Versek

 

 6._Finta___va.jpg

 

Finta Éva

 

Az illúzió mértanáról

 

A színpadon egy idegen.
Még nem tudjuk:
profi, dilettáns,
vagy bennünket megtévesztő ripacs.
Előadása nyersen szemtelen.
Hittel vértezve lehetne önpusztító,
magát feltáró harlekin,
vagy harakirit végző szamuráj.
Csakhogy unott és fád is ehhez képest,
teszi, amit egy csöppet sem muszáj –
tehát egyik szerep sem hiteles.
Az eszközei minimálisak.
Varázsol kalapból nyulat,
galambot mellényzsebből –
elrepül,
fehér villám marad.
Pénzt teremt ujjai között,
számolja, eltünteti és derül
székébe süppedve megannyi átvert néző.
Az illúzió hihető,
pedig tudjuk:
ez csak egy szakma.
Varázslat – végtelen gyakorlás árán.
A cselekmény rejtetten,
két mozdulat közt eltűnik.
Más van, mint amit látunk.
S az arc is más, az sem tulajdona.
Maszk, miként a fintor, a mosoly,
a meg nem magyarázható fölény.
Rejtve figyel. Titokzatosan.
Odalent taps.
Jár neki, ezt fizetik benne,
hogy létrehozza, ami sosem volt,
a látvány kidolgozott menetét.
Altat, megtéveszt, bűvkörébe von,
és felfokoz – egyre céltudatosabban.
Játszik. Velünk is.
Várom, hogy hibázzon.
De semmi kedve.
Mérnöki mozdulat
minden jelenet, s amit közbe ékel. 
A megtévesztés lényege
ott van a kisujjában.
Minden hihető, bár nem hiteles.
Hazamegyünk. S a gyerek otthon
varázsdobozt kér, trükköket
gyakorol egyre
a tükörrel szemben.              

 

Hatszáz pengője Attilának

 

volt hatszáz pengője Attilának
hatszáz pengője volt neki
bizony sok pénz a hatszáz pengő
így gondolhatta valaki
bizony sok pénz a hatszáz pengő

Cserépfalvi adta neki
előlegként a hatszáz pengőt
hogy valamire vinné végre
hiszen sok pénz a hatszáz pengő
hogy valamire vinné végre

hogy hová lett a hatszáz pengő
ezerkilencszázharminchétben
július hava elején
hogy hová lett a hatszáz pengő
arról az írás nem beszélhet

a Siestában lett szegényebb
vagy valamelyik kávéházban
hogy csőbe húzták volna kedves
kortársai a jó barátok
vagy elhagyta – örök titok

annyi bizonyos: Attilácska
azt hihette talán egy fél nap
hogy végre egyenesbe jönnek
a sorsa görbe szálai
hogy végre egyenesbe jönne

de bizony nem jött egyenesbe
csak be a Siestába végig
amíg a könnyét csorgathatta
amíg elsírta minden évét
és hogy eltűnt a hatszáz pengő

 

Megjelent a Bárka 2024/2-es számában. 


Főoldal

2024. április 15.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Magad lehetszHáy János: TermoszBíró József verseiKürti László versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png