Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 

Kincsvadász kísértet  Szörnyűséges születésnap

 

Rácz I. Péter:

 

Szellemeskedő kellemkedés

 

Két dolog vonzza be a hazai olvasót a német nyelvterületen sikeres, kimagaslóan termelékeny – itthon is három kiadónál négy gyerekkönyv-sorozatával népszerűsített – fiatal írónő egyik (8-14 éveseknek szánt) ciklusának világába. Elsőként mindjárt az immár nyolcrészes széria cím- és névadója (Sódervári Sherlock báró; eredetileg: Sherlock von Schlotterfels) keltette várakozás, ami a detektívregények (gyermek) kedvelői számára a legismertebb doyle-i életműrészre utal(hat). Másodsorban a kisregényeket magyar nyelvre átültető személye delejezi a potenciális (elsősorban persze felnőtt) betűfalót. Tandori Dezső fordítói munkássága legendás: magyarító leleményei még a közepes alatti szintű eredeti műveket is képesek az üdeség bájával „eladni”, kiemelni a szürkeségből. Azt persze a fordítói tevékenységhez fűződő teoretikus viszony határozza meg, ki hogy véleményezi a forrásmunkából létrehozott új mű felstilizálásának jogosságát. (Én mindig nagy rajongója vagyok, ha az effajta „hűtlenség”, „kicsapongás” jobb műveket eredményez. A csalódást inkább az kelti, mikor később vagy az eredetit, vagy egy újabb, mástól származó fordítást olvasok, és nyomát sem lelem a brillírozásnak…) Nos, talán nem tévedek nagyot, ha az állítom, hogy – felnőttszemmel olvasva – Fischer-Hunold gyermeteg történetei szinte kizárólag a fordítói ötletesség, sajátra formálás miatt élvezhetők. Pedig érezhetően erősen visszafogta magát a fordító (sajnos), hogy ne váljon belőle szerző.

Pár gyöngyszem ezekből:

„– Én valójában nem kísértet, hanem szellem vagyok, így nem kísértek, hanem legföljebb szellemjárok. […]

– Jó, akkor mit szellemeskedik? – kérdezte Laura ijedten.

– Szellemeskedem? Hitvány leánya a csőcseléknek! Szellem vagyok, és járok. (1/29.)

„Ó, nem nagyherceg volt ez a Roderigó, hanem gazherceg!” (1/39.)

„Kérem, mi tegnap összefutottunk Sódervári Sherlock báróval, vagyis belengett az életünkbe, és így, lendületesen elmesélte, hogy balsorsát, kísértetállapotát egy aljas illetőnek köszönheti…” (1/78.)

„A rendőrség már helyszínel.

Laura föl sem mert nézni. Mellesleg ő épp tejszínelt, a fehér habot törölgette fel a szép fényes, fa asztallapról.” (1/109.)

„– De – tett egy széles karmozdulatot a kísértet, mintha kardmozdulat lenne…” (2/51.)

„– Ilyen éles penge! Ludwin dicsekedett is vele, úgy felvágott rá, ahogy…

– Ahogy a kés a húst felvágta – vigyorgott kesernyésen Maxi.

– Éles az eszed, öcsém – csettintett a báró.” (2/96-97.)

„– De azért reménykedünk a kísértetélet szellemében. – A nagyúr nem akart szellemeskedni, a gyerekek mégis megtapsolták dicső szózatát.” (3/32.)

(A kiemelések az eredeti szövegben – RIP)

     Ezek után/mellett talán mondanom sem kell, a sherlockiáda nagyon vékonyra sikerült. Méghozzá azért is, mert itt a doyle-i munkásság később művészileg kevésbé meghatározó iránya, a „spiritizmus” kerül előtérbe, talán a detektívkód hátrányára. A humor szándékoltsága miatt valamilyen szinten itt az Oscar Wild-féle A canterville-i kísértet is háttérolvasmány lehet.

     Az elnagyolt sztori szerint két kis tizenéves gyerkőc, egy testvérpár, Laura és öccse, Maxi egy korlátolt és rettegett házvezetőnő gondjaira bízva tengetik mindennapjaikat a kiismerhetetlen Sódervári-kastélyba költözve. Szüleik a munkájuk szerelmesei, a gyermekeik életében nem nagyon vesznek részt: a művészettörténész apuka épp barokk-kastélymúzeummá rendezgeti új lakhelyüket, az archeológus anyuka egy éve eltűnt a dél-amerikai dzsungelben(!), de emiatt senki nem igazán izgatja magát – gondolhatjuk, a későbbiekben ez egy felvehető szál lesz a kötetsorozatban. Az epizód-logika „magyarázatául” szolgálhatna a kísértetként/szellemként itt ragadt, 1671-ben, 21 évesen párbajban halálosan alulmaradt Sódervári Sherlock amatőr bűnügy-felderítő alig-munkássága is. A vele megbarátkozó sihederek azt feltételezik, ha esetről esetre végighaladva megoldják a bűnügyeket, megszabadul köztes állapotából és jobblétre szenderült. Az egyes „nyomozások” képeznék tehát alapját a köteteknek… Vagy mégsem – legalábbis a 4. kötetig ennek nyoma sincs. Az első kötetben a családi becsület visszanyerése egy drágakő fellelésén múlik; a második kötetben egy családon belüli, múltbéli gyilkosság utólagos felderítése a tét; a harmadikban egy kísértetjárta kastélyhotelben kell felkutatni egy „kollégát”; a negyedik magyarul megjelent kötetben pedig tengerimalacok tűnnek el egy kisállatkertből.

     Apropó, köztes állapot: a szerző igencsak következetes a következetlenségben. Az arrogáns nemesi – gyakran csukló és tárgyakat mozgató, szellemkutyát ajnározó – szellem, akit csak a testvérpár lát, de mások is hallanak, hol átmehet a falon, hol képtelen rá, hol 300 éves, világot látott, tapasztalt(!), hol dunsztja sincs a külvilágról, néhol döglött tetűk bizgatják a rizsporos parókája alatt a fejbőrét, maga is bekoszolódik, körme alól piszkot pöccint el, a Lili nevű kutyájának szaga van... Parajelenségnek elég amorf.

     Mindenesetre karakterénél is a nyelvi megformáltság mikéntje ölt legtisztább alakot. Nyelvhasználata ugyanis ötvözni látszik a saját kora és az ifjoncoktól eltanult jelenbeli szleng, diáknyelv töltelékszavait, szófordulatait (szuper, mega, omega, fantasztikó, tutínó, abszoláte, ezerrel).

Íme, egy önreflexív példa:

„– Ezer kartács és bomba, millió lerobbant laptop és süllyedő tankhajó – hallották a testvérek a fura, de jól ismert hangot […] A báró volt az! Tüsszentett, így nem folytatta régies szavakból és trendi fogalmakból kavart szitokáradatát.” (3/21.)

A báró legtöbb kiszólása egy vén tengeri medvét, kalózt idéz, holott élettörténete ezt nem indokolná… Ahogy ő is szinte csak kísérőelem a kísértethistóriákban, jobbára ugyanis a gyerekek vannak előtérben, körülöttük csetlik-botlik, és csupán akkor van rá szükség, ha be kell jutni valahová láthatatlanul. A fentebb kiemelt, dicsért nyelvi momentumok fokozatosan kikopnak a szövegből, előbb alkalmi helyüknél mindig megmagyarázva a poént (Lehet, hogy közbeszólt a kiadói szerkesztő: „Kedves írónő/fordító úr, ezt nem veszik a kisgyerekek…”?), majd teljesen eltűnnek a szövegből. Mivel a történet szikrányit sem tudja felkelteni az érdeklődést, a nyelvi humor kimúltával lanyhul a mi figyelmünk is. Talán ennek is köszönhető, hogy a magyar kiadás megtorpanni látszik…

     Pedig morzsákban igenis összeállhatna egy alternatív történet (mégha vékonyka is), melyben ezek a (szüleik által) magukra hagyott, ugyanakkor (a rühellt házvezetőnő révén) szigorúan tartott testvérek megküzdenek a mindennapokkal. De azt kell vélelmeznem, ez csak a véletlen műve, az írónőt vagy nem érdekli ez a szociális kérdés, vagy gyáva hozzá, vagy képességei híján van… Pedig mennyivel érdekesebb lett volna (talán a gyermekolvasóknak is) az üres locsi-fecsik helyett vastagabb kontúrt adni ennek a vonatkozásnak. Helyette itt van a lökött kísértetbáró, a csipkelődő tesók, a föl-föltünedező, de valódi funkció nélküli kártyapartner Wallatoe felügyelő, és a vontatott, elnagyolt, tésztaszerű történetvezetés.

     A kötetcímlap-illusztrációkat kivéve teljesen komolytalan, látványhiányos, felesleges képi világ melletti szöveget az első két kötet után jó ízléssel bíró szülő nem olvasná föl csemetéjének. Ez a sorozat bizony piacra írt, gyorsan romló tömegáru.

 

A dilinyós tűzbarát  Malaclopás a kedvenckertben

 

(Alexandra Fischer-Hunold: Sódervári Sherlock báró-sorozat: Kincsvadász kísértet, Szörnyűséges születésnap, A dilinyós tűzbarát, Malaclopás a Kedvenckertben, illusztráció: Karsten Teich, fordította: Tandori Dezső, Scolar, Budapest, 2010-2011, 148, 126, 143, 130 oldal, 1990 Ft/kötet) 

 

Ajánljuk még:


Rácz I. Péter: Magyarázat nélkül elszökő másodpercek (Karen Thomson Walker: Csodák kora)

 


 

Főoldal

 

2013. február 19.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Versek
Fodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei Falusi Márton versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA