Megszólítani az olvasót
(Vámos Miklós Utazások Erotikában című kötetének bemutatója Békéscsabán
2007. november 27.)

Mondja Vámos, hogy amikor egy ellentétes nemű pár harminc percig nézi egymást – az erotika (mármint, a nézésben van ott (benne) az erotika, más nem is feltétlenül kell hozzá). És lehet, persze, hogy tényleg így. Hogy a szemek villanásában parázsló vágy már önmagában az, ami, a többi csak cifra szolga, oké, legyen. Miközben megjegyezzük, hogy VM új kötete a testi szerelemnek ennél azért kézzelfoghatóbb megjelenési formáitól vaskos.

Rendhagyó könyvbemutató Békéscsabán, a megyei könyvtár előadótermében (a nézőtéren hetven-nyolcvan ember, helyi tévék kamerái, sőt, most újságírók is). A Körös Irodalmi Társaság és a megyei könyvtár Kortárs magyar írók című beszélgetéssorozata keretében Elek Tibor kérdezi Vámost, show-nál kevesebb, interjúnál több a produkció, lendületes, szellemes, a régi (ma már csak regényekből ismert) irodalmi szalonokban mehetett ez hasonlóan. A rendhagyás pedig a vendég és a vendéglátók oldaláról is megtörténik. Vámos Miklós maga szokta bonyolítani fellépéseit, nem kér moderátort, nem beszélget vele senki, most mégis elfogadta, hogy kérdezzék. És különleges a rendezvény a Bárkás-estek felől nézve is. Vámos ugyanis nem olvas. Minden vendég szokott, néhány oldal az éppen bemutatott könyvből vagy az életmű valamelyik jellegzetesebb darabjából, és jó is az, a szerző olyankor (felolvasás közben) nyugton van, nem mocorog, tekintete a papíron, a publikum alaposan megnézegetheti/megbámulhatja anélkül, hogy kínos lenne (Szerb Antal szerint a felolvasásnak ez a legfőbb funkciója). Közben az író hangján, saját értelmezésében kap ízelítőt egy-egy műből. Ám a szövegprezentáció ezúttal elmarad, udvariasan, de határozottan utasítja vissza Vámos a felkérést, Inkább beszélgessünk róla, válaszolja, és ez a mondat máris humorforrás, tekintve, hogy a téma mégiscsak: a szex.

Vámos Miklós Utazások Erotikában (Ki a franc az a Goethe?) című regényének előfeltevése az, hogy az ember életútja leírható szerelmeinek sorozatával (bemutatható szexuális élményein keresztül), a Goethe-kutató férfi és tíz nője (három feleség, hét egyéb) mozog a teremtett világban, egy férfi vonul végig az életen, ágytól ágyig, a háttérben pedig a változó világ mint kulissza (a regényidő 1957-től 2006-ig terjed).

A mű keletkezéséről a szó a beszélgetés kezdetén. Vámos az (írói) érdeklődési köréről beszél, hogy őt igazából az foglalkoztatja, miként viselkedik az ember, amikor kiscsoportban van. Nem egyedül, nem tömegben, hanem egy szűk közösségben. Hogy az milyen, miféle kényszerpályákra állítja a benne lévőt, milyen korlátokat szab, milyen lehetőségeket biztosít, hogyan módosítja a személyiséget, a viselkedést. Mindig ilyesmikről írt, mondja a vendég, és most is effélébe kezdett bele, testvérekről szólt (volna) az új könyv (munkacíme: Testvérszív), készült is nagyon − de aztán valahogy elakadt, bedőlt a félkész mű. És ekkor (tavaly ősszel) jött az új ötlet, hogy a szexen keresztül mutatni a főhős sorsát. Berlinben kezdte írni a szöveget Vámos 2006 szeptemberében, néhány hónap alatt el is készült az első változat. Ő maga is meglepődött, hogy ennyire haladósan ment ez most, ezért (bár korábban soha nem tett ilyet) előolvastatta a regényt szakmabeliekkel, véleményezést kért. Márton László, Garaczi László, Dalos György, Karafiáth Orsolya, Bódis Krisztina és Bibike a kiválasztottak, ők nyújtottak segítséget a szöveg végső formájának kialakításában. Az nem derül ki a beszélgetésből, hogy a tanácsaikat mennyiben fogadta meg Vámos, de az biztos, hogy az előolvasóknak nyilvánosan is köszönetet mond (kissé szokatlan módon a kötetben, a kolofon fölött). Az Utazások Erotikában keletkezéstörténetének ez a praktikus vetülete. De mesél az élményháttérről is a szerző, egy gyermekkori weimari utazásról, nem tudott még németül, nem értette, miért kell neki emlékházakba bemenni, és kire emlékeznek azok a házak, meg nem is érdekelte tulajdonképpen, a vendéglátója lánya kötötte le inkább a figyelmét, Ilona Trabandt, szép lány volt, első szerelem, úgyhogy keserűen tört ki a kérdés a kis Vámos Miklósból, hogy Ki a fasz az a Goethe? (A regény főhőse, a későbbi Goethe-kutató szintén kimondja ezt a mondatot.)

Aztán a szerkezetről, idősíkok váltogatásáról, a nézőpontok, beszédhelyzetek beállításának jelentésteremtő erejéről – ez a legjobb része a beszélgetésnek. Kőkemény szakmázás, de követhető azért, a közönséget is leköti, meg láthatóan Vámos erről szeret a legjobban mesélni. Kunderai lelkesültséggel magyarázza, részletezi a szerkesztés művészetét, hogy miképpen rejt el másodlagos, harmadlagos üzeneteket műveiben, hogy miért fontos a két fő elbeszélési mód (a egyes első személyű énelbeszélésben megjelenő ún. intenzív totalitás, illetve az egyes szám harmadik személyben beszélő mindentudó mesélőben meglévő ún. extenzív totalitás) együttes alkalmazása, mi az előnye az egyiknek, miben korlátoz a másik, hogyan lehet ezeket kisúlyozni. Arányokban gondolkodik. Elemzi a saját könyvében meglévő szerkesztési különlegességeket, büszke is rá, úgy tűnik. Mármint, arra büszke, hogy ilyen trükkös felépítményeket tud konstruálni, és mindezt úgy, hogy az olvasó problémátlannak, egyszerűnek is láthatja/érezheti a szöveget, ha épp úgy akarja. Mert van egy szimpla olvasata is.

Ebből egy általánosabb kérdésre. Vámos mindig elzárkózik a posztmodern elől (most is, a beszélgetésben több csípős megjegyzés), mégis, mondja Elek Tibor, ezen a szövegen lehet érezni, hogy a vendég sem képes teljesen kikerülni a posztmodern játékokat, láthatóan hatással vannak rá, az Utazások (...) nem hagyományos realista mű, olyan önreflexív elemekkel gazdag, amelyek kifejezetten a posztmodern próza sajátjai. Akkor most mi a helyzet? Csúszik (nyit) Vámos a posztmodern felé? Nem csúszik, nem nyit, azt mondja. Semmi köze a posztmodern törekvésekhez.

A regény nyelvi megformáltságának problematikája külön fejezet a beszélgetésben. Mivel a szöveg tárgya a testi szerelem, annak irodalmi megjelenítése (a hozzá kötődő tilalmak miatt) izgalmas feladat. Vámos Miklós a megnevezés mámoráról beszél, hogy korábban ugyan kerülte, de itt most aktusokat kellett elmesélnie, és hogy milyen volt ez számára, a szavakat kimondani, és mindig a megfelelőket. A közönség feltűnő erősen rezonál arra, ahogy ez a finom úriember illetlenségekről beszél hosszan, kendőzetlenül. Derülnek, húgatnak itt-ott. A tudósító viszont értetlen. Egyedül ekkor érzi hamisnak a produkciót, tán nem is a hamis a legjobb szó, de az biztos, hogy félrecsúszott, mert olyasmit kommunikál a diskurzus, ami egyszerűen nem igaz. Vámos úgy adja elő az ebben a könyvben meglévő fedetlen szexábrázolást, mintha az valami áttörés volna a mai magyar prózában. És a publikum is annak veszi, újdonságnak. Úgy tűnik, az Utazások (...) egy szexuális forradalom első kardcsapása számukra. Ez meglepő. A nézők reakciója. Pedig Elek Tibor már a kérdés felvezetésével is jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben a kortárs magyar próza mennyit lépett előre ezen a téren. Meg hát tudható is, hogy a testiség ábrázolása, sőt, a direkt pornó a kortárs prózában már rég nem újdonság, de kötelező penzum. Egy alaposabb dugás nélkül, nemiszervek mutogatása nélkül nincs is mai regény (vagy legalábbis sokszor ez lehet az olvasó érzése). Ám ez nem zavar senkit a teremben. Ekkor gondolta azt a tudósító, hogy a jelenlévők egy része Vámoson kívül nem olvas más kortárs prózát. Ami nem baj, persze. Csak ilyen indokolatlan lelkesedéshez vezethet.

Némi levezetés a végére, csendesebb kérdések, lassabb válaszok, és itt hangzik el Vámos szájából a legfőbb felismerés, amihez (saját bevallása szerint) éppen a regény megírása segítette őt hozzá. Hogy szerelmeinket csak akkor értjük meg igazán, amikor már elmúltak. Utólag. Nagy igazság. Meg is szenvedi a világ boldogabb fele.

Így volt. Elégedett közönség, elégedett vendéglátó, és láthatóan a vendég is jól érezte magát. Rendben van ez teljesen. Ha csak az est alapján kellene döntenem, azonnal megvenném a kötetet. Mégis némi hezitálás bennem, mert az itt-ott megjelent előközlések más irányba mutatnak, másféle világot. De nem baj, belefér, meg különben is, egy ilyen esten más a lényeg, a publikum öröme, az ő katarzisuk számít igazán, már Eco is megmondta, hogy
"boldogtalan és kétségbeesett író az, aki nem tud megszólítani egy majdani olvasót". Vámos meg tud. Tudja.

- Szabó Tibor -