Szarka Károly
Mániákusan csapatjátékos
Minden szövegben megvan a potenciál, hogy tökéletes legyen. Megtanulhatunk egyszerre csapatban játszani és kitűnni belőle. Ha pedig nem zárjuk magunkra az ajtót, azzal már politizálunk. A Petőfi Irodalmi Múzeumban Németh Gábor beszélgetett Kukorelly Endrével január 20-án.
A Mennyit hibázok, te úristen! kötetcímből hiányzik az az irónia, ami Kukorelly Endrére amúgy jellemző. De ha a valóságtól és egy könyv szüzséjétől elrugaszkodva olyan címet akarunk adni neki, ami egy kicsit misztikusabb, patetikusabb, úgy, hogy közben ironizáljunk is, akkor az Én senkivel sem üldögélek ilyen cím. Szintén egy Kukorelly-kötet címe, na meg a Petőfi Irodalmi Múzeum róla szóló estjének mottója. Egy olyan esté, amelyen jó szokásához híven éppen üldögél valakivel. Jelen esetben egy pályatárssal, Németh Gáborral, akit a háziasszony, az X beszélget Y-nal sorozat szerkesztője, Havas Judit kért fel a kérdező szerepére.
Kukorelly Endre, Havas Judit
Németh, ahogy mondja, egy kicsit megijedt a feladattól, hogy egy életmű-áttekintést kell felvázolniuk. De azért elvállalta. Az összes kötet (több mint húsz van belőle) nem kerül szóba, de az első természetesen igen: megjelenésekor, 1984-ben a költő már harminchárom éves volt. Hogy pályakezdőnek túlkoros-e, az nézőpont kérdése, mindenesetre addig megvolt az oka a hallgatásra. Ugyanis másokkal együtt abban a tudatban nőtt fel, hogy a költők olyan valakik, akik legalább százötven éve meghaltak, és a tankönyveken kívül legfeljebb szobor formájában találkozhatunk velük. Ki szeretne gyerekként költő lenni?
Gimnazistaként azért ő is elkezdett verseket írni, később folyóiratok szerkesztőségéhez eljuttatni, de a visszautasítás elvette a kedvét, és amúgy is történelem szakos lett. Komolyabb inspirációt aztán egy párizsi utazás, és ott különböző neves költőkkel való találkozás jelentett. Hazatérve átadott egy kötetre való szöveget a Magvetőnek, onnantól kezdve meg már sorra jelentek meg a könyvei. Megtudjuk, hogy bár kamaszként is olvasott sok mindent a Kortárstól az Élet és Irodalomig, a kor íróinak patetikus hangja és túlmetaforizált stílusa nem tetszett neki. Még ha tisztelte is, nem szerette még Pilinszkyt és Weörest sem, a Juhász Ferenc- és Nagy László-féle iskolát meg pláne, az Erdély Miklós-féle neoavantgárdot viszont akkor még nem igazán ismerte.
Ugyanakkor nem volt elégedett saját írásaival sem. Ahogy az költőkkel gyakran megesik, első verseinek még a nyomát is szeretné eltüntetni, ahogy az anekdota szerint Kormos István próbálta. Nem mehetünk el azonban egyenként mindenki lakására, hogy amíg egy pohár vízért kiszaladnak nekünk a konyhába, eltüntessük a polcaikról ominózus első köteteinket… Németh készült ennek kapcsán egy merényletre: Kukorelly nem ússza meg, hogy fel ne olvasson néhány ma is vállalható verset A valóság édességéből. Ha eltüntetni nem is, átírni gyakran szokta a régi szövegeit. Mint ahogy mindenkiben és mindenben, ezekben is megvan a potenciál, kérdés, hogy sikerül-e optimálissá formálni őket.
A fiatalkori tévedéseiről szólva elmondja, hogy az akkor fennálló rendszert idehaza kibírni „nettó tévedés” volt. Egy kicsit irigyli azokat, akik külföldre menekültek. Utólag a futballkarrier lehetősége is felmerül, ifiként mégiscsak a Fradiban játszott, és úgy érzi, a német másodosztályban például lett volna helye. Németh nemcsak a labdarúgás iránti szeretete miatt titulálja barátját mániákusan csapatjátékosnak: különböző körökben megforduló, aktív társasági életet élő ember, aki saját bevallása szerint szeret kitűnni a mezőnyből, úgy, hogy közben alárendeli magát a csapat érdekeinek. Az ízig-vérig csapatjátékossá válást éppen a foci taníthatja meg a legjobban az embernek, esetleg a börtön vagy az iskola (mondjuk az Iskola a határon, mint Ottliknál). Művészi ízlés vagy akár politikai nézetek dolgában egyfajta híd-szerepre törekedve egyébként nem keresi a konfliktust, mégis belemegy a keményebb szituációkba.
Németh Gábor és Kukorelly Endre
Tipikus katonaviselt ember, hogy egy újabb találó jellemzés hangozzon el a beszélgetőpartnertől. Az élet egészen banális dolgainak is tud örülni, a nők szépségének, a napsütésnek, annak, hogy egy boltban tucatnyi sör- vagy éppen sajtféle közül lehet válogatni. Bár ő is panaszkodik néha, az állandó nyafogásnak egy ilyen élhető világban (és ez csak részben irónia) egyáltalán nincs helye. Kukorellyt itt és máshol hallgatva szembetűnik, mennyire eltérőek lehetnek a befogadó közegek: az irodalmi est közönsége mintha többet megértene pozitív szemléletéből, mint például a vitapartnerek egy politikai tévéműsorban, amelyeknek szintén gyakori vendége.
Szóba jön írásainak életrajzi olvasta: évek távlatából maga sem tudja, hogy a leírt saját történetekből mi igaz és mi nem, a TündérVölgy valóságtartalmát például saját családtagjai kérdőjelezik meg. A naiv olvasó mégis mindig azonosítja az írói ént a magánemberrel. Ő maga azonban már nem tudja naivan olvasni mások szövegeit, akaratlanul is figyel például a hibákra. Nagyszerűsége ellenére még Kosztolányi, József Attila vagy Ottlik művei is tele vannak hibákkal, de kultuszuk elfedi ezeket. Puskás Öcsit is szeretjük, holott ma már a Gyömrő megyei bajnokságban játszó tizenegye is megverné az Aranycsapatot. A máig kedvencének tartott Arany János azonban, még ha nem is ment szembe a korszellemmel, „gyárilag” volt képtelen hibázni, és a tökéletességre a zene területéről is kapunk példákat Mozart, Beethoven, Schubert és Wagner említésével.
Kukorelly Endre
A foci mellett visszatérő téma a politika, Kukorelly mégiscsak az LMP parlamenti képviselője volt. Ma is vallja, hogy lehet más a politika, ha annak fogalmát sikerül megtisztítani. A politika ugyanis nem azonos a hatalommal, civilek ugyanúgy művelhetik, mint profik, és itt újabb párhuzam vonható a labdarúgással. Ő megmaradt amatőrnek, de hangsúlyozza, hogy a politikának ma már nem István és Koppány véres harcáról, kurucok és labancok, mélymagyarok és hígmagyarok, jófiúk és rosszfiúk végletes ellentétéről kéne szólnia, hanem a közügyek megoldásáról. Ez pedig nem kizárólag pártok és képviselők, de civilek feladata is.
És hogy ez a hétköznapi politizálás mit jelent a gyakorlatban? Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Kukorelly Endre például nem zárja be a kertajtót, ha otthon van. Ez pedig bátorság és az emberek iránti bizalom kérdése. Na meg a fizikumé, mert nyilván nem sok költő állítja magáról, hogy akár Klicskót is lefejelné...
