Nagy Bernadett

Marszüasz bőrében

Megint megörülök annak, hogy az irodalom folyton késésben van. Így például lehetetlen nem odaérni egy könyvbemutatóra a Nyitott Műhelybe. Alighogy elfoglalom a helyem, azonnal jön Péczely Dóra, ő beszélget a költővel: Krusovszky Dénes legújabb verseskönyvét, a Magvető gondozásában megjelent A felesleges partot mutatják be. Mindketten kedvesen és meghatottan dadognak. Lassan aztán világossá válik, hogy amolyan botladozást színlelő, de valójában pontosan konstruált tánclépések ezek, ám előbb Varga Mátyás laudáló szavai és Sirokai Mátyás polifonikus zenejátéka vezeti be a beszélgetést.

Varga Mátyás arról a különös módon önreflektív poétikának a továbbfejlesztéséről ad hírt, melyet már a korábban megjelent első és második kötet (Az összes nevem 2006-ból és az Elromlani milyen 2009-ből) ismerhet az olvasó. A felesleges part jelentékeny újdonságerejét a behozott karaktereknek tulajdonítja. Szerepel köztük fiktív, mitológiai alak, Marszüasz, aki a történet szerint provokatív, szó szerint istenkísértő gesztussal kihívta maga ellen Apollónt, de veszített vele szemben, ezért az isten azt tehetett vele, amit csak akart: megnyúzta. („Aki dudás akar lenni..." - hallom valahonnan a közönség hátsó soraiból a magyarított verziót.) Ezt többek között a vizuálisan is megidézett 2002-es Anish Kapoor-intalláció (lásd a kötet borítóján) örökítette meg. De szó van még az élete utolsó epizódjaival jelentkező Hart Crane költőről, illetve a magát újra és újra kockára tevő Chris Burden performerről is. Ezeket a performanszokat Krusovszky nem, vagy alig meséli el - mondja Varga Mátyás -, a kötet „magáról a remegésről szól", mely egyrészt a lenyúzott bőr reszketése, másrészt a kudarcoké és tévedéseké, melyről a költő nagyfokú következetességgel számol be.

Varga Mátyás laudációja

Péczely Dóra épp ezzel a tulajdonnév-központúsággal indít. Ő is ebben látja az új könyv lényegi másságát, miközben érzékeli a korábbi szövegekkel alkotott, továbbra is fennálló egységet. Krusovszky szerint van előzménye ezeknek a kísérleteknek. A bevont személyek és alkotások véletlenül találták meg őt (és nem fordítva). Először nem tudhatta, mennyiben lesz ez az ő hangja, de kellőképp érdekelte. Egyszerre szippantották be és irritálták ezek a történetek és művek, így sikerült valamilyen szükséges távolságot tartania velük, ami elengedhetetlen volt a versek felépítéséhez. Azt is elmondja, hogy a kötetbe adaptált történetek erősen fikcionalizáltak, kipárnázottak. Nem is egyszerű újraértelmezésekről van tehát szó, hanem átköltésről, amihez a saját élete mutatta az irányt.

A beszélgetőtárs rögtön le is csap a személyes szálra, érdekli, mik ezek a tényleges kapcsolódási pontok. Kiderül, hogy Hart Crane a szerző kamaszkori élménye, bár csak később, az egyszerre személyes és idegen jellegével fogta meg igazán. Az ő alakjával most egy erotikus és biológiai szál is bevonhatóvá vált, ugyanis a biológiai létezőként való funkcionálás problémái szintén izgatják Krusovszkyt. - Ez aztán világos lesz a versekből is, melyeket hamarosan felolvas.

Krusovszky Dénes felolvas

Chris Burden életveszélyes húzásai épp azért tették kíváncsivá, mert nem vehetőek evidensen komolyan. A hozzá fűződő versek címében a -másolat utótag is tükrözi a performer gesztusainak iróniáját, hisz magától értetődő, hogy lehetetlen performanszokat másolni. Marszüasz nagyratörése és ezzel szorosan összefüggő sikertelensége révén vált vonzóvá számára, ami Hart Crane (József Attiláéval párhuzamba állítható) életútját is jellemezte. Tehát nem csak magához, hanem egymáshoz is közel érzi ezeket a karaktereket. És tényleg, mintha a költészet szempontjából szinte felcserélhetőekké válnának a társművészeti teljesítményeket és a művészek életútját alkotó elemek. Lehetséges, hogy Hart Crane öt méterről meglöveti magát, illetve - ahogy a költő egy véletlen, de beszédes elszólása hangzott - „a matrózok felravatalozzák Chris Burden-t". Az egész kötetet polifonikusnak értelmező olvasatot Péczely Dóra megjegyzése teszi teljessé:„...és ezekkel te is átlőtted a saját karodat" - mondja.

Műhelytitkokba is beavatódunk. A szerkesztő a három megjelent verseskönyv címadó darabjainak elhangzása előtt elárulja, hogy a most megjelent kiadvány eredeti címe Könnyített változatok lett volna. Azt már Krusovszkytól tudjuk meg, hogy ez utólag azért minősült vissza munkacímmé, mert csalókának érezte, hogy csak az egyik, legelőször elkészült ciklushoz kapcsolódik szorosan. A záró, címadó költemény, A felesleges part végül alkalmasabbnak bizonyult: később is íródott, így jobban lefedi a kötet problematikáját. Arra is kitérnek, hogy milyen érésszerű, de eleve jó pozícióból indított folyamatba illeszthető az eddig elkészült életmű. Mert most már a könyveket egymás mellé helyezve jogosan várhatunk egy újabbat és az azután következőket.

Krusovszky Dénes és Péczely Dóra

Amíg a Marszüasz polifón ciklus képvetítéssel kiegészített felolvasása zajlik, eszembe jut, hogy két évvel ezelőtt egy ehhez hasonló decemberi estén már volt szerencsém Krusovszky Dénes előző kötetének bemutatóján is részt vennem. Pont itt volt az is. Az akkori beszélgetés hangulata többnyire analóg volt a mostaniéval: semmit sem titkoló, de valamilyen természetes módon mégis távolságtartó. Nem elzárkózó, hanem szolid megnyilatkozások sora. Így lehetséges, hogy (bár a fotók nem ezt támasztják alá) a teljes bemutató alatt elegánsan trükközve láthatatlan maradt akkor is, most is. Dénes a legfrissebb, New York-i élményei kapcsán is az USA gazdaságára, benne a kultúra és a kis kiadók helyzetére terelődik a szó, és végeredményben az sem derül ki, miért érzi életbevágóan közel magához Marszüasz alakját, bár azt szépen körbejárjuk, ki hogyan dolgozza fel alkotóként vagy teoretikusként a mítoszt.

A korábbi benyomásaim vele kapcsolatban most kiegészültek némi plusz öntudatossággal, talán bátorsággal, és ha el lehet képzelni a jó értelemben vett büszkeség legvisszafogottabb árnyalatát, akkor talán még azzal is.