Zólya Andrea Csilla
Amikor külön-külön minden együtt
Krusovszky Dénes első gyerekverskötetét jó olvasni.
A könyv a – remekbe szabott – borítón látható gyér fűszálak között bámészkodó fiúcska gondolatain keresztül mutat tükröt a felnőtteknek, ahogy megpróbálja megérteni a világot, a történéseket és önmagát. A versekből ugyan nem tudjuk meg sem a nevét, sem az életkorát, csak azt, hogy éppen harmadikos.
A Mindenhol ott vagyok mondatai és kérdései egy nagyon is tiszta gyermeki gondolatvilágba vezetik be az olvasót, egy olyan gyermeki perspektívát tartanak mozgásban, amely szüntelenül érdeklődik és arra törekszik, hogy megértse a történéseket alakító törvényszerűségeket, a világot a maga teljességében ismerje meg. Eközben pedig a mindenki által megszokott és elfogadott dolgokra kérdez(tet) vissza.
E kisfiú tűnődései az élet titkairól a svéd típusú gyerekversek világát idézik, Krusovszky könyve mintha az Ami a szívedet nyomja folytatása lenne. Viszont van egy nagyon fontos különbség a két kötet között: míg az antológiában a megszólaló gyerekeket gazdag és változatos impulzusok érik a többiekkel való kapcsolataikban, addig e kisfiú életéből hiányoznak a barátok és a szerelmek. Míg az előzőben a közös játék, a nevetés, a tágabb környezet megtapasztalása és a felnőttektől hallott globális problémákkal való szembenézés is meghatározó, addig Krusovszky kötetében egy lecsupaszított, beszűkített világban élő kisfiú képe jelenik meg. A kötet verseinek visszatérő motívuma a magány, a szülők mellett és az iskolatársak mellett megélt magány. A Zoli sír című versben feltűnik ugyan egy burkolt utalás valamiféle létező közösségre, de abban is inkább az elrejtőzés, a láthatatlanná válás a kívánatos magatartásforma: „nem barátkozik vele senki igazán, / és nem is azért sírt tornaóra után, / mert ő dobta a legkisebbet, / hanem mert emiatt mind kinevettük, / én is, pedig sajnáltam közben, / de mégsem mehettem oda hozzá / mindenki előtt”. Csakis mások magányáról és kiszolgáltatottságáról mesél a narrátor, de mindez a sajátjáról szól: az Apa testvére című versben például elképzeli, milyen lenne: „ha lenne egy testvérem, / […] akkor legalább én is veszekedhetnék valakivel, / mielőtt kibékülnénk”.
A Krusovszky-kötet egyik erénye e magány árnyalt, finom rezdüléseken keresztüli hiteles ábrázolása. Teszi mindezt úgy, hogy közben mégsem válik nyomasztóvá az olvasó számára. A gyerekelbeszélő, bár nem tudja megfogalmazni saját magányát, felnőtteket meghazudtoló bölcsességgel figyeli környezetét, s olykor a legapróbb mozzanatokból is képes felismerni a legmélyebb igazságokat. A társat, akin keresztül mégis ráláthat önmagára, a tükröződéseiben keresi, a pocsolya, az akvárium üvege, a leves vagy a tükör által mutatott tükörképében: „Anya rámszól, hogy menjünk most már, / de én nem akarok elmozdulni innen, / mert ebben a pocsolyában tényleg minden benne van, / én is benne vagyok, és benne van anya is, / ahogy odalép mellém és elcipel magával”.
A Mindenhol ott vagyok versei fanyar humorral itatódnak át, ez egyrészt enyhíti a kisfiú magányának súlyát és segíti annak elfogadását, másrészt ironikus helyzeteket teremt. Ezt erősítik a versek végén a csattanóként ható váratlan fordulatok is. „Olyan az este, pont olyan, / hogy együtt van minden / külön-külön” – zárul az Olyan az este vers.
Ahogy az Ami a szívedet nyomja verseit évtizedek után is gyakran levesszük a polcról, Krusovszky Dénes gyerekverskötetét is minden bizonnyal sokszor fogjuk újra és újra elővenni, s ízlelgetni keserédes verseit.
(Krusovszky Dénes: Mindenhol ott vagyok, Boros Mátyás rajzaival, Magvető, Budapest, 2013, 72 oldal, 2490 Ft)
