Kozák Ignác Tibor

A budapesti könyvhétről

2010. június 7. hétfő

A Könyvhét elfeledett napja. Több stand, főként határon túli kiadó már ki sem nyit. Hazamentek. Délig még azok a turistacsoportok is elkerülik a belvárost, akik egyébként mindig a téren szoktak átvágni. A placc teljességgel üresen pang. Mándy egy pesti tájnovellás leírásába illik az üresség. Az eladók már megtörten és gépiesen rakodnak elő a pultok alól. A készletek nagy része kifogyott.
Mint egy lagzi vagy ünnepnap után: csend és fásultság uralja a teret. A MKKE  [Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése]  is csak délutánra szervez programot, miközben az erősödő nap az áradó Dunában hűti le magát. Hihetetlen tempóban folyik a folyó, ezerféle tárgyat visz közben magával.
Fáradok. Már csak távolról nézem a pultokat. Keringő dervis lettem. Egyszerűen kevesen tudják, hogy könyvhét van és az még hétfőn is tart? Egy ingyenes újság mini interjú egy 25 éves lánnyal, a Könyvhétről.

Kérdés. Mi tetszik, mi nem tetszik? Igen minden tetszik, de nagyon rossz volt a reklám, mert ő nem a könyvhétre jött, egész egyszerűen nem tudott róla. A reklám nem lehetett rossz, mert valódi soha nem volt. A nyomtatott sajtóban van médiafelület és némi hírverés, de csak az olvassa el a könyvheti beharangozót, aki egyébként is kijönne a könyvhétre.
Az iskolákban ez az utolsó tanítási hét, könnyűszerrel lehetne programokat és előadásokat szervezni délelőttre. Egy nap, amikor nem kell suliba menni, közben elfogyna rengeteg katalógus és egy adag olcsó könyv. Jó programokkal, munkával, reklámmal több embert kellene visszacsábítani, megszerettetni a könyveket még több emberrel. Talán szponzort is keresni a napokra, és különféle jól elhelyezett poénokkal (lásd Sziget reklámok) évente új és új kampányba fogni. Persze ez rengeteg munka és pénz, de legfőképpen rengeteg munka, amit sokak szerint nem lehet vállalni. De a legnagyobb rendezvény hétfői pangását sem érdemes csakis tétlenül nézni. Érdemes összefogni, vagyis a csúcsszervnél, a MKKE-vel közösen egy sor új ötlettel és szervezéssel kitalálni valamit. Hogy lehetne még több emberhez azt az üzenetet eljuttatni, hogy a Könyvhét létezik és fontos hétvége lehet egy évben. Egy emberi, szép ünnep, amikor valamit önmagunkért teszünk meg. Olvasunk!  
A legutolsó pillanatban több kiadónál nagy leárazásba fognak, az utolsó órákban féláron mindent. De, ezt is csak az tudja, aki évről évre követi és ismeri a programot, és ezért is eljön erre.
Sikerül megvennem a legutolsó Simon Weilt (féláron), én adom vissza az árusnak a leértékelő címkét. Aztán hazamegyek.

Fekete Vince dedikálja Védett vidék című könyvét Elek Tibornak

Délután egy óra. A Magvetőnél egy fiatal srác és lány üldögél Király Levente társaságában: Csupasz oltalom című kötetét dedikálja a 19 éves Gressai Ferdinánd. Mellette kedvese biztatóan szorítja kezét. Beszélgetni kezdünk, megtudom, hogy tavaly összeállított kötetét csak úgy beküldte a Magvetőbe, postán, majd pár hét múlva érdeklődött, hogy mikor kap visszajelzést. Ekkor került kézirata Király Levente kezébe és pár hét múlva már a kiadásról tárgyaltak. Már az első dedikáláson túl vagyok - mondja Ferdinánd, aki maga illusztrálta teljes könyvét, és nem, nem segítette egyetlen tanára sem az írói kezdeteit. Nem értenék, mondja legyintve. Irodalmi tündérmese ez, ahogy az egész zajlott, állapítom meg magamban.  
Továbbsétálok. A téren feltűnik az egyik legszebb női irodalmárunk, akit a PIM-ből ismerek, Balázs Eszter személyében. Rekkenőnek érzem a hőséget. A családok fagylalttal megrakva hűtik magukat, próbálják a fáradhatatlan gyereket megállítani kicsit a téren. Egy kisbaba hihetetlen tempóban mászik négykézláb a téren körbe-körbe. Más nagyobb gyerekek lefogják az oroszlános szökőkút száját és messzire spriccelnek a vízzel.

Grecsó Krisztián a Pletykaanyu dedikálása közben, elgondolkodóban

Délután háromtól Marno János dedikál a JAK stand előtt, hallgatom, ahogy beszél, egy túlfeszített hegedű jut róla eszembe. Nem minden szavát értem, de gondolatai fájdalmasan szépen szólnak. A kötete címe: A semmi esélye. Marno 61 éves, de még mindig olyan sportos és nádszál vékony, mintha csak ötvenegy lenne, én nem hiszem, hogy változik.
Keringek tovább. Épp egy Akadémiás kötetet olvasok a pultnál, azt kérdezik mögülem:
Skóciás útikönyvük van? Hé, ember, ez az Akadémia Könyvkiadó.
Nem ismerik az emberek a kiadókat? Hová lett a természetesség, hogy tudjuk az Akadémia mit is ad ki? Ez a mostani korszak veszedelme. Nem tudunk mindent, de néha leginkább semmit se tudunk.
A körfolyam másik végén Sólyom dedikál, körülötte testőrök hada, ami sehogy sem illik a mosolyogva dedikáló államfőhöz. A színpadon Palya Bea énekel, nagy tömeg hallgatja.  Fáraszt a tömeg. Hazaindulok. A kisföldalattin Jókai Annával együtt utazom. Leszállnak az Operánál.
Ünnep ez a hétvége.

Kiss Noémi dedikálja a Trans című kötetét

2010. június 5. szombat

Szombat reggeltől az az érzésem, befelé jön a tömeg a Vörösmarty térre. Kora délután már alig lehet ösvényt találni az átjutáshoz. Legjobb a tömeggel sodródni. Hol egy szerző dedikálása miatt áll keresztben a sor, hol akciós könyvekért nagyobb a tumultus. Igaz forróságnak érzem az időt, közben csak az első erősebb nyári napunk. A nagyszínpad mögötti oroszlános szökőkút rég volt ilyen népszerű. A vize most is hideg és tiszta. Az itt hűsítő víz máshol falvakat tud elmosni.  
Itt Budapesten mégis leginkább a meleggel küzdünk. A családosok első napja is ez. Megnő a négyzetméterre eső babakocsi száma. A gyerekkönyvkiadóknál folyton fürtökben lógnak az érdeklődök. Azt érzem, többet és többször nyitják meg az emberek a gyerekeikre a pénztárcájukat. A gyerek a legfontosabb, igaz, de ha mesék után nincs mit átadni, akkor az egész felesleges lehet. Az iskola nem gyárt jó olvasót a bekerülő gyerekeinkből.

A középpontban: Szilágyi Zsófia

Nem az első év slágerei a különféle képregények, amelyek az elmúlt években nagyon feltörtek az ismeretlenségből. Képregény boom. Most például a Lencsilány című album, Lakatos István által rajzolt karaktere az az izgalmas újdonság, azok a sokszor hátborzongató történetek, sejtelmes képek és újraértelmezett klasszikusok elevenednek meg a képkockáin. A képregény nagyon jól illik a mai olvasóközönség nagyobb csoportjainak olvasási szokásaihoz. A mozi hatása a képi világunkra is egyértelmű. Amíg az albumot átnézem, vesz egyet egy srác, majd egy idősebb házaspár ajándékba vásárol belőle, és egy kislány is kér magának a pult alul.  A mesekönyveket elnézve: majdnem mind minőségi csodák. A gyerekkönyveink -büszkén mondhatjuk - európai színvonalúak. A témák és a XXI. századi kalandok, a világmegváltó történetek kifogyhatatlanok, számos kiváló írói tehetség vagy kifejezetten jó tollú író (egyikük Berg Judit) is megtalálta a kulcsot a mai gyerekek szívéhez. Próbálom úgy nézni a könyveket, hogy miből mesélnék szívesen pár év múlva Sára lányomnak. Leginkább az ismert mesék címeit fedezem fel, de kis kutatás után rengeteg új és izgalmas történet találok. A fehér pavilonok közt ember nagyságú papírmasék hívogatnak egy-egy történethez közelebb. Fiatal jelmezes fiúk-lányok osztják a szórólapokat. Szép új világ.

Kőrösi Zoltán, Grendel Lajos

A délután már igazán az íróké, legfőképp a kortárs magyar irodalomé. Eközben a nagyszínpadon a Kompánia együttes Háy verseket énekel. Dedikál Garaczi, Esterházy, Grendel és szinte minden jelentős szerző, aki az idén adott ki könyvet. Mi hajtja az embereket, hogy a gondolatok és szövegek mellé még a szerző kézírást is begyűjtsék, nem értem, de lelkesen művelem az aláírásgyűjtést. Bár soha nem szerettem sorban állni, igyekszem útközben néha elcsípni a szerzőt. A meleg ellen az Akadémiai Kiadó ásványvizet osztogat. A címkémen egy-egy szótárt ajánlnak frissítő gyanánt.
Jó húzás.
Tavalyi kezdeményezés a könyvéjszaka, ekkor, szombaton este 10-ig tartanak nyitva a pavilonok, ehhez koncertet és különféle programokat kínálnak a szervezők. Nyolctól a nagyszínpadon - számomra - csapnivaló dj mímeli a tánczenének kikiáltott slágerbörzét, mégis meglepően sokan vannak a téren. Sokan járják a nyárköszöntő táncokat is, jó nézni a lelkes, szórakozó embereket. Az emberek felszabadultak, vidámak, egészen tizenegyig nagy tömeg marad a téren, a kiadóknál különféle programokra, vagy csak koccintani az írókkal egyet, most ez is lehetséges. Holnap, elhatározom, nem kelek korán.

Elek Tibor, Bombitz Attila, Pécsi György, Bán Magda

2010. június 4. Vörösmarty tér könyves kerekasztal

Két valódi könyvújdonság fogad úgy, hogy be sem értem a Vörösmarty térre. Az első standon Tamkó Sirató Károly A Dimenzionista Manifesztum története című kötete. Tamkó gyerekverseken nőttem fel a nyolcvanas években. De a II. világháború után íródott gyerekverseket megelőzően, Tamkó a 30-es években a legnagyobb avantgárd figurákkal barátkozik Párizsban. Majd egy egyedálló manifesztumot is kiad, amihez Arp, Marcel Duchamp és világ mára leghíresebb képzőművészei adják nevüket. Az Artpool művészet kutatóműhely állhatatos szervezői munkájával összeállított egy tanulmányi kötetet a híres, de nem elég ismert dimenzionista N +1 elméletet körbejáró munkát. Mellette a pulton egy szintén nagyon új Petőcz könyv Dimenzionista művészet címen. Ez a kötet pedig a dimenzionista művészet követőit és hatásait dolgozza fel. Mindkét kötet unikum a maga nemében. Jó ómen a Könyvhétre.

Darvasi Ferenc a Kortárs Kiadó standjánál

Igazi könyvbarát nap a pénteki, még mindenki friss, a könyvek és az eladók is, akik minden standnál várnak. Számos pult mögött ugyanaz az arc évek óta. Ismeretlen ismerősök. A legjobb felfedező nap, miközben alaposan végigböngészhetem a pultokat, még elég kevés ember van késő délutánig a téren. Ez a kedvenc időszakom, jobb így nézelődni, ha egy pultnál csak egyedül vagyok. Beállok a szélére és bele is olvasok hosszabban a könyvekbe. Külföldi turisták, nyugdíjasok és iskolai csoportok, ők nem konkurencia. Délután már jönnek a tudatos könyvbarátok, akik céltudatosan végigjárják a standokat és megveszik a tervezett könyveiket. Én addigra már általában elfáradok, és amit lehet, megveszek, vagy csak ülök és hallgatom a műsort.

Banner Zoltán dedikál

A Kalligramnál mindig érdemes szétnézni. Pályi András interjúkötettel lepett meg engem személy szerint. Hiába, a nagyságok szinte csendben jelenek meg. A másik Grendel Lajos Magyar líra és Epika a 20. században, a kötetében Erdély Miklós teoretikus nevére és életrajzára bukkanok. Ujjongok, hogy végre több művészeti ág, vagy nem csak a legszorosabban ideköthető emberek kerülnek be a válogatásokba. Amint felfedezzük azokat a tehetségeinket, akik köztünk vannak, sokkal gazdagabb leszünk. Kényelmesen továbbsétálok.
A Vörösmarty tér az egyik legpatinásabb terünk, méltó helyszíne a Könyvünnepnek. Talán még az új épületek is illenek ide, csak még szoknom kell őket. Főleg azt a piros ruházati üzletet, ami egész hétvégén bázispontja rengeteg embernek. Mégis a Könyvhét évről-évre változik, általában javul egészében. Az idén jobb a két színpad elhelyezése és a pavilonok is jobban vannak elrendezve, több köztük a hely. Szeretem a teret körbesétálni, felülnézetből egy nagy kerekasztalra hasonlít. Minden pavilon egyforma és fehér, olyan tiszta és egyenlő.

Csabai László, Király Levente

Hosszabbak lettek az előtetők, amitől kevésbé lehet elolvasni a kiadók neveit. Tánclépésben olvasok. Pavilon megközelítése egy és két, könyvek megnézése hár és négy, szépen hátra öt és hat, előre vissza a pulthoz hét és nyolc. Fél tucat pavilonnál így sem tudom meg, mivel foglalkozik, nem derül ki, mi a profil, mit miért ad ki, akkor sem, ha keresem a csak a kiadóra jellemző egyéni ismertetőjeleket. A kiadó neve, a könyvválasztéka tizenkettő egy tucat. Néha még a forgalom miatt egy Coelho mellett Esterházy Estije és néhány saját könyv.
Az egyik kiadónál, egy kereszténynél megtalálom Simon Weil jegyzetfüzetét 750 Ft-ért, féláron. Még nem veszem meg, úgyis ki kell jönnöm még.

Tarján Tamás, Vörös István

2010. június 3. csütörtök Hétvégi olvasók

Csütörtök.  A tervezés napja. Ebben az évben megveszek minden könyvet, és időm is lesz elolvasni azokat.
A Könyvhét helyszíne a Vörösmarty tér, ahol a standokat már szerdán délután felépítik. Szokásos ódon két színpad, 150 stand és némileg új elrendezés. Nagyobb, szellősebb a hely a pavilonok között. A pavilonokon hosszabb, színes ponyva, ami eső ellen kiváló lehetne, cserébe nem lehet olvasni a kiadók nevét. Az idő sem túl kegyes a Könyvhéthez. Csütörtökön egész nap, kisebb-nagyobb megszakításokkal esik, mindenki félve nézeget fel, mikor jön egy igazi nagy vihar. Sőt, péntekre vörös riasztású viharokat jósolnak, az erről szóló tájékoztatást kiosztják a kiadóknak A4-es lapokon. Szombattól  azonban, ígéri a fénymásolat, megérkezik a nyár. Mindenhol találgatások az eladásokról, a Márai-programról, a foci VB-ről, egyáltalán mindenről.

Titokban mindenki reménykedik. Könyvet írni hit nélkül nem lehet, hogy Kertész Imre gondolatát idézzem, könyvet kiadni pedig csak valami egészen mélyről fakadó hittel lehetséges. A nyitó nap délutánja csendesen telik, néhány nyugdíjas és diák csoport kering a téren.  Önmagukat ingyenesként reklámozó idegenvezetők csoportokat gyűjtenek. Mikor visszaérnek, borravalót várnak. Nem sokat, de nincs ingyen semmi. A tűzoltó zenekar szokásos körbevonulása után egy idős úr nyitja meg a könyvhetet. Nem író, egy történész. Az 1919-ben született Borbándi Gyula az 1950-ben alapított Látóhatár című lap egyik alapító tagja. Az 1950-től Svájcban megjelenő lap az emigráció egyik emblematikus jelképe volt, a rendszerváltásig működött. Alapítói, akik az emigrációban érthetően politikai okokból indíttatva hozták létre a lapot, Magyarországról és helyzetéről írtak és elemeztek, számos nagy író publikált az oldalain.

A Széchenyi-díjas Borbándi elfogódottan beszél, köszöni a lehetőséget, az elismerést, hogy a számára egyértelműen irodalmi programként működő Könyvhéten történészként rövid beszédet tarthat. A 81 éve létrehozott Könyvhét céljairól beszél, felelevenítve azokat az eszméket, amiért tulajdonképpen újra és újra összegyűlnek ezrek egy hétvégére Budapesten, a Vörösmarty téren.
A könyvolvasás népszerűsítésére.  
A megnyitó után egy bejelentés következik a Márai-könyvprogramról, aggódnak a megvalósulásáért, egészen pontosan azért az egy milliárd forintért, amiből a könyvtárak kortárs magyar könyveket választhatnak.  Ezért megkérnek mindenkit, hogy egy fehér szalag viselésével hívja fel a figyelmet a problémára.  A program valóban jól jöhetne sok kiadó számára. Ezer sebtől vérzik a program, hallani innen-onnan a kifogásokat. Mégis reményt adhat ennyi pénz az újabb és jobb könyvekre.

Borbándi Gyula

A kis kiadók évről-évre, reménnyel telve jönnek a Könyvhétre. Az igazi ünnepre, amiben megpróbálunk a könyveknek teremteni egy emelkedett hétvégét. A könyvhét mi magunk vagyunk.
A tükröződésünk, ahogy könyveket és azok eladását látjuk, mérjük. Évről-évre több új kiadó érkezik, és hozza a színes, olykor már szagos, keményfedeles borításba csomagolt minőséginek tűnő (pozícionált) köteteit. Ahogy az olvasás kikapcsolódássá szelídül, könnyed, leginkább vidám műfajjá, mint a vígjátékok a mozikban, úgy javul a csomagolás is a borítókon. A szórakoztatással nincs semmi gond, sokkal inkább magunkkal, ahogy egy régi szerephez próbálunk ragaszkodni. A régi pozíció sokszor pózzá változik, mert értékeink nem vesztek el, inkább feloldódtak, mint cukor a limonádéban.

Zentai Péter László (a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója),
Barna Imre (az Európa Könyvkiadó igazgatója)

Új olvasási módozatok jelentek meg a régiek mellett. Észrevétlenül másként kezdtünk olvasni, kapkodva, lazábban. Hiszen a címek bődületes darabszáma (kb. 10 ezer cím) azt mutatja: egyre több könyv jelenik meg, egyre több témában. Igaz, a példányszám évek óta csökken, vagyis a nagy példányszám átcsúszik a könnyed műfajokra, azokra, amiket gyorsabban lehet olvasni. Mert olvasunk, csak emészthetőbbet és azt is leginkább hétvégén, pihenésképpen. Nem tévé helyett olvasunk esténként, inkább mellette, de leginkább hétvégi olvasók lettünk. Valami szórakoztatót, akkor is. A könyvek veszítettek a jelentőségükből, de az olvasás nem. A különbség annyi, hogy ma már megisszuk a bármilyen kólát is. Nem túl figyelmesen nézzük át az apró betűs részt, csak az akciós árakra figyelünk leginkább oda. Sokan szeretnének még kérdéseket feltenni és gondolkodni egy könyv olvasása után, de egyre többen csak egy jó limonádét kérünk a sarki boltban. Lehet persze Jókai Mórt kapni a forgóállványról a sarki szupermarketben is. Mert mi magunk vagyunk azok is, akik a limonádét olvassuk.
Este hét óra, az eső esik, mindenki lassan elpakol.

A fotókat Darvasi Ferenc és Valuska Gábor készítette.