Ti nékem álmaimban

gyakorta megjelentek,

volt barátság-lelencek!

 

Ringok busz fedélzetjén,

míg bennem lila halként

vér-buszok közlekednek…

 

Nyirkos üvegnek döntve

homlokom, melynek öble

emlék-halrajt kerenget.

 

Nyüzsögnek volt barátok:

söröskorsókra látok –

jaj, borharangvirágok!

 

Sok gondolat-buszjárat

járt menetrend szerint és

bennünk bor-sörkeringés.

 

Cigaretták csicsái,

gondolat-füst-csigái:

agytekervényi dzsungel.

 

A múlt pénzein arcok,

jaj, beszedték a sarcot,

hány csillogás fakult el!

 

Most mintha oxidáltan,

a tömegből kiváltan,

újra visszamerülten

 

fantomképek keringnek:

rossz rendőrségi rajzok.

Aki volt, hova rajzott?

 

Forgalomból kivonva

a régi pénz naponta

fénylő masszába olvad.

 

Korán elhűlt barátok:

elfolynak arcvonások,

fémet, fényt újraöntök.

 

Nézek egy mai kölköt,

lám, egy régi szemöldök,

szájsarok vagy hunyorgás!

 

Ez az, amit kerestem:

sírva nyakába essem?

Hohó, a nagy körforgás!

 

De nem, jobb idegennek,

iszom a hideg ellen:

rügyek se hitegetnek.

 

Elmegyek a pénzverde

előtt, megsüvegelve

homlokzatán az ércfényt.

 

Amíg az érmegyárak

szívemben le nem állnak,

mi volt, az lesz a lépték.

 

Fejem akvárium lett,

és ti benne keringtek,

egymás szavába vágva.

 

De némán jár a szátok,

ti buszjáratként jártok

énbennem oda-vissza.

 

Cetforma, busznyi testek,

buszcetek közlekednek

égen-földön s a vízen.

 

Átalszom úszva kómás,

buszon-túli terekbe,

világító uszonnyal

 

én: pesti buszba esve,

kis bezártság-iszonnyal

küszködő bamba Jónás.