Szentmártoni János, Bíró Gergely

Margitsziget, dzsungel

Szentmártoni János és Bíró Gergely az Olvasóligetben 2009. augusztus 9-én

Most jövök csak rá, hogy az Olvasóliget eredendően nem felolvasóliget, nem programsorozat írók részvételével. Hanem ingyenkönyvtár hesszelő turistáknak az ország néhány pontján. Például a Margitszigeten. Vászonszékek, elnyűtt babzsákok, megpakolt, kerekes könyvespolc egy felfagyott placcon a Holdudvar kávéház előtt. Üldögélhet, olvashat, aki épp akar. Hallgathatja az írókat a nyári délutánban. 9-én pont nem sokan akarnak, pedig a szigeten egyébként lépni is alig lehet. Öt-hat fiatalt látok a ligetben, egy asszony mesét olvas két pici gyerekének, a placc sarkában pár lézengő ritter márkás ruhákban, felékszerezve, az ő kezükben is könyv, de inkább társalognak. Lassú minden a babzsákos teraszon, csendes, körben meg áramlik (gurul, főleg - görkorcsolyán) a kikapcsolódni vágyók tömege. Jó kép, nekem tetszik.

Fél hattól Szentmártoni János költő, és Bíró Gergely szerkesztő, prózaíró olvas, plusz beszélgetnek a fiatal irodalom helyzetéről. Utóbbi miatt vállalom a programot. Egyre kevésbé érdekelnek az irodalompolitikai kérdések, a céhes érdekérvényesítősdi - de ez még igen. Róluk meg tudom, hogy benne vannak kötésig, Szentmártoni a költőség mellett sokféle pozícióban tevékenykedő irodalomszervező, kiadói szerkesztő, NKA-kurátor, Bíró a Magyar Napló prózarovatát viszi, ő szerkeszti Az év novelláit is. A napi munkájukban láthatják, mit jelent a fiatal irodalom, hogy milyen, hogy van-e olyan egyáltalán. Kíváncsi vagyok, mi a helyzet, mire lehet számítani. De másképp alakul. A felolvasások sokkal izgalmasabbak, tartalmasabbak a beszélgetésnél.

Nyitásként Bíró Gergely köszönti a publikumot, majd Szentmártoni laza, rímes-ritmusos verseket olvas korábbi alkotói korszakából. Pont ilyenek kellenek egy nyári, szabadtéri programra, a szövegek könnyedek, füllel is követhetően egyszerűek, az egyik arról szól, hogy egy huszonkét éves költő hogyan viseli a költői szerepeket meg az életet, szellemes, szórakoztató produkció - rádióbarát. Bíró egy hosszabb elbeszélésből ad ízelítőt. Ez nehezebb dió. A szöveg egy erősen metaforikus próza, tekergő mondatokkal, maximálisan kidolgozott kódokkal, (itt-ott, részleteiben) érzem is a szépségét, de egy ennyire összetett, felhúzott művet képtelenség élőben befogadni. Le is akadok róla a második perc után, csak egy-egy jelentet kapok el attól fogva. A szöveg valami gyerekkori emléket mozgat, ha jól értem - érzelmileg túlfűtött kisdiák, iskola, gyötrelmek és egy veretes nyelven megszólaló omnipotens narrátor. Ami papíron telített, testes prózaszövet lehet, az a pódiumon inkább soknak tűnik.

Aztán a beszélgetés. Jórészt Bíró kérdez. Hosszabban idéz egy korábbi (a Parnasszusban, Dzsungel címmel megjelent), a fiatal irodalomról szóló Szentmártoni-esszéből. A citátum valami olyasmit állít, hogy az alkotót nem a szekértáborok, nem a közösségi önpozícionálás mozgatják elsősorban, hanem saját törekvései, a megismerés és a megmutatás vágya. Az idézet magában az esszében is idézet valaki mástól, és ha pontosan értem, ott az az üzenete, hogy így kellene működnie - de mégse így működik. Szentmártoni válasza is ezt az értelmezést erősíti. Elmondja, hogy az ő pályájának indulásakor, a kilencvenes évek első felében mekkora tétje, miféle következményei voltak annak, hogy ki hová áll első próbálkozásai idején. Konzekvenciák esztétikailag, konzekvenciák egzisztenciális értelemben is. Érezhető, direkt hatás volt annak, hogy kit melyik kanonizációs gépezet kezdi mozgatni, juttatja publikációkhoz, lehetőségekhez, recepcióhoz. Hogy ez fontos volt az ő nemzedékének, és nem érdeklődés miatt fontos, hanem kényszerből. Az induló írónak közösséget kellett választania, mert a lapokat az egymásnak feszülő érdekcsoportok osztották le. A mai húszéveseket ez már nem annyira érdekli, szerencsére, mondja Szentmártoni, és ebből a mondatból jön át csak a véleménye: hogy gangszerűen működő, haveroknak osztogató irodalmi élet mégiscsak káros. Árt a lényegnek.

Szó esik a fiatal irodalmat mozgató korábbi lapok történetről, sorsáról, a Sárkányfű, Az irodalom visszavág szerepéről, érintőlegesen-fedetten a JAK-FISZ ellentétről, és arról, hogy tíz évvel korábbi ellentétek valahogy áthagyományozódtak az aktuális irodalmi mozgásokra is.

Bíró kérdezi a szerkesztő Szentmártonit is. Hogyan indíthatók, hogy hozhatók helyzetbe a ma a startvonalon álló alkotók. Beszélgetnek a könyvkiadás finanszírozási nehézségeiről, a pályakezdők számára különösen fontos kis- és középkiadó réteg teljes ellehetetlenüléséről, arról, hogy az államszocializmus megszűnésével ugyan a cenzúra és a fiatalok (központilag irányított) hosszú várakoztatása megszűnt, de helyzet effektíve nem sokkal jobb ma sem, a pályakezdők újabban megint éveket várnak valódi nyilvánosságot jelentő kötetre. Nem, mert valaki tiltaná a megjelenéseket, de mert nincs forrás noname szerzőkre. Kéregetésből, esetleges állami dotációkból lesznek az elsőkötetek, ha épp lesznek. (Nem említik, talán nem is érzik annyira az ennél súlyosabb problémát. Hogy nem nagy kiadónál hozott könyvek elvesznek, belehullanak a semmibe, képtelenek eljutni az olvasókhoz, olyan, mintha nem is léteznének. A könyvterjesztők csak néhány kiadóval foglalkoznak, a könyvtermés jelentős része besül, beragad, raktárakban porosodik, esélye sincs, hogy hasson. A pályakezdők könyveire ez különösen jellemző.)

Szóba kerül Szentmártoni saját pályaindulása is, a Stádium Kiadó köre. Kárpáti Kamil gyűjtötte, gyűjti ma is maga köré a tehetségesnek gondolt ifjakat. Szentmártoni a klasszikus mester-tanítvány viszony szerepéről, fontosságáról mesél, a maga sorsáról, a szembefordulás, az engesztelődés gesztusairól - ez a beszélgetés legemberibb része.

A végén még olvasnak mindketten. Szentmártoni hozza könnyed, jól befogadható cantókat, Bíró pedig egy újabb elbeszélést, részlet ez is, és sokkal inkább pódiumra való, a szövegben a bérházak világa, lázadásként láttatva a nyitott vécéajtónál szarást, sőt, még egy igazi aranyigazságot is megfogalmaz, kérdésként, imigyen: Miért van az, hogy mindig olyan hintába akarunk ülni, amiből már kihízott a seggünk? És tényleg.

[SzTB]

Főlap