Győrffy Ákos
Engedelmeskedni az angyalnak
Rainer Maria Rilke: Archaikus Apolló-torzó
Rainer Maria Rilkéről azt tartják, hogy valójában angyal volt. Angyal volt, mert átlátott az anyagon. Számomra – némi túlzással – az egyetlen költő, akiről ezt tényleg el is hiszem. Olyasféle látással rendelkezett, ami tényleg áthatol a durva anyagi világ burkain. Hamvas Béla írja, hogy az archaikus ember, vagy pontosabban az „eredeti” ember látása volt ilyen. Egyben látta a világot, számára a szellemi és az anyagi között nem létezett különbség, az ég és a föld nem vált külön egymástól. Egyszóval tudta, hogy minden egy. A világot csak a modern ember látja ilyen töredezetten, ilyen külön-létben. Még a nagyanyám is bizonyos tekintetben archaikus szemmel nézett a világra, volt benne valami a kezdet világszemléletéből. Rilke ebben a méltán híres és lenyűgöző versében erről a látásról beszél, ennek a látásnak a hiányáról, illetve az eredeti látás visszaszerzésének lehetőségéről. Az archaikus isten-torzó, Apollón fej nélküli teste a médium, amelyen keresztül a világ még őseredeti egységében tárul fel. Ennek a márványtestnek minden porcikája ennek a világnak a létezéséről ad hírt, és egyben annak reményéről, hogy ez a világ most is itt van. Azért van itt, mert mindig is itt volt. Mert időtlen. Az a világ, amelyről ez a szobor hírt ad, maga az Örökkévalóság. Vagy más szóval: Isten világa. Carl Gustav Jung ír arról, hogy egyáltalán nem mindegy, a világot pusztán anyagi világnak vagy Isten világának tekintjük-e. Az ember az utóbbi kétszáz évtől eltekintve a világot mindig is Isten világának látta és érzékelte, önmagát ebben az isteni világrendben helyezte el. Ez az isteni világ, azt hiszem, összehasonlíthatatlanul tágasabb és szabadabb annál a világnál, mint amit a mai ember ismer. Tágasabb és szabadabb akkor is, ha ez a modern világ épp az ellenkezőjéről akar meggyőzni bennünket. Isten világa főként és elsősorban a szívben tárul fel, a szívben és a szellem tiszta, tágas horizontján. Végül is mindenki tudja, hogy minden „belül” dől el, bennünk. Életünk minden fontos és emlékezetes mozzanata valamiképp a lélekben zajlik. Sohasem kívül, a világban, ahová pedig életünk centrumát helyezni akarnánk. Ha nem akarunk feloldódni és végleg elenyészni ebben a megoldást nem kínáló, személytelenné és közömbössé tett anyagi világban, meg kell fogadnunk Rilke tanácsát, illetve dehogy tanácsát: felszólítását. Változtasd meg élted! Más esélyünk nincs, mint engedelmeskedni az angyalnak.
Rainer Maria Rilke
Archaikus Apolló-torzó
Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég
nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.
Különben csak torzult és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,
s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!
Tóth Árpád fordítása
