Huszár Tamara

A „síneken túl"

Oravecz Imre Békéscsabán

„Kérnék egy kis fényt a közönségnek" - így kezdi Oravecz Imre első önálló irodalmi estjét Békéscsabán, a Jókai színházban. Gergely Ágnes a Tigrislázban írja, hogy egy verset befejezni nehéz, de elkezdeni nehezebb; az irodalmi estekkel is így van ez, de ami jól indul, főleg, ha ennyire, az ritkán romlik el - tehát nem mindenben hasonlít a versekre, szerencsére.

Gulyás Attila színművész Oravecz Imre Illyés Gyula Szajlán című versét olvassa fel

Az estet az Illyés Gyula Szajlán című vers nyitja Gulyás Attila, békéscsabai színész előadásában, amely nehéz választás lehetett - aki akart már választani a Halászóemberből, az tudja, mennyire. Kiss László a felvezetőben közli, hogy a beszélgetés apropója nem egy újonnan megjelent könyv, vagyis az est a megjelent kötetek mindegyikével számol, amely persze inkább a beszélgetés kötetlenségére utal, nem pedig egy elvárt vagy megvalósítható célra. Ezzel szabad utat enged a téma kibontakozásának, nem is szeretne sokat kérdezni, meséljen inkább Oravecz Imre a paraszti kultúráról, a közösségről, amelyben felnőtt - Szajláról.

Oravecz Imre

Az irodalmi estek nagy pillanatai mindig azok, amelyek figyelmeztetik a közönség tagjait, hogy a várt válaszokat a szövegekben kell keresni; vannak kérdések, amelyeket élőszóban nem lehet megválaszolni, vagy meg lehet, de nem lehet jobban: „Ezt már megírtam." Oravecz Imre is inkább a tényekre szorítkozik, ha Szajláról van szó: megtudjuk, hogy Szajla egy falu a Mátra túloldalán, Recskhez közel, ahol az író jelenleg is lakik. Bár a falu fényes múlttal rendelkezett, ma már ennek nyomát sem látni. A határba - hiába a közelség - sose megy ki, mert nem érzi ott jól magát, a látkép ugyanis túl lehangoló. A családfa egy ágának felvázolása is megtörténik: dédapja a falu legmódosabb gazdája volt, a kornak megfelelően sok gyerekkel; csakhogy a sok gyerek a vagyon szétaprózódását is jelentette, ezért nagyapja kivándorolt az Újvilágba, ahol az író édesapja is nevelkedett, mielőtt Magyarországra költözött.

Vendég és házigazda: Oravecz Imre és Kiss László

Elmeséli, hogy magyar-német szakos egyetemistaként a német kultúra szerelmese volt, az angolszász irodalom, kultúra iránti elkötelezettsége Londonban kezdődött, ahová Kassák-ösztöndíjjal került. Első amerikai útja 1973-ban történt, az Iowai Íróprogram keretében, amit több szempontból is jelentős élményként tart számon, hiszen amikor költő barátaival Kaliforniába utaztak, éppen azt az utat választották, amelyet Kerouac vezetett be az irodalmi emlékezetbe. Kiss László rákérdez az amerikai út okára, de kiderül, hogy az utazás fő célja nem a családi gyökerek felkutatása volt: egy szerelmi csalódás miatt érezte úgy, hogy mennie kell Budapestről. Megtudjuk, hogyan talált rá a hopikra, az írásbeliséggel nem rendelkező, földművelő indián népre; hogy ez a rátalálás végül többévnyi hallgatást tört meg hirtelen; és hogy az Amerikából hozott Book of the Hopi a két kultúra között felismert hasonlóság révén végül haza, a magyar paraszti kultúrához vezetett.

Egy rövid kitérő erejéig Kiss László Oravecz Imre fordítói munkásságát is szóba hozza, de a sokatmondó, tömör válaszok („Fordít még?" „Nem." „Végleg felhagyott vele?" „Remélem.") továbbgörgetik az estét. A fiáról azonban úgy tűnik, szívesen mesél, kiderül, hogy egymással a mai napig angolul beszélnek, hiszen annak idején, hogy megkönnyítsék a fiú beilleszkedését az amerikai iskolába, csak angolul szóltak hozzá. Kiss László megjegyzi, hogy bár az Oravecz-művek gyakori témája Amerika, mégis mindig a nyugati partra esik a hangsúly. Az író kifejti, hogy számára Amerika a legkevésbé jelenti New Yorkot; a vidéki Amerikát szereti, ahol farmok, kisvárosok vannak, de még inkább azokat a helyeket, ahol nincs senki, ahol történelem előtti helyzetbe kerülhet az ember. Elmeséli, hogy fiával az iskolai szüneteket kihasználva Texasig járták be az államokat, és a táj szépsége mellett azt is megemlíti, hogy ezek a sivatagi túrák mindig komoly kockázattal jártak, hiszen a levegő alacsony páratartalma miatt könnyen dehidratálódhat az ember.

Ahogy a beszélgetés újra Szajlára terelődik, megtudjuk, hogy Oravecz Imre édesanyját kifejezetten idegesítette, hogy a fia olvas, és hogy a család egyáltalán nem készült arra, hogy a gyermekük író lesz. Arról is értesülünk, hogy már kisgyerekként napszámba járt, és persze utálta; távlatra volt szüksége ahhoz, hogy Szajlához vagy a paraszti élethez való viszonyulása változzon.

A kivándorlók amerikai élete is felmerült az estén. A hallottak szerint az emigránsok zárványokban éltek, a többségük csak pár évre tervezte a kiköltözést, amely módosulhatott, ha gyermek született, vagy ha az egyik hozzátartozó meghalt, és a sírját nem akarták hátrahagyni. Kiderül, hogy a magyar kivándorlóknak nem volt túlságosan jó híre: ittak, és az utcára vizeltek, ami különösen megbotránkoztató volt az amerikaiak számára. Ugyanakkor kiemeli az emigráns lét pozitívumait is: a fizetség öt-, hatszorosa volt a magyarországinak, és az élelem is olcsónak számított. Kitér arra, hogy a kivándorlók számára a társadalmi berendezkedés újszerűnek hatott, és rácsodálkozással konstatálták a hatóságok emberbarát működését.

Kiss László az est második felében a készülő regényről, a Kaliforniai fürjről (a 2007-es Ondrok gödre folytatásáról) kérdezett. Oravecz Imre elmondta, hogy bár az írással lineárisan halad, a fejezetek sorrendje még változhat. A készülő mű történelmi hátterét is felvázolta: a '20-as években járunk, amely az Egyesült Államok virágkorának is tekinthető. Emelkedtek a bérek, az autók száma annyira megnőtt, hogy a népesség egésze elfért volna bennük. A regény főhőse. István, Kaliforniába megy, olajmunkásként dolgozik Toledóban, ahol a „síneken túl" egy magyar közösség éli magyar életét. Megtudtuk, hogy az olajmunkások élete ekkoriban sok utazással járt, hetente csak egyszer vitték őket haza, ezért István biciklivel közlekedik, hogy többször láthassa családját. Az író kisebb műhelytitkokat is elárult: a regény végén még dolgozik, bár azt pontosan tudja, hogy hol és mikor ér véget a történet, sőt a regény utolsó mondata is megvan már. A mű egy fejezetét is meghallgathatta a közönség; a felolvasás nagy élménye volt, hogy ha Oravecz Imre olvas, akkor a szövegben található angol szavak tényleg angolul is szólnak.

Az est végén kiderül, hogy bár írt színikritikákat, színinovellákat a békéscsabai Jókai Színházban látott előadásokról, de nincsenek novellaírói ambíciói. Kiss László felsorolta az idő hiányában válasz nélkül maradó kérdéseket, mielőtt elhangzott az estet záró két vers, a Halászóemberből a Tavasz és A megfelelő napból a Nyugtatás. Persze, lett volna még mit kérdezni, de jó esetben ez mindig így van.