállított diavetítés mellett sem lehetett unatkozni. Az, hogy multimédiás legyen a fesztivál, azt nem csak az előtérben tartották fontosnak a szervezők, hanem a benti programok közben is. Nagyon alaposan előkészített, jól válogatott filmek, bejátszások vagy épp operaáriák, sanzonok fokozták a hatást.
       Örömmel üdvözöltük azt az ötletet is, hogy profi előadóművészek, mint például Havas Judit vagy az egyik bank-reklám dokijaként ismert jóképű színész, a fehérvári Vörösmarty Színház igazgatója, Vasvári Csaba interpretálták a szövegeket, melyek a női írással, a „női" és a „férfi" irodalom viszonyával foglalkoztak főként, és igyekeztek fókuszba állítani a férfi–nő kapcsolatokat és tükröződéseket, az egymásra utaltságot és a szerelmet.
       Az első nap Feleség az írógépnéltől - Harmos Ilona, Török Sophie, Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra szövegeitől Menyhért Anna és Borgos Anna révén – másnap eljutottunk a „feleség Lappföldönig”; vagyis Acsai Roland és Acsai Varga Vera egymásra felelő verseihez és fényképekkel illusztrált beszámolójáig. Amit egy másik alkotó páros, Ladik Katalin és Szkárosi Endre: DIP-TI-CHON. Test-hang-szó fúrások performansza követett. Aztán bemutatkozott az Irodalmi Centrifuga, a majdani portál (ami jelenleg még  inkább csak blog) és szerkesztői, Gordon Agáta, Bódis Kriszta és Györe Gabi is.
       A szerelmesversest - Erósz a mennyben, Psziché a pokolban – fellépőinek illusztris névsorát felsorolni is nagy vállalkozás: Erdős Virág, Kapecz Zsuzsa, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina, Rapai Ágnes, Borbély Szilárd, Fenyvesi Ottó, Kántor Péter, Kemény István, Nádasdy Ádám, Térey János, Varró Dániel versei közben Ferencz Karolina és Li Yang operaénekesek is felléptek.
       Ahogy a meghívókon is olvashattuk, a fesztivál célja az volt, hogy a(z) (B)irodalom átrendeződését ne csak nyomatékosítsák, de az ezzel járó összetűzéseket, irodalomtörténeti, kritikai vitákat összefoglalják, esetleg lecsendesítsék, „kibeszéljék”. Hogy mindez mennyire sikerült a Piroska és a farkasra keresztelt  ún. ridikül-vitánál, nos, az már kérdéses. A 2003-as kritika-vita kirobbantója, Németh Gábor nem szerepelt a meghívottak listáján, ezúttal Bán Zsófia, Selyem Zsuzsa, Gács Anna, Margócsy István, Károlyi Csaba és Valuska László vitatkoztak, vagyis inkább csak vitatkozgattak – Bódis Kriszta irányításával. A kissé nehezen beinduló, akadozó beszélgetés akkor kezdett  életre kelni, amikor Margócsy István és Gács Anna magához ragadták a mikrofont, és összegezték a kritika és az irodalomtudomány jelenlegi állását, szóltak a gender-kutatásról, s el bírtak rugaszkodni a kiinduló kérdéstől, miszerint van-e női irodalom. Károlyi Csaba és Bán Zsófia csörtéje szórakoztató volt, a diskurzus a közönség egy vehemensebb tagját többszöri bekiabálásra késztetette. Valuska László leginkább egy megszeppent első bálozóhoz hasonlított, aki minden egyes „majdnem a lábadra léptem”-ért is elnézést kért, mentegetőzött, és mondat közben visszavonulót fújt, nem igazán derült fény arra, hogy ő valójában mit is gondol a témáról. 
       Nem csak a kritikusok feleseltek egymással, hanem szövegek, antológiák is, például A Babák és bakák elnevezésű program alatt a Szomjas Oázis és az Éjszakai állatkert az Ismeretlen Katonával. Bár inkább az derült ki, hogy ez a névtelen zsoldos nem is igen akart párba állni, kommunikálni ama babákkal…
      A női hangon író férfi írók és a férfihangon író nőírók szerepeltetése is nagy hangsúlyt kapott a két nap során. A férfi szopránokat és női tenorokat Békés Pál vezényelte. Pár embert sokkolt Forgács Zsuzsa Bruria szövege, amit csak fokozott az a személyes történet, amelyben kifejtette, hogyan nőtt folyton pénisze a homloka közepén a harmadik szem helyett/-ként (?)…. Rapai Ágnes, Forgách András, Závada Pál, Pályi András azonban kissé szemérmesebben nyilatkoztak szexualitásról, inkább a narrációs lehetőségek felé terelve a szót. Mint ahogy másnap sem gondolta szerintem sem Bán Zoltán András, sem Garaczi László sem pedig Gerevich András, hogy komolyan azt kérdezi tőlük nyitásképp Kiss Noémi hogy Melyik a kedvenc nemi szervetek? ..amúgy in medias res (rés?). Mint ahogy a közönség sem gondolta, hogy ez lesz a legkevésbé kínos része a produkciónak. A beszélgetés elején több dolog tisztázása is elmaradt, például, hogy Kiss Noémi szerzőként is érintett a beszélgetésben, vagy, hogy Garaczi László milyen funkcióban is ül ott. Kínos csendek, indulatos mondatok után Garaczi, aki rendet akart rakni a beszélgetés menetében, nyomatékosan tisztázta, hogy bár sokan rá gyanakodnak, nem ő Spiegelmann Laura, az Édeskevés című könyvhöz ő csak a fülszöveget írta, ennyiben érintett.
       Gyanítom, hogy a jelenlévő közönség nagy százalékának, például a Sós kávé zsidó női antológiára érkezetteknek, a még ott maradtaknak, nem sok ötlete volt arról, ki is az, akinek kapcsán olyan mondatok repkedtek az éterben, hogy „egy nő nem mondja magára, hogy nimfomán hülye picsa vagyok”. Az idézett mondatnál erősebb érvet nem tudott felsorakoztatni az egyik tábor amellett, hogy szerintük miért is férfi valójában a könyv szerzője. Bán Zoltán András legalább az anális aktus leírásával érvel, hogy ha nem is nő írta, de „legalábbis súg egy nő”. Közben, hamvába holt ötletként, a mutimédia jegyében, „chatelni” kezdtek Laurával, azonban a kivetítőn még az első sorban ülök sem igen tudták kivenni a betűket. Bár közben senki sem érti, hogy ez mire is bizonyíték, hisz Józsi bácsi a szomszéd teremből is válaszolhatna a nem túl cizellált kérdésekre, például „Mi a neved? Hogy hívnak? Fiú vagy avagy lány?” Kiss Noémi ekkor már annyira sem uralja a beszélgetést, mint az elején, lezárása nincs, a beszélgetés abba-, a leleplezés vagy lelepleződés pedig elmarad.
        Marno Jánost Nemes Z. Márió Radics Viktóriával karöltve faggatta nárcizmusról, költészetről.
       Ha már szerelmem és párhuzamok, akkor a vasárnap estére tett, Nádas Péterrel folytatott beszélgetés mindenképpen jó választásnak bizonyult. Indulatok nem, de érzelmek akadtak bőven, néha tán több, is, mint amennyit a színpad elbír. Radics Viktória inkább hasonlított egy rajongó tinire, mint egy harcos feministára. Persze, jó, ha ez ember tud lelkesedni, de a „Nádas Péter hívei” azért tán kissé erős a Párhuzamos történetek szerelmi regényként való értelmezése és az azt követő dicshimnusz elé. Azonban Nádas Péter kellő bölcsességgel és nyugalommal fogadta az őt kérdező öt embert. Darabos Enikő és Szilágyi Zsófia kérdései inkább az irodalomtörténeti hagyományokba való beágyazódásokra, előképekre irányították a figyelmet, nem pedig a férfi vs. női olvasatra vagy a szexualitásra.
       Drozdik Orsolyával, „az első tudatos magyarországi nőszempontú művésszel”, aki korszerű módon foglalkozott a nőművészettel, beszélgethettek, akik vasárnap este még 10 után is a maradtak a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 
       Miközben a férfiak felolvasóestjei nagyrészt különböző korú nőkkel telnek meg,  itt (a női szerzők miatt) nem jelentek meg férfiak tömegei, ennek ellenére sikeres, jól előkészített, változatos programokkal tűzdelt kétnapos fesztiválon vehettek részt az érdeklődök.