Fodor György
Tripla narráció
Gerlóczy Márton és Szabó Tibor Benjámin-est
Békéscsabai Jókai Színház, Jókai Szalon
Kortárs magyar írók sorozat
2012. december 4.
Tele a terem, a hangulat mégis családias, hiszen két ’76-os gyulai és egy ’81-es kortárs író beszélgetnek egymással, akikről most épp egy másik ’81-es ír. Halmozottan „zavaros” a kezdés, ugyanis Kiss László és Szabó Tibor Benjámin között is – az est folyamán többször – megoszlik a narrátorszerep. Nem véletlen, hiszen Tibor „hazajár” Békéscsabára. Innen indult a Bárka online szerkesztőjeként. Gerlóczy Márton pedig ugyan „irodalmi értelemben először” látogat erre, de megfordult már a környéken, ami legújabb művének egy szövegéből is kiderül. Mindkét bemutatott szerző bölcs, Gerlóczy cinikusan, Szabó intellektuálisan, mindketten a Scolar kiadónál jelentek meg – indokolt kiadóváltás után – új kötetükkel (vagy keményfedeles, vagy puha borítóval), mindketten kisprózával jelentkeztek, amely alkotások ugyanakkor értelmezhetőek összefüggő regényszövegként is. Noha Gerlóczy Márton Check-in című könyvét 12 novella alkotja, de mindegyiknek az utazás a témája (megjegyzendő, hogy nem volt rá hatással semmiféle utaztatóregény-hagyomány). Szabó Tibor Benjámin kiadványában, a Kamufelhőben 21 novella van, de minden írás egy családtörténet köré, ugyanabban a légkörben szerveződik, egy „eltűnt” apa feljegyzéseinek megrendítő és keserédes kontextusába. Gerlóczy a valóságot írja meg, némileg fiktívvé, ironikussá téve, Szabó a fikciót támasztja alá valóságos, olykor didaktikus tapasztalattal. Márton valóban bejárta a fél világot, 10 országon keresztül kalauzolja végig olvasóit. Tibor valóban átélte egy család széthullását, majd újbóli felépítését.
Könyvcsere
Mindkét szerzőnél megvan a kötetek íve. Gerlóczy Mártonnál az utazások Budapestről indulnak, majd oda is térünk vissza, közben megalapozott cinizmussal előadott magyarságkritikát szívhatunk magunkba. Miközben kiderül, hogy ennek forrása sokszor az az abszurd helyzet, amelybe a hatalom dominanciája kényszerít bennünket – következésképp mindenki alázható, aki minket megalázott; a verbalitás pedig sokkal rosszabb a fizikális sérelmeknél, amelyekről a szerző bizarr vigyorral emlékezik meg, mondván, egyszer úgyis megírja őket. Ebből kreálni humort, kimeríti a groteszkség fogalmát. Testüreg-vizsgálat egy reptéren, vagy verekedés Bulgáriában (ahol a szerző „részegre írta” magát). Jakuzákkal üzletelés Tokióban (ahol kiderül, hogy ott valóban azért fizetünk egy bűnözőnek, hogy megvédjen minket, míg itthon az államnak fizetünk „védelemért”), találkozás és „üzletelés” Harrison Forddal, kalandozás Polinéziában, dzsungelharcok, jamaicai raszta-kultusz stb. A helyszínek nem fiktívek, tudatosan keresett lokális és egyben szociális perifériák, szándékosan nem múzeumok, könyvtárak, shopok – a „valóság” nem ezekben zajlik. Kell az utazás, mert életerő, levegővétel, a világ kitárulásával rávilágítás a magyar közállapotok tarthatatlanságára. Gerlóczy Márton ezt politikai újságíróként is tudhatja, mi pedig abból a szomorú tényből is fogalmat alkothatunk erről, hogy filmforgatókönyveit eddig gyakorlatilag „feleslegesen” készítette el, hiszen minden rendezőtől megvonták a pénzt, akivel együtt kívánt dolgozni (el is fordult a forgatókönyvírástól). Ennek ellenére sosem tart semmit rossz ómennek, az életben semmit sem szeret igazán, mégis mindenhol jól érzi magát, mert az élet célja voltaképpen életstílusokat megismerni, alkalmazkodni, beleolvadni a helyi szerepjátékokba (pl. pisztolyt vagy szamurájkardot hordani az övben, ha a szokás így kívánja). Nyitott a világra, de a világot nem engedi magához közel (pl. a magyar kortárs írói elit számos tagja lakik közel hozzá, mégis csak pohár mellett találkozik velük, házon kívül). Öntörvényű, határozott, tartózkodó, nem csapatjátékos, kerüli a közéletiséget (miközben újságíróként rendszeresen nyilatkozik kortárs problémákról). Ugyanakkor nem azért ír hajléktalanokról, mert azt gondolja, hogy emiatt nekik jobb lesz. Tudatosan, higgadtan figyeli az aktuális eseményeket, nem hisz a könyvkampányokban, a népszerűsítés tartós erejében, sőt nagyon félti az írói szabadságot. Az egyéni szabadság fontosságát egy furcsa mondattal konstatálja: „magamtól legalább nem tudok lopni”. Ezért nem is olvas fel, nem is hoz magával dedikálandó könyvet. Ugyanakkor van valami ravasz szerethetőség Gerlóczy Márton igazságérzetében, valamint megnyerő bölcsesség zavarba ejtő öniróniájában.
Gerlóczy Márton
Szabó Tibor Benjámin szintén azt vallja, hogy a 21. században a gondolkodás szabadságharcát kell megvívni. Ő a könyvkiadás oldaláról is rálát arra az iparágra, amelyet ma kampány híján felzabál az amerikanizáció. Ma már a könyv is egy szakma. A könyvkiadás magával hozza irodalmi körök és szerzőcsoportok, tanácsadói testületek foglalkoztatását. Egy könyvön már nem egy alkotó dolgozik, hanem akár egy csapat (team working). A kortárs kánonképzés a prózaírás felé tereli a fiatalokat, a kezdőket. A nemzetközi piacon óriási mélyrepülésben lefelé ível a líra. Elkeserítő statisztikákkal szembesülünk (lassan már a gyerekirodalmat sem veszik meg, nem beszélve a hangoskönyvek, eBook-readerek terjedéséről). Műfajok tűnnek el, a használható történetekre ugyan lecsapnak, de rögtön fel/befuttatják, popularizálják, tömegirodalommá, majd ponyvává süllyesztik. Sok olyan szerző kerül bizonytalan helyzetbe, aki ugyan korszakalkotó, zseniális szöveget ír, de nem enged a szerzői szabadságából, így a média megfojtja, mert nem jut el szélesebb olvasói körökhöz, így tartós hatást sem tud kiváltani. A „fentebb stíl” értése ismét kiváltság lett. Aki behódol, annak a szövegei ellaposodnak, hiszen minden írónak szüksége lenne arra az alkotói magányra, amikor az a bizonyos „csoda” születik. Aki állandóan rivaldafényben van, az nem tud elvonulni, hogy megszülje ezt a csodát. Annak a személyiségét kell elég érdekesen tálalni ahhoz, hogy a színvonalcsökkenésen keresztülment írásai mellett is megélhessen, köztudatban maradhasson. Szabó Tibor Benjámin használja a média előnyeit, figyel a popularitásra, a közéletiségre, de egyetért azzal is, hogy jelenünkben is elkelne egy olyan jó humorú író (pl. Swift, Karinthy, Örkény), aki pofon üti a közízlést, és a nyárspolgárok szemébe mondja, hogy a kultúrbarbár fogyasztók elözönlik a világot.
Szabó Tibor Benjámin
Egy ilyen meghasonlott világban manapság miről lehet még írni: Gerlóczy Márton egy családregénnyel próbálkozna, amelyben elsősorban a család hölgytagjairól emlékezne meg, nem feltétlenül a dédapjáról, Áprily Lajosról, vagy nagybátyjáról, Jékely Zoltánról (ill. a család más művész tagjairól, noha Sári nagymamája és Bea nagynénje megfelelnek a terveknek). Vidékre menne, idős, tapasztalt emberekkel filozofálni hajnalokig, hiszen igazán csak tőlük tanulhatunk életesszenciát. Szabó Tibor Benjámint gondolatban foglalkoztatja ugyan egy nemzedéki regény megalkotása, de belátja, azokból Köröst lehet rekeszteni, jelenleg szerkesztőként három is van a keze alatt. Valójában az érdekli, hogyan alakul át a világ a közvetlen környezetében, akár egy falu életén keresztül bemutatva. Hogy sikerül-e bármelyiküknek a vállalkozás? „Majd rájössz!”
Lassan kinőjük a Jókai Szalont?
