Csapody Kinga

"Hagyom magamat írni"
Szőcs Géza estje a Gyulai Várszínház kamaratermében

„Sokkal szívesebben mondok jót valakiről a háta mögött, mint, ha itt ül" - válaszolta Szőcs Géza július 12-én Elek Tibor arra vonatkozó kérdésére, hogy mi a véleménye az idén ötödik alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztiválról. Hangsúlyozta, hogy szerinte egy világraszóló, roppant színvonalas rendezvényről van szó, ami - sajnos - mégsincs benne a köztudatban jelentőségéhez méltóan. Példának az előző napi litván darabot ( OKT/Vilnius City Theatre : Rómeó és Júlia, rendező: Oskaras Korsunovas) hozta fel, ami mind képi, mind pedig intellektuális világában is annyira erős volt, hogy a nyelvnek  szinte nem is volt jelentősége. A nyelvi vonalon továbbmozdulva vetődött fel a kérdés, hogy vajon miért lehet az, hogy míg Angliában sem az oktatásban, sem a színházi világban nem felkapott dolog Shakespearet ismerni, olvasni, játszani, addig nálunk miért kell „erőltetni", s egyáltalán milyen Shakespeare és Szőcs Géza viszonya. Egyrészről semmiféleképp sem kölcsönhatás - jött az igaz, mégis viccesnek ható válasz, amit egy komolyabb is követett. Szőcs kifejti, hogy míg a reneszánsz drámaíróból csak egy volt, nekünk viszont sok „Shakespearünk" van, hiszen a fordítások nagyon sokat hozzátesznek az ősszöveghez, mondhatni palimpszesztként épülnek fel. Az a folyamat - itt az újrafordítások szükségességét és fontosságát hangsúlyozta - hogy a nyelv legkésőbb száz év alatt elévül, s ha nem ültetjük át újra s újra maira, akkor bármelyik remekmű múzeumi dologgá válik. Példának hozza fel Spiró Györgyöt vagy épp Nádasdy Ádám zseniális fordításait, amelyek jelentősen megkönnyítik a mai olvasó, néző számára a befogadást. Polonius Hamlethez intézett kérdésével illusztrálja állítását: „Na, mi van köztetek?"  Bár az Arany Jánosi verzióra nem emlékezett, hogy igazát alátámasszuk, megkerestem azt is, ott ez a mondat még így hangzott:

„Nem érted oly tisztán magad, miképp

Lányomhoz illik, és becsűletedhez.

Mennyire vagytok? Mondd ki a valót."

Valóban elgondolkodtató, hogy az utóbbit hány mai középiskolás értené meg, s ha nekik szegeznék ezt a kérdést a valós életben, akkor hányan tudnának válaszolni rá.

"Mitől jó Shakespeare?" - teszi fel Elek Tibor az elsőre kissé naivnak ható kérdést, amire nem kapjuk meg a „frankó" választ, - nehéz is lenne egy mondatban - azonban Joyce véleményét igen, szerinte ő a szenvedélyek világában kontrollját elveszített ember, aki áldozata a szenvedélyeinek.

Ha már szenvedélyek, akkor veronai szerelmesek, kínálja magát a Szőcs féle "Rómeó és Júlia", amit Elek Tibor csak montázsdrámaként aposztrofál mielőtt felolvasná a meghökkentő szereposztást. Magyarázatképp megtudjuk, hogy nem a mű felületes ismerete okozta a névkavalkádot, s az új storyboardot sem, amely szerint Rómeó ugyan szereti Júliát, de elkezd agyalni, mint Hamlet, és el is mondja a nagymonológot, majd megöli a lányt, mint Othello. „Remekművekből könnyű újabbat létrehozni" - mondja ki helyettünk Szőcs Géza, gyorsabban is, mint ahogy ez a közönség fejében megfogalmazódhatna, nem véletlen, hisz sokszor hallotta már azokat a hangokat, amik azt firtatják, hogy „ollózni mindenki tud". Igazából nem is ez a fajta összegubancolás foglalkoztatta anno, a dráma születésekor, hanem sokkal inkább az a logikai bukfenc, ami a tragédia végében megjelenik.

De, mint tudjuk, a logika s a józan paraszti ész ritkán demonstrálják a sorsot irányító erőket, és még ritkábban vezetnek drámafordulathoz.

Az élet viszont annál gyakrabban produkál drámai váltásokat, ezt abból a pontos, ámbár az érintett jelenlétében mégis kissé furának ható egyes szám harmadik személyben ledarált Szőcs-életrajzból is hallhattunk, amit Elek Tibor mondott fel. Kényszeremigráció, szamizdat kiadások, üldöztetés, politika, kötetek sokasága, az ember csak kapkodná a fejét, ha nem nyolcvan perc telt volna el egy oxigén nélküli teremben, s mintha a kérdezett is elfáradt volna, egyre lassabbá vált a hadarásnak különben sem nevezhető beszédtempója.

Így a helyszínelő most pironkodva bevallja, hogy egyre nehezebben bírta felmérni a gyulaiakat nyilván jobban megérintő Pomutz György történet visszásságát és tragikomikumát, és  kissé meg is ijedt, hogy mind  a hetven-nyolcvan oldalnyi  román alkotmánytervezetet, ami az Amikor fordul az ezred című, idén, az Ulpius-ház Kiadó gondozásában megjelent kötetben található,  végig kell hallgatnia. Azonban ez a mű megmaradt az önálló felfedezés örömének.

Közben azért arra is választ kapunk, hogy egy ennyiféle műfajban és műnemben alkotó ember miképp választ formát a gondolatainak.

„Hagyom magamat írni! Nem spekulálok előre, visz a belső sodrás, s majd az megtalálja magának a formát"- tudjuk meg.

S bárhogy is áhítoztunk, nem kaptuk meg sem a bölcsek kövének, sem a jó drámának a receptjét (hiába állította Szőcs, hogy rájött már milyen a jó dráma), csupán annyit, hogy a jó dráma mindig lépésről-lépésre halad, s ahogy egyre többet tudnak meg a nézők, annál kíváncsibbá teszi őket.

Bár ezen kritériumrendszer alapján nem nevezném az estet egy jó drámának, hisz fordított sorrendben működött a kíváncsivá tétel, összességében sok érdekes témát érintett.

A lapon található fotókat Fábián István készítette.

Főlap