Fodor György

Esti házy

Kosztolányi-Esterházy-Dés

2010. március 29. - Békés Megyei Jókai Színház, Vigadó

Van, hogy az embernek olyan érzése támad, valami nagy dolog készül...

Olyan ez, mint egy Iron Maiden koncert előtt, amikor a városban felbukkannak a fekete pólós rockerek. A zsúfolásig megtelt hatalmas teremben feszült várakozás, egy-egy szoprán szaxofonhang, amelyet a háttérben Dés László présel ki a hangszeréből. Atyaég, hiszen ez maga Dés, megannyi musical és filmzene szerzője, a Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész, aki ugyanolyan erős hajban, mint Esterházy Péter. Tehetsége belengi a teret, pedig csak gyakorol....

A közönség vizuális figyelme megoszlik a tárgyak hangulatos elrendezésén, a bársonyos fotelek fa karfáján, a hatásos akusztikus „háttérdallamokon". Előre biztosított az izgalom, a feszültség a média jelenlétével csak fokozódik. Itt történni fog valami...

Ahogy a Mester belép, a jelenlévők a jóslat szerint tapsáradattal köszöntik, lévén 60 esztendős lesz április 14-én, és minden jelentősebb irodalmi díj tulajdonosaként megérdemel a házigazda-főszerkesztőtől, Elek Tibortól egy friss Bárkát, amelyben három tanulmány köszönti a születési évfroduló alkalmából, és amelyben egy saját írása (Esti Kornél életei - retró) is megjelent. Az alteregók nagymestere szerény tudatossággal fogadja a köszöntést és meghajol az őszinte szeretet nagysága előtt.

Itt is szeretik őt, ő meg Kosztolányit, akinek éppen 125. születésnapja lenne, ha élne. De hiszen él, jelen van, idézik, irodalmi portálokon foglalkoznak vele, verset írnak hozzá, beszélgetnek róla, irodalmi estet szerveznek a tiszteletére, parafrazeálják és vendégszövegként beidézik szövegeit. Ez nem kérdés, csak a Fekete Vince által megfogalmazott vers címe (Kérdés), amelyet Kara Tünde színművésznő ad elő az új Bárka Kosztolányi-összeállításából.

A beszélgetés első blokkja Kosztolányiról szól, illetve Esterházy hozzá való viszonyáról. Megtudjuk, hogy ő „még rendes ember, azaz civil" volt, amikor megismerkedett a szabadkai nyelvbűvölővel, akinek a szövegein nem fogott a 20. század. Tizenhárom éves korától fokozatosan döbbent rá, hogy az irodalmat Kosztolányi előtti mondatokra, valamint Kosztolányi utániakra lehet felosztani (összevetve Mikszáth, Krúdy, vagy éppen Jókai szövegekkel). Igaz, a posztmodernben megváltozott a mondatszerkezet, de az etalon ma is a Kosztolányi-mondat. Ez az új nyelvtani fogalom a következő generációnak, Esterházynak is ars poeticája, amelyet maga az alteregó is megfogalmaz az Esti Kornél énekében: „légy mint a semmi, te minden".

E szavak Kara Tünde előadásában, a teremben filozofikus pátoszt sugározva oszcillálnak. Felfedezzük benne a lényegi elemeket: a komolyat és komolytalant, a minden és a semmi örökös játékát, amely felkeltette egy beat korszakban megifjodott író érdeklődését is a hódmezővásárhelyi katonaság alatt, amikor már Estinek hívták (megjegyzem azért is, mert pesti). Az író e ponton teremti újra önmagát. Az azonosulásnak mértanilag igazolt helye van, ez egy matematikus agy szimbolikája, aki felismerte helyzete iróniában gazdag voltát, és ki is használja azt. Ha egy tudós író az író tudósról beszél, vagy fordítva: ez a pozitív groteszk. Esterházy önmaga paródiája, egy anomália, akinek van humorérzéke saját szövegeivel is dialógusba, netán vitába keveredni. Ha valamit felolvas, megjegyez, abból ma már irodalomelméleti elemzés kerekedik. Azokkal is hajlandó diskurzust folytatni.

Felolvasása is mérvadó, ha bakizik, az is „rokonszenves emberi tulajdonság". (Megjegyzem, kevés író képes hitelesen, artikuláltan felolvasni saját művét. A Mester közéjük tartozik.) Minden szövegének precízen megtervezett szerkezete van (poszt-Kosztolányi-mondatok). Esterházy logikusan gondolkodó író, az előadás végére világossá válik, hogy az Esti-szövegek az élet, majd a halál tematikájára épültek. A legújabb kötet Esti-novellái, illetve egypercesei hűen tükrözik az absztrakció freudista fokát, a posztmodern terrort, a morális alapozás szárnyait, az újrateremtés mitikus erejét, amely során a főhős karácsonyváró nagyapaként (Esti és a töredék), tolvajüldözőből lett tolvajként (Esti Kornél tolvaja), first class hipochonderként, megátalkodott fikcióként jelenik meg. Az intertextusokat egyfelvonásos mini-drámák szakítják meg, amelyekben a forrásszövegek általában történelmi bázist képeznek. Ezeket a szövegeket új kontextusba állítva fültanúi lehetünk a globalizáció cunamijának, a kultúrpesszizmusnak, amelyből Esterházy azt hozza ki: „közhelyesen ellentmondásos az élet". Erre sajátos választ ad: „leszel te még fikció". A szövegek egyedi módon reaktiválják az Esti-kultuszt. Szokatlan megvilágításba helyeznek átlagos élethelyzeteket, így kreálódik a piskóta, a baronesz, a kávéfőzőnő, az egymásba karolás és a szerencsétlen élet.

A főhős életeit és végül halálát Dés László álmodja újra, aki minden szövegblokkhoz intenzíven hangszerelt szopránt fúj. Tulajdonképpen az az érzésem támad, mintha Esti alteregójával játszana duettet. A karácsonyra asszociált szöveg után a dallamban felismerhető a Stille Nacht; a tolvajláshoz kapcsolódva gyors, rohanásszerű kottajegyek másznak le a tartóról (vagy a nyomtatólóról, ahogy Esterházy elszólja magát); majd megelevenedik Jerry Lee Lewis (mintha az improvizációnak tűnő dallamvezetésben a Great balls of Fire válna felismerhetővé), végül a zenei absztrakció egyenesen dans macabre-hez vezet, amelyet frenetikus szólónak és egyben záró akkordnak is tarthatunk.

Esterházy újra-, Dés felül-, én megírtam ezt a nagyszerű estét, de kíváncsian várom, legközelebb melyik kultikus hős lép le a polcról, hogy bevezetessék a szépirodalomba.

A Mester a szerkesztőségben azon gondolkodik, mely részeket olvassa fel a Bárkában megjelent Esti Kornél kisprózák közül

Elek Tibor, Esterházy Péter, Kara Tünde

Elek Tibor átadja a friss, Kosztolányit is idéző verseket tartalmazó Bárka-számot Esterházy Péternek

Kara Tünde Fekete Vince Kérdés című versét olvassa a Bárkából, Esterházy Péter figyeli

Esterházy Péter Esti Kornél-szenvedélyéről vall Elek Tibornak

A közel 250 főnyi közönség

Esterházy olvas, Dés a közönség reakcióit figyeli

A Mester dedikál

A Mester dedikál II.

Kiss László, Elek Tibor és Esterházy Péter a Bárka szerkesztőségében