Helyszíni tudósítások

 Závada Elek természetes

 

Dávid Péter

 

Igazságról és regényről Természetes fényben

 

 

„Igyekeztem igazat beszélni” – mondja Závada Pál, aztán magától értetődő egyszerűséggel hozzáteszi, hogy azért mégis regényről van szó… Mindezt nem lekicsinylően, sőt nem is az elismerésnek azzal a vidámságával, amivel a nehezebb ellenféllel vívott döntetlent szokták bejelenteni a sportriporterek. Mi pedig, a közönség, akik azt hittük, a Természetes fény könyvbemutatójára jöttünk el április 28-án a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházba, sejthettük már, hogy többről van itt szó, mint könyvbemutatóról: igazságról és regényről.

Závada természetes portré

 

A Nemzetközi Könyvfesztivál után először a Viharsarok közönségéhez látogatott el a népszerű író új történelmi nagyregénye társaságában, köszönhetően talán annak is, hogy – ahogyan azt Elek Tibor, a beszélgetés moderátora kihangsúlyozta – Závada Pál művei, ahogyan a Természetes fény is, ehhez az – úgy tűnik – ihletgazdag térséghez fűződnek. A regények (Jadviga párnája, Milota) világa főleg Tótkomlóshoz köthető (a Természetes fényben: T.), nem csak azért, mert ez az írónak is szülőhelye, de azért is, mert a szociográfiai, családtörténeti kutatásai ehhez a helyszínhez kapcsolódnak. A Kulákprés anyagának gyűjtésekor Závada Pál tekintélyes forrásanyagot állított össze a szlovák lakosságú település XX. századi múltjáról, olvasott, interjúkat készített és régi fényképeket szerzett, amelyekből jelentős gyűjteményt őriz. A fotókat a nézőközönség is megcsodálhatta, köszönhetően a kivetítőnek. Még a befagyott Niagara-vízesés is látható volt az egyik fényképen, noha az azért nem Tótkomlóson található. De találkozhat ezekkel a fényképekkel az olvasó is a Természetes fényben.

 

Závada fénykép a kivetítőn

 

A fotókból úgy gondolhatja a befogadó, hogy egy dokumentumregényt olvas, hiszen igazság-érzékelésünk is alapvetően vizuális alapú („Hiszem, ha látom!”). Závada Pál is elismeri, hogy regényében vannak olyan szövegrészek, amelyek teljesen igazak („Igyekeztem igazat beszélni”), ami viszont jóval izgalmasabbá teszi a művet, az az, hogy az író más részeknél viszont „elmozdul” a szemmel látható valóságtól. Erre bizonyos helyeken egyszerűen kényszerű szükség van, hiszen például egy hadifogolyvonat belsejében nem készültek fényképek, hiányzik a „látom”; más helyeken viszont az író kezdett el fikciót teremteni. Mivel nehéz leírni azt a folyamatot, amelyben a valóság elemei egyszer csak egy imaginárius világ létezőivé válnak, Závada Pál jobb híján, de nagyon szimpatikus módon „jelentéselmozdításnak”, „jelentésbővítésnek” vagy egyszerűen „játéknak” nevezi ezt. Azt mindenképpen érezhette a közönség, hogy ez a „játék” sokkal komolyabb annál, mint amilyen értelemben általában használjuk ezt a szót, hiszen az írónak egy új regényformálási módot kellett megtalálnia ahhoz, hogy a fényképeket, a látható bizonyítékokat beépíthesse a prózába, hogy párbeszédet teremtsen a vizuális valósággal egy imaginárius közegben.


Závada Elek természetes 2

 

A Természetes fény narrációjáról is szó esett a könyvbemutatón. Mivel a XX. század közepének eseményeit több nézőpontból szerette volna megjeleníteni a szerző, emiatt különböző hangokat alkalmazott a regényben. Az egyes szereplők és közösségek is megszólalnak a műben, létezik egy elbeszélő, de egy elbeszélő feletti elbeszélő is, aki többes szám első személyben szólal meg. Ez a bonyolultnak tűnő narráció viszont – a szerző szerint – nem nehezíti a könyv olvasását, inkább megkönnyíti azzal, hogy egy eseményről több szempontú leírást is ad.

 

Závada természetes közönség

 

A könyvbemutatók talán legizgalmasabb része a felolvasás, általában ezen áll vagy bukik a dolog. Szerencsére Závada Pál kiváló felolvasó. Jó érzékkel egy olyan részletet választott a regényből, amely egy eredeti, a szlovák nemzetiségűeket kitelepülésre felhívó propagandaszöveg „elmozdított” változata volt, egy olyan közép-európai groteszk, ami akár önálló írásműként is működhetne. A legérdekesebb talán mégsem ez volt az egész könyvbemutatón, hanem az a tudás és szeretet, amellyel Závada Pál a könyvéről beszélt, ahogyan „főhősöm” vagy „hősnőm” sorsát mesélte, és az a magabiztosság, ami azokat az írókat jellemzi, akik tudják, hogy a regény igazsága valahogyan mégiscsak több, mint a szemmel látható valóság igazsága.

 


 

Főoldal

 

2014. április 29.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvhétzáró irodalmi délután BékéscsabánKincsek cserélnek gazdát az Országos Széchényi KönyvtárbanTöbb mint háromszáz új kötet jelenik meg a 89. Ünnepi KönyvhétreIII. Kolorádó Fesztivál
Ütőér
Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái
Versek
Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila verseiTurczi István verseiBeck Tamás versei
Prózák
Abafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái Haász János: Üzenet
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Nagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA