Nagy Bernadett

„A jó nyalóka visszanyal"

Reggel kilenckor a Nyugati pályaudvaron a sínek közt Szegő Jánossal és a hátizsákjainkkal szaladunk keresztül a vágányokon. Alig pár percünk van elérni a szegedi vonatot. A szerelvény egyik ablakából Turi Timi integet. Ő és Vári Gyuri már foglaltak nekünk helyet, ám csak Cegléden lesz teljes a létszám a kupéban, a debreceniekkel - ehhez nem kell népszámláló biztos sem. Indulunk a Térhatás konferenciára.

A rendezvény szervezője, Gaborják Ádám vár bennünket az állomáson. Ahogy lassan a belvárosba érünk, eldől, hogy a nulladik szekciót egy tál halászlé felett ütjük nyélbe, úgyhogy betérünk a Régi Hídhoz címzett vendéglőbe. A túrós csusza felett várjuk a Nobel-díj kihirdetését, hamarosan hírt is kapunk a svéd nyertesről, pedig nagyon szurkoltunk Nádasnak.

Vendéglő a Régi Hídhoz

A helyszínre elsőként érkezünk, de mire kezdődik a kortárs fiatal líra köré szervezett program, a termet megtöltik az érdeklődők. A Tükörház Alapítvány rendezvénye Szilasi László A csenden belül című, Szijj Ferencről szóló előadásával indul, melynek szövege ismerős lehet az ÉS-ben azonos címmel megjelent, válogatott Szijj-kötetről írt kritika olvasóinak.

Szilasi arról beszél, hogyan rendezi át a kortárs fiatal irodalom a hagyományt, hogyan alkot újszerű, koherens poétikai nézőpontot nem csak Szijjhez, de többek között Borbély Szilárd vagy Marno János költészetéhez. Ezeket a szerzőket az „új komolyság" költőinek titulálja. Aztán a kifejezés magyarázása során kiderül, hogy a copyrightra rajta kívül többen is igényt tartanak. A közönség arról kezd sugdolózni, hogy lassan mintha egy népdal eredetét keresnénk, olyan az egész. Az előadó elárulja, hogy a 90-es évek „új komolytalanjaival" illetve az „ókomolyakkal" szemben gondolta elnevezni a szóban forgó poétikát. (A copyright ez utóbbi esetben egyértelműen a szekcióelnök Szegő Jánosnál, aki az „ókomolyak" közé például Oraveczet sorolja.)

Górcső alá kerül Szijj jellegzetes hallgatása, pontosabban az a megfontolt beszélői attitűd, „wittgensteiniánus anti-metaforikusság", mikor valaki csupán egyszer szólal meg, akkor viszont „beszakad az asztal, továbbá a hallgatóság koponyateteje". Ekkor az illető nem valami metafizikailag súlyosat vagy olyasmit közöl, amit „haza lehet vinni", hanem apró dolgokról beszél rendkívül pontosan és a mondás közben is folyik a gondolkodás. - Ennek a nyelvi tapasztalatnak a középpontjában nem a mondat, hanem maga a szó áll, hígítatlanul.

Szilasi tehát leltárt készít a költő eszközeiből, hogy meghatározza az „új komolyság" tétjét, legfőbb kérdését: lehetséges-e, hogy a jelentés elhalasztódása, dekonstruálódása nem elsősorban a szóképek következménye?

Sinkovicz László, Szilasi László és Szegő János

Sinkovicz László következik, aki Szijj és Krusovszky Dénes költészetéről értekezik „az emlékezet kérdéskörei" kapcsán. A referátum központi tétele a két költőnél jellemző, lineáris időszerkezet megtörésén alapuló konnektív poétikai struktúrából bontakozik ki. E szerint a szöveg úgy épül fel, hogy az idő fonalára hurkot köt, ezzel pedig genealogikus folytonosságot, ciklikusságot idéz elő. „Az ismétlődésre bomlott idő" tetten érhető Szijj Kenyércédulák, illetve Krusovszky Elromlani milyen c. második kötetének verseiben is. Ebben a cirkulációban idéződik meg a már nem jelenlévő, a múlt, mely hiányként tér vissza egyfajta árnyéknyelv tolmácsolásában. Itt az emlék csupán szimulákrum, aminek eredetije nincs és nem is lesz már meg. Nem bizonyul kiindulópontnak, így nem is juthatunk általa semmiféle célhoz.

Az árnyék azonban nem csupán elfed, hanem sejtet is egy kulcsot, mely talán nem csak forog a zárban, bár mint kiderül, az említett árnyéknyelvet is a körkörösség jellemzi. Ezt Sinkovicz az Élni akar c. versből vett, vödörben köröző, kiegyenesedni nem tudó, de a parttalan mozgásban megnyilvánuló élni akarást megtestesítő hallal vonja párhuzamba. Ebben látja megnyilvánulni a fiatal költő által használt nyelv folyamatos elhalasztó játékát, melyen aztán túllép és kíváncsivá válik: mire használható (még) ez a nyelv?

Az előadó lírafordulatot, nyelvkritikai és nyelvi fordulatot emleget befejezésképp, ezeket többen megkérdőjelezik, és pontosítanak. Szilasi segít: szerinte hatástörténeti jellegű fordulatról lehet szó, ami az újraolvasás következménye - avagy „a jó nyalóka visszanyal". Fordulatokat gyártani egyébként is divat, „ebből él a szakmánk, nem?" - kérdez vissza talán jogosan.

A szünetben a SZTE épülete előtt szinte megfeledkezünk róla, hogy október hatodikát írunk. A nemzeti gyásznap beillene egy visszafogottabb augusztus délutánnak. A napfény városa, nemde? A női mosdóban eközben a bölcsészlányok erősen vívódnak a kötelező előadásuk és a második szekció között. A teremben aztán kiderül, hogy a konferenciát választották.

A program Lapis József elnöklete mellett Áfra János Nemes Z. Márió költészetét tematizáló előadásával folytatódik. A Belefáradni a hús helyzetébe c. referátum megvilágítja NZM újszerű és irányadónak bizonyuló beszédmódjának több fontos vonulatát. Egyrészt foglalkozik a performatív jellegű intermediális közeggel, másrészt a mesterséges valóságok szuggesztív, kibernetikai dimenziójával, amely a tárgyalt poétikában összeér. Áfra két eredeti megközelítési pontja a testben vagy a testnél találkozik, mely manipulálható és irányítható (miközben állati funkcióba kerül), és melyből utópisztikus távlatok nyílnak. Az egyes testrészek nem csupán átültethetőnek bizonyulnak, hanem egyben érzelmi protézisként is működnek.

Turi Tímea, Áfra János, Lapis József

A nap irodalomtudományos részét Turi Tímea Lanczkor Gábor verseivel foglalkozó előadása zárja. Turi először A hétsarkú könyvben szereplő Sághegy motivumát bontja ki, amely egyszerre vulkán és bánya, kétfajta kráter helye. Aztán az „új komolyság" mellé az „új esztétizmust" illeszti, mely alatt az önmagának való, elitista hangnemben megszólaló művészetet érti és bontja ki. Szóba jön „új társadalmiasság" a képviseleti líra kapcsán, ami Milián Orsolya szerint az idei, szigligeti táborban tárgyalt szocioköltészet (copyright Deák Botond) szinonimáját takarja. Az előadás által behozott legizgalmasabb kategóriának azonban az „új személyesség" tűnik, amely a poétikai rejtőzködésben éppen A hétsarkú könyv láthatatlan, nyolcadik sarkához utal bennünket. A verseken belül ennek köszönhetően jön létre egy-egy személytelenül személyes elbeszélés, „a rögzítetlen isten nyoma". Hiszen mégis „hogyan lehetne személyes a vers, ha mi magunk sem vagyunk azok?" - kérdezi Turi. A közönséget leginkább a társadalmiasság foglalkoztatja, ehhez keresnek támpontot például Borbély költészetében. Illetve Krusovszky Lanczkor landart szövegeit a rögzíthetetlenség kapcsán a NZM-nál emlegetett performanszok leírásának lehetetlenségéhez hasonlítja.

A JATE Klubban zajló átiratokkal tarkított felolvasóest előtt még kiadósat vacsorázunk. Az asztal túlsó végénél helyt foglaló Szijj Ferencet figyelem. Szilasinak igaza volt: tényleg alig szól, kérdésre is csak amennyit muszáj.

A szegedi egyetem

Pénteken a délelőtti városnézést követően indul a szakmai program második fele Lapis előadásával, aki a gyermekiességet keresi és vizsgálja a kortárs költészetben. Két külön vonulatra osztja a gyermeki hang és perspektíva megnyilvánulásait. Történeti visszatekintésében megkülönböztet egy érzéki-játékos, és egy a versbeszélő szubjektumához köthető vonulatot, aztán Weöres, Kosztolányi, Móricz és Szabó Lőrinc után ezek alá sorolja be Deres Kornélia és Pollágh Péter egyes műveit is. A fiataloknál felfedezi azt a „radikálisan más világlátást", ahová NZM gyermekihez köthető perspektíváját is kapcsolni tudja.

Szegő a fiatal költészet (ön)kritikájával foglalkozik. Szabad előadásában azt vizsgálja, milyen amikor egy költő vesz észre valamit egy másik munkájában (Vö.: Telep csoport). Konkrét példaként NZM Peer Krisztiánról és Krusovszky Győrffy Ákosról szóló értelmezéseit citálja, melyek szerinte könnyen olvashatóak az értelmezők saját poétikájának interpretációjaként is. Szegő felvetése alapján a jelentősebb kritikai központok háromféleképpen szerveződnek. Egyrészt territoriálisan, mint a Vajdaságban, ahol „több helyen, több orgánum és értelmezői kör, műhely tevékenykedik egymás mellé rendelve, és ezeket intertextuális háló tartja egyben". Másrészt centrálisan, mint például a Műút folyóirat esetében, ami eleve több művészeti ágat kapcsol össze, melyek között zónaszerű működés, egyfajta termékeny cserebomlás jön létre. A harmadik forma a lépcsőzetes szerveződés, ez esetben a funkciókülönbségeket is figyelembe véve, valamilyen egymásba folyást vagy egymásra épülést figyelhetünk meg a fórumok között, például a debreceni kulter.hu, Szkholion és Alföld (vagy az egykori Debreceni Disputa) koncentrálódik ilyen modellben. Ezen felül az érdekli különösebben az előadót, hogyan válik a hatástörténet kultikussá. Itt Kemény totális, Marno exkluzív és Szijj intenzívként jellemzett kultuszát írja le. A vitaindítás eredményes, további fontos szempontok merülnek fel az előadást követően.

Lapis József, Szegő János és Orcsik Roland

Az utolsó szekció Gaborják moderálása mellett Csobánka Zsuzsa köteteinek szövegközeli elemzésével veszi kezdetét, melyet Balajthy Ágnes végez. A vizsgálódás főleg a legújabb, most megjelent verseskönyvre, a Hideg bűnökre fókuszál, miközben elhelyezi azt az eddig megjelent kötetek között. Balajthy kitér a szerepversek által használt színházi, operai figurákra, azok önreflexivitásában felfedezi a bűn, az érzékiség és a művészet elegyét. Analizálja a csendet, amely a külső kényszer és a belső ellenállás formája egyszerre, vagy akár a kommunikációs csőd jelölője. Kiemeli a hangzás jelentőségét és azokat a téralakzatokat, melyekben a szerző a viszonyokat szemlélteti (pl.: összeérésként). Csobánka szövegeiben más fiatal alkotókkal ellentétben az intertextusok nem hatnak idegenként, azok átsajátított formában találnak helyet a versekben. Emellett szóba kerül többek között Csobánka lírája és prózai szövegei közötti átjárhatóság. Balajthy szerint áthelyeződnek a súlypontok, és a prózában például radikálisabbá válik a testről való beszéd.

Milián Orsolya Kele Fodor Ákos és Krúdy kapcsolatával foglalkozik. KFÁ Textolátria c. kötetének Szindbád-ciklusában ugyanis többféle formában (szó szerint, atmoszférikusan, nyelvi archaizmusokban és újraírásos módon is) megidéződik a századelős irodalom. A Delikát című művet, mint gyomorverset veti össze Krúdy novellájával (Előhang egy kispörkölthöz). Milián szerint az étel, a test, a kannibalizmus és a halál olyan módon íródik újra Kele Fodornál, hogy közben átszexualizálódik a szöveg. Ezt a hagyomány kreatív újrahasznosításának nevezi, amit a költő képversein is nyomon követhetünk. Itt az avantgárd és barokk hagyomány egyszerre születik újjá, bár az előadó úgy látja, hogy ezek a vizuálisköltészeti munkák csupán ornamenssé, függelékké válnak a kötetben, miután a nyelv leuralja őket.

Milián Orsolya, Balajthy Ágnes és Gaborják Ádám

Kb. ezen a ponton surranunk ki a teremből, és indulunk a vonathoz, fájó szívvel elszalasztva a vitát és a felolvasóestet. A vonaton Pestig bőven van időnk levonni a konklúziókat a szakmailag abszolút releváns és egészséges szellemben, végig oldottan és nyitottan zajló rendezvény kapcsán. Köszönjük a szíves vendéglátást!