Muszka Sándor, Karácsonyi Zsolt, Szakács István Péter, Fried István,
Lőrincz György, Murányi Sándor Olivér, Sarkadi Zoltán Gábor

Farkas Wellmann Éva

Kapunyitás Székelyudvarhelyen

Több állomásban és értelemben is kaput nyitottak kedden, június 6-án, Székelyudvarhelyen. A helyi Polgármesteri Hivatal és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szervezésében 18 órától Dávid Botond fotótárlatát nyitotta meg dr. Fried István Herder-díjas irodalomtörténész és Murányi Sándor Olivér író, 19 órától pedig eredetileg nyolc szereplős irodalmi kerekasztal-beszélgetésre várták az érdeklődőket.

A Küküllő Szálloda Portré kávézójában a kiállítás bevezetőjeként Murányi erre az alkalomra készült baráti-lírai prózát olvasott fel, melyben az arc sokféleségéről írt: „Mindnyájunkban együtt lakik egy ördög és egy angyal. Mikor melyik jön elő világunkban, attól függően látjuk jónak vagy rossznak magunkat. Szabad akaratunk természetesen megmarad. De naponta a jó vagy a rossz győz életünkben. Minden egyes tettünk ott tükröződik arcunkon." Fried István professzor pedig a kiállítás címéből (Edgár arcai) kiindulva értekezett a változékonyságban megragadható állandóságról Ruha teszi az arcot? Netán arc tenné a ruhát? című esszéisztikus-filozófikus jellegű szövegében. Világirodalmi és képzőművészeti utalásokkal megalapozott „bölcselkedésében" az egyedi ismertetésének igényét is meghaladja: „egy kiállítás sosem kizárólag fényképek egymásutánja, azok számszerű összessége. Hanem valami, ami túllép ezen az összességen. Híradás - ezúttal - egy emberről; egy szerepről? egy lehetőségről!, egy sokféleségében is egyről, ami nem egészen ugyanaz, mint az egy sokfélesége." A tárlatzáró kínálgatást borkóstolóval is egybekötötték, így a közönség jelentős része már nem hivatkozhatott otthoni korai vacsorára, és átvonult a Művelődési Ház koncerttermébe, meghallgatni az erdélyi magyar irodalomról szóló kerekasztal-beszélgetést.

Balra Dávid Botond fotóművész

Az estet felvezető Sarkadi Zoltán Gábor színművész után Lőrincz György házigazdaként üdvözölte a meghívottakat, kimentette a hiányzókat (Kányádi Sándort és Kovács András Ferencet), aztán sor kerülhetett dr. Fried István megnyitó szavaira. A beszélgetést vezető irodalomtudós interaktív estet képzelt el, melyben az amúgy is megszólaltatott szerzők egymással dialógusokat kezdeményezhetnek, sőt, a közönség soraiból is bekapcsolódhatnak mindazok, akik kiegészítenék vagy cáfolnák az elhangzottakat. Az irodalomról szóló felvezetőjét egy meglehetősen provokatív, sokakat meghökkentő kijelentéssel kezdte: „Ma a magyar irodalom egyik fénykorát éli." Természetesen, amint hozzátette, nem feltétlenül mennyiségi vonatkozásban érti ezt, viszont majdhogynem érthetné is, ha a könyvheti sikereket vagy a dedikációk magas számát vesszük figyelembe. Tulajdonképpen nincsenek határok: „magyar irodalom ott van, ahol magyarul írnak", és meggyőződése, hogy több pénzzel még sikeresebbé lehetne tenni. Az olvasás felelősségéről is beszélt, s eszmefuttatásába hitelesen illeszkedett a felismerés: „mindenkinek joga van úgy olvasni, ahogyan akar".

A továbbiakban a meghívott szerzők mutatkoztak be, de megszólalásukat minden esetben egy-egy reprezentatív szöveg(részlet)ük vezette be, Sarkadi Zoltán Gábor tolmácsolásában. A művek bemutatása után Fried minden szerzőnek feltett néhány kérdést, több alkalommal polgári foglalkozásukkal kapcsolatosan is.

Lőrincz György prózájának két jellemzőjét emelte ki a szegedi professzor: egyfelől a mitikus jelleget, másfelől a közeli múlt jelenbe érő furcsaságainak sajátos értelmezését (pl. egy besúgó lélektana). Az ilyen jellegű prózának természetes velejárója a markáns valóságismeret, s Lőrincz ezt készségesen el is ismerte: már kezdettől szolgálatnak tekintette az írást, nem a kísérletezést tartja fontosnak, s inkább hagyományosabb jellegű prózát művel, annak minden vállalt hátrányával.

Muszka Sándor, Karácsonyi Zsolt, Szakács István Péter és Fried István

Muszka Sándor költészetével kapcsolatosan Fried elsősorban a lírikus lehetőségeiről érdeklődött, az életanyag jelentőségéről, de arról is, hogy a színművész előadásában elhangzott szövegekben (pl. A kintornás ember énekel, Ahogy ígérted, Levél a városba) mennyire ismerte fel saját mondanivalóját a költő. Muszka a tőle megszokott humoros stílusban, oldottan válaszolt az estvezető kérdéseire: ő maga is meglepődött, hogy mik vannak benne ezekben a szövegekben, de szép, jó versek... A központozás hiányáról pedig röviden csak így nyilatkozott: „tudom, hogy nem én találtam ki, voltak nálam trehányabbak is".

Szakács István Pétertől A szörnyeteg című elbeszélést hallgathattuk meg. Fried megragadta az alkalmat, hogy a jelen levő tanár-írótól a helyi kultúra helyzetéről is megtudjon/megtudasson fontos információkat. Szakács a könyvtárak ellátottságával elégedett, viszont a tankönyvek színvonalával annál kevésbé. Tanárként szerencsésnek érzi magát, hogy a Tamási Áron Gimnáziumban taníthat, célja, hogy „gondolkodó, érző embereket hagyjon maga után". A rendezvényen részt vevő lelkes, figyelő diáksereget (főként Szakács tanítványait) nézve könnyen megállapítható: reményei nem alaptalanok.

Az irodalmi est közönsége

A Helikon főszerkesztő-helyettese, a korábban és most is fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozó Karácsonyi Zsolt elmondta, hogy manapság kevesebben vannak a jelentkezők, viszont talán komolyabbak, mint a '90-es évek második felében. Furcsaságként emelte ki, hogy a Helikonhoz forduló pályakezdők lassan egyharmada-fele Magyarországról származik. A drámákkal való tudományos foglalkozás pedig nem „fertőzte meg" a költőt, noha azért megenged néha magának „drámaibb sodrásokat".

Az utolsó megszólaló szerző Murányi Sándor Olivér volt, akinek megjelenés előtt álló regényéből hangzott el a Mestervizsga című fejezet. Fried szerint a felolvasott részlet sűrítve az egészet is tartalmazza, s éppen emiatt kérdezett rá, hogy mely lehetőségei vannak egy történet elmesélésének. Murányi az önéletrajzi vonatkozásokról vallott, de arról is, hogy kalandos életéért sokat kellet szenvednie - a fikcióhoz való sajátos viszonyáról beszélve pedig sikerült általános derültséget keltenie.

Fried István, Lőrincz György és Murányi Sándor Olivér

Fried István összegző szavaiban a magyar irodalom egy sajátos keresztmetszeteként jellemezte az esten szereplőket, „történteket". A közönség kérdezési lehetőségével Sarkadi kétszer is élt, s a válaszok valóban párbeszéddé alakították az est zárását. Kiderült, hogy Fried „szépirodalomként" csak kollégáiról írt gúnyverseket, vegyes sikerrel, hogy Murányi szerint „az irodalom egy szép nő", s hogy Szakács úgy gondolja, minden művészi szövegbe szükséges valamilyen törést belevinni. Ami az irodalom kategorizálását illeti, Fried Istán egyetlen mondatban fejtette ki véleményét: „a legjobbak mindig magyar irodalmat írtak", függetlenül a földrajzi meghatározottságtól.

Zárásként Lőrincz György köszönetet mondott a teltházért - s megnyugtató volt, hogy a megközelítőleg két órán keresztül figyelő közönség nem pánikszerűen hagyta el a helyszínt.